„Hát a Zsuzsinak már akkor is megvoltak a maga eredeti ötletei!” – ezekkel a kedves szavakkal mesélt sokszor F. Várkonyi Zsuzsa édesanyja a lánya születéséről. Néhány nappal a szülés előtt ugyanis szokatlan viharfélét érzett a hasában, és biztos volt benne, hogy a magzat épp megfelelő pozitúrába helyezkedett a világrajövetelhez. „Ám hamar kiderült, hogy nem arccal lefelé fogok megszületni, mint a legtöbb gyerek, hanem pont fordítva: felfelé nézve. Ami veszélyes, mert a gerinc könnyen túlfeszülhet, és a baba meg is halhat” – mondja Zsuzsa, aki szerint fogantatásunk percétől fogva minden korai hatás erősen megszabja, hogy meddig tartanak a lehetőségeink. Vagyis, ha az édesanyja nem ilyen pozitívan tálalja később a születése történetét, hanem panaszkodva, szörnyülködve mesélt volna annak rendhagyóságáról, akkor lánya talán konstrukciós hibának érzi magát, és ennek megfelelő önbizalomhiánnyal startol az életben.

„Édesanyámtól egész gyerekkoromban rengeteg biztatást kaptam, hogy legyek kreatív – holott ezt a szót nem is használták akkoriban. Ugyanúgy bátorított, ha leültem a zongorához, és dallamokat találtam ki, mint amikor tízéves koromtól novellákat írtam, olyanokat, amelyeknek egyébként semmi különös értéke nem volt. Nem dicsért erős szavakkal, nálunk nem volt I love you darling-ozás, azt teátrálisnak tartotta volna. Csak nézett rám bátorító mosollyal, miközben meséltem.”

Zsuzsából ma is sugárzik a derű, az életszeretet, interjú közben többször kedvesen visszakérdez, vagy válaszában éppen humor van. Azt mondja, a bezártságot is viszonylag jól viseli. „Mi a férjemmel, hál’ istennek, békés természetűek vagyunk, és 47 éve élünk együtt. Az is segít, hogy mindketten tudjuk online folytatni a munkánkat, minden napra van feladat és kapcsolat a világgal. (Férje Frank Tibor történész, akadémikus, az ő nevéből került Zsuzsa neve elé az F. – a szerk.) A mi korunkban már kevesebb ide-oda rohangálásra van igénye az embernek, mint szegény fiataloknak, akiknek most nehéz a megszokott ingermennyiség nélkül. Persze az, hogy alapvetően jól vagyok, egy pillanatig sem jelenti azt, hogy ne lennék időnként olyan apró hülyeségektől ideges, amiktől békeidőben sosem.”

Nem vagyok partizánlelkű
A 60-as években köztudomású volt, hogy a hatalom nem kíván túl sok pszichológust látni. Amikor Zsuzsa 1967-ben felvételizett az ELTE-re, 185-en jelentkeztek pszichológia szakra – a mindössze tizenkét meghirdetett férőhelyre. Hamarosan kiderült, hogy a felvettek közül tízen szocialista érdemérmekkel felszerelt szülők gyerekei, akiknek akkoriban szinte feltétel nélküli bebocsájtás járt minden magyar egyetemre. Ebből a körből nyilván egy besúgó is kitelt, amit persze csak utólag tudott meg a csoport. Zsuzsa azt mondja, ennek ellenére ezekben az években már békén hagytak mindenkit, ha nem a szervezkedés szintjén volt ellenálló. „Akik aktívan terjesztették rendszer­kritikus írásaikat, bizony könnyen elveszíthették az állásukat. De aki nem foglalkozott politikával, csak a szakmai munkájával, annak nem esett bántódása. Én sem voltam például politikailag érdekes a hatalom szemében, nem vagyok partizánlelkű, csak egy egyszerű, segítő foglalkozású lélek.”

„Az elmúlt évtizedekben azt tapasztalom, hogy a fiatalabb generációk tökéletesen tisztában vannak vele, hogy ha az életükön javítani szeretnének, fel kell vállalniuk a terápiát.”

