1991-ben mindenki – vagyis mindenki, aki megnézte a moziban a Terminator 2-t – láthatta, amint a fiatal John Connor egy furcsa géppel feltör egy bankautomatát. A bankokat amúgy sem kímélik a vásznon, mindenki fel tud sorolni fejből legalább tíz filmet, amiben bankot rabolnak, vagy legalább meglovasítanak egy nagyobb széfet. A Terminator 2 azért érdekes, mert a kellékesek által összegányolt elektronika helyett Connor egy Atari Portfoliót használ. Ez volt a világ első palmtopja, azaz ahogy akkoriban hívták, zseb- vagy tenyérszámítógépe.
A számítógép lehet notesz is.
A Portfolio elsőségét persze lehet vitatni, mert a Psion Organiser nevű eszköze már 1984 óta a piacon volt. Ez ugyan nem a minden más PC-n futó DOS operációs rendszert használta, szoftvert azonban ugyanúgy lehetett rá venni és telepíteni, mint egy PC-re. Azaz a tudása és az általa kínált lehetőségek messze túlmutattak azokon a menedzserkalkulátornak nevezett jószágokon, amik később elárasztották a magyar piacot, és amik lényegében digitális jegyzetfüzetek voltak.
A mából nézve a palmtop, az organizer, a PDA (Personal Digital Assistant) és a többi tenyérszámítógép szétszálazása lehetetlennek és feleslegesnek is tűnik. Ezek együtt az elődei annak, ami okostelefonként ott van majdnem mindenkinek a zsebében. Ezt az örökséget viszont érdemes végigvenni, mert a mai napig kívánatosnak tűnő – sokszor másolt – hardverekkel van tele az út. Ráadásul az igazi érdekességet nem is a hardverek rejtik, hanem azok az interakciós sémák, magyarul a használati mód apró trükkjei, amiket fel kellett találni a gépekhez.
Költészetre kattintani
Akármelyik készüléket tekintjük is az ősgépnek, egy fontos közös pontot találunk. Ugyanolyan karakteres képernyőt, nyögvenyelősen begépelhető parancsokat és az átlag felhasználót elijesztő interfészt kínál mindegyik. Ujjnyi vastag LCD-kijelzőn nem lehet mást megjeleníteni, mint szabad szemmel megszámlálható mennyiségű pixelből álló betűket. Aztán eljött 1996, és bemutatták a Palm Pilotot. Mielőtt belemerülünk, hogy mi indult el akkor, tegyünk egy lényeges kitérőt.
Az ember metaforákkal dolgozó, nyelvben élő lény. Talán nem mindenkinek rémlenek az általános iskolából a költői képek – a János vitéz táján tanítják –, így ismételjünk egyet gyorsan. Nagyon sokat magyarázunk hasonlítást használva. Például, ha azt mondjuk, hogy a lemenő nap olyan, mint a vérnarancs. A mint szócska árulkodik is, lebuktatja az eszközt. Ha ezt kiszereljük a hasonlatból, tehát azt mondjuk, hogy a lemenő nap vérnarancsa csinált bármit, mondjuk vörösre festette a horizontot, akkor az már metafora. Nem mondjuk ki direkte, de hasonlítunk.
Hogy jön ez a számítástechnikához? Úgy, hogy az az egész egy hatalmas metafora. A gép belsejének nincs természetes, eredeti megjelenítése. Kínálni kell egy felületet, ami a virtuálist érthetővé és kezelhetővé teszi. Tipikus példája ennek az asztal metaforája. A gépben lévő asztalunkon ikonok, programok vannak, ahogy a valós asztalunkon papírok, tollak, tűzőgépek és befizetetlen számlák. Az évszázadok óta létező asztal, a munkavégzés helye az, amihez hasonlítjuk a gépben adatokkal, adatcsomagokkal végzett műveleteket. Ám nem ez az egyetlen érvényes és használt magyarázat a gépben zajló folyamatokra. Hiszen a számítógép lehet notesz is.
Laptop az űrből
A Cornell Egyetem villamosmérnöki karán végző Jeff Hawkinst marketinges jellegű pozícióba vették fel a 80-as évek elején a Grid Systemshez. Az amerikai cég készítette a világ első olyan laptopját, a Grid Compasst, ami már nem úgy nézett ki, mint amit az atomháború elindítására terveztek. Ez volt egyébként az első olyan laptop is, ami járt az űrben: 1983-ban a Columbia űrsikló fedélzetén kijutott a gravitációs kútból, fent pedig a sikló pozícióját kiszámoló szoftvert futtatva segítette az űrhajósokat a Föld fotózásában.
Az Atari Portfolio, amit John Connor használt a Terminator 2-ben.
Grafitti-ábécé – félúton a virtuális billentyűzet és a kézírás felismerése között.
Hawkinsnak széles játéktér jutott a cégnél, így az évtized végén ő tervezte meg egyrészt a világ első tabletjét, a Gridpadet, másrészt ő indította el a toll alapú számítástechnikát. A toll ebben az esetben a beviteli eszközt jelentette. Billentyűk nyomkodása helyett ikonokra kellett bökdösni, gépelt jegyzetek helyett kézírásos dokumentumokat lehetett létrehozni. „Egész komoly sikert értünk el vele, építettünk köré üzletet, a csúcson, azt hiszem, harmincmillió dollárt hozott évente” – mondta Hawkins egy előadásában az iPhone megjelenése előtt pár évvel.
