Kellett némi extravagancia ahhoz, hogy a 70-es évek szocializmusában Vaskeresztesen, egy akkor alig ötszáz fős határmenti községben valaki az éppen mélyen lesajnált egykori arisztokrácia klasszikus italában keresse a mindennapok luxusát, és ráadásul saját kezűleg készítse el otthon.
„Mindenkinek volt szőlője a családunkban, mindenki borászkodott, ki a fehérre, ki a vörösre esküdött, tollfosztáskor rendszerint az volt a téma, hogy kinek a bora sikerült éppen a legjobban. De nagybátyám, apám bátyja különc ember volt, fantasztikus egyéniség, ő nem csak bort csinált. Hat-hét éves korom óta vannak emlékeim róla, előttem van, ahogy áll a sparhelt vagy a fűrészporos kályha mellett, deríti az új borát egy zománcos vödör és egy ötvenliteres üvegballon társaságában, és készíti a pezsgőjét. Mindent manuálisan, fajélesztővel, mert azt lehetett akkoriban kapni. Aztán vizespohárból itta meg a barátaival, élvezte az életet, ő így adta meg a módját. És hihetetlen erő volt az italában. Nagy fehér műanyag kupakot kellett mindig rádrótozni a palackokra, és ha volt az üvegben egy kis üvegfújási hiba, a nyomás az egész palackot szétrobbantotta. Mindig felért egy katarzissal a pezsgőbontás.”
Nem tudjuk, mi történt volna, ha nincs ez a gyerekkori bűvölet, de volt, így harminc évvel az első pezsgőbontás elementáris élménye után Kreinbacher József elindította borászatát a Somlón, rögtön azzal a nagypályás vízióval, hogy az ország legkisebb, de vulkanikus talajával az egyik legkülönlegesebb borvidékén nemcsak kiváló borokat, de tökéletes pezsgőt is fog készíteni. Rutinos borászok is ritkán álmodnak ilyet, olyasvalakitől meg főleg merész húzásnak tűnhetett, aki addig kizárólag az építőiparban szerzett nevet magának, és legfeljebb szűkebb baráti körben tudták róla, hogy hedonista gasztroguru, a champagne-ok kifinomult értője és rajongója, aki – egy régi barátot idézve – „ha csinál valamit, azt nagyon csinálja”.
Elszántságából mostanra a mezei borivók is érzékelhetnek valamit, szűk húsz évvel az első kapavágás után a Kreinbacherből országos ismertségű márka lett. Pincészete messzire jutott a nagybácsi (A nagybácsi pezsgőjéből öt évvel ezelőtt ittak utoljára, még fekszik egy-két féltve őrzött üveg a pincében.) hajdani manufakturális módszereitől, de legalább olyan távol áll a tankpezsgők nagyüzemi eljárásától is. Oda és úgy nyúlt vissza, ahonnan az igazi pezsgő ered, a klasszikus, tradicionális módszerhez, amit a champagne-i házak legalább háromszáz éve csiszolnak.
Birtoka ma 48 hektáros termőterületen gazdálkodik, és további 20–30 hektárról szüretel, évi mintegy kétszázezer palackot állít elő, és bár az első pezsgőket csak 2014-ben mutatták be, italai az elmúlt években jó néhány aranyérmet és világbajnoki címet elhoztak a világ legrangosabb versenyeiről. Pezsgő-időszámításban ez villámgyors sikernek számít, de ezt csak a kívülálló hozzáértők hangoztatják. Kreinbacher József inkább hűteni szereti a lelkesedést, türelmet kér akkor is, amikor erről beszélgetünk. „A pezsgőhöz nyugalom és végtelen idő kell, még csak az első cseppeket ízlelgetjük.”
A német mérnök a szakma csúcsa
A pesti Dorottya utcai cégközpont nagyfőnöki tárgyalójában hagyjuk, hogy lassan folyjon az idő. Vaskeresztesről indulunk, a múlt rendszerben a szigorított határsávban fekvő, felerészben németek lakta községből, ahol annak idején katonák figyelték a helyiek vagy az odatévedők mozgását, hogy senkinek se jusson eszébe disszidálni. Mindenkit megszámoztak, hogy könnyebb legyen az ellenőrzés és a nyilvántartás. „Én voltam a 179-es” – mondja Kreinbacher József, majd igyekszik lekeverni ezt a korszakot azzal, hogy „nem a történelmünk legszebb pontja”.
