Szigorúan kulcsra zárt, rideg üvegajtók választották el egymástól a szerb és a horvát nemzetiségi iskolák nebulóit az 1990-es évek közepén Budapesten. „Az egykori jóbarátok éppen egy hallássérült-iskola falai közt jelbeszéddel, mutogatással és leginkább fájó szívvel kommunikáltak egymással az üvegen keresztül” – emlékszik Halmos Ádám. Előzőleg együtt, közös suliban töltötték a napjaikat a szerb és a horvát nemzetiségi iskolák diákjai, valamint a nyelvet tanulni vágyó magyar gyerekek, köztük Ádám, ám a délszláv háború nyomán fellépő politikai változások nem kímélték az iskolai békét sem. Amíg a Rózsák terén felújították az épületet a szerb iskolának, a horvátnak pedig új helyet kerestek, egy évig ideiglenesen a Siketek és Nagyothallók Általános Iskolája adott otthont a kettészakadt intézmény tanulóinak.

Ádám abszolút home office-párti, azt mondja, az első munkahelyén nem értették, miért járkál zokniban, mintha otthon lenne.

„Édesanyám gondolata volt, hogy tanuljak nyelveket, és később kiderült: tényleg többes számról lesz szó, csak eleinte még azt hittük, a szerbhorvát egy nyelv. Tizennégy voltam, amikor a balkáni háború idején szóltak: »Fiacskám, el kell dönteni, hogy szerb vagy horvát leszel!«” Az igazságérzetével már kamaszéveiben gyakran bajba kerülő Ádámnak nem volt szimpatikus, hogy a magyarországi közvélemény annyira egyoldalúan horvátpárti volt, ezért a szerb iskolát választotta, és rögvest szervezett egy toleranciafesztivált. „Úgy éreztem, nekem dolgom van ezzel: meg akartam mutatni, hogy ilyen helyzetben is lehet emberként tekinteni egymásra, nem pedig gyűlölködni.”

A rendezvény jól sikerült, a Petőfi Csarnokban több mint kétezren kaptak ingyen csevabcsicsit, és hallgatták nagy szeretetben a Vujicsics együttest – ám az aktivista fiút tettéért majdnem kicsapták az iskolából. „Látszott, hogy mindenki a hatalomhoz próbál igazodni, a tanáraim is teljesen felháborodtak: hogy jövök én ahhoz ennyi idősen, hogy beleszóljak a politikába? Pedig a suliban a horvát és a szerb gyerekek közt alapvetően nem volt konfliktus, ők kapcsolódni akartak egymáshoz, még az üvegen keresztül is. Nyilván, aki Vukovárból menekült hozzánk, mert két héttel azelőtt szétlőtték a családja házát, annak picit nehezebb volt az együttélés. Aztán a két iskola végleges szétköltözése megoldotta a problémát.”

Azóta eltelt negyed század, de Ádám igazságérzete nem gyengült. Amikor néhány óra beszélgetés után óvatosan rákérdezek, hogy tulajdonképpen miért is tart a nagymarosi háza kertjében két csacsit, akik békésen sétálgatnak a havas domboldalban, azt mondja: „Méltatlanul lenézett állat a szamár, valójában sokkal okosabbak és jóravalóbb teremtés, mint amilyennek gondolják. Az első asszociáció velük kapcsolatban a cukiság után az, hogy csökönyösek, pedig épphogy nyugodtak. Én intenzív alkat vagyok, nagyon jól jön a higgadtságuk, van bennük egy kis zen buddhizmus” – nevet. Aztán persze bevallja, hogy praktikus okok is szólnak Jancsi és Admin tartása mellett: nincs velük dolog, ráadásul lelegelik a füvet a Dunakanyar egyik legszebb kilátását adó telken. Az interjú közben mindenesetre nehéz nem az ablakot bámulni.

Ádámot mindig az izgatta, hogyan tud egy könyvet az elejétől a végéig kísérni, és ez szerinte több egyszerű könyvkiadásnál.

