Nehéz problémákat akartunk megoldani. Elegánsan

Kérdezett: Zsiborás Gergő // Közreműködött: Gólya Ági

A Portfolion bő egy évvel a Banzai alapítása után, 2018-ban fektetett be a cégbe. Mit láttatok a sztoriban?
Molnár András (A): A technológia szintjén és részleteiben is nehezen érthető cég volt, bonyolult üzleti modellel, miközben a szektor is állandó útkeresésében van. Mátyás János nagyon tisztán tudta elmagyarázni, mi az a paradigmaváltás, ahogyan a vállalatok és a felhasználók valójában kezelni akarják a felhőt – nagyon ritka, hogy ennyire letisztult vízióval rendelkezzen egy vezető egy ilyen bonyolult területen. Kockázatitőke-befektetőként láttuk, hogyan illeszkedik ez az egész egy nagyobb trendbe. Az alapítók egymást jól kiegészítő, de különböző háttérrel, komoly track recorddal rendelkeztek, ami szintén hitelesítette a közös munkát.


Utóbbi mennyire számított? Főleg Mátyás János miatt kérdezzük, aki egy cégét eladta már a Clouderának (korábban Hortonworks).
A: Ez csak az egyik eleme volt a döntésünknek, örültünk, hogy olyan tapasztalt alapítóra találtunk, aki már járt a startupléttel együtt járó rögös úton. Krisztiánt régebbről ismertem, kérdeztem korábban is befektetési ötletekről, technológiáról. Megkértem, hogy üljön le Mátyással és Csendes Miklóssal (a Banzai Cloud alapítói – a szerk.), csak igyanak meg egy kávét. Volt bennem egy mögöttes szándék, hogy találkozzanak. Pár hét egyezkedés és tárgyalás után végül velünk együtt Krisztián is beszállt, ami nemcsak validáció volt a számunkra, hanem lényegében felállt a „dream team”: technológia, sales, operáció.