A nevelési tanácsadóban, ahová Zsuzsa 1980-ban került, közelről is tapasztalhatta, mit gondol az átlagember a pszichológiáról. A békásmegyeri Bárczi Géza Általános Iskolában volt az irodájuk, sokszor behallatszott a folyosóról, amint a tanárok kiabáltak a gyerekekkel: ha nem viselkedsz rendesen, fiam, mehetsz a pszichológushoz! „A közhangulat és a többnyire tájékozatlan pedagógusok megágyaztak annak a hiedelemnek, hogy hozzánk csak idióták járnak.” Pedig valamennyire már a 70-es években elkezdődött a pszichológia lassú rehabilitációja: rádió- és tévéműsorok születtek, így például a Családi kör című tévésorozat, amiben Zsuzsa két tanárával, Ranschburg Jenővel és Mérei Ferenccel felváltva évekig elemezte a bemutatott jeleneteket lélektani oldalról.

„Szakmánk elfogadása terén mára igazán óriási a változás – mondja. – Az elmúlt évtizedekben azt tapasztalom, hogy a fiatalabb generációk tökéletesen tisztában vannak vele, hogy ha az életükön javítani szeretnének, fel kell vállalniuk a terápiát, az emlékezés fájdalmát, azt, hogy szembenézzenek a tükörképükkel, és még pénzt is áldozzanak erre. Többségük egyáltalán nem betegen, azaz nem működésképtelenül fordul hozzánk, hanem azt mondja, hogy jobban akarom csinálni – ez óriási előrelépés!”

Kristályvázák a vasfüggönyön túlról
A 80-as években tucatszám bukkantak fel a hazai könyvesboltokban is a nagyközönségnek szóló okos és olvasóbarát önsegítő könyvek, a szakemberek pedig egyre könnyebben kapcsolódhattak be nemzetközileg elismert képzési programokba. Például Carl Rogers személyközpontú segítői hozzáállásával is személyesen ismerkedhettek meg az érdeklődő magyar pszichológusok, két nagy rendezvényre maga Rogers is ellátogatott Magyarországra. Az ő egyik kaliforniai tanítványa, Thomas Gordon jutott arra a gondolatra, hogy ha ez a fajta kapcsolatkezelés kamaszterápiákban ennyire hatékony, akkor talán szülőknek is érdemes lenne vele megismerkedniük. „Gordon számtalan terápia során látta, hogy sem az adott gyerek, sem az adott szülő nem gazember, és nem is fogyatékos, mégsem értik meg egymást” – mondja Zsuzsa.

Thomas Gordon A szülői eredményesség tanulása című alapkönyve bemutatja azokat az eszközöket, amelyekkel a felnőtt elfogadóan és érthetően jelezheti, amit a gyerekében éppen zajló élményből megértett. „Amikor Gordon már szülők képzésére gondolt, azonnal felmerült benne, hogy szép, hogy én, a felnőtt megértem a gyereket, de mi van velem, a szülővel? Nekem is vannak igényeim meg érzéseim! És erre a célra létrehozta a meghallgatói-odafigyelési módnak, az értő figyelemnek a tökéletes tükörképét is, amit én-üzenetnek nevezett el. Ugyanúgy az érzések és igények megfogalmazására tanít, ha nekem, a felnőttnek van problémám, mint amikor gyerekem értő meghallgatásából fogalmazom meg az ő gondját. Ez a kapcsolati készségpáros zseniális újítás, bárki meg tudja tanulni, csak két előfeltétele van: egyrészt az a szándék, hogy jobban működjenek a kapcsolataim, másrészt annak belátása, hogy ezért nekem kell elfogadhatóbban működnöm” – mondja Zsuzsa.

1963-ban szinte percek alatt milliónyi résztvevője lett ennek a tréningprogramnak Amerikában, majd több tucat más országban is, de Magyarországon még a 80-as években is csak mackónadrágot jelentett a tréning szó, vagy legfeljebb valamilyen fizikai edzést, de hogy szellemi is lehet, az akkor még fel sem merült. Egészen addig, míg Zsuzsáék nem cselekedtek. „Gondos Panni kolleganőmmel elhatároztuk, hogy nemcsak Gordon könyvét (amit hamarosan én fordítottam magyarra), hanem a tréningprogramot is megpróbáljuk behozni Magyarországra.”