Három éve költöztek ki Újlipótvárosból, de még kétlaki a család, mert a legnagyobb lányuk ötödikes a Pozsonyi úti Budapest Schoolban, amelynek Ádám alapító-résztulajdonosa. „Szeretem a fizikai és a szellemi dolgokat összekapcsolni” – mondja, miután Subarujával felvisz a hegyre az idei tél legkeményebb, havas-fagyos napján. Enni ad a szamaraknak, büszkén mutatja a gyógynövénykertet (valahol a hó alatt), meg is kínál az ott szüretelt növényekből készült házi teafőzetből, aztán gyorsan felkap egy vasalt inget a fotózáshoz, és lazán pózol. A tatamiszoba felé kalauzol, amiben könyvek is vannak. „Egyszerűen érdekelnek a keleti kultúrák, nincs ez túlgondolva, bár inkább a buddhizmus, mint másmilyen vallás.”

A könyvek gyerekkora óta meghatározták Ádám életét: édesanyja, Halmos Mária számtalan matematika-tankönyv szerzője volt már a 80-as években. „Jelentős gyerekkori emlékem, hogy a konyhában ül a szerzőtársaival, és késő estébe nyúlóan könyveket írnak. Éjszakánként pedig az írógépen folytatódott a munka, félálomban órákig hallgattam a kattogását.” Tizenévesen nagy segítsége volt édesanyjának: akkurátusan javítgatta a típushibákat a készülő matematikakiadványokban.

A nagymarosi házból gyakran kimegy az erdőbe, ott sétálgatva bonyolította például a Rubik-könyv nemzetközi aukcióját is.

Már érettségi előtt elkezdett könyveket árulni a Deák téri metróaluljáróban. Az efféle könyvárusítások akkoriban nagyon jól mentek, „pultról” indult Matyi Dezső Alexandra-alapító is. „Az volt a hobbim, hogy figyeltem a mozgólépcsőn feljövőket, és egy idő után tudtam, hogy ki az, aki biztosan meg fogja venni a fengsujis könyvet, meg hogy miként érdemes kipakolni: például Popper Péter mindenképpen elől legyen, Karel Čapek Dásenkáját pedig nem a gerincével előre, hanem kitükrözve kell kitenni.”

Az utcai könyvárusítást az ELTE kulturális antropológia és horvát szakjai mellett folytatta. Azt mondja, nem igazán tudott az egyetemre beilleszkedni, és semmit sem várt a diplomaszerzéstől. „Tudtam, hogy nem fog történni semmi, nincs jelentősége az egésznek, az egyetem arról szólt, hogy kávézgatnak a bölcsészek és közben okos dolgokat fejtegetnek. Engem ez a része nem nagyon érdekelt, dolgozni akartam, izgalmas dolgokkal foglalkozni.”

Azt gondolom, most akkor tudok dolgokat az egyensúly irányába elvinni a könyvpiacon, ha kívül vagyok.

Már huszon-pár évesen egy tanácsadó cég, az SHL Hungary Kft. könyvkiadó-üzletágát vezette, főként pszichológiai, pedagógiai és menedzsment témájú könyveket adtak ki Klein Sándor munkapszichológus-tulajdonossal (többek között Carl Rogers pszichológus és Winkler Márta reformpedagógus könyveit), és közben komplexen megtanulhatott mindent, ami a szakmával kapcsolatos. Bár a szerkesztésbe is belekóstolt, azt mondja magáról, nem érzi, hogy igazán kifinomultan tudna mondatokkal foglalkozni, nem az az alapos szöveggondozó típus. „Inkább a nagyobb vonalak érdekelnek, a könyv íve, tematikája.” Elég gyorsan megnövelte a cégnél a kiadott címek számát, no meg a forgalmat is.

Néhány év után zavarta, hogy nem az övé, amin dolgozik, ezért eljött, bár azt mondja, akkor még egyáltalán nem volt a fejében, hogy könyvkiadót akarna alapítani. 2004 nyarán éppen Firenze belvárosában sétálgatott, amikor egy kirakatban meglátta Rita Marley No Woman No Cry című könyvét, amit a kevésbé ismert énekes a legendás reggie-zenész férjéről, Bob Marleyról írt. Ekkor villant be az ötlet: el kellene hozni Rita Marley-t Budapestre – és mellesleg kiadni a könyvét magyarul. „Mindig az izgatott, hogy mitől válik élővé egy könyv, hogyan kerekedhet köré valami izgalmas sztori.”

