Egy családi vállalkozás mindig különleges, és mindig különleges értékeket teremt. A K&H családi vállalatok kiválósági díját pedig közülük is azok kapják meg minden évben, amelyek valamilyen tekintetben kiemelkednek, és sikereikkel a többieket is további fejlődésre ösztönözhetik. Tavaly és idén a többségében a K&H-tól független szakmai zsűri 12 ilyen céget választott ki a pályázók közül.
„A K&H családi vállalatok kiválósági díjat 2016-ban azért hoztuk létre, hogy elismerjük a magyar családi vállalkozások gazdasághoz való hozzájárulását és társadalmi elkötelezettségét – ismerteti az elismerés történetét Ékes Ákos, a K&H családi vállalatok központ vezetője. – Nem minden évben ugyanazokat a díjakat osztjuk ki, a pályázati kategóriákon minden évben a változó valósághoz igazodva változtatunk. 2020-ban elsősorban a járványhelyzetre adott példaértékű válaszokat díjaztuk, 2021-ben pedig már négy kategóriában vártuk a nevezéseket.”
Az elismerésnek bevallottan csupán egyik célja a legjobb családi vállalkozások „jutalmazása”. A K&H hisz abban, hogy a jól működő családi cégek az egész magyar gazdaság és társadalom számára nyereséget hoznak. „Az itt bemutatott sikertörténetek inspirálóan hatnak, ugyanis ma már kifejezetten erős lett a családi vállalatok tudatossága, összetartása, egymástól való tanulásának igénye” – fejti ki Ékes Ákos.
Bár a nyertesek természetesen sokféle területről érkeznek, fejlettségi szintjük és az előttük álló kihívások is mások, Ékes Ákos szerint van, ami összeköti őket. „A bensőségesebb kapcsolatok segítségével a családi vállalatok képesek valóban hosszú távra tervezni, ugyanakkor gyors döntéseket hozni és rugalmasan reagálni a piaci igényekre. A nyertesek jellemzően az átlagosnál jóval nagyobb hangsúlyt fektetnek a stratégiájukra, és kiemelt jelentőségűnek tartják a folyamatos innovációt. Fontos azt is felismerni, hogy érdemes a családtagokon kívül álló menedzsereket bevonni a cég vezetésébe, a nyertesek nagy része ezt megtette, van ahol egész menedzsment is kialakult. És – nagy örömömre – az is kiderült, hogy a pályázók legtöbbje számára egyre komolyabb szempont a fenntarthatóság irányába történő elmozdulás.”
Ütős dolgok is megvillannak a budai Kisbíró generációváltása után, de nekünk egyelőre nem áll össze.
Kíváncsi vagyok, a bennszülött budaiaknak mostanra szájukra jön-e a Vendéglő a Kisbíróhoz, a Bock-birodalom budai egységének régóta állandósított neve. Ha igen, talán mi is tettünk érte: legutóbb 2020 legelején, az akkor utolsó konyhai rendszerváltás után írtam róla (azt, hogy alapvetően még mindig oké, köszönhetően olyan dolgoknak, mint a dekadensen zsíros tejföl a házi csuszatésztán).
Azelőtt meg 2015-ben egy szomszédos rovatban, az Üzletben szerepeltek, a konyha fölötti áment executive séfként gyakorló Bíró Lajos ugyanis megosztotta velünk akkori vívódását és felismeréseit, a lényeg az volt, hogy a pesti oldali Bock Bisztró extrémebb megközelítése Budán, ennyivel a tengerszint fölött már nem tud gyökeret ereszteni, de a klasszikusok, a megszokott ízek, a stábnak és a vendégek dietetikusainak is jóleső finomításokkal annál inkább. És ott volt a szombati halnap, meg egy akkora tábla a bónusz séfajánlattal, hogy csak arról bármikor megvacsorázhatott egy nagyon széttartó ízlésű négyfős társaság.
Most mindez ment a sutba a Kisbíróban lezajlott újabb generációváltással. Tavasszal a külföldet is megjáró ifjabbik Bíró, azaz Bíró Dániel vette át a kormányrudat, és a gasztrosajtó mindig olajozottan lelkes részében meg az árnyaltabb megközelítéssel dolgozó oldalakon is arról van szó, hogy radikálisan megfiatalodott a konyhai csapat, velük a koncepció, és id. Bíró is velük vallja, hogy most már így kell ezt.
Én bírom a feszes étlapot, de amikor ránéztem a két ritkásan teleírt táblára, meg kellett kérdeznem a pincéreket, hogy ez egy bőséges séfajánlat vagy egy rövidebb egy erősen kurta étlappal – az utóbbiról van szó. A vegával együtt hét főételt számolunk, utóbbiból szeptember legelején, az elnyúlt tomboló nyárban három sertés és egy marha. Nem véletlen, hogy ritkán szoktam étlapokat írni, de itt azért aggódva gondolok a törzsvendégek törzsfeleségeire.
Az említett pincérek viszont figyelmes társalgási kérdéseikkel maradtak korábbról, és erős pillérei is az élménynek, még ha állhatatos figyelmük a szombat délben ritkás közönség mellett olyan vicces percekhez is vezet, mint amikor töltök egy korty vizet a poharamba, majd egyikük arra jártában rátölt félig, másikuk pedig egy mondattal később odalép teletölteni. Az előételek közül az égetett karfiollal és hollandival érkező tintahalat érezhetően előtérbe tolták a váltás kommunikációjakor, úgyhogy nem csak azért kérjük ki, mert amúgy szimpatikusan hangzik, vagy mert egyébként ez az egyetlen meleg nyitófogás. És a hollandi hab nagyon finom – ezt muszáj rögzítenünk egy olyan városban, ahol ugyanezen a héten egy felkapott reggelizőhelyen közepesen rémeset is ettem –, de a teljes mélytányért beterítő, kétdecis mennyiség erős túlzás belőle. El is nyomja a puha halkarikákat – bundázott formában, egy határozottabb állaggal talán jobban érvényesülnének.
A kacsaleves alapja kellemesen mély ízű lé, csemegemáj és zúza kerül bele, valamint családi hagyományőrző punkoskodásnak egy kacsaláb. Ez szerintem jó geg, de ha zöldségelnék is azt a lét, még jobb lehetne, mert az viszont tálaláskor elmarad.
Gondolkodóba a főételeknél esünk. A szűzérmék rántott sertésfüllel és dödöllével érkeznek, amely felállásból a szűz önmagában sajnos rózsaszínre hagyott belsővel is unalmas; a jus inkább csak nehéz, mint tartalmas; a dödölle könnyű és finom, de elveszik a húsok mennyiségéhez képest; a hártyavékony, bundás sertésfül ellenben olyan telitalálat, ami önálló fogást is érhetne valami savasabb társaságban. Sült hagymahéjak vannak még a tányéron, az édességük színez a dolgokon, de a beléjük helyezett fűszeres zsírpöttyöket inkább kerülgetni kell.
A fogas nem a legkarakteresebb hal, a körítésen múlik, milyen fogás lesz belőle. Itt a filéből tíznél több jókora szálkát szedünk ki, etimológiai alapon rögzíthetjük, hogy nem filé. A karalábékrém jó ötlet, de a háttérben marad, ahogy a könnyű, de halovány túrógombóckák sem ütnek át; a savas, friss birszselé pedig akkor lenne jól kitalált ellenpont, ha egy ennyire pasztell tányéron lenne mit ellenpontozni.
Végül: a Kisbíró somlóija pohárdesszert lett, és az édeskés-étcsokis tengelyen az édeskés végpont közelébe esik. Frissítik gyümölcsök, ami jó, és kireformálták belőle a piskótát, ami nem az.
Nem állítom, hogy Hoch-Budán nem lehet egy, az új Kisbíróéhoz mérten fókuszált ajánlatot sikerre vinni, de biztosan nem ez a sikerhez vezető könnyebbik út, és egészen biztosan kellene hozzá, hogy minden potenciális vendég így is magabiztosan belenyúlhasson valami neki való fogásba, ami legközelebbre is visszahúzza. Ha ez a lehetőség adott is a Kisbíróban, nekünk nem sikerült kiválasztanunk ezeket, és mivel kikértük a kínálat egyharmadát, ez felér egy intő jellel. Formálódik ez még.
Vendéglő a Kisbíróhoz Budapest XII., Szarvas Gábor út 8/d A teszt időpontja: 2021. szeptember 4. Ezt ettük: Tintahal karfiollal: 2800 Kacsaleves: 2600 Sertésszűz, -fül: 4300 Fogasfilé karalábékrémmel: 4500 Somlói galuska: 2300 Egy liter tisztított víz: 700 Egy pohár málnaszörp: 600 Szervizdíj: 2136 Összesen: 19 936 forint
Először jelmezeket készített kisebb társulatoknak, majd pénzt szerzett nekik pályázatírással. Aztán rájött, hogy azzal tesz a legtöbbet a független színházi szcénáért, ha több csapatot egyszerre menedzsel néhány kollégájával összefogva – mint afféle kulturális szolgáltatóközpont. Erre már egyesületet alapított, és azt is kiharcolta, hogy a kis társulatok megkapjanak Budán egy üres iskolaépületet. Rozgonyi-Kulcsár Viktória – vagy ahogy a legtöbben ismerik, Kulcsár Viki – elképesztő energiával és állandó mosollyal vezeti a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházat, ahol békeidőkben havi legalább hatvan előadás látható. És közben inkognitóban háromgyermekes anya.
Az egyre hosszabb őszi estékre letehetetlen családregényeket, skandináv kriminovellákat, az emberi jóságról szóló filozofálást és egy 101 éves egykori nürnbergi főügyész útravalóit ajánljuk. Nem maradhat ki a válogatásból két újságíró kötete sem: egyikük öt év sztárinterjúit rendezte egy csokorba, másikuk az elmúlt három évtized magyar politikai rendszerének és hatalomgyakorlásának miértjeit próbálja megfejteni.
Irodaház-forradalom zajlik a pesti Belvárosban: az Optinvest csapatának van tapasztalata és fantáziája, hogy meglássa a romos épületekben a dicső múltat, na és a jövőt. Kétmilliós kölcsönből indult 18 milliárdos ingatlanportfolió az övék, és egy történet, ami sokkal inkább szól szenvedélyről, kemény munkáról és megérzésről, mint üzleti tervről. Dobos Mátéék üres és lepusztult házakat vásárolnak fel az ötödik kerületben, hogy aztán az utolsó négyzetcentiméterig megújítva adják azokat bérbe jónevű cégeknek. A modell nem csak a Belvárost szépíti és tölti meg élettel, de üzletileg is sikeres.
A Hungexpo neve ikonikus itthon rendezvénykörökben, ugyanakkor ez az a rendezvényközpont, ami első számú befogadója a nemzetközi üzleti turizmusnak. A méltó színtér megteremtése régi álom, a felújítással és bővítéssel most megvalósulni látszik. A több tízezer ember befogadására is alkalmas konferencia- és kongresszusi központban már most is zajlanak a kiállítások, miközben gőzerővel készülnek 2022-re. Ganczer Gábor vezérigazgatóval beszélgettünk az újjáépítésről és a rendezvényszervezési piac átalakulásáról.