Zsuzsa írt Gordon európai képviselőjének, Ralph Jonesnak, ám néhány levélváltás után kiderültek az anyagi nehézségek: a forint ugyanis akkoriban nem volt konvertálható sem dollárra, sem más valutára. Ralph azt válaszolta, hogy ő és a felesége oktatják a módszert Európában, de bármilyen szomorúak, Gordon nem állja a két repülőjegy árát, és persze honoráriumot sem akarna fizetni nekik. „Nem lepődtem meg” – mondja. Aztán pár héttel később, amikor Zsuzsa éppen egy Rogers-féle terapeutaképzésen vett részt, csörgött a lakástelefonjuk. A férje vette fel, aki akkoriban az ELTE Amerikanisztika Tanszékét vezette, és döbbenten hallgatta a szótagoló férfihangot. „This is Ralph Jones, I am from the Gor-don Ins-ti-tute.” Erre Frank Tibor megszólalt, persze hibátlan angolsággal: „Uram, hosszú lesz ez, ha ebben a tempóban folytatjuk.”

Ralph azért telefonált, mert sikerült meggyőznie Gordont, hogy ilyen lehetőséget nem szabad kihagyni: a vasfüggöny mögül jött a hír, hogy szeretnék megtanulni ezt a demokratikus kapcsolati modellt, mi lenne hát, ha kísérletképpen ingyen tartanának nekik tréninget? Így aztán 1987 októberében Ralph és felesége, Patty ­Howell megérkeztek Budapestre, és megtanították az alapprogramot több mint húsz magyar trénerjelöltnek. A képzésre begyűjtött részvételi díjból Zsuzsáék néhány kristályvázát vásároltak, mert Ralphéktól megtudták, hogy Gordon felesége rajong értük. A kapcsolat megmaradt a kaliforniai Jones–Howell házaspárral. „Pattyvel épp tegnapelőtt váltottunk e-mailt, azóta is barátok vagyunk” – mondja Zsuzsa.

Így lett az 1987-ben alakult Gordon Iskola Egyesület az első magyar tréningcég. Eleinte csak szülőknek, majd tanároknak és tizenéveseknek tartottak képzéseket. Később már Zsuzsa maga alakított ki kurzusokat orvosoknak és segítő foglalkozásúaknak, Vizi Beáta kolleganője pedig óvodapedagógus-tréninget dolgozott ki. Mindenfajta reklám nélkül, szinte hónapok alatt óriásivá duzzadt az igény, az Oktatási Minisztérium például komoly összegeket szánt akkoriban tanárok továbbképzésére.

A pedagógusok imádták a programot, bár többen panaszosan jelezték vissza, hogy akármennyire is beleszerettek a kapcsolati modellbe, a hagyományosan gondolkodó tantestület olyan nagy nyomást gyakorol rájuk, hogy alig boldogulnak új szemléletükkel. Akadt persze olyan iskola is, ahol többen is jó eredménnyel kezdték használni a tanultakat.

Összetegeződött az ország
A rendszerváltás idején Zsuzsa Kaliforniában töltött néhány évet családjával, férje a Santa Barbara-i egyetemen tanított. Ezalatt ő többféle pszichológiai témával is foglalkozott: a nyitott örökbefogadással mint ott is viszonylag új lehetőséggel, az önsegítő mozgalmak történetével és működésével, legalaposabban pedig anyák szülésélményének kutatásával. Utóbbiról szóló munkája 1990-ben meg is jelent a Valóság című folyóiratban, és ezt a hazai alternatív szülészeti iskolák máig fontos tudományos támaszként használják.

1991-ben hazatérve felszabadító változások fogadták az ő családjukat is. „Csodálatos optimizmus volt a levegőben – mindenki szívesen elhitte, hogy elmentek a gonoszok, itt most már csupa jó ember maradt. Mindnyájan ebben az illúzióban lubickoltunk. Az illúzió ugyan hamar foszladozni kezdett, de azt nem gondoltuk volna, hogy harminc év múltán a Horthy-korszak és a késői Kádár-korszak társadalmi reflexei újra megjelenhetnek az életünkben” – mondja.

Felfedeztek viszont ennél derűsebb jelenségeket is. Azt például, hogy távollétük négy éve alatt az ország összetegeződött. „Az idegenek közötti azonnali tegeződés – mondjuk a 45 év alattiak generációjában – már az első hetekben megütötte fülünket. És nekem ez ma is nagyon tetszik. Csak akkor szomorodom el, amikor egy üzletben az eladó az előttem álló fiatal vevőktől sorra azt kérdezi: »mit kérsz?«, de mire én kerülök sorra, tisztelettudóan azt mondja: »mit tetszik kérni?«. Merthogy a fiatalok tudják, hogy kortársaim többsége nem venné jó néven a tegezést.”