A Nyitott Könyvműhely Kiadót a szüleitől kapott félmillió forintból alapította, és a második könyv, Rita Marley brutálisan őszinte írása (Ádám felesége, Tesfay Sába fordításában) máris nyolcezer körüli példányszámban kelt el. Ez elég volt ahhoz, hogy a második évben már nyolc könyvet jelentessenek meg, aztán exponenciálisan egyre többet. Ishmael Beah Gyerekkatona voltam Afrikában című kötetének megjelenésére például fesztivált szerveztek a Gödörben – a felerészt eritreai származású Sába ebben erős szerepet kapott –, hogy Afrika problémáira felhívják a figyelmet, többek között gyerekkatonák rajzaiból összerakott kiállítással. „A világra való reflektálás fontos volt nekem már a Nyitott Könyvműhelyben is.”
A kiadó az első teljes évi, 2005-ös, 16,5 millió forintos árbevételét 2010-re 115 millióra növelte, de egészen 2008-ig Ádám lényegében egyedül vitte a vállalkozást. Ebben az évben azonban azonnal hárman lettek, az új csatlakozók egyike, Kovács Balázs, aki a gyártásért felelt (és később a Libriben is együtt dolgoztak, egészen tavaly decemberig, amikor ő is távozott), azt mondja, Ádám a megtestesült főnök, beosztottként valószínűleg nem bírná sokáig (ahogy ez az SHL-nél ki is derült).

„Az első öt-hat év volt nehéz, annyi kellett, hogy megnyerjem a bizalmát a munkámmal, és onnantól megszűntek a személyes dominanciaharcok. Hatalmas benne a drive, ezért másoktól is sokat követel, és nem mindenki bírja, hogy munkaidő után is folyton interakciókat kezdeményez. Konfliktusvállaló főnök, ezt ő is tudja magáról, és hajlamos még akkor is újabb ötletekkel bombázni, ha már úgy érzi az ember, hogy megoldotta az adott feladatot. Közben pedig erős csapatjátékos, próbálja bevonni mindenbe a kollégákat, de ez nem mindenkinek könnyű.”

A 2000-es évek elején új generáció jelent meg a könyvkiadásban, a Nyitott Könyvműhellyel nagyjából egy időben több kisebb aspiráns is felívelőben volt, mások között a Jaffa, az Agave Könyvek vagy az Ulpius-Ház is ezekben az években indult. Közben Matyi Dezső 90-es évek óta hízó Alexandra könyvesbirodalma már 15 milliárd forinttal és gigantikus plázabeli könyváruházakkal uralta a piacot, és szép lassan bekebelezett számottevő kiadókat, például az Európát, a Cartaphilust és az Officina 96-ot. A Líra csoport pedig eredendően kereskedőcég és kiadók konglomerátuma volt (például a Magvető és az Athenaeum régóta hozzá tartozott). Egyedül a Libri terjeszkedett eleinte kiadó nélküli bolthálózatként (2010-ben 7,7 milliárdos árbevétellel), márpedig ekkorra egyértelművé vált, hogy a szingliség versenyhátránnyá kezd válni.

„Sokkoló volt bemenni egy plázába és azt látni, hogy a hatalmas könyváruházak szinte csak Alexandra-könyveket toltak az arcodba. Elgondolkodtam, vajon mennyire fogynak ilyen helyzetben a független kiadók kötetei.” Ádám érthető módon nem akarta külső szemlélőként, egy kis kiadó tulajdonosaként végignézni és áldozatává válni annak, hogy az Alexandra és a Líra után a Libri is elkezdett kiadókat felvásárolva birodalmat építeni. A Nyitott Könyvműhelynél 2011-ben tábla- és részben tulajdonoscsere történt: a neve Libri Könyvkiadó, a többségi tulajdonos pedig a Libri Könyvkereskedelmi Kft. lett.

