A Csepeli Szabadkikötő egyik dokkjának nyolcezer négyzetméteres épületében évi harmincmillió laborvizsgálat zajlik – ez a Synlab és Közép-Európa legnagyobb laboratóriuma. A világ harmadik legnagyobb, Európa első és ma már tőzsdén lévő labordiagnosztikai óriása globálisan is sokat profitált a covidból, cserébe fontos területeket kellett egy időre beáldoznia. Lévai Richárd, a magyar cég ügyvezető igazgatója szívesen térne vissza a női prevenciós laborvizsgálatokhoz, és egy tisztán magyar fejlesztéssel, az okoslelettel dobna nagyot.
Bombaévet hozott a covid a Synlabnak, ezt látom a nyilvánosan elérhető adatokból, miközben azt olvasom a beszámolójukban, hogy a covid miatt jelentősen elmaradtak a tervektől. Vagy érzek itt némi ellentmondást, vagy brutális terveik voltak – segítene tisztázni? Összességében a covid a laborcégeknek, és nem csak a Synlabnak, jól jött. Ez nyilván nem hangzik jól, de aki azt mondja, hogy üzletileg nem hozott lehetőségeket, vagy nem mond igazat, vagy valamit rosszul csinált, hiszen hatalmas és állandó igény volt a szűrésekre, tesztelésekre, amiket laborban kellett elvégezni.
A Synlab jelenleg Európában – egyes országokban éppen eltérő intenzitással attól függően, hogy épp hol tart a negyedik hullám, vagy milyen súlyos volt a harmadik – napi szinten 300–350 ezer covidtesztet végez úgy, hogy szigorúan csak PCR-t és ellenanyagot mérő vérvizsgálatot vállal, tehát antigén- és egyéb gyorstesztet nem csinálunk. Ez nemcsak Magyarországon van így, hanem a járvány kezdete óta mind a 36 országban, ahol a Synlab jelen van, mert csak így tudjuk garantálni a legmagasabb szakmai minőséget.
Az antigénvizsgálat ugyanis hiába jó módszer a covidfertőzés kimutatására, de a WHO ajánlása alapján is csak bizonyos esetekben használható, amikor tünetes betegekről van szó. A Synlab pedig úgy érezte, nem tudja garantálni, hogy mindig tünetes betegektől veszik a mintát, ezért antigénteszttel nem foglalkozik.
Ez árbevételünkkel is összefügg. 2020-tól, a pandémia óta teljesen átalakult a piac, nagyon sok cég állt rá a covidtesztekre Magyarországon és a világon máshol is. Olyanok is, akik előtte egyáltalán nem foglalkoztak laborvizsgálattal, de látták az üzleti lehetőséget. Szóval nekünk is még nagyobb lenne a bevételünk, ha egyéb covidvizsgálatokat is vállaltunk volna, de így is azt mondom, hogy igen, üzletileg a covid jól jött, már csak azért is, mert idén április 30-ával a Synlab részvényeit bevezették a frankfurti tőzsdére.
Aki azt mondja, hogy üzletileg nem hozott lehetőségeket, vagy nem mond igazat, vagy valamit rosszul csinált.
Ütős dolgok is megvillannak a budai Kisbíró generációváltása után, de nekünk egyelőre nem áll össze.
Kíváncsi vagyok, a bennszülött budaiaknak mostanra szájukra jön-e a Vendéglő a Kisbíróhoz, a Bock-birodalom budai egységének régóta állandósított neve. Ha igen, talán mi is tettünk érte: legutóbb 2020 legelején, az akkor utolsó konyhai rendszerváltás után írtam róla (azt, hogy alapvetően még mindig oké, köszönhetően olyan dolgoknak, mint a dekadensen zsíros tejföl a házi csuszatésztán).
Azelőtt meg 2015-ben egy szomszédos rovatban, az Üzletben szerepeltek, a konyha fölötti áment executive séfként gyakorló Bíró Lajos ugyanis megosztotta velünk akkori vívódását és felismeréseit, a lényeg az volt, hogy a pesti oldali Bock Bisztró extrémebb megközelítése Budán, ennyivel a tengerszint fölött már nem tud gyökeret ereszteni, de a klasszikusok, a megszokott ízek, a stábnak és a vendégek dietetikusainak is jóleső finomításokkal annál inkább. És ott volt a szombati halnap, meg egy akkora tábla a bónusz séfajánlattal, hogy csak arról bármikor megvacsorázhatott egy nagyon széttartó ízlésű négyfős társaság.
Most mindez ment a sutba a Kisbíróban lezajlott újabb generációváltással. Tavasszal a külföldet is megjáró ifjabbik Bíró, azaz Bíró Dániel vette át a kormányrudat, és a gasztrosajtó mindig olajozottan lelkes részében meg az árnyaltabb megközelítéssel dolgozó oldalakon is arról van szó, hogy radikálisan megfiatalodott a konyhai csapat, velük a koncepció, és id. Bíró is velük vallja, hogy most már így kell ezt.
Én bírom a feszes étlapot, de amikor ránéztem a két ritkásan teleírt táblára, meg kellett kérdeznem a pincéreket, hogy ez egy bőséges séfajánlat vagy egy rövidebb egy erősen kurta étlappal – az utóbbiról van szó. A vegával együtt hét főételt számolunk, utóbbiból szeptember legelején, az elnyúlt tomboló nyárban három sertés és egy marha. Nem véletlen, hogy ritkán szoktam étlapokat írni, de itt azért aggódva gondolok a törzsvendégek törzsfeleségeire.