Azért előkerül még a dédapa emléke, aki 33 évesen meghalt az első világháborúban, a nagyapáé, aki előbb komoly gazda volt, később kuláknak bélyegezve minden tulajdonától megfosztották és téeszelnökké tették, majd kiderül, hogy generációkon át öröklődik a József név és a férfiak egyforma, vékony bajusza („Tizennégy éves korom óta, tehát soha nem vágtam le.”), illetve hogy a helyi német nemzetiségi elemi iskola kis létszámú összevont osztállyal és a mindennap mindenkit lefeleltetés gyakorlatával nevelt a hetvenes években.
„Szigorú, fegyelmezett ember” – mondják róla. De a champagne-t sampipinek becézi.
Apró mozaikok ezek egy család történetéből, amiket sem túldimenzionálni, sem kiradírozni nem érdemes, de óhatatlanul formálják az ember karakterét és útját. „A mérnöki pálya teljesen megfér azzal, amit egy sváb gyerek hoz otthonról. Rend van, mindennek van eleje és vége, ami a tányéron van, meg kell enni” – mondja például arról, miért lett belőle mérnök, majd miért éppen az építőiparban épített vállalkozást. Mert bár a neve sokaknak kizárólag a boros vagy a pezsgős címkékről ismerős, Kreinbacher József egy másik iparágban jóval régebb óta és nagyobb léptékekben építkezik.
Metál Hungária Holding Zrt.
Alapítás:
1996
Tulajdonosok:
Kreinbacher József (50%) és Josef Unger (50%)
Alkalmazottak száma:
207 fő
Közvetetten foglalkoztatottak száma:
1000 fő
Árbevétel
(milliárd forint)
2017
22
2018
23
2019
35
2020
32
(becsült adat)
Adózás utáni eredmény
(milliárd forint)
2017
1
2018
1,3
2019
2,7
2020
2+
(becsült adat)
Forrás: Bisnode, cégközlés
A rendszerváltás után nem sokkal alapított cége, a ma évente 35 milliárd forint forgalmú és milliárdon felüli nyereséget termelő Metál Hungária Holding (MHH) lassan harminc éve az ország minden szegletében nyomot hagyott maga után. Nem nagyon találni olyan ipari beruházást, logisztikai vagy kereskedelmi építkezést, ahol az MHH-nak ne lett volna szerepe. Ahol könnyűszerkezetes ipari vagy kereskedelmi csarnok épült, ott szinte biztosan az ő vállalkozása végezte a homlokzatburkolási és tetőhéjalási munkákat, hűtőkamráktól a robbanásbiztos, tiszta tereken át mindenféle tér kialakításával volt már dolguk.
A frissen végzett mélyépítő mérnök a rendszerváltás környékén gyorsan rátalált és specializálódott erre a részpiacra. „Akkor nem volt ilyen cég az országban, aki ezt meg tudta volna csinálni” – mondja a kezdetekről. Az első munka közelébe még inkább véletlenül sodródott – ez a Tungsramot 1989-ben felvásárló General Electric egyik új gyártócsarnokának burkolása volt. Osztrák és német kivitelezők dolgoztak a projekten, de a homlokzattal és a tetőszerkezettel meggyűlt a bajuk, a részben magyar munkások munkamorálja feladta a leckét.
Ilyenkor nyilván jól jön, ha valaki a németet és a magyart ugyanolyan tökéletesen érti, és nemcsak a nyelvet, a gondolkodást is. „Szerintem szebben beszélek németül, mint magyarul, mert németül például sohasem káromkodom” – mondja magáról. Az egyébként magyar–német kettős állampolgárságú Kreinbacher németes precizitással gyorsan megszervezte a munkát, és befejezte az épületet. Ez volt az első komolyabb referencia, amit aztán több tucat követett, és ez volt az a pont, amikor leendő tulajdonostársát is megismerte. Josef Ungerrel – az apja apró lakatosműhelyét mára kétszázmillió eurós acélüzemmé felfejlesztő ausztriai vállalkozóval – együtt alapították az MHH-t, és azóta is felesben tulajdonolják a céget.
Ha tisztán magyar tulajdonú lenne, a 100 legértékesebb magyar vállalkozás Forbes-listáján is ott lenne. 16 milliárd forintos becsült értékével a középmezőnyben volna.
