Anyai dédapám a harmincas évei elején indított szikvízüzemet egy dunántúli faluban. Szorgalmas volt, a vállalkozás elkezdett szépen növekedni, így minden sikerült, kivéve az időzítést. Maradjunk annyiban, hogy az 1950-es évekre már nem az övé volt az üzem. Az ezredforduló idején a szódásüvegek, a lovaskocsi és dédapám szódás lova, Csillag is a múlté már, és ha az ember egy jó fröccsöt szeretne inni, az otthoni szifonnal is gyárthat magának szódát.
Teljesen más történelmi kontextus és más korszak, de az időzítés Érdi Zoltán esetében sem volt a legszerencsésebb: nem sokkal azután, hogy alig húszévesen cégvezetővé lépett elő, beköszöntött egy olyan gazdasági válság, amilyet a 30-as évek óta nem látott a világ. Mégis szerencsés volt annyiban, hogy fiatal kora ellenére szinte azonnal kőkemény átalakításokba kezdett, ezért a válság már így érte a céget, hogy később növekedési pályára álljon. Igaz, amikor belevágott, utóbbiból még nem sok látszott. „Nem sok esély volt rá, hogy megmaradjunk. Közel volt a csődhelyzet.”
Szén-dioxid-történelem
Az 1930-as években, amikor mellesleg már javában gyártották a répcelaki sajtüzemben a Franciaországig és Amerikáig is eljutó Medve sajtot, a dunántúli dombok között buzgón kutattak szénhidrogének után. Ekkoriban találták meg a ma már híres büki és sárvári fürdők forrását, de úgy nézett ki, mást is rejt a föld mélye. 1935. július 23-án, az M–1 jelű kútból 75 atmoszféra nyomású szénhidrogénekkel szennyezett szén-dioxid tört fel. Kiderült, hogy nem itt fogják a Dallas következő évadát forgatni, olajra nem számíthatnak, találtak viszont egy kiapadhatatlannak tűnő ásványi szén-dioxid-lelőhelyet.
A visszaváltható termék környezetbarát egy pontig. De ha összegyűjteni, oda-vissza szállítani, kimosni, időnként újragyártani kell, akkor már nem az.
Először Mihályiban, később, 1944-től a szomszédos Répcelakon indult meg a kitermelés, amire később Európa egyik legnagyobb természetes eredetű szén-dioxidot feldolgozó üzeme épült. Az államosítás után, 1949-ben alapított Szénsavtermelő Vállalat kezdetben az iparban nélkülözhetetlen – ezért exportképes – cseppfolyós szén-dioxidot és szárazjeget állított elő. A gázt 1960-tól töltötték patronokba (Patronnak ma definíció szerint a sűrített gázzal megtöltött, legfeljebb 120 milliliter űrtartalmú, legömbölyített végű fém- vagy műanyag hüvelyeket nevezzük.) a fröccsivók legnagyobb örömére.
Az üzem az érett szocializmus idejére a világ legnagyobb patrontöltő üzemévé vált, amiben a természetes szén-dioxid-lelőhely mellett nagy szerepük volt a vállalat szakemberei által tervezett, szabadalmaztatott töltő- és csomagológépeknek. Nem csoda, hogy Magyarország az egy főre eső patronfogyasztásban sokáig első volt a világon – az olvasóra bízom, hogy mit kezd ezzel az információval, mindenesetre raktározzuk el az „ebben is világhatalom voltunk” című képzeletbeli listánkra.
Volt időszak, amikor a világ sok üzemében mesterségesen állították elő a szén-dioxidot, Répcelakon ma is természetes úton, a föld alól nyerik ki. A Szénsavtermelő Vállalatot a rendszerváltás idején a Linde privatizálta, de a patronüzletágat 2001-ben el akarta adni. A német cég élén ekkoriban egy bizonyos Érdi György állt, és a névazonosság nem véletlen. „Klasszikus menedzsment buyout volt” – mondja fia, Érdi Zoltán. Ő volt az, aki a tizennyolc évesek bátorságával megkérdezte annak idején az édesapját, amikor kiderült, hogy a cég eladó: „Miért nem vesszük meg mi?” Rajta kívül még hárman szálltak be tulajdonosnak, de a vásárlást kilencven százalékban így is hitelből finanszírozták. A két cég azóta is szorosan együttműködik, a Liss a Lindétől, helyben vásárolja a szén-dioxidot, az argont és a nitrogén egy részét is.
