„A punk szellemiséggel átitatott irodalomba könnyű beleszeretni” – kezdi a beszélgetést a Háttérzaj független irodalmi önképzőkör alapítója. Hegedűs Nóra megelégelte a zárt irodalmi szemináriumoknál előforduló visszaéléseket, vagyis a túlárazott szemináriumokon kapott kevés ismeretanyagot, a felületes segítségnyújtást és a túlzott kritikát. Többek közt ez a negatív tapasztalat sarkallta irodalmi kör létrehozására, és az eleinte ködös tervek hamar vonzani kezdték a fiatal kortársakat, így lett a maréknyi művészből stabil közösség, idén októberben pontosan öt éve.
Kasszasikert és irodalmi Nobel-díjat hozó köteteteket nem garantálnak a náluk jelentkező szerzőknek, de megbízható közösséget igen.

A keménymag tíz–húsz emberből áll, az aktív érdeklődők száma a hétszázhoz közelít. Ki hosszútávra, ki csak alkalmi szemlélőként csatlakozik, nincsenek kötelezettségek, sem havi tíz- uszkve harmincezer forintos tagdíj vagy közlési elvárások. Mindenki azt és annyit mutat meg a műveiből, amennyit komfortosnak érez – akár egykor a Nyugatosok. Csupán a korszellem változott, a Háttérzaj rövid idő után ráharapott a formabontó prózára és lírára, majd derült égből potyogni kezdtek a zinek.
A magazin szó rövidítésére utaló kifejezés ISBN szám nélküli kiadványokat takar, amiket az önkifejezés és az ellenállás sajátos felületének, a korszellem egyik legizgalmasabb lenyomatának is nevezhetünk. A saját készítésű magazinok és könyvecskék a mainstream médiában meg nem jelenő társadalmi csoportoknak, szubkultúráknak és véleményeknek adnak teret. Ez a patchwork művészet az, ami abszolút mértékben beilleszthető a posztmodern fővárosi kultúrkörbe.

Valahová tartoznunk kell, különben egyetlen út marad, amivel egyre többen próbálkoznak is: az Instagram-celeb és wannabe influencer íróskodás.

A csapat tehát két végén égeti a gyertyát, hiszen periférikus piacon terjeszkednek, ugyanakkor kifizetéseik felveszik a versenyt a mainstreammel. A költők (az újságírókhoz hasonlóan) jó esetben havonta tíz–húszezer forintra számíthatnak egy-egy publikációért egy nagyobb folyóirattól – ahova egykor többek közt Radnóti Miklós vagy József Attila is küldött kéziratokat –, s a Hát­térzaj zinjeinél ugyanez a helyzet.
„Ez zsebpénz, jól tudjuk, ennek ellenére nem fogunk kihátrálni. A mai alkotóknak óriási szükségük van támogató közegre, a legnagyobbaknak sem ment volna szakmai támogatás nélkül” – mondja Agárdi Olivér (Holt Lenszkij), aki azért csatlakozott a Háttérzajhoz, hogy hiteles visszajelzéseket adó irodalmi körben ismertesse munkáit. Ma a művészeti fesztiválokat járja a csapattal, ahol közkívánatra terjesztenek zineket és aranyköpéseikből készült matricákat, táskákat, kitűzőket. Darabját ötszáz, ezer forintért, ami szintén jelképes a befektetett munkához képest.

Az alulárazott értékesítés célja egyenlő az irodalom népszerűsítésével, a csapat így szeretne eljutni egyre több olvasóhoz, miközben tagjaik egyre erősebb referenciákkal haladnak az országos elismertség felé. Például Fehér Enikő nevét várhatóan több könyvesbolt kirakatában viszontláthatjuk a közeljövőben.

Ez igaz a többiekre is, Gere Sára Dominikára, Herold Renátára, Zsidró Dominikra vagy Zboray Kristóf Vencelre, akiktől a támogatásért cserébe nem kérnek mást, mint segítséget a szervezési feladatokban, és közös gondolkodást, hiszen egyre több rendezvényen kapnak kiemelt státuszt. Legutóbb az újhullámos Ukmukfukk Zinefeszten és a Kolorádó Fesztiválon, ahol workshopot tartottak. „A foglalkozásokból (5–10 ezer Ft/fő/alkalom) befolyt összeget az utolsó forintig kiadványkészítésbe és irodalmi rádiónk működtetésére fordítjuk. Nonprofit keretek közt működünk, korántsem gondolnánk, hogy ebből fogunk meggazdagodni, de ameddig rendszeresen megjelenhetünk kulturális programokon, hogy eljuttassuk a fiatal szerzőknek az üzenetet, hogy értékes munkát végeznek, ne hagyják letörni szarvukat, addig nyugodtan alszunk” – mondja Nóra, majd megigazítja a találkozás alatt viselt Verkstaden alkotói pólóját, ezzel is utalva a punk irodalmi anyuka szerepére.

A Háttérzaj kiadványai egyre több budapesti lakás és közösségi tér asztalán állnak kiterítve, valamint olyan művészekkel állnak együttműködésben, mint például a budapesti kocsmák falaira festő kollázsművész Renyagyár (Forbes Urban 2019/ősz). Legutóbb az ELTE BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézete figyelt fel a közösségre, és meghívta az önképzőkör vezető tagjait, hogy tartsanak fórumot a posztdigitális irodalom térhódításáról. Mert ahogy az írást felváltja a képi világ, úgy váltja fel a lírai és prózai műveket a zinkultúra.

„Egy olvasó könnyen gondolhatná, íróként még lehet sikeres az ember egyedül, a maga elefántcsonttornyából, de a valóság az, hogy már ebben a szakmában is többet ér a kapcsolati háló, mint a teljesítmény. Ráadásul egy alkotói közösségben az állandó visszajelzési lehetőség miatt jobban fejlődhetünk, ha erre van hajlamunk” – magyarázza Bódi Péter író. Ő nem csatlakozott irodalmi csoporthoz, de hozzáteszi, hogy ezt a luxust nem engedhetné meg magának, ha nem publikálná műveit egy jól menő kiadó, a Kalligram. „Valahová tartoznunk kell, különben egyetlen út marad, amivel egyre többen próbálkoznak is: az Instagram-celeb és wannabe influencer íróskodás.”

A Háttérzaj csapata idővel szeretne a projektjeiből megélni. Főhadiszállásban még nem gondolkodnak, bár ahogy az irodalmi körből zinkészítést vállaló nonprofit cég lett, úgy ez sincs kizárva.