Ekkorra már túl volt a hazai könyvpiac néhány traumán. 2008-ban csődbe ment a Lap-Ics, a magyar könyvterjesztői hálózat negyedik legnagyobb tagja, ami a szintén becsődölt Magyar Könyvklub egyes boltjait vette át korábban, majd 2010-ben elindult a Sun Books könyvkereskedő felszámolása – azt a Líra vásárolta fel három évvel korábban. És 2011-ben már az Alexandránál is voltak erős jelei a fizetési hajlandóság lazulásának. Egy könyvkiadó kiszolgáltatottsága pedig mindig is azon múlt, mekkora árbevétele származott egy adott kereskedőtől. Nem csoda, hogy a kisebb kiadók hamar megunták, hogy rendre több havi forgalmukat bukják el egy-egy könyvkereskedő csődjével, ezért egyre szívesebben tagozódtak be valamelyik bolthálózat kiadói csoportjába.

„Éreztem a határaimat is, hogy kiadóként nem tudok már egyedül fejlődni” – vallja be a csatlakozás másik okát. A Libri Kiadóban Sárközy Bencével, a Magvető korábbi vezetőjével alkottak négykezes vezetőséget. Korábban leginkább onnan ismerték egymást, hogy mindketten lelkes képregénykiadók voltak. „Bence más típusú gondolkodásmódot hozott, irodalmi szerkesztői attitűdöt, ami bennem kevésbé bújt meg.” Ádám akkor már egy ideje dédelgette magában azt a víziót, hogy olyan kiadót kellene felépíteni, ami egy Libri könyvesbolthoz hasonló élményt ad: sokszínű, mindenfajta könyv fellelhető benne, az ifjúsági irodalomtól az ismeretterjesztésig.

Így is lett. Szép lassan a Libri Könyvkiadóhoz került a Helikon, a Park, a pécsi Jelenkor, résztulajdont vásárolt a cég a Pesti Kalligrammban, létrehozta a Kolibri Gyerekkönyvkiadót, a Libri-Bookline pedig ezen túl résztulajdonos lett még a Scolarban és a Jaffa Kiadóban is. Ekkor már Libri-Bookline csoportról beszélhettünk: 2013-ban fuzionált ugyanis Balogh Ákos Librije és a Spéder Zoltán érdekeltségébe tartozó Bookline. (Vagyis akkor még Shopline-nak hívták, és eredendően az Amazonhoz hasonló, mindent (is) kínáló webáruháznak indult, ám annyira véletlenszerűen alakult a kínálata, hogy csak nagyságrendi ugrással tudta volna felvenni a versenyt például az Emaggal. Így az összeolvadás után maradt a könyvpiac.)

A Covid úgyis átalakítja vásárlási szokásainkat, könyvesbolt helyett a neten vesszük egyre inkább az olvasnivalót is, az e-könyv be fog robbanni.

„Iszonyatosan akartunk nemzetköziek lenni, azon agyaltunk, hogyan lehet a külföldi óriásokhoz hasonló kiadócsoportot létrehozni” – mondja Ádám. Nemzetközi példának a legjobb az amerikai Random House: pár éve egyesült a Penguinnel, néhány hónapja pedig bejelentette, hogy megvásárolja a Simon & Schustert. A keletkező konglomerátum részesedése nagyjából a Libri kiadói csoport hazai piaci részével azonos, húsz százalék körüli, és egyelőre még kérdéses, hogy megkapja-e a versenyfelügyeleti hozzájárulást annak ellenére, hogy a remények szerint így balanszírozhatná az Amazonnal szemben a piacot.

Ádámot mindig az izgatta, hogyan tud egy könyvet az elejétől a végéig kísérni, és ez szerinte több egyszerű könyvkiadásnál. „Például izgalmas volt megkeresni Németh Miklós volt kormányfőt, beszélgetni vele, és eljutni odáig, hogy könyv szülessen róla.” A 2014-ben a Helikonnál megjelent Mert ez az ország érdeke hatalmas siker is lett. Nagy dobás volt Gárdos Péter Hajnali láz című regényének újrakiadása is: bár az 2010-ben már egyszer megjelent egy kis kiadó gondozásában, a 2015-ös Libri-verzió jutott el több mint harminc országba.