Az 1987-ben indult Gordon Iskola mellett szinte pillanatok, vagyis néhány év alatt felnőtt egy komoly, gazdasági alapon működő tréningpiac is Magyarországon. „Az egyesületi forma már nem bizonyult elég hatékonynak. Egy egyesületben önkéntes a munkavállalás, nem kötelezhettünk senkit, hogy tartson évenként ennyi vagy annyi kurzust. Emellett egyre több trénerünk alapított céget részben a nálunk tanult készségekre, részben más tréningiskolák tanításaira vagy saját újításaikra alapozva” – mondja Zsuzsa.

Egykori tanítványának, Vízi Beátának 2004-ben alapított, Gordon & T. A. Kft. nevű, főként a humán szakemberképzésre fókuszáló cégében máig részt vesz vendégoktatóként a tréner- és coachképző programokban, illetve szakmai mentorként is jelen van. Beáta fiatal szülőként olvasta Zsuzsa Már 100x megmondtam című könyvét, aztán beiratkozott a Gordon Iskola trénerképzésére. Zsuzsa újítása volt az itthon akkoriban még alig ismert tranzakció-analízis (TA) és a Gordon-féle kommunikációs modell ötvözése is. „Rájött arra, hogy a hiteles kommunikáció eszközeivel megelőzhető a játszmák kialakulása, és megtanított minket arra, hogyan lehet kilépni a játszmákból, ha már kialakultak” – meséli Beáta. Szerinte Zsuzsa újítása legalább olyan jelentős, mint Eric Berne tranzakció-analízis elmélete. „Gyakorlatiasan oktathatóvá és mindenkinek érthetővé, a mindennapokban jól használhatóvá tette ennek a két nagyszerű iskolának egymást erősítő tanításait.”

Tájékozottság és kompetencia Akadémiai Kiadó, 1978

Felnőttek között (Mérei Ferenccel közösen) Minerva, 1980

Sors és sérülés, Háttér Kiadó, 2015 (3. kiadás)

Amire felnövünk Háttér Kiadó, 2017

Hoztam, kaptam, átszabtam Kulcslyuk Kiadó, 2018

Milyen nő lesz lányodból, milyen férfi lesz fiadból? Csodasuli, 2019 (5. kiadás)

Tanulom magam Kulcslyuk Kiadó, 2020 (9. kiadás)

Már 100x megmondtam Kulcslyuk Kiadó, 2021 (12. kiadás)

Férfiidők lányregénye Libri, 2020 (4. kiadás)

Ő egy ilyen kitalálós ember
A 90-es években a TMI (mai nevén Grow) nevű tréningcégnek két munkatársa is járt Zsuzsához pszichoterápiára. Egyikük egyszer csak felvetette: cégük be akarja indítani a coachingüzletágat, Zsuzsa lehetne a vezető coach, és a kollégáknak is taníthatná. Erre ő csak azt felelte: „Bárcsak tudnám, mi az!” A válasz pedig így hangzott: „Hát az, amit te csináltál velem, amikor az a munkahelyi elakadásom, az a csúnya konfliktusom volt.” Ezután Zsuzsa találkozott a cég vezetőjével, és persze hamar megértette, mi az a néhány plusz, amit céges megbízásnál teljesíteni kell. „Határidők, hatékonyság, vagyis hogy rögtön átültethető legyen a vezető gyakorlati működésébe mindaz, amit az önismereti beszélgetésekben, vagyis a coaching során felismertünk. De az önismeret alakítása itt ugyanúgy alapfeladat, mint egy magánmotivációból vállalt segítői együttműködésnél”– sorolja.

„A cégünk szerintem többet profitált és többet átvett az ő terápiás gyakorlatából, mint amennyit ő mozdult el a szokványos coachingtechnikák felé. És ez komoly értékké vált: a mi coachingunk azóta is sokkal embercentrikusabb, mintsem eredménycentrikus, mert Zsuzsa alapfilozófiáját követve olyan terápiás mélységekben próbálunk dolgozni, ami a személyiségfejlődést szolgálja” – mondja Generál Péter, a Grow csoport egyik tulajdonosa. Annak idején ő volt Zsuzsa két TMI-os kliense közül az egyik. „Zsuzsa terápiája nekem sorsfordító élmény volt: lényegében tőle hallottam először, hogy alapvetően jó, értékes ember vagyok, márpedig – főleg válás után – az ember hajlamos rosszat gondolni magáról.”

