Gőzöm sincs, hogy 25 évvel ezelőtt honnan szereztem tudomást a Gleccser-expressz létezéséről. Az biztos, hogy akkoriban még 26 éves kor alattiak utazhatták be Inter-rail bérlettel Európát, és a korhatárhoz közeledve semmi más nyári programnak nem volt esélye. Emlékszem, utólag sokan lelúzereztek, amikor megtudták, hogy – ellentétben a Moszkva tér film főszereplőivel és sokan másokkal – megvettük rendben, pénzért a jegyet, így viszont főleg nagyon szűk napi büdzséből kellett kihozni a kalandot. Életemben nem ettem annyi lekvároskenyeret, mint abban a négy hétben, és egész életemben nem vészeltem át annyi éjszakát vonaton zötykölődve, mint akkor.

Ezért is volt óriási dilemma, hogy bejárjuk-e a Gleccser-expressz útvonalát is. Internet hiányában is kiderült ugyanis, hogy egy hosszabb szakaszon nem érvényes az Inter-rail bérlet, csak félárú jegy vételére jogosít. Napokig kuporgattuk a jegy árát, hogy még beleférjen az az útvonal, és valóban minden mást elhomályosítva a legemlékezetesebb résznek bizonyult. Talán még a sarkkör átlépése Norvégiában, valamint a Skót-felföldön a Glasgow–Mallaig-vonal tájképe ivódott be ennyire, meg ott persze az ottani, szúnyoghálóba burkolózott utasok. De Svájcban nem volt semmi zavaró, csodaként maradt meg az emlékeimben a Zermatt és St. Moritz közötti vonatozás.