„Még nem volt készen a könyv alapján forgatott filmünk, amikor Horgas Péter látványtervező barátommal azon gondolkodtunk, kellene egy kis marketing a premierhez” – meséli Gárdos Péter. Horgas ismerte Ádámot, elmentek hozzá azzal a javaslattal, hogy a Libri esetleg kiadhatná másodszor a regényt. „Ádám visszafogott volt, nem igazán bíztatott. De ha már ott voltunk, meghívtam őt egy próbavetítésre, mert a filmkészítésnek ebben a stádiumában rendkívül hasznos lehet, ha egy külső szem rátekint a még nem kész alkotásra” – mondja Gárdos Péter.

A vetítésen Ádám már egészen másfajta hozzáállással jelent meg. Elmesélte, hogy a vasárnapi családi ebédnél beszámolt a két Péter látogatásáról, mire a papája kirohant a kötetért, felmutatta, és hosszan lelkesedett róla. Aztán amikor harmadszor találkoztak a Libri Nyugati téri irodájában, Ádám már elolvasta a regényt, és feltett egy abszurdnak tűnő kérdést a rendezőnek: akar-e világsikert a Hajnali lázból?

„A Várban sétáltam a feleségemmel, amikor telefonált. Azt kérte, üljek le valahová, óriási híre van. Lecsücsültem a járdára, a Mátyás templommal szemben. Ott értesültem róla, hogy az abszurd ígéret közel került a megvalósuláshoz. Kezdetnek az ausztrál Text Publishing nevű pici, ám véleményformáló kiadó megvette a Hajnali láz kiadási jogait az összes angol nyelvterületre, Amerikától Kanadáig” – meséli Gárdos Péter, aki aztán nemcsak új kiadót, de barátot is talált Ádám személyében, ami, mint mondja, felnőttkorban már ritka kincs. A könyvbemutatók apropóján együtt utazták be a világot. A regényből máig összesen több százezer példány kelhetett el világszerte. (A film viszont hamar eltűnt a mozikból, miután – szerencsétlen időzítéssel – azonos napon mutatták be a Star Wars aktuális epizódjával, 2016 karácsonyán.)

„Nehéz külföldre magyar könyvjogokat eladni, kevesen érdeklődnek, már csak a magyar mint zárványnyelv miatt is” – mondja Ádám, aki szerint ennél a regénynél megtörtént a csoda. Igaz, nagyon intenzíven kellett érte dolgozni: több mint száz levelet küldött el külföldi kiadóknak – ahogy egyébként több mint száz levél jön-megy a regényben Péter holokauszttúlélő édesanyja és édesapja között is. „A könyvkiadás nem kontrollálható, hanem katalizálható folyamat – mondja. – Itt minden összejött, a 2016-os londoni könyvvásáron mindenki erről a könyvről beszélt, kis túlzással afféle book of the fair hangulat volt körülöttünk. Számos országból elindultak az ajánlatok, aukció folyt mindenhol, lógtam a telefonon az egyik kiadóval, közben a másik képviselőjével próbáltam személyesen tárgyalni. Olyan nyüzsgés volt, mint egy tőzsdén. És valaki egyszer csak a kezembe nyomott egy névjegykártyát, azt firkantotta rá: Just enjoy it. Azt akarta a vele mondani, hogy élvezzem ki a sikert, nagyjából egyszer van egy ilyen az ember életében.”

Hasonló csoda lényegében egyszer volt azóta: tavaly Rubik Ernő A mi kockánk című könyvének szervezett Ádám elsőként amerikai aukciót Budapestről. Korábban ilyet senki sem csinált. „Sétálgattam az erdőben, és közben félóránként telefonos meetingeket bonyolítottam amerikai kiadókkal.” Ráadásul nem kézirat, hanem még vázlat állapotában sikerült eladni a könyv kiadási jogait, eddig több mint tucatnyi országba, nemrég zárta le a japán, a francia és a román dealt.

