Július végén jelentette be a Ringier, hogy átveszi a német Axel Springer részvényeit többek között Magyarországon is. A két cég 2014 óta vegyesvállalatként működött Magyarországon, ezután a Ringier egyedül lesz jelen a magyar piacon. Michael Ringier-t, a svájci kiadó elnökét az Axel Springerrel kötött üzletről, a magyar piacról, a Mediaworksnek átengedett és megszüntetett Népszabadságról és a családi vállalkozások jövőjéről kérdeztük.
Nagy üzletet kötöttek az Axel Springerrel, és még csak pletykákat sem lehetett erről korábban hallani. Mióta tárgyaltak a dealről? Engem is meglep, de az utóbbi öt–tíz évben a legtöbb üzletünkről nem röppentek fel pletykák. Egy médiacég esetében hatalmas teljesítmény, főleg a mai világban. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy – bár nagyon örülünk az egyezségnek – az egész nem a mi ötletünk volt. Az Axel Springernél gondolták át, hol szeretnének jelen lenni.
A részvények átvételét bejelentő sajtóközleményükben nem írták meg, hogy pontosan mekkora érték cserélt gazdát. Korábban ötven-ötven százalékos tulajdoni megoszlás volt a vegyesvállalatban, most hozzánk került a teljes részvénycsomag abból, ami az Axel Springeré volt Szerbiában, Szlovákiában, a Baltikumban és Magyarországon. Lengyelországban továbbra is együttműködünk. A konkrét számokkal kapcsolatban: nem volt olcsó, de ma már nincsenek olcsón megkötött üzletek.
Egyetlen kiadó sem vállalhat garanciát a napilapok további működésére.
A vegyesvállalat hét évvel ezelőtti elindításának egyik feltétele volt a magyar hatóságok részéről, hogy a Nemzeti Sportot és a Népszabadságot átengedjék a Mediaworksnek. Azóta a Nemzeti Sport színvonala és példányszáma is esett, a Népszabadságot pedig megszüntették. Hogy látja hét év távlatából a döntést? Nem így szerettük volna az üzletet tető alá hozni, de az egyezség a magyar politikai realitásokon alapult. Ha a Nemzeti Sport újra eladóvá válik, talán ajánlatot is teszünk rá.
A Nemzeti Sport mellett ott volt a Népszabadság is, amit nem sokkal azután, hogy a Mediaworks megkapta, megszüntettek. Meglepődött? Egyetlen kiadó sem vállalhat garanciát a napilapok további működésére. Ez nem csak politikai döntés. Nem tudom, hogy a Népszabadságnak volt-e lehetősége a túlélésre.
Tehát elfogadja Heinrich Pecina állítását, miszerint a Népszabadság bezárása üzleti és nem politikai döntés volt? El tudom fogadni, mert már akkor is láttuk a jövőbeli nehézségeket, amikor még mi voltunk a Népszabadság tulajdonosai. Ez nem csak Magyarországon probléma, az ilyen jellegű újságok, ha nem elég erősek a digitális piacon, nagy gondokkal szembesülnek.
Ütős dolgok is megvillannak a budai Kisbíró generációváltása után, de nekünk egyelőre nem áll össze.
Kíváncsi vagyok, a bennszülött budaiaknak mostanra szájukra jön-e a Vendéglő a Kisbíróhoz, a Bock-birodalom budai egységének régóta állandósított neve. Ha igen, talán mi is tettünk érte: legutóbb 2020 legelején, az akkor utolsó konyhai rendszerváltás után írtam róla (azt, hogy alapvetően még mindig oké, köszönhetően olyan dolgoknak, mint a dekadensen zsíros tejföl a házi csuszatésztán).
Azelőtt meg 2015-ben egy szomszédos rovatban, az Üzletben szerepeltek, a konyha fölötti áment executive séfként gyakorló Bíró Lajos ugyanis megosztotta velünk akkori vívódását és felismeréseit, a lényeg az volt, hogy a pesti oldali Bock Bisztró extrémebb megközelítése Budán, ennyivel a tengerszint fölött már nem tud gyökeret ereszteni, de a klasszikusok, a megszokott ízek, a stábnak és a vendégek dietetikusainak is jóleső finomításokkal annál inkább. És ott volt a szombati halnap, meg egy akkora tábla a bónusz séfajánlattal, hogy csak arról bármikor megvacsorázhatott egy nagyon széttartó ízlésű négyfős társaság.
Most mindez ment a sutba a Kisbíróban lezajlott újabb generációváltással. Tavasszal a külföldet is megjáró ifjabbik Bíró, azaz Bíró Dániel vette át a kormányrudat, és a gasztrosajtó mindig olajozottan lelkes részében meg az árnyaltabb megközelítéssel dolgozó oldalakon is arról van szó, hogy radikálisan megfiatalodott a konyhai csapat, velük a koncepció, és id. Bíró is velük vallja, hogy most már így kell ezt.
Én bírom a feszes étlapot, de amikor ránéztem a két ritkásan teleírt táblára, meg kellett kérdeznem a pincéreket, hogy ez egy bőséges séfajánlat vagy egy rövidebb egy erősen kurta étlappal – az utóbbiról van szó. A vegával együtt hét főételt számolunk, utóbbiból szeptember legelején, az elnyúlt tomboló nyárban három sertés és egy marha. Nem véletlen, hogy ritkán szoktam étlapokat írni, de itt azért aggódva gondolok a törzsvendégek törzsfeleségeire.
