Bíró Gergely tíz év alatt komoly céggé építette a Diófa Alapkezelőt, de most az OTP Ingatlan Alapkezelőhöz igazolt vezérigazgatónak. A váltás hátteréről, a magyar alapkezelők nehézségeiről, az ingatlanpiaci helyzetről és kilátásokról is beszélgettünk.
A Diófa Alapkezelővel kapcsolatban finom kritikát fogalmazott meg két hónapja a vele készült címlapinterjúnkban az új tulajdonosként belépő Jellinek Dániel. Nyilván nem csak kifelé nyilatkozott erről. Jogosnak tartod? Én nagyon büszke vagyok a Diófa-sztorira. Amikor tíz éve odamentem, öten voltunk, tavaly év végén kilencvenen, nagy mértékben bővülő ügyfélkör mellett a kezelt vagyon húszszorosára nőtt. Valódi komplex alapkezelőt sikerült felépíteni, ahol a lakossági, az intézményi és a privátbanki ügyfelek is megkapták a megfelelő termékeket, és szervesen integráltuk a magas szintű értékpapíros és ingatlanos szaktudást.
A bent töltött idő a kreatív meetingekről, a csapat karbantartásáról, egyfajta csapatépítésről szól majd.
Jellinek azt mondta, vele nagyobb hozamot tud az alapkezelő elérni. A hozam ezen a piacon is a felvállalt kockázati szinttől függ. A Diófa azonnali visszaváltású, ezért magas likviditásigényű, lakossági befektetőket célzó alapja tavaly 5,4 százalékot ért el. Az intézményi befektetőknek létrehozott, kizárólag alacsony kockázatú, A kategóriás irodaházakat tartó alap 13,4 százalékos hozammal zárta az évet. Szerintem ezek a hozamok ilyen kockázati profilokkal elég jók, az ezeket szakmai szemmel megítélő intézményi ügyfelek is meglehetősen elégedettek voltak vele. Természetesen a kockázati szint emelésével lehet magasabb hozamokat is elérni, de az ilyen termékek célközönsége elsősorban a tudatosan magas kockázatot viselő intézményi ügyfelek és külföldi szereplők lehetnek.
Te döntöttél úgy, hogy ideje váltani? Igen, az én döntésem volt, hogy eljövök.
Végül miért? Úgy éreztem, nekem így volt kerek a történet. Ez alatt a tíz év alatt négy különböző tulajdonossal dolgoztam, ami nem kevés, és tényleg azt gondolom, hogy van egy pont, amikor váltani kell. Sokat gondolkodtam ezen, és amikor kaptam ezt a kiváló ajánlatot, akkor döntöttem úgy, hogy ideje új kihívások után nézni.
Akkor fog győzedelmeskedni a gasztroforradalom, ha minden harmincezres városban lesz egy olyan hely, mint Budaörsön a Rutin.
Budaörsön pont ezekben az években, a vendéglátás totális megdöglése előtti és közbeni időkben kezdett el bizseregni valami a szokásos magyar középvárosi kötelező olasz éttermes vonalon, meg a magas budaörsi átlagkeresetre azért már reflektáló halpiaci Dokk Büfén túl. Tavaly érkezett a kifinomultan japánkodó Icon, akik remélem, privát degusztációs vacsoráikkal eltámogatják magukat az újranyitásig, hogy majd beoltva mi is rárohanhassunk – és már eleve egyenesen az általános csoffadásba nyitott bele vakmerően a Rutin gasztrolubickoló.
Pallag Dávid séf nem feltétlenül az álmait követte azzal, hogy feleségével saját helyet indítottak: kényszerhelyzetbe került előző munkahelye elvesztésekor, és úgy döntött, a sok pályaelhagyóval szemben inkább a szakmájánál marad. Budaörs nagyon jól járt ezzel, mert a Rutinban egyedül az álmos középszert ígérő név béna, az viszont valóban talányos hülyeség. (Impró, Forma, Lábos, Specli – tessék, egy rakás nem tökéletes, de sokkal kevésbé félrevezető név. Bármelyiket választják, csak egy medvehagymapesztós pulled pork focacciát kérek cserébe!
A gasztrolubickoló műfajmegjelölésről most ne beszéljünk, mert olyanból a Rutintól teljesen függetlenül a főváros I. kerületében is pont lett egy. Várjuk ki, lehet, hogy ez tényleg egy műfaj.) Az előző hónapokban hetente változó és kifejezetten rövid étlappal ment a Rutin, amerikai-BBQ héttől magyar klasszikusokig volt a világon minden, én inkább kivártam egy színesebb felállást, hogy többet lássunk. Jól jártam: a bögrényi sáfrányos halleves tartalmas és többrétegű, egy órával később kicsomagolva is remek állagú kagylóval és rákkal. A házilag füstölt pisztrángon várakozás közben galádul összeesett a gondosan az utolsó pillanatban ráfújt hollandimártás-hab, de a fizikáról és a kémiáról nem a rutinosok tehetnek, arról viszont igen, hogy a hollandi meg a barnavajas spárga is nagyon jó, egyedül a hal szikkadtra perzselt bőréről nehéz eldönteni, hogy evésre volt-e szánva.