Zsuzsa számos más újítást is hozott a céges működésbe. „Míg másutt az a szokás, hogy a coach eljár a klienshez, ő egyértelműen azt támogatta, hogy rendezzünk be mi coachingszobákat, és oda jöjjön el a kliens. Ezzel nemcsak az elit kisebbségbe emelte a Growt, de sokkal eredményesebbek is lettek ezek az órák, hiszen a kliensek csak így, tehát idegenben tudják letenni munkahelyi szerepmaszkjukat, és őszintén megnyilvánulnak” – mondja Péter. Szerinte Zsuzsának múlhatatlan érdeme volt az asszertivitás-tréningek összeállításában is, rengeteg saját gyakorlatot ötölt ki.

„Ő egy ilyen kitalálós ember, mindig benne volt, hogy szeretne valami újat csinálni, csak hogy ne állandóan ugyanaz legyen.” A módszerei, mint Péter fogalmazott, „apáról fiúra” szállnak, ma is használják a Grow trénerei azokat a gyakorlatokat, amiket ő vezetett be a 2000-es évek elején, sőt ezekből olyan tréninganyagot állított össze, amibe a TMI nemzetközi konferenciáján sok ország tréner munkatársa belekóstolhatott.

„Hétköznapi nyelven tud megfogalmazni pszichológiai tételeket, nem is veszed észre, hogy pszichológiáról van szó. Evidenciákat tanultunk tőle, például azt, hogy ha valaki nem úgy viselkedik, ahogy várnád tőle, akkor annak oka van, érdemes megnézni, miért csinálja. Azt szokta mondani, hogy senki sem jó dolgában hülye” – mondja Péter. Szerinte Zsuzsán látszik, hogy nem a neurózisa miatt lett terapeuta, mint néhány celeb pszichológus. Egészséges önértékeléssel bír, ezért mer szerény lenni, nincs szüksége arra, hogy előretolja magát. A Klubrádióban Bódy Gergővel 2012-ben indított, hat évet megért Kontakt című pszichológiai rovat hetenkénti beszélgetései is szakmai gőg nélküliek, egyszerűen érthetők voltak, miközben sosem lett közhelyes, amit mondott.

Zsuzsa hét év után vett búcsút a Growtól, hogy több ideje maradjon akkor született unokájára. De könyveket továbbra is írt (szakmai könyveinek életműkiadását nemrég indította el a Kulcslyuk Kiadó), tartott előadásokat, és persze folytatta a magánterápiákat is. „Én majdnem mindent hét évig csináltam. A kínai filozófia szerint ez felel meg egy természetes életciklusnak. Szóval biztos nem volt ez véletlen, de nem volt tudatos sem.”
A bölcs operaénekes előbb hagyja abba
„Nem szoktam hosszú távú terveket szőni, de úgy már többször jártam az életben, hogy váratlanul felbukkant egy lehetőség, amire örömmel rá is bólintottam” – mondja Zsuzsa. Egyszer például a Bálint Házba hívták előadást tartani párkapcsolati játszmákról, és az volt a szervezők terve, hogy a 45 perces szakmai rész után ehhez a témához illő jeleneteket játszik majd egy improvizáló társulat. „Rögtön meg is kérdeztem, hogy engem miért akarnak kihagyni a játékból. Ők majd játszanak, én meg reagálok rá.

Vagy fordítva.” A Momentán Társulat tagjaival azonnal megtetszettek egymásnak, és fél évvel később a csapat felkérte Zsuzsát, vegyen részt szakértőként egy most induló pszichológiai előadássorozatukban. Ez lett a Fröccs, amiből hét év alatt száz előadás ment le Zsuzsával, mindegyik telt házzal.

„A 93. előadás tájékán, 2017 tavaszán mondtam nekik, hogy gyerekek, az év végére elérjük a századik előadást, én novemberben belépek a hetvenedik évembe, ennél kerekebb számok nem kellenek – én év végén abbahagyom, ti éljetek boldogul! Azt hitték, zsarolni akarom őket, csak teszem magam, hogy könyörögjenek, de nem így volt. Jó pár dolgot abbahagytam már életemben, szoktam érezni, ha itt az ideje. Azóta is nagyon szeretjük egymást ezekkel a gyerekekkel, akik ma már persze nem is gyerekek. Mostanában is felhívnak ilyen-olyan üggyel-­ürüggyel. Volt egy színpadi búcsúbeszélgetésünk, ott is elmondtam, hogy a bölcs operaénekes előbb hagyja abba a nyilvános szereplést, mint hogy először megreccsenhetne a hangja a színpadon.”