A csendes cégvezető rendet vág
Már első találkozásunkkor is feltűnik, hogy Zoli rendkívül higgadt, minden harsányságtól mentes, már-már túlzottan szerény karakter. Barátai is úgy jellemzik, mint aki sosem akar a társaság középpontja lenni, ugyanakkor zárkózottnak sem lehet mondani, és kifejezetten jó humora van.
A visszaváltható termék környezetbarát egy pontig. De ha összegyűjteni, oda-vissza szállítani, kimosni, időnként újragyártani kell, akkor már nem az.
„Volt a főiskolán egy egyébként elég esetlegesen kialakult baráti köröm. Nagyjából azokból állt, akik elkéstek a gólyatáborból, így aztán később mind egy szobába kerültünk” – meséli az idén negyvenéves Zoltán. Mivel még javában a Külkereskedelmi Főiskola padjait koptatta, amikor beszállt a Liss vezetésébe, kettős teher alá került, de barátai szerint kimagasló volt a szorgalma, ha kellett, akár késő estig végezte a feladatait.
„Azt nem mondanám, hogy mindig vezető akart lenni, de az azonnal látszott, hogy milyen érzéke van az üzlethez. Nem a lexikális képességeivel magasodott ki a többiek közül, de a vállalkozásfejlesztési vagy a vezetésszervezési órákon látszott, hogy ebben kiemelkedő. Nagyobb rálátása volt, más perspektívákat tudott behozni ahhoz képest, amit az órákon érintettünk – mondja róla az egykori főiskolai csoporttárs, Erényi Szabolcs. – Nem lehet vele könnyű tárgyalni, élesen és hamar átlátja az összefüggéseket. És ha kialakul benne egy vélemény, attól nem nagyon lehet eltéríteni.”
Ezekre a képességeire szükség is volt. Zoli kezdetben üzletkötő volt a cégben, aztán lépegetett följebb, és amikor 2007-ben hozzá került a kormányrúd, elkezdte a rendbetételt. Először is kisimította a költségszerkezetet, lefaragta a kiadásokat, úgy fogalmaz, a folyamat óriási spórolással kezdődött. Újratárgyalták a beszállítói szerződéseket, lecserélték a régi bankot és a kedvezőtlen hiteleket, majd nekiláttak a gyártási folyamatok korszerűsítésének és az új piacok keresésének. „Rendszerszinten kellett újraszervezni a céget, de nagyon jó kollégákkal. Örököltem egy helyzetet, ami nem volt ideális, de megvolt a potenciál a növekedéshez.”
Bár az otthoni szódakészítésből ma már csak a bevételük töredéke származik, tíz–tizenkét éve szinte mindig növekedni tudtak. A Liss főtevékenysége a fémmegmunkálás, a répcelaki üzemben sem épp szanatóriumiak a körülmények, vagyis hatalmas a zaj. A legtöbb dolgozó gépkezelő és lakatos, munkaerőt találni itt sem egyszerű. „Vas megye autóipari műhellyé vált.”
Amikor megvásárolták a céget, 340-en dolgoztak itt, ez a szám a legszűkebb esztendőben százzal csökkent – ma már több mint duplaannyian, 550-en vannak. Több új épületet is felhúztak, és 2021 tavaszán egy új, négyezer négyzetméteres üzemcsarnokot is átadtak, ezzel már húszezer négyzetméteren működnek. A cégvezetés alapelve az volt, hogy csak akkor építkeznek, ha el is tudják adni a terméket, de az új piacok, az amerikai és kínai növekedés segített.
