Az ukrán–magyar származású Kolodko Mihály első miniszobra – budapesti művészeti pályafutásának első, tudatosan megtervezett lépése – Csukás István és Sajdik Ferenc meséjének, A nagy ho-ho-horgásznak egyik főszereplője, a Főkukac volt néhány évvel ezelőtt. Bár Ungváron is elhelyezett egy másolatot, a szobrot eredetileg a magyar fővárosba tervezte. A Dunát fürkésző kis szobornak hamar híre ment, és a művész nem sokkal később, 2017-ben családjával Magyarországra költözött.
A szobrok azóta szaporodnak, az emberek imádják őket, külön túrák is születtek a Kolodko-műemlékek megtekintésére. A Szabadság hídon függőágyban ücsörgő Ferenc József (eredetileg ez volt a híd neve), a bábfigura Mekk Elek a hajdan volt Moszkva téren, az Erzsébet hidat kémlelő Kockásfülű nyúl vagy a bicajos Herzl Tivadar (a sor folytatható) mind sűrített, többrétegű jelentést és mementót hordoznak. Kolodko szerint a szobor akkor tud élni, ha kapcsolata van a hellyel, ahová elhelyezik. Néha a hely van meg előbb, néha a szobor, de van olyan is, amikor a kettő egyszerre születik meg a fejében. Minden szobrának legalább két jelentésrétege van, de arra törekszik, hogy több legyen.
A Széll Kálmán téren álló Mekk Elek önmagában is ad, de ha megtudjuk, hogy miért éppen itt, miért éppen ő, miért éppen arra néz, amerre, sokat tágul a perspektíva. Akik eljönnek, és ránéznek a szoborra, emlékeznek rá (vagy megtudják, mert egy Moszkva tér táblát tart a kezében), hogy ez valamikor a Moszkva tér, egy fontos találkozási pont volt. De másról is mesél. A rendszerváltás után minden reggel feketemunkások gyülekeztek itt, hátha sikerül, akár csak egy napra valami alkalmi munkát kapni – ahogy Mekk Elek is elvállal a mesében mindent. A jelentésrétegekhez néha a véletlen is hozzásegít, pont a Mekk Elek-szobor kapcsán tudta meg később, hogy a figura tervezője, Koós Iván a mai Széll Kálmán tér közelében lakott. Ezzel megszületett egy új kapcsolódás.
Tudni fogja az utókor
Mihály egyébként nem tudatosan gerillaszobrász, akkor hallott először erről a kifejezésről, amikor vele kapcsolatban kezdték el használni. Művei nem megrendelésre születnek, az alkotó ceremónia, felhajtás nélkül, titokban helyezi el a saját ötletből (és finanszírozásból) megformált szobrot az általa előre kitalált helyre. A gerillamódszer segít, hogy engedély nélkül ki tudja tenni őket, pontosan oda, ahová szerinte azzal a formával, üzenettel a legtöbb új jelentést kapnak.
Vannak helyek, például Herzl Tivadar a villanypóznán, ahová szerinte soha nem is kapna engedélyt, mégis ott működik legjobban a szobor. Nem mindegy, merre néz, hogy esik rá a nap a különböző napszakokban, ezért a mintát (ami még nem bronzból van) lehetőleg minél többször elviszi egy-egy helyszínre, kipróbálja, adja-e azt, amit szeretne, hogy adjon. A Rubik-kocka szobra például annak egyfajta emléke, hogy a magyarok kivételes dolgokat alkotnak. Próbálja meg bárki úgy jól fotózni, hogy ne legyen a háttérben a Parlament. Nem fog sikerülni.
Kolodko eredetileg azt szerette volna, hogy a személye titok maradjon, de az ungvári másolat hamar lebuktatta, és a közösségi médiában gyorsan terjednek a hírek. Ungvárról egyébként ellopták az alkotást, és nem is pótolta. Valahogy azt érezte, hogy Magyarországon értik meg igazán a Főkukacot. Ahogy ő mondja: „Csak a magyarok tudnak belelátni ebbe a kis kukacba egy szfinxet.” Ez a figura neki is sokat jelent – ahogy a Kockásfülű nyúl, Mekk Elek, Gombóc Artúr is első magyar barátai voltak –, mivel ezeket a meséket ők is fogni tudták gyerekkorában Kárpátalján.
