Több mint félezer üzlettől rendelhetünk a foodpandán keresztül

A NetPincérből átalakuló foodpanda már sokkal több, mint egy ételrendelő platform – hiszen szinte mindent kiszállítanak, amire a vásárlóknak rövid időn, akár 30 percen belül szüksége lehet. Részben ennek is köszönhető, hogy a márka újrapozicionálása mellett döntött a vállalat. És hogy ez nekünk miért jó? Egyrészt a technológiai újítások még hamarabb érkeznek majd Magyarországra, másrészt a magyar felhasználók országokon átívelően használhatják ugyanazt a megszokott mobilalkalmazást a Delivery Hero európai foodpanda országaiban. Nem kell megijedni: tulajdonosváltás nem történt, és a lényegi elemek is változatlanok maradtak.

A felületek megjelenése átalakult az új márkának megfelelően, de a tavaly bevezetett weboldal és mobilalkalmazás is a megszokott módon működik tovább. Természetesen a foodpandával megmaradt a cég csaknem 6000 éttermi és üzleti partnere is, és továbbra is együtt dolgoznak a több mint 4500 szerződött futárpartnerükkel, hogy kiszolgálják a most már 2 milliósnál nagyobb megrendelői bázisukat. A foodpanda márkaernyő alatt a cég saját, ma már 11 raktárból szállító élelmiszerüzlet-hálózata, a NetPincér market is átalakult, és panda market néven működik tovább, sőt erős vidéki terjeszkedésbe fogtak ezzel párhuzamosan. Azt pedig garantálják, hogy a foodpanda szolgáltatásai ennél is tovább bővülnek és fejlődnek, és a cég növekedni és terjeszkedni fog a jövőben Magyarországon.

A saját élelmiszerüzlet- hálózat mellett az elmúlt időszakban az elérhető árucikkek bővítésére is nagy hangsúlyt fektetett a foodpanda, ennek köszönhetően pedig egyre több üzletet vonnak be partnereik körébe. Ma már több mint 500 üzletből rendelhetünk a foodpandán keresztül, ráadásul ez a szám folyamatosan emelkedik. Az elmúlt hónapokban indították el a Tesco és a Penny együttműködéseiket. Ennek keretében immáron 11 Tesco áruházból rendelhetnek házhoz élelmiszert a környéken lakók az áruházlánc és a foodpanda együttműködésének köszönhetően, a Penny együttműködés keretében pedig Pécs mellett már szinte az összes budapesti Penny üzletből rendelhetünk a foodpanda kiszállítás keretében. A melegétel után az élelmiszer-kiszállítást tartják a második legnagyobb potenciálú üzletáguknak, ezért az a céljuk, hogy az összes nagyobb településen, ahol megtalálható a foodpanda, széleskörű élelmiszer-rendelési lehetőséget biztosítsanak a jövőben mind a külső partnereiktől, mind a saját panda market üzletekből.