Összeállította: Bánáti Anna, Gólya Ági, Zsiborás Gergő

Módszertan
A listában azokat a félmilliárd forint feletti üzleteket vettük végig, ahol magyar tulajdonosok szálltak ki az általuk alapított és tulajdonolt cégből úgy, hogy legfeljebb szimbolikus részesedésük maradt. Ahol volt nyilvánosan elérhető adat az értékesítésről, ott azt tüntettük fel (nyilvános vételár), ahol nem, ott magunk becsültük meg (becsült vételár) az üzlet nagyságát.

A cégek értékelésében amerikai anyalapunk módszertanát vettük alapul. A termelő vállalatoknál EBITDA-alapon, iparági szorzót használva értékeltünk, az így kapott összeget korrigáltuk a cégben lévő pénzeszközökkel és a hosszú lejáratú hitelekkel. A pénzügyi és ingatlancégeknél a társaságban felhalmozott eszközökből indultunk ki.

Szintén az amerikai Forbes módszertanát követve, valamint magyar M&A tanácsadókkal egyeztetve mostantól egységesen tízszázalékos diszkontot alkalmazunk a privát cégekre. Az értékeléseket a Forbes szerkesztősége készítette nyilvánosan elérhető adatok alapján. A startupok esetében a korábbi befektetések és a piaci tranzakciók alapján becsültünk. Az összeállításban a Concorde MB Partners volt a segítségünkre. A listán a 2020. szeptember 1. és 2021. szeptember 2. között nyélbe ütött tranzakciókat vizsgáltuk.

1. „Nádudvari” (Nagisz Zrt.)
élelmiszeripar
Becsült vételár: 27,2 Mrd Ft
Vásárló:
OTP Portfolion Zöld Alap
A Nádudvari márkanévvel fémjelzett hús- és tejtermékek mögött álló Nagisz Zrt.-t az OTP befektetési alapja vásárolta fel. A Portfolion Zöld Alap mandátuma szerint egy-egy cégbe legfeljebb négymilliárd forintot fektethet be, a Nagisz becsült vételára ennek a többszöröse: emiatt az üzletet hitelekből fedezték, az OTP Nyrt. 14,8 milliárd forintos és az alap 12,4 milliárd forintos kölcsönéből.

A Nagisz Zrt. a 34. helyen szerepelt a 2019-es Magyar 100 listánkon, 28,5 milliárd forintos cégértékkel. Mivel a két cég 2020 közepén állapodott meg a felvásárlásról, feltételezhető, hogy a vételárat még a 2019-es cégadatok alapján határozták meg. A 2020-as eredmények azt mutatják, hogy a Nagisz EBITDA-alapon már közel tízmilliárddal nőtt, így a vevő vélhetően jó lóra lett.