Pulled pork focacciában, joghurtos sambal majonézzel és medvehagymapesztóval:
Füstölt pisztráng gremolátával, barnavajas spárgával és hollandi mártással:
Csirkepaprikás
A már emlegetett pulled porkos focaccia a neve alapján lehetne olyan is, mint amikor az egyszeri pizzériában elszabadul a pizzaszakács, és mustáros-csülkös-tejfölös pizzát készít Giorgio bácsi kedvence néven, de itt nem erről van szó. Ez egy meglepően jól működő találmány, puha tésztával, fűszeres hússal, házi csilipasztás majonézzel és medvehagymapesztóval. Genovában valószínűleg furcsán néznének rá, de ez legyen a genovaiak vesztesége.
Rutin Budaörs, Budapesti út 51. A teszt időpontja: április 16. és 17.
Ezt ettük: Sáfrányos halleves kagylóval és garnélával: 2200 Pulled pork focacciában, joghurtos sambal majonézzel és medvehagymapesztóval: 2900 Füstölt pisztráng gremolátával, barnavajas spárgával és hollandi mártással: 3250 Csirkepaprikás: 2800 Összesen: 11 150 forint
Nem is tudtam visszaszerezni a gyerekemtől, miután elkérte, úgyhogy másnap visszamentünk még egyért. Abból már nem jutott, de a heti étlapokat összekötő, állandónak tűnő csirkepaprikásból igen. A paprikás csodálatosan egynemű szaft és formázott bőrös csirkecomb-roládok képében érkezik: a hátterében szuvidot neszelek, mert a combok jóval feszesebb állagúak, mint amihez az ember a maga konyhájában főtt paprikásoknál szokott. Ha ilyen sokáig tartja magát egy ilyen gyorsan változó étlapon, akkor ez a textúra valószínűleg sok budaörsi ízlésével találkozik.
Hanem a nokedli túlzás nélkül életem nokedlija: egy tejfölös és netán vajas szósz vonja be, így aztán hazafuvarozás után is tökéletes maradt, önmagában megérte kimenni érte. A szerző a Kreatív főszerkesztője.
Több ezer kutató tette fel arra az életét, hogy megértsük az északi sarkvidéket érintő ijesztő változásokat – Horváth Eszter pedig arra, hogy dokumentarista fotósorozataival bemutassa e közösségek kitartó munkáját és mindennapjait. A fotográfus harminckétévesen döntött úgy, hogy feladja megszokott életét, hiszen aki a The New York Timesnak és a National Geographicnak akar dolgozni, nem maradhat a komfortzónájában. Munkái ma már nívós amerikai magazinokban jelennek meg, és tavaly a World Press Photo zsűrije is díjazta két kíváncsi jegesmedvéről készült fotóját. Az elismeréseket örömmel és hálával fogadja, de ugyanúgy, ahogy a világtól elzártan élő kutatókat, őt sem a siker hajtja, hanem az aggodalom és a tenni akarás – a Jeges-tengerért, a sarkvidék ökoszisztémájáért és végső soron mindannyiunkért.
A zalai dombokon pusztán átkocsikázni is léleknyugtató élmény. Forgalom alig, virágzó természet, sűrű erdők és kanyarok bőséggel, és az út végén a mesés nevű Bázakerettye, a horvát és a szlovén határ előtti egyik utolsó község. Csatlós Csilla executive coach (és másfél éve a település polgármestere) a kiégés megelőzésének és kezelésének nagy szakértője. Tizenöt évnyi felsővezetői tapasztalattal, egyebek mellett a Maternity Magánkórház ügyvezetői állását maga mögött hagyva nyugodtan, koncentráltan ül velem szemben az általa vezetett hotel folyamatosan sterilizált levegőjű éttermében, mellette hordozható ketrecben egy megmentett mókuscsecsemő három lábbal és háromóránkénti etetési igénnyel. Mire átbeszéljük a kiégés tüneteit és kezelését, Turbó is kiszipkázza a tápszert az etetőfecskendőből, és békésen alszik Csilla tenyerében.
Lassított tudatos séta, éber meditáció a természetben – az erdőfürdő több holmi erdei kirándulgatásnál. A sinrin-joku műfaja Japánból ered, és ma már Magyarországon is egyre népszerűbb. Nemcsak a stresszt csökkenti, de a kutatások szerint az immunrendszerre is jó hatással van. Csinálos János csoportjaival legtöbbször a Hármashatár-hegyen mártózik meg a zöldben.