A durván az A4-es papír méretének megfelelő Gridpad utódjának létrehozására Hawkins már új céget alapított, a Palmot. Olyan ötletei voltak, amelyek mostanra részben megvalósultak, még ha nem is feltétlenül így éljük meg. „Minden személyes számítástechnikai eszköznek kicsinek kellene lennie, megbízhatónak, olcsónak, kevés energiát kellene használnia, és ne le egyen szükség egy IT-osztályra, hogy működésben tartsák.” Ez a leírás egy mai okostelefonra teljesen igaz, még ha drágálljuk is, de ár-érték arányban egy mai telefon össze sem mérhető a Gridpaddel. Vagy Hawkins következő gyermekével, a Palm Pilottal.
Hawkins, aki manapság végre tényleg agykutatással és idegtudománnyal foglalkozik, már a 80-as években is megpróbálta ezt az érdeklődését beépíteni a munkájába. Az egyetemi rendszerről azonban lepattant, mert bár ötleteit elismerték, azt várták tőle, hogy valamelyik professzor laborjában kutasson valami teljesen mást. Az oktatásból annyit profitált, hogy amikor látott egy egymillió dollárért eladó, kézírásfelismerést kínáló startupot, akkor neurális hálókkal létre tudta hozni ugyanazt a funkcionalitást. Ezzel megoldódott a tollvezérelt számítástechnika adatbeviteli része. Ez került a Gridpadbe is.
Notesz vagy iroda?
A palmtopnak – ismét egy mára értelmetlen szó – már volt elődje. A Sonynak készültek japán belpiacos tenyérszámítógépei, a világ fennmaradó 99 százalékát viszont senki sem szolgálta ki. A palmtopot nem lehetett megcsinálni a Griden belül, mert nem illeszkedett a tulajdonos, a Tandy iparra fókuszáló üzleti céljaihoz. Hawkinst ugyan megpróbálták ott tartani, majd mikor nem sikerült, igyekeztek keresztbe tenni neki, de cége, a Palm ennek ellenére megszületett. Első sikeres terméke, a Pilot egy mai okostelefonnál kisebb, gyengébb és sokkal butább digitális jegyzettömb volt, amiben mindent tollal kellett csinálni.
A Palm-alapító következő cége, a Handspring még megfizethetőbb tenyérgépeket gyártott, mint ez a Visor is.
Hawkinsék először több partnerrel együtt próbálták megvalósítani a tenyérgépet. Így született a Tandy Zoomer, ám elveszett a sok bába között. Minden partner a saját gyerekének tekintette, ezért végtelenbe nyúló és sehova sem vezető egyeztető tárgyalásokat tartottak. A Palm az operációs rendszer és pár szoftver szállítójaként hét-nyolc dollárt kapott minden eladott Zoomer után, illetve tőlük vehette meg azt a PC-s szoftvert a vásárló, amivel összeköthette a palmtopot a géppel. A termék elkaristolt a piacon, de nem lett átütő siker.
A Palm második terméke, az 1997-ben debütáló Pilot sokkal szerényebben induló projekt volt. Viszont kevesebb szereplővel kellett Hawkinsnak egyeztetnie, miután meggyőzte az alkatrész-beszállítókat. Mire a Pilotot piacra dobták, a pen computingot is megszokta a közvélemény. Ehhez az kellett, hogy több startup felsüljön a piacon. És hogy olyan, ma nagynak számító cégek is lássanak benne fantáziát, mint az Apple.
A Palm trükkje az volt, hogy a PDA-hoz meg kellett venni további százdollárnyi szoftvert. Például azt a programot, ami összekötötte a Zoomert a PC-vel, vagy a virtuális billentyűzet és a kézírás felismerése közt félúton lévő Grafitti alternatív adatbeviteli szoftvert. A korabeli kritika ugyan utálta őket érte, hiszen egy óvatosan elrejtett áremelés volt valójában az üzleti modell, de ettől még a cég jól élt.
A sebességét pedig nem a korábbi gépekhez mérték, hanem ahhoz, mennyi idő ugyanazt papírra lejegyezni.
Ezt aztán nemcsak a Palmra írták meg, hanem a General Magic soha el nem készülő okostelefonjára és az Apple gyorsan halálra ítélt Newton nevű tenyérszámítógépére is. Ezekben az volt a közös, hogy nem akartak tudni az asztal metaforáról. Egy szükségtelen jegyzetet például nem a szemetesbe dobva töröltünk a Newtonban, hanem egyszerűen átsatíroztuk, mire a jegyzet kis porfelhőben eltűnt. A készülék notesznek akart tűnni, nem irodának. Az elképzelés működött, csak az ára nem volt jó. A Palm Pilot ezt volt hivatott megoldani: 700 dollár helyett háromszázba került, és járt vele minden szoftver, amivel használni lehetett. A sebességét pedig nem a korábbi gépekhez mérték, hanem ahhoz, mennyi idő ugyanazt papírra lejegyezni.
Mára tudjuk, hogy a pen computing az összes érdekes prototípusával együtt – még az IBM-nek is volt! – tévútnak bizonyult. De ez csak arra a pár évre igaz, amikor létre akarták hozni. A jegyzetelős, e-papír-kijelzős Remarkable 2 táblagép mindenkinek elérhető, ha nem is olcsó. Az Apple előbb az okostelefont találta fel, a General Magic nagy álmát, majd a Gridpadre meghökkentően hasonlító, csak épp hordozható méretű táblagépet is.
Mostanra kutatott témává vált ez az alternatív metafora. A General Magicről pár éve jött ki remek film, amiről a Forbes.hu is írt. A Verge riporterének dokumentumfilmje a Visorphone-ról, ami Palm-alapon készült el, és a világ első okostelefonjának számít, a hetekben jelenik meg. Egy Wacom táblát pedig csak talál mindenki a környezetében. A számítógépek fizikai visszajelzést, használati élményt adó készülékek is, nem csak tapizni való üvegfelületek. Nincs fontosabb gondolat, amivel lezárhatjuk nyolchónapos IT-történeti kirándulásunkat.