Az említett pincérek viszont figyelmes társalgási kérdéseikkel maradtak korábbról, és erős pillérei is az élménynek, még ha állhatatos figyelmük a szombat délben ritkás közönség mellett olyan vicces percekhez is vezet, mint amikor töltök egy korty vizet a poharamba, majd egyikük arra jártában rátölt félig, másikuk pedig egy mondattal később odalép teletölteni. Az előételek közül az égetett karfiollal és hollandival érkező tintahalat érezhetően előtérbe tolták a váltás kommunikációjakor, úgyhogy nem csak azért kérjük ki, mert amúgy szimpatikusan hangzik, vagy mert egyébként ez az egyetlen meleg nyitófogás. És a hollandi hab nagyon finom – ezt muszáj rögzítenünk egy olyan városban, ahol ugyanezen a héten egy felkapott reggelizőhelyen közepesen rémeset is ettem –, de a teljes mélytányért beterítő, kétdecis mennyiség erős túlzás belőle. El is nyomja a puha halkarikákat – bundázott formában, egy határozottabb állaggal talán jobban érvényesülnének.
A kacsaleves alapja kellemesen mély ízű lé, csemegemáj és zúza kerül bele, valamint családi hagyományőrző punkoskodásnak egy kacsaláb. Ez szerintem jó geg, de ha zöldségelnék is azt a lét, még jobb lehetne, mert az viszont tálaláskor elmarad.
Gondolkodóba a főételeknél esünk. A szűzérmék rántott sertésfüllel és dödöllével érkeznek, amely felállásból a szűz önmagában sajnos rózsaszínre hagyott belsővel is unalmas; a jus inkább csak nehéz, mint tartalmas; a dödölle könnyű és finom, de elveszik a húsok mennyiségéhez képest; a hártyavékony, bundás sertésfül ellenben olyan telitalálat, ami önálló fogást is érhetne valami savasabb társaságban. Sült hagymahéjak vannak még a tányéron, az édességük színez a dolgokon, de a beléjük helyezett fűszeres zsírpöttyöket inkább kerülgetni kell.
A fogas nem a legkarakteresebb hal, a körítésen múlik, milyen fogás lesz belőle. Itt a filéből tíznél több jókora szálkát szedünk ki, etimológiai alapon rögzíthetjük, hogy nem filé. A karalábékrém jó ötlet, de a háttérben marad, ahogy a könnyű, de halovány túrógombóckák sem ütnek át; a savas, friss birszselé pedig akkor lenne jól kitalált ellenpont, ha egy ennyire pasztell tányéron lenne mit ellenpontozni.
Végül: a Kisbíró somlóija pohárdesszert lett, és az édeskés-étcsokis tengelyen az édeskés végpont közelébe esik. Frissítik gyümölcsök, ami jó, és kireformálták belőle a piskótát, ami nem az.
Nem állítom, hogy Hoch-Budán nem lehet egy, az új Kisbíróéhoz mérten fókuszált ajánlatot sikerre vinni, de biztosan nem ez a sikerhez vezető könnyebbik út, és egészen biztosan kellene hozzá, hogy minden potenciális vendég így is magabiztosan belenyúlhasson valami neki való fogásba, ami legközelebbre is visszahúzza. Ha ez a lehetőség adott is a Kisbíróban, nekünk nem sikerült kiválasztanunk ezeket, és mivel kikértük a kínálat egyharmadát, ez felér egy intő jellel. Formálódik ez még.
Vendéglő a Kisbíróhoz Budapest XII., Szarvas Gábor út 8/d A teszt időpontja: 2021. szeptember 4. Ezt ettük: Tintahal karfiollal: 2800 Kacsaleves: 2600 Sertésszűz, -fül: 4300 Fogasfilé karalábékrémmel: 4500 Somlói galuska: 2300 Egy liter tisztított víz: 700 Egy pohár málnaszörp: 600 Szervizdíj: 2136 Összesen: 19 936 forint
Csak semmi turistaattrakció – ezzel a jeligével működteti Lisa Mazzoni Risso 23 éves kora óta a provence-i Terre Ugót, vagyis a nagyapja, Ugo földjét. De másképpen, mint a környékbeli farmok gazdái, a földjén termett levendulát kézzel-sarlóval vágják le minden évben, és a helyi kézművesek a szokásos giccses szuvenírekkel ellentétben egyszerű termékeket készítenek.
Mivel a top gasztronómia még nem tért magához, a Matusz-Vad közvetlenül bombázza az ínyenceket: lakossági webshopot indít steakekkel, kenguru- és krokodilhússal, más különlegességekkel. Az alapító közben már a generációváltásra készül, bár az az álma, hogy ötvenévesen nyugdíjba menjen, már nem fog teljesülni.
Járműjavítóból múzeum, új csepeli közpark, megújuló Operaház és Balettintézet. Budapest szakadatlanul építkezik. Nem mindig úgy változik, ahogy szeretnénk, kicsit sok a bontás, még több a por és a beton, de az legalább a miénk. Lássuk, mi épül a városban!