Coca-Cola, Suzuki, General Motors, Samsung, Nokia, Bosch, Audi, Mercedes – csak néhány név a 90-es és 2000-es évek nagy ipari megbízói közül, akikkel párhuzamosan a kiskereskedelmi multik is bejöttek az országba, és sorra adták a munkákat. Épültek a Metro áruházak, a hajdani Corák, Auchanok, OBI-k, Praktikerek, Intersparok és a konkurenseik – kívülről egyszerűnek látszó konténerépületekre volt szükség szerte az országban, az MHH meg megoldotta. Nem csupán Magyarországon, de Oroszországban, Romániában, Bulgáriában, Olaszországban, de még Grúziában, Türkmenisztánban és persze a szomszédos Ausztriában is.
Nem vállalt bonyolult épületeket, cserébe nagyon hatékonyan, rövid határidőkkel teljesítette a projektjeit – részben ebben látják az MHH sikerét egy másik nagy hazai építőipari szereplőnél, a szélesebb profilú KÉSZ Csoportnál. Másik részben meg abban, hogy Kreinbacher József „adott szava felér egy szerződéssel, ha valamit megígér, azt maradéktalanul betartja” – mondja Varga Mihály, a cégcsoport alapítója. 25 évvel ezelőtt megegyeztek, hogy „ha valamiben megállapodunk, akkor az úgy van, ha nem, akkor pedig mindenki azt csinál, amit akar”. Ehhez azóta is tartják magukat.
Az ipari épületek egyszerűségével persze Kreinbacher némileg vitatkozik, szerinte ezekben is „sok innováció van, és komoly mérnöki munka, hogy minden ilyen csarnok százszázalékosan be tudja tölteni a funkcióját”. Kicsit líraibban közelítve azt mondja: „Ha van az épületnek lelke, akkor bőre is van, és ez a burkolata. Vagyis az ő feladatuk, hogy megvédjék a házat esőtől, hőtől, UV-sugártól, mindenféle környezeti terheléstől.
Mérnökember lévén ebben a műfajban is úgy érzi, hogy bőven ki tud teljesedni, és amúgy is inkább azt vallja, hogy egy dologra kell specializálódni, és azt a legprofibban kell csinálni. Sose akarta például tágítani az MHH profilját, generálkivitelezővé formálni a cégét. Így is kétszáz embernek ad közvetlenül, és mintegy ezernek közvetve munkát, és mindig azt nézi, miként változik a piac, hogy tudja kielégíteni, amit az új helyzetek megkívánnak.
Visszanézve az elmúlt húsz–harminc év nagyobb projektjeit, minden nagyotmondás nélkül lehet azt állítani, hogy a maga területén az MHH mellett ma nehezen rúg labdába bárki a hazai építőiparban, ha egy ipari épület külsőhomlokzat-burkolásáról, tetőszigeteléséről van szó. A tulajdonos nem szereti számolgatni, hogy mekkora a piaci részesedésük, vagy hogy hányadikak a sorban – erre csak azt mondja, hogy mindig mindenkivel, de legfőképpen magával versenyez, mert szerinte utóbbi a legnehezebb. Minket azért érdekelt.
Scheer Sándor, a Market Zrt. vezérigazgatója – több mint 25 éves munkakapcsolattal és közeli ismeretséggel – úgy becsüli, hogy az MHH a maga piacának 75–80 százalékát uralja. Ehhez egyébként az ő cégük – az ország egyik legnagyobb generálkivitelezője – is hozzájárul, egy átlagos évben az MHH forgalmának körülbelül tíz százalékát a Market megbízásai adják. (A többi kilencven százalék a Strabagtól, a ZÁÉV-en és a KÉSZ-en át a West Hungária Bauig gyakorlatilag az összes létező magyar és külföldi építőipari szereplő, valamint közvetlenül az országban beruházó gyárak megbízásaiból jön össze.)
A személyes szimpátián túl Scheer Sándor ezt legalább három dologgal indokolja. Maga is „sváb gyerek” lévén úgy tartja, hogy „a német mérnök, a német precizitás a szakma csúcsa”, továbbá „Jóska zseniális kereskedő, nagyon el tudja adni a cégét és a tudásukat”, és mindemellett „a munkája az élete, éjjel, hétvégén, bármikor fel lehet hívni”.