A momentánosok azt mondják, nem örültek, amikor Zsuzsa bejelentette, hogy abbahagyja, de aztán kifejezetten tisztelték a megfontolt döntéséért. Jó ideig nem is keresték az utódját, sőt most is körforgásban megy a műsor több pszichológussal, Almási Kittivel, Buda Lászlóval és Tari Annamáriával. „Néha azért még eljön minket megnézni, és néhány nyári fesztiválon is fellépett már azóta velünk” – mondja Tóth Barnabás, a társulat tagja.

Szerinte Zsuzsának, aki derűs józanságáról ismert, mindig nagyon jó meglátásai voltak a színpadon is. „Ráadásul csomagban kaptuk, mert a férje, Tibor szinte mindig ott ült a Fröccs előadásokon” – nevet Barna.
A Momentán-együttműködés kellett ahhoz is, hogy film készüljön Zsuzsa Férfiidők lányregénye című, először 2004-ben megjelent, azóta négy kiadást megért regényéből. A mű németül már 2005 óta olvasható, néhány hete pedig az angol nyelvű változat is kapható Those Who Remained címmel az Amazonon. Ezt Zsuzsa maga fordította, és egy véletlen találkozás jóvoltából éppen Barna lett az összekötő a szerző és az érdeklődő amerikai kiadó között.

Én majdnem mindent hét évig csináltam. A kínai filozófia szerint ez felel meg egy természetes életciklusnak.

A könyv gyászról, szorongásról, talpra állásról szól, nyilván sok van benne Zsuzsa gyerekkori élményeiből: a légkör, az alaphangulat, a tárgyi környezet, az egymásra való reagálások mind autentikusak. Mivel Zsuzsa a 40-es évek végén született, a gyerekkora még tele volt a háború nyomaival – és nemcsak városképileg, de családi történetekben is. Annak a rettegésnek, ami egy zsidó családnak kijárt a világháború idején, a szovjet blokkban élve ők a második adagját is megkapták. „A szorongás, a rettegés a mi generációnkba az anyatejjel együtt beleívódott. Ezt lehet ellensúlyozni, legfeljebb túlkompenzálni, de a nyomait a mi generációnkban még majdnem mindenki viseli ilyen-olyan fazonban, következmények nélkül senkin nem ment át.”

A könyvből készült, Akik maradtak című film azután született, hogy Barna – aki például az Újratervezés és a Susotázs című díjnyertes rövidfilmeket is rendezte – meglátta egyik kollégájuk öltözői asztalán a regény egy példányát. Kölcsönkérte, és azonnal tudta, hogy a sztori filmvászonra való. (Jó megérzés volt: a film aztán 2019-ben az Oscar-díj szűkített listájára is felkerült.) „De ahogy haladtunk előre, Zsuzsa elkezdett egyre inkább aggódni, hogy mennyire átalakítottam. Úgy látta, túl sok fontos mozzanat kimarad. Eljutottunk egy bizalmi válságig, de itt is a bölcsességét kell kiemelnem. Egy ponton ugyanis azt mondta: »Csináld, de amíg nem látom a végét, ne írjátok oda a nevemet!« A végén szerencsére tetszettek neki a különleges képi megoldások is, elfogadta, hogy a vizuális élmény visszaadja, ami a szövegből hiányzik.”

Igazi win-win helyzet volt, ahogy Zsuzsa és Barna végül megegyeztek a részletekben. „Sok vita és egyeztetés kellett, mire ilyen gyönyörű lett ez a film. Szerencsére Barna meghallotta az érveimet” – mondja a szerző, és amikor rákérdezek, hogy azóta szent-e a béke, rávágja: „Hát persze! Nekem egyébként sincsenek haragosaim!” Aki csak ismeri, azt mondja, hogy Zsuzsa a tipikus walk the talk esete: munkájában, viselkedésében is követi az általa tanított elveket. Ahogy a Gordon-féle iskolában azt oktatta, hogy mindig keresni kell a megoldásokat, a megegyezés lehetőségeit, ő a maga életében is ezt teszi.