A nemzetközi jogeladások az árbevételhez nagyon kis arányban járulnak hozzá, legfeljebb egy számjegyű százalékkal, inkább presztízsből hajtanak rá a kiadók. „De egy szerző életében ez nagyon sokat jelenthet” – mondja Ádám, hozzátéve, hogy amikor az a kérdés, mit tud kínálni egy kiadó, a legtöbb szerző ezt kéri. „De annak ellenére, hogy megcsináltam már egyszer-kétszer, nem nagyon merem megígérni. Felelőtlenség lenne.”

Tavaly október elején jött a bejelentés a szándéknyilatkozatról: Spéder Zoltán 25,3 százalékos tulajdonrészét vinné a Tombor András nevével fémjelzett Matthias Corvinus Alapítvány (vagy ahogy házon belül azóta is emlegetik, Mátyás király). Ádám távozásának pontos oka ismeretlen, titoktartási egyezség köti, de valószínű, hogy korábbi konfliktusok is lehettek mögötte, inkább, mint a majdani tulajdonosváltás. Mindenesetre a válás különösen visszás kontextusban került nyilvánosságra: januárban egyszer csak kiderült, hogy nem árulják a Libri üzletek Kepes András és Edith Eva Eger könyveit. Pár nap kommunikációs zavar után aztán összeállt a kép: az utánnyomást ezekből a könyvekből már az Open Books szállította a könyvesboltokba, ennek kapcsán alakult ki időleges hiány.

A Libri azt kommunikálta, hogy a szerzők menni akartak Ádámmal, ami nem csoda, hiszen alapvetően a személyes kapcsolatokon állt az együttműködésük. „Nem volt kérdés, hogy átszerződöm az Open Bookshoz, hiszen az évek alatt kiépítettük a személyes hidunkat Ádámmal, miközben persze a Libri számos munkatársával is nagyon jó lett a viszonyom” – mondja Gárdos Péter. Ádám cége, az Open Book Invest 25,8 százalékos libris részesedése pedig az elővásárlási joggal rendelkező Libri Könyvkereskedelmi Kft.-é lett – vagyis Ádám lényegében már másodszor adta el kvázi ugyanazt a kiadót vagy részesedést a Librinek. Az ügyletre a Gazdasági Versenyhivatal is áldását adta, nem látva kivetnivalót abban, hogy a piac tíz–húsz százalékát lefedő kiadó teljesen a könyvkiskereskedelem mintegy felét ellenőrző terjesztőcégé lesz. (Korábban eladta a Libri Könyvkiadó Kft.-beli kisebbségi részesedését Sárközy Bence is, ő azonban a cég élén maradt, valamint Rochlitz András is, aki annak idején a Park Kiadót dobta be a közösbe.)

„Azt gondolom, most akkor tudok dolgokat az egyensúly irányába elvinni a könyvpiacon, ha kívül vagyok” – mondja Ádám szűkszavúan a váltásról. Aki ismeri, azt mondja róla, hogy a vállalkozói és az alkotói függetlenség, valamint a szervezetépítés szabadsága is nagyon fontos neki. Nem a pénz hajtja, egyszerűen folyton pörög, tovább akar lépni. Az Open Booksot a helyzet szülte, és Ádám szerint annyira friss és fiatal, hogy nehéz lenne megmondani, mivé fog válni.

Annyit már tudni, hogy az első új kiadványuk Barabási Albert-László Rejtett mintázatok című könyve lesz. A mű alapja a szerzőnek a Ludwig Múzeumban bemutatott azonos című kiállítása. Csányi Vilmos új írása is érkezik majd, emellett Philip Zimbardo életrajzi kötetét és Gárdos Péter készülő regényét is tervezik kiadni. „A Covid úgyis átalakítja a vásárlási szokásainkat, könyvesbolt helyett a neten vesszük egyre inkább az olvasnivalót is, az e-könyv igazából most fog berobbanni” – jósolja Gárdos, vagyis nem tart attól, hogy a könyvesboltláncokból kiszorulnak majd a független műhelyek portékái.

„A neve determinálja valamennyire a céget, szeretném, hogy újraértelmezze a könyvkiadást, különféle partnerségekkel. A kiadók hagyományosan zárt rendszerek, engem viszont a nyitottság jobban érdekel, főleg a tudásmegosztás lehetősége miatt” – mondja Ádám. „Bár alapvetően a szerzőn áll vagy bukik egy kötet sikere, én végig tudom őt kísérni egy úton. Amit csinálok, az könyvkiadás és ügynökösködés egyben” – határozza meg a maga szerepét.

Az interjú közben Ádám mindig visszakérdez, kíváncsi például arra, hogyan szerkesztjük a magazint, és a fotósokat is kifaggatja a munkájukról. Úgy tűnik, szereti megismerni a világot. „Nagyon érdekelnek az úgynevezett big idea típusú könyvek, a közös játszadozás a szerzővel, hogy miként lehet ilyen projekteket létrehozni. Ezt tettük például Al Ghaoui Hesnával: készíthetett volna életrajzot, vagy elbeszélhette volna a riportjai történetét, ehelyett megpróbáltam abban segíteni, hogy egy önálló koncepcióval, egyedi üzenettel rendelkező könyvet írhasson.” A big idea kategóriába sorolható Edith Eva Eger Az ajándék című új, inspiráló és gyakorlati tanácsokat tartalmazó kalauza, meg persze Barabási eddigi könyvei is. Nem csoda, hiszen mindkettőjüknek az a Doug Abrams az ügynöke, aki az Idea Architects nevű cégével ezt a műfajt megteremtette.

Az Open Bookst egyelőre csak hárman alkotják: Ádám, Sába és Büchler András, a Libri volt PR-ese, és egyelőre nem is terveznek hirtelen növekedést. Ádám amúgy is szeret optimalizálni, izgatja az agilis szervezeti modell, mert azzal gyorsan lehet a változásokra reagálni. Azt mondja, ehhez jó minta a Budapest School, ahol a mikroiskolák kis csapatai remekül tudnak egymással kooperálgatni, tapasztalatokat cserélni. „A BPS azért is izgalmas, mert nem ijedünk meg attól, hogy nagy célt tűzünk ki magunk elé. Közhelyesnek is tűnhet, hogy 2050-re egy egész korosztályra szeretnénk hatással lenni, az a célunk, hogy felnőjön egy generáció, amelyik szeret tanulni. Olyan befektetőket választottunk, akikkel lehet és érdemes beszélgetni, például a legújabb partnerünkkel, Nyúl Sándorral együtt keressük az ingatlanokat a következő tíz iskolánkhoz.”

Halácsy Péterrel, a Budapest School másik alapítójával a Bridge Budapest Bridge Builders nevű programján találkoztak először. A tíz kiválasztott harmincas sikeres fiatal egy éven át azt elemezte, hogy különbözőségükkel együtt mi a közös bennük. „Nekem van ez az álmodozó, bölcsészagyam, meg kicsit úthenger vagyok, aki nem ismer lehetetlent, és láttam, hogy itt van ez a srác a mérnökagyával, aki velem szemben introvertált alkat. Izgalmas és lehetetlen gondolat volt, hogy csináljunk valamit együtt Péterrel, annyira imponált, ahogyan a Prezit felépítették” – emlékszik vissza Ádám.

Péter szerint az iskolaalapítás részben azért lett az első közös témájuk, mert egyidősek a nagyobb gyerekeik, és mindkettő akkor készült iskolába. Azóta is együtt dolgoznak a BPS stratégiáján, sőt a két évig tartó, tavaly nyáron végre révbe ért akkreditációt is ketten vitték végig. Most pedig Ádám sürgölődik elsősorban azon, hogy az ősszel induló új középiskolájuk, a BPS Stúdió releváns és izgalmas tartalommal teljen meg. Kiválasztotta például a kurátorokat, és sokat ötletel velük. „Ádám kapcsolatember, általában ő megy el az első találkozókra, amikor még nem tudjuk pontosan, hogy egy leendő partnerrel hogyan működjünk együtt. Én meg szeretek inkább a részletekkel elszöszmötölni – nevet Péter. – Úgy hívom, hogy ő a kreatív direktor, és igen, abszolút úthenger, akinél legfeljebb az időt és az irányt lehet picit egyengetni, eltéríteni a céljától azonban lehetetlen.”