Az említett pincérek viszont figyelmes társalgási kérdéseikkel maradtak korábbról, és erős pillérei is az élménynek, még ha állhatatos figyelmük a szombat délben ritkás közönség mellett olyan vicces percekhez is vezet, mint amikor töltök egy korty vizet a poharamba, majd egyikük arra jártában rátölt félig, másikuk pedig egy mondattal később odalép teletölteni. Az előételek közül az égetett karfiollal és hollandival érkező tintahalat érezhetően előtérbe tolták a váltás kommunikációjakor, úgyhogy nem csak azért kérjük ki, mert amúgy szimpatikusan hangzik, vagy mert egyébként ez az egyetlen meleg nyitófogás. És a hollandi hab nagyon finom – ezt muszáj rögzítenünk egy olyan városban, ahol ugyanezen a héten egy felkapott reggelizőhelyen közepesen rémeset is ettem –, de a teljes mélytányért beterítő, kétdecis mennyiség erős túlzás belőle. El is nyomja a puha halkarikákat – bundázott formában, egy határozottabb állaggal talán jobban érvényesülnének.
A kacsaleves alapja kellemesen mély ízű lé, csemegemáj és zúza kerül bele, valamint családi hagyományőrző punkoskodásnak egy kacsaláb. Ez szerintem jó geg, de ha zöldségelnék is azt a lét, még jobb lehetne, mert az viszont tálaláskor elmarad.
Gondolkodóba a főételeknél esünk. A szűzérmék rántott sertésfüllel és dödöllével érkeznek, amely felállásból a szűz önmagában sajnos rózsaszínre hagyott belsővel is unalmas; a jus inkább csak nehéz, mint tartalmas; a dödölle könnyű és finom, de elveszik a húsok mennyiségéhez képest; a hártyavékony, bundás sertésfül ellenben olyan telitalálat, ami önálló fogást is érhetne valami savasabb társaságban. Sült hagymahéjak vannak még a tányéron, az édességük színez a dolgokon, de a beléjük helyezett fűszeres zsírpöttyöket inkább kerülgetni kell.
A fogas nem a legkarakteresebb hal, a körítésen múlik, milyen fogás lesz belőle. Itt a filéből tíznél több jókora szálkát szedünk ki, etimológiai alapon rögzíthetjük, hogy nem filé. A karalábékrém jó ötlet, de a háttérben marad, ahogy a könnyű, de halovány túrógombóckák sem ütnek át; a savas, friss birszselé pedig akkor lenne jól kitalált ellenpont, ha egy ennyire pasztell tányéron lenne mit ellenpontozni.
Végül: a Kisbíró somlóija pohárdesszert lett, és az édeskés-étcsokis tengelyen az édeskés végpont közelébe esik. Frissítik gyümölcsök, ami jó, és kireformálták belőle a piskótát, ami nem az.
Nem állítom, hogy Hoch-Budán nem lehet egy, az új Kisbíróéhoz mérten fókuszált ajánlatot sikerre vinni, de biztosan nem ez a sikerhez vezető könnyebbik út, és egészen biztosan kellene hozzá, hogy minden potenciális vendég így is magabiztosan belenyúlhasson valami neki való fogásba, ami legközelebbre is visszahúzza. Ha ez a lehetőség adott is a Kisbíróban, nekünk nem sikerült kiválasztanunk ezeket, és mivel kikértük a kínálat egyharmadát, ez felér egy intő jellel. Formálódik ez még.
Vendéglő a Kisbíróhoz Budapest XII., Szarvas Gábor út 8/d A teszt időpontja: 2021. szeptember 4. Ezt ettük: Tintahal karfiollal: 2800 Kacsaleves: 2600 Sertésszűz, -fül: 4300 Fogasfilé karalábékrémmel: 4500 Somlói galuska: 2300 Egy liter tisztított víz: 700 Egy pohár málnaszörp: 600 Szervizdíj: 2136 Összesen: 19 936 forint
A járvány okozta nehéz időszak ellenére a cargo-partner nemzetközi szállítmányozó cég magyarországi vállalata elképesztő számokat produkált az elmúlt másfél évben. A növekedés hátterében nemcsak egy jó csapat és a jól átgondolt fejlesztések állnak, hanem a személyre szabott szállítmányozási és logisztikai szolgáltatásaik által biztosított megoldásaik is, amelyekkel az ügyfeleik üzleti sikereinek érdekében a valós igényt elégítik ki.
Villogtak a mandzsetták, fodrozódtak a koktélruhák és feszültek az öltönyök: idén is összegyűltek a legnagyobb családi vállalkozások a Forbes Családi Gálájára. Örültünk, hogy végre ezt a rendezvényt is megtarthattuk élőben.
Idén is elindul Magyarországon az EY Az Év Üzletembere program, amely olyan hazai vállalkozókat díjaz, akik sikereikkel kivételes gazdasági és társadalmi változásokat érnek el. Rencz Botonddal, az EY nemzetközi vezetőjével többek között arról beszélgettünk, miért olyan különleges ez az elismerés, és kik nyerhetnek idén.