Elegáns, szerethető történet: igazi sztori. Személyes érintettségből nőtt ki, világméretű jelenség lett. Úgy hívják: Lavylites. Történt egy súlyos égési sérülés Jakabovics Tibor környezetében, és ő ennek hatására kutatni kezdett. A természetes gyógymódok iránt is érdeklődő vegyészmérnöknek sikerült olyan kivételes mesteresszenciát kifejlesztenie, aminek – nagyon úgy tűnik – köze van a sejtfunkciók optimalizálásához, és a bőr struktúrájának, fiatalságának megőrzésében is új fejezetet nyitott.
2011-et írunk, Jakabovics Tibor csilingelő barna fiolákkal megpakolt IKEA-s zsákkal száll le egy nagyvárosi pályaudvaron. Először pár üveggel, aztán pár százzal, nem sokkal később több ezerrel. A saját fejlesztésű bőrmegújító keverék híre villámgyorsan terjedt. „Rövid idő után már ismeretlenek is megkerestek, hogy kérjenek az oldatból, amit az esszenciára alapoztam. Vettem a gyógyszertárban egy rakás barna üveget. Megtöltöttem őket, és elvonatoztam velük a városba. Amikor hazaértem a tanyára, ahol akkoriban kutattam, szólt a telefon. Az az érdeklődő volt, akivel pár órával azelőtt találkoztam. Lelkesen azt mondta: minden elfogyott, rengeteg üvegre lenne még szükség!” Így kezdődött a Lavylites történetének gazdasági fejezete.
HOLISZTIKUS SZEMLÉLET
Tibor kíváncsi, kreatív elme, aki nagyon tud hinni mindenben, ami előremutató. Az általa alapított Lavylites nem csupán kozmetikai márka: organizáció, amely évről évre egyre többféle tevékenységet ölel magába. A Lavylites legfőbb „terméke” maga a Lavylites mint jelenség. Kozmetikai brandjének nincs kifejezett marketingje, az egyedi mesterkeveréken alapuló krémek és permetek jó híre szájról szájra terjed. Azt, hogy a készítmények működnek, mutatja az is, hogy 10 vásárlóból 7 újra vásárol terméket, ami egészen ritka a kozmetikai iparban. Így nem is csoda, hogy – ahogy Tibor is meséli – a márka organikusan, magától vált népszerűvé. „Ha nekem ezt valaki elmeséli, nem hiszem el. Nem volt üzleti terv, eszem ágában sem volt vállalatot alapítani. Volt egy ötlet és egy rendkívüli anyag, amit engedtem az ismerőseimnek kipróbálni. Kiderült, hogy hatásos és attraktív” – mondja. A sikerhez biztosan hozzájárult, hogy Tibor környezete támogatta szokatlan megközelítéseit, és holisztikus látásmódja is segített valami egészen egyedit létrehozni. Az egyetem után nem ült be egy kutatólaborba: bejárta Dél-Amerikát, a Közel-Keletet és a Himalája vidékét, elmélyült a sámánok gyógyító technikáiban, a természetes gyógymódokban is. „Jó megtalálni az átjárót más civilizációkba is, és ezeket az élményeket elhelyezni a mi tudásrendszerünkben” – meséli.
Van-e nagyobb bók egy karanténműfaj – a kiszállított vacsora – felé, mint hogy a város újranyitása után is megtartanánk?
A többedik tulajdonosi és sokadik konyhai virágzását élő Olimpia először elviteles grillbüfének értelmezte magát újra a tavalyi karanténokban, aztán szerencsére visszatértek az ár-érték-izgalom vonalon bajnok ebédmenüik is. Végül úgy tűnik, januárra elért a megfelelő fázisba a még mindig ki nem nyitás meggyászolása, mert előrendelés mellett az étterem kultikus, fúziós, sokfogásos vacsoramenüjét is lefordították az elviteles univerzum nyelvére. Már legutóbb is írtam, hogy szerintem a karanténhajlékokba nem az viszi el a fényt, ha a híres szakács megmutatja, hogy ő is tud palóclevest dobozolni, mint a Don Pepe; hanem amikor szokatlan, egyedi, régi életünket idéző, védjegyszerű dolgok jönnek házhoz, olyan élmények (lecsupaszítva az ételre), amik végtelen idővel és kedvvel sem sikerülnének otthon.
Például nem készítenénk kis teasütemény formájú kacsamájtorchont töpörtyűmorzsával és vicces uborkasaláta képében feltálalt marinált zöldalmával. A hideg előételből egyből két, az egész estére nézve fontos dolog kiderül: hogy az Olimpiában sikerrel próbáltak szívderítően szépen tálalni az egyébként szomorú standard, vékony elviteles dobozkákba (ha nem fotózunk, én simán kiettem volna dobozból minden másodikat ahelyett, hogy tányérra költöztetjük); és hogy a magukban esetleg talányosabb alkotóelemek összekóstolva nyernek értelmet, mint itt az alma, a töpörtyű meg a dermedt máj.