Ennek alapján lehetne az a fajta munkamániás (merthogy az, azt mások is így látják a környezetéből), akit valamiféle folyton vibráló türelmetlenség aurája leng körül, és akivel kizárólag szakmázni lehet. Kreinbacher József pont nem ilyen. Nem bánja, ha összefolynak a témák és a síkok. Nála teljesen természetes, ha a tetőhéjalástól a negyedik ipari forradalmon át a gyümölcsök keverésének különleges illattani hatásaiig jut egy beszélgetés íve, és valószínűleg nem értené a kérdést sem, hogy hogyan tud valaki hatékonyan és szisztematikusan cégeket építeni immár több iparágban anélkül, hogy túlzottan strukturáltnak tűnne. „Mindig mindennel” – mondja például arra, mivel foglalkozik mostanában többet, az MHH-val, a Kreinbacher-birtokkal vagy további új vízióival, mert „minden mindennel összefügg”. Mindenesetre a tények magukért beszélnek: hatékonyság és eredmények vannak.
Azt, hogy építőipari vállalata, bár nemzetközi skálán kis méretű, de Európában is a radar felett van, mutatja, hogy például a berlini Scope hitelminősítő intézet is foglalkozik a számaival. Szegmensében egyértelműen a magyar piac vezetőjeként emlegetik néhány hónappal ezelőtti legfrissebb elemzésükben, de a generálkivitelezőkkel egy ligában mérve is körülbelül a tizedik legnagyobb szereplő az építőiparban.
Egy hitelminősítő pusztán a számokból és a pénzügyi kimutatásokból indul ki, ezekből ők azt olvassák ki, hogy az MHH legnagyobb versenyelőnyét a nagyon mély hazai piaci beágyazódás és a régi megbízható üzleti kapcsolatok adják. Előre tekintve most két jó évet prognosztizálnak, újabb százmilliárdos megbízásokat, miközben a kockázatok között megjegyzik, hogy az utóbbi években jelentősen visszaszorultak a külföldi projektjeik. A földrajzi kitettség így meglehetősen egyoldalú, írja a Scope, és ez szerintük rontja a cég piaci megítélését.
„A kakas maradjon a szemétdombján” – mondja viszont a tulajdonos, hozzátéve, hogy a nemzetközi munkák leépítése tudatos döntés eredménye volt. Ő ugyanis most a magyar piacra akar koncentrálni, és nemcsak a már előkészületben lévő friss és nagyvolumenű projektek miatt, hanem mert a Covid utáni időkre gondolva forradalmi változásokat érez a levegőben.
„Hatalmas robbanás előtt állunk, és már el is kezdődött” – mondja arról, hogyan csapódik le majd az ő területén, hogy a világjárvány újraírta a kereskedelem működését és a vásárlói szokásokat. „Az e-kereskedelem hirtelen és váratlan bővülése mindent átír, bővül az élelmiszeripar, az autóipar keresi az útját, teljesen megváltoznak a gyártói, raktározási, logisztikai feladatok, plusz terekre, speciális funkciókra van szükség” – villant fel néhány jelenséget, és ilyenkor hirtelen összeállnak a járvány évében olvasott hírmorzsák egy, az MHH irányába mutató nagy vektorrá.
És tényleg kiderül, hogy amikor azt halljuk (Írtunk róluk a Forbes.hu-n!), kilenc futballpályányi elosztóközpontot épít a Lidl Ecseren, a Jysk regionális óriás raktárat épít ugyanott, hogy Komárom-Esztergom megyét szép csöndben mini-Detroittá formálják a dél-koreai és japán elektromosautó-gyárak, hogy Debrecenben nyitja Kínán kívüli lítiumakkumulátor-gyárát a Semcorp, és közben az ottani új BMW-beruházást épp eltolták, akkor vagy már futó MHH-s projektekről van szó, vagy éppen az átalakuló iparági környezet miatt előálló új dilemmák tisztázása után élesedőkről.
Kreinbacher Birtok Kft.
Alapítás:
2002
Tulajdonosok:
Kreinbacher József (99%) és Chantale Bara (1%)
Alkalmazottak száma:
45 fő
Árbevétel
(millió forint)
2017
416
2018
515
2019
624
2020
566
(becsült adat)
Adózás utáni eredmény
(millió forint)
2017
−58
2018
180
2019
181
2020
150–180
(becsült adat)
Forrás: Bisnode, cégközlés
Aki régebbről ismeri Kreinbacher Józsefet, tudja, hogy amikor jelentős változásokat és piaci robbanásokat vizionál, nemcsak megérteni próbálja őket, hanem fel is készül rájuk. Varga Mihály például azt mondja róla: mindig több lépésben látja előre, mi várható, és ennek megfelelően szűntelenül elemzi azokat a piacokat, ahol mozog. „Olyan ember, akinek víziói vannak, ezekből képes felépíteni professzionális cégeket és megoldásokat, és ha valaki figyeli, mit csinál, akár még tanulhat is belőle.”