Fenntarthatóság, karbonsemlegesség

Hogyan tervezték meg a cégcsoport által vállalt fenntartható fejlődési stratégiát?

A mintavállalati működés a VELUX cégcsoport „DNS-ében” van. Már az alapítónk, Villum Kann Rasmussen által 1965-ben megfogalmazott mintavállalat céljai is – az 55 évvel későbbi – fenntarthatósági stratégia oszlopaira épültek: a környezetvédelemre, a társadalmi és a gazdasági felelősségvállalásra. Ebbe beletartozik az is, hogy olyan termékeket állítsunk elő, amelyek hasznosak a társadalom számára. Mindez támogatja azt is, hogy a cég hosszútávon tudjon gondolkodni. 2010-ben volt egy, a mostanihoz hasonló víziós stratégiánk, ahol a 2007-es szinthez képest 50%-os szén-dioxid-kibocsátás csökkentést állítottunk fel célkitűzésként, ami meg is valósult 2020-ban. A mostani fenntartható fejlődést stratégiánk 100%-ban saját tervezésű, és közel kétéves munka előzte meg, körülbelül 100 kollégánk dolgozott a cégnél ezen a stratégián. Fontos szerepe volt a tulajdonosoknak és a menedzsmentnek, akik folyamatosan kihívások elé állították a csoportot. Mára már a fenntartható működés a szervezeti és üzleti stratégiánk része. Magasra tettük a lécet, amit az is mutat, hogy vannak benne olyan vállalások, amelyek megvalósítását egyelőre nem lehet tisztán látni. Szükséges, hogy átgondoljuk a termékeinket, a termékfejlesztést, bizonyos anyagok felhasználását. Cé-lunk, hogy 2030-ra 100%-ban szén-dioxid-semleges vállalat legyünk, 50%-kal csökkentsük teljes ellátási és értékláncunk és termékeink szén-dioxid-kibocsátását. A termékeink élettartamában nem akarunk semmilyen kompromisszumot kötni. A WWF-fel együttműködve felszámoljuk a vállalat historikus karbonlábnyomát, és ez különböző erdőtelepítési, erdőmegóvási, biológiai sokféleség megőrzésére irányuló projekteken keresztül fog történni. 2041-re, a cég alapításának 100. évfordulójára tervezzük azt, hogy vállaljuk a cégcsoport 1941 óta begyűjtött karbonlábnyomának semlegesítését, azaz 5,6 millió tonna CO2-kibocsátás semlegesítését, ez megegyezik 800 ezer uniós polgár éves kibocsátásával.

Minek a megvalósításán dolgoznak ebből jelenleg?