A zellervelouté is azt demonstrálja, hogy okkal létezik az étterem mint intézmény: hiába készülnek egész télen minden második otthonban krémlevesek, nem automatikus, hogy a zeller meg a tejszín együtt átlényegülnek. Az sem, hogy apró narancs- és alig hőkezelt lazackockák kerüljenek bele, pedig ez is jó összhang, és a leves a szokatlan betétekkel a végéig érdekes tud maradni. Még mindig van egy előétel: a garnéla kocshudzsanggal (koreai csilipasztával) és citrusokkal megszórt karfiolszilánkokkal meg villával vágható sült karfiolokkal jött, és a csilis karfiol meg az éppen hogy átlangyosított rákok együtt megint csak sokkal többek, mint külön-külön.
Garnéla kocshudzsanggal (koreai csilipasztával) és citrusokkal megszórt karfiolszilánkokkal
Mire ideérünk az öt fogásban, kimondjuk, hogy ezt innen nagyon nehéz lenne elrontani, viszont az is sejthető, hogy főételméretben nem lehet ilyen izgalmasnak maradni. Nevezett főétel egy kacsacomb portóis-aszaltmeggyes-currys káposztával (sorrendben a portói, aztán a meggyek érződnek, a curryt csak olvassuk, de működik a köret) és egy kis póréhagymás törtburgonya-koronggal (az étlapon még relish, de ezt megint csak az étlapról tudjuk, a savak hozzánk már nem érkeznek meg). A kacsacomb egy jó kacsacomb, nem több, nem kevesebb – azzal együtt, hogy ropogós bőrű kacsacombot kiszállítani lehetetlen. Még úgy is törvényszerűen újragőzölte magát a dobozban, mire eljutott hozzánk, hogy az Olimpia saját futára nagyon vigyázott, hogy a kompozíciókat ne rázza össze.
Jön a desszert, és aki eddig tanakodott, hogy neki való dologról olvas-e, most egyértelműen el fogja tudni dönteni. A céklával díszített, könnyű tormás habbal borított, csak az alaprétegében édes jókora tarte-on én nagyon vigyorgok, a kóstolótárs, aki nem memorizálta a menülapot, elsőre hátrahőköl, aztán tűnődve majszolja. (A szerdától szombatig szállított vacsoramenü egyébként hetente változik, a korábbi menüsorokon kevésbé punk desszerteket láttam.)
Céklával díszített, könnyű tormás habbal borított tarte
Az Olimpia vacsoramenüje nem átlagos hétköznapra való: remekül végigkísér egy olyan karanténrandit, ahol az ételre és egymásra is van miért figyelni. Az már csak tormás hab a tortán, hogy a tarte alapját és a portóis káposztát leszámítva mintha direkt low carb lenne a menü, azaz lényegében büntetlenül lehet végig érdekes dolgokkal igen kellemesen jóllakni. Az étteremcsinálók most ne figyeljenek ide, nehogy a szívükhöz kapjanak, de nekem évente egy-kétszer még hiányozni is fog, ha újranyit a világ, hogy egy ilyen vacsorát (ahol a doboznyitogatáson kívül egy fűszálat nem tettünk keresztbe, semmi lepirítás, otthon befejezés, szószkeresgélés a szatyorban) ki lehessen rendelni a konyhánkba.
Nevet vált a tizedik születésnapját ünneplő Transferwise, simán Wise lesz belőle. Barna Balázst, a cég európai és észak-amerikai expanziójáért felelős vezetőt kérdeztük a terveikről.
Star nyomtatók forgalmazásával indult a kilencvenes évek elején a HRP Europe Kft. története, ám a cég azóta a hazai IT piac stabil szereplőjévé nőtte ki magát. Ma már 150 gyártó termékeit kínálják, széles termékportfóliót tudnak felmutatni, a hardver- és szoftverdisztribúción túl pedig az oktatás és a tanácsadás területein is aktívak.
Kerek negyvenévesen harmadszor fut neki a könyvkiadó-indításnak, és még mindig az izgatja igazán: mitől válik élővé egy könyv, hogyan lehet köré sztorit kerekíteni. Halmos Ádám tíz év után kivált a Libriből, nem sokkal azután, hogy a cégcsoportba bejelentkezett majdani résztulajdonosnak az állami milliárdokkal felpumpált Matthias Corvinus Alapítvány. Ádám új, független kiadójához, az Open Bookshoz máris olyan sztárszerzők csatlakoztak, mint Barabási Albert-László, Edith Eva Eger, Gárdos Péter, Kepes András vagy Philip Zimbardo. Portré igazságérzetről, úthenger jellegű főnökösködésről, zen buddhizmust árasztó csacsikról és a könyvpiacon egyre menőbb big idea jelenségről.
