„Találkoztál Timivel, a recepciósunkkal, épp vele beszélgettünk arról nemrég, hogy milyen vicces, hova nőttünk” – mondja Koppány Olivér, a KNP Law ügyvédje, amint helyet foglalunk a várnegyed szomszédságában, a környezethez méltóan Palazzo Hunyadinak keresztelt irodaház hatalmas tárgyalótermében.

War room, gondolom magamban, háborúk helyett filmbeillő, gondosan megtervezett jogi csatákat vizionálva, de Olivér ennél kedvesebb képet fest. „Édesanyám korábbi munkahelye – mosolyog –, ahol Timi is dolgozott, nekem kvázi a napközim volt. Akkor még Hot Wheels autókkal játszottam az előtérben.”

Csaknem huszonöt évvel később már ügyvédként ül édesanyjával, Nagy-Koppány Kornéliával, a KNP Law alapító-vezető ügyvédjével a szomszédos tárgyalóban, ahová az Egyesült Államokban eltöltött tizenkét év után érkezett meg tavaly szeptemberben. Megfontoltan, olyan ügyvédesen mesél. Egy-egy szónál rápillant kollégájára – ez viszont sokkal inkább fakad a külhoni évek nyelvi elszokásából, mint bizonytalanságból.

Az ügyvédek világában a bizalmi kérdések miatt pedig sokkal inkább számít az ismertség, mint az, hogy ki tud megírni egy adásvételi szerződést.

Ha tényleg ezt akarod, el kell költöznöd
„Kezdettől tudatosan készültem a jogi pályára. Másodikos lehettem, amikor megmondtam édesanyámnak: azt akarom csinálni, amit ő.” Olivér azért hozzáteszi, hogy kisiskoláskorában nyilván teljesen más fogalma volt arról, valójában mivel foglalkozik az édesanyja. „Csak annyit láttam, hogy bent ült az irodában és gépelt. Harmadikban prezentálni kellett, hogy mivel foglalkoznak a szüleink, és amikor engem kérdeztek, azt mondtam, anya profi e-mailező.” De kitartott amellett, hogy anyja nyomdokaiba lép. Főként a problémamegoldás fogta meg a szakmában, azóta is nagy becsben tartja, hogy ügyfeleik bizalommal keresik fel őket egy-egy problémával.

Az édesanyjától könnyen elleshető karrierút ellenére azonban közel sem örökölt sors a pályaválasztása, Kornélia sokáig próbálta lebeszélni fiát a jogi karrierről, csak a középiskola vége felé kezdte komolyabban venni Olivér ügyvédi terveit. Ekkor jött az ukáz: ha tényleg ezt akarja, ki kell mennie Amerikába, hogy a nemzetközi jogásznak elengedhetetlen nyelvtudás mellett másféle gondolkodásmódot, más kultúrát is eltanuljon. Így Olivér kiköltözött Bostonba, ott végezte el az alapképzését, majd később a jogi egyetemet, és az ügyvédi vizsgáját is az Egyesült Államokban tette le.

Egyetemi pályafutása alatt már aktívan kereste a lehetőségeket, hogy ügyvédi irodáknak dolgozhasson – undergraduate diplomájának megszerzése után konfliktuselemző volt Washingtonban, akkor ez a szakterület különösen forró téma volt. 2014 márciusában jelentette be Barack Obama Oroszország elleni első körös szankcióit válaszul a megkérdőjelezhető krími népszavazásokra, majd később a terület elcsatolására.

A szankciók többek között megtiltották az amerikai vállalatoknak, hogy együttműködjenek bizonyos orosz vagy orosz többségi tulajdonosú cégekkel. „Ez a jogi irodáknak káosz volt akkor – mondja. – Ki kellett találni egy metódust, ami alapján eldönthették, szabad-e együtt dolgozni egy adott céggel.”

Szerencsésnek tartja magát, hogy az amerikai szakma befogadta, nem érezte különösen zártnak, de nem is a tradicionális úton mozgott. Egyik gyakorlati pozícióját is a szabad idejében felvett jégkorongedzői állásával szerezte: a Montgomery Blue Devils hokicsapat utánpótlásával foglalkozott, és az egyik szülő egy neves ügyvédi irodánál, a Willkie Farr & Gallaghernél dolgozott.