Körülbelül 4300-an ma bujkálnak az országban, minden este beveszik a gyógyszerüket, hogy meg ne haljanak, és örülnek, ha legalább a családjuk nem közösíti ki őket. Hétköznapi emberek – a Retropajzs Egyesület azért küzd, hogy az életük is hétköznapi lehessen.
Fitt, fiatal nő nyit ajtót férjével és kutyájával. Makkegészségesnek látom, életvidám, hasa feszesen gömbölyödik, a kilencedik hónapban jár, a második gyerekét várja. Nem így képzelek el valakit, akiről tudom, hogy HIV-pozitív.
ADAKOZOL? Minden hónapban írunk egy szervezetről, amit szerintünk érdemes támogatni. Miért teszünk így? Mert Magyarországon kevesen élnek jól (a jól élők közül sokan olvassák a Forbest), de nagyon sokan küzdenek mindennap. Ez így igazságtalan, és mindenkinek van egy kis felelőssége benne.
„Én ráadásul AIDS-beteg voltam. