Az ukrán–magyar származású Kolodko Mihály első miniszobra – budapesti művészeti pályafutásának első, tudatosan megtervezett lépése – Csukás István és Sajdik Ferenc meséjének, A nagy ho-ho-horgásznak egyik főszereplője, a Főkukac volt néhány évvel ezelőtt. Bár Ungváron is elhelyezett egy másolatot, a szobrot eredetileg a magyar fővárosba tervezte. A Dunát fürkésző kis szobornak hamar híre ment, és a művész nem sokkal később, 2017-ben családjával Magyarországra költözött.
A szobrok azóta szaporodnak, az emberek imádják őket, külön túrák is születtek a Kolodko-műemlékek megtekintésére. A Szabadság hídon függőágyban ücsörgő Ferenc József (eredetileg ez volt a híd neve), a bábfigura Mekk Elek a hajdan volt Moszkva téren, az Erzsébet hidat kémlelő Kockásfülű nyúl vagy a bicajos Herzl Tivadar (a sor folytatható) mind sűrített, többrétegű jelentést és mementót hordoznak. Kolodko szerint a szobor akkor tud élni, ha kapcsolata van a hellyel, ahová elhelyezik. Néha a hely van meg előbb, néha a szobor, de van olyan is, amikor a kettő egyszerre születik meg a fejében. Minden szobrának legalább két jelentésrétege van, de arra törekszik, hogy több legyen.
A Széll Kálmán téren álló Mekk Elek önmagában is ad, de ha megtudjuk, hogy miért éppen itt, miért éppen ő, miért éppen arra néz, amerre, sokat tágul a perspektíva. Akik eljönnek, és ránéznek a szoborra, emlékeznek rá (vagy megtudják, mert egy Moszkva tér táblát tart a kezében), hogy ez valamikor a Moszkva tér, egy fontos találkozási pont volt. De másról is mesél. A rendszerváltás után minden reggel feketemunkások gyülekeztek itt, hátha sikerül, akár csak egy napra valami alkalmi munkát kapni – ahogy Mekk Elek is elvállal a mesében mindent. A jelentésrétegekhez néha a véletlen is hozzásegít, pont a Mekk Elek-szobor kapcsán tudta meg később, hogy a figura tervezője, Koós Iván a mai Széll Kálmán tér közelében lakott. Ezzel megszületett egy új kapcsolódás.
Tudni fogja az utókor
Mihály egyébként nem tudatosan gerillaszobrász, akkor hallott először erről a kifejezésről, amikor vele kapcsolatban kezdték el használni. Művei nem megrendelésre születnek, az alkotó ceremónia, felhajtás nélkül, titokban helyezi el a saját ötletből (és finanszírozásból) megformált szobrot az általa előre kitalált helyre. A gerillamódszer segít, hogy engedély nélkül ki tudja tenni őket, pontosan oda, ahová szerinte azzal a formával, üzenettel a legtöbb új jelentést kapnak.
Vannak helyek, például Herzl Tivadar a villanypóznán, ahová szerinte soha nem is kapna engedélyt, mégis ott működik legjobban a szobor. Nem mindegy, merre néz, hogy esik rá a nap a különböző napszakokban, ezért a mintát (ami még nem bronzból van) lehetőleg minél többször elviszi egy-egy helyszínre, kipróbálja, adja-e azt, amit szeretne, hogy adjon. A Rubik-kocka szobra például annak egyfajta emléke, hogy a magyarok kivételes dolgokat alkotnak. Próbálja meg bárki úgy jól fotózni, hogy ne legyen a háttérben a Parlament. Nem fog sikerülni.
Kolodko eredetileg azt szerette volna, hogy a személye titok maradjon, de az ungvári másolat hamar lebuktatta, és a közösségi médiában gyorsan terjednek a hírek. Ungvárról egyébként ellopták az alkotást, és nem is pótolta. Valahogy azt érezte, hogy Magyarországon értik meg igazán a Főkukacot. Ahogy ő mondja: „Csak a magyarok tudnak belelátni ebbe a kis kukacba egy szfinxet.” Ez a figura neki is sokat jelent – ahogy a Kockásfülű nyúl, Mekk Elek, Gombóc Artúr is első magyar barátai voltak –, mivel ezeket a meséket ők is fogni tudták gyerekkorában Kárpátalján.
A Rubik-kocka szobra például annak egyfajta emléke, hogy a magyarok kivételes dolgokat alkotnak. Próbálja meg bárki úgy jól fotózni, hogy ne legyen a háttérben a Parlament. Nem fog sikerülni.
„Néha olyan énekesnek érzem magam, akinek elvágták a torkát, nem tud énekelni, ezért a formával fejezi ki magát. Kihasználom, hogy szobrászatot tanultam, kihasználom, hogy művész vagyok, érzem a tereket, és végül, kihasználom az egyéni látásmódomat.” Ha egy rövid gondolatot egyetlen formába sűrítve kell megjeleníteni, az bizony időbe telik. Nem egyszer akár egy évig készül egy szobor. Sokszor félrerakja, mert változik a mondanivaló, finomodik a forma. Egyszerre akár tíz szobron is dolgozik, azt mondja, mindig ezek állnak hozzá a legközelebb. (A beszélgetés alatt is két szobrot rejtett rózsaszín fémbőröndje, mert éppen akkor tervezte a helyszínre próbálni őket.)
És persze megesik, hogy ellopják, megrongálják egy-egy darabját. Olyan is előfordult, hogy az egyiket annyira félreértette valaki, hogy fejszével verte le, és a Dunába dobta. Az ominózus szobor a Szabadság téren állt a virágágyás kerítésére rögzítve: egy usánka, párnán. Az oroszoknak még mindig nagyon erős befolyásuk van itthon, ezt szimbolizálta a jelképes helyszínre rögzített szobor. Kolodko a maga stílus- és eszköztárával reagált a Dunába dobós akcióra. Új szobrot készített, egy fejszét párnán. „Én ezt úgy vettem, mintha egy könyvnek írtak volna egy jó kritikát, válaszul én kicsit átírtam a történet végét.”
Egyébként, ha ellopják valamelyik szobrát, nem feltétlenül készíti el újra. A Jászai Mari tér egyik oszlopára Jeanne D’Arc-ként kikötözött Liza Simpsont három hónap után ellopták, de Kolodko nem tervezi újra megcsinálni, mert úgy érzi, már nem adná ugyanazt. Azért alapvetően mégis hosszú távra gondolkodik. „Ha majd egyszer megtalálják, mondjuk ott lesz a föld alatt Mekk Elek, akkor is aktuális lesz, mert segíti a kutatókat, hogy tudják: ez a Moszkva tér volt valamikor.”