Az amerikai cégalapításról Zoltán most azt mondja, talán elhamarkodott volt, mivel sok költséggel járt, de maga a piacra lépés utólag jó döntésnek bizonyult. Ma már a bevételeik tetemes része innen jön. Amikor arról kérdezem, magyar cég létükre hogy sikerült ezt elérni, ezt válaszolja: „Mivel tudsz versenyezni? Ha megvan a minőség és a szolgáltatás, és mégis egyre jobb árat tudsz adni.”
Persze a dolog ennél jóval bonyolultabb, a technológia nem is olyan egyszerű, fontos az infrastrukturális háttér – közeli gázforrás és acélmű sem árt –, és végül helyt kell állni egy alapvetően niche piacon. „Azért ez egy kis piac, a disztribútorok között szinte mindenki ismer mindenkit. Nem azt mondom, hogy a személyes varázsom teszi, de le lehet ülni velem egy sörre, ahol aztán el tudja mondani, mire van igazán szüksége.”
Show-elem, hogy előtted nyomják a kávéra a tejszínhabot
A Liss idén ünnepli huszadik évfordulóját, és a világ négy-öt legnagyobb patrongyártójának egyike. Kezdettől hazai kézben van, jelenleg a kizárólagos magyar tulajdonban lévő vállalkozásokat soroló listánk 24. helyén áll 37,6 milliárd forintos becsült cégértékkel. Az iparág legnagyobb szereplői között az osztrák Isi más országokban is vásárolt gyárakat; a specializált, kisszériás patronokat gyártó japán NTG mögött egy nagy gázgyártó áll; míg az amerikai Crosman elsősorban fegyverekhez való patronokat gyárt; és viszonylag új szereplő a tajvani Mosa.
Érdi Zoltán ugyan az egyik legsikeresebb magyar cég tulajdonosa, nevével mégsem találkozni gyakran az újságokban. Az egyetlen kivétel az volt, amikor három évvel ezelőtt kivezették a piacról az amúgy kuriózumnak számító visszaváltható patronokat. Régóta tervezték a lépést, amihez elég csak annyit tudnunk, hogy a csúcson, négy évtizede évi háromszázmillió darab patront értékesítettek, ez az utolsó időszakra tízmillióra csökkent. A döntés egységfrontba terelte a környezetvédőket, a keményvonalas szódabarátokat és a házi habtejszínkészítőket, mivel a szifonokba ma már csak eldobható, a korábbinál jóval drágábban beszerezhető patronokat tehettek. „Igen, a visszaváltható termék környezetbarát egy pontig. De ha összegyűjteni, oda-vissza szállítani, kimosni, időnként újragyártani kell, akkor már nem az” – mondja erről.
A Liss patronai alapvetően három területen vannak jelen. Az élelmiszeriparban szóda- és habpatronok, valamint a bortartósításhoz használt patronok formájában. A szódapatronok piaca az elmúlt évtizedekben folyamatosan csökkent, ezzel szemben a dinitrogén-oxidos habpatronok piaca, azon belül is az amerikai és kínai eladások nőnek. Ha ma besétálunk egy észak-amerikai kávézóba, szinte biztosan lesz ott valamilyen patron – könnyen lehet, hogy épp Magyarországon gyártották. Zoltán szerint „ott show-elem, hogy előtted nyomják a kávéra a tejszínhabot”.
A Liss patronok másik nagy alkalmazási területe a sport és az ipar. Az ember talán nem is gondolná, hogy itt mennyi mindenre jók: használják őket légfegyverekhez, paintballhoz, kerékpárpumpákhoz, mentőmellényekhez, tűzoltókészülékekhez, csatornatisztításhoz vagy épp szögbelövőkhöz. Bár fontos terület lehetne, az autók légzsákjához, övfeszítőkhöz vagy a gyalogosvédő rendszerekhez nem gyártanak alkatrészeket. „Régi döntés volt, hogy nem akarunk autóipari beszállítók lenni. Sok speciális feltételnek kell megfelelni, és el kell fogadni, hogy az autógyár mondja meg a feltételeket. És jelentős a kitettség is, igaz, akkor azt még senki sem tudta, hogy így meg tudnak nyekkenni az autógyárak.”
Az egészségügyben a gázokat felhasználják az automata injekciókhoz, szépészeti beavatkozásokhoz, műtétekhez vagy a hajhagymák kezeléséhez. A szén-dioxidnak ugyanis van egy olyan tulajdonsága, hogy ahol elszűkülnek az erek, ott képes őket kitágítani.
Patron a sörforradalomba
„Annyira megnőtt a Liss, ami nekem már egy idő után nem volt komfortos” – mondja Zoltán, aki stratégiai igazgatóként a napi működés helyett ma már főként a kiemelt ügyfelekkel foglalkozik. Az idén kft.-ből zrt.-vé alakult cég működése az utóbbi években jelentősen átszerveződött. „Szerintem inkább az előnyére, de a rugalmasság nyilván romlott.” Az átszervezésben kulcsszerepe volt a Lindétől, vagyis multis háttérrel érkező – szintén kezdettől tulajdonos – Hanzsér Irénnek.
A vagyonkezelő legismertebb befektetése a kisüzemi sörgyártás egyik hazai zászlóshajója, a Monyo volt.
A Liss vezetői 2018-ban, az anyacéghez hasonló tulajdonosi struktúrával hozták létre vagyonkezelő cégüket. Az Eprolius Hungary Zrt. azóta befektetett az épületvillamossággal és építőiparral foglalkozó Gordius 95 Zrt.-be, osztrák ingatlanokba, budapesti pékségbe és az Agroloop nevű cégbe is, ami feketekatonalégy-lárvák tenyésztésével foglalkozik.
A vagyonkezelő legismertebb befektetése a kisüzemi sörgyártás egyik hazai zászlóshajója, a Monyo volt. „Épp a vevőinket készültem meglátogatni az Egyesült Államokban, és még a budapesti repülőtéren ajánlottak újságokat, köztük volt a Forbes, amiben volt egy sörös melléklet – mesélte Zoli korábbi cikkünkben. – Abban szerepelt, hogy a Monyo befektetőket keres. Megírtam még ott a reptéren Szabolcsnak (Nyíri Szabolcs, a vagyonkezelő cég vezetője – a szerk.), hogy vegye föl a kapcsolatot. Mire leszálltam, megvolt a dátum, hogy mikor találkozunk.”
A Monyo tulajdonosai, Németh Antal és Pein Ádám eredetileg crowdfunding útján akartak tőkét bevonni, de a kiszemelt kőbányai helyszín elúszni látszott, viszont a szakmai befektető megjelenése meggyőzte őket. A több mint kétmillió eurós befektetés strukturált formában történik, illetve történt, hiszen a repülőtéri út melletti új főzde és koncerthelyszín, a Monyoland területén beszélgetünk. Végigjárjuk a malátaroppantót, a labort, és az új fémhordóknál csak Németh Anti szeme csillog jobban, alig várja, hogy felfűthesse az üstöket.
„Hiszünk bennük is, a termékükben is. Hogy pénzügyileg hogyan fog teljesíteni, azt meglátjuk, de ha jó egy termék, akkor megtalálja a piacát” – mondja Zoli. Azt mondja, tudja, hogy Anti művészetét hagyni kell kiélni. „Egy dologban állapodtunk meg már az elején. Úgy leszünk nagyok, hogy nem felejtjük el, mit csináltunk kicsiként.”
Liss Patrongyártó, Töltő és Forgalmazó Zrt.
(2021. júniusig kft.)
Alapítás:
2001
Tulajdonosok:
Érdi Zoltán Tamás, Hanzsér Irén, Pintér Attila
Alkalmazottak száma:
565
Árbevétel
(milliárd forint):
2018
12,1
2019
15,1
2020
15,4
Adózott eredmény
(milliárd forint):
2018
4,7
2019
6,2
2020
5,4
Forrás: Dun & Bradstreet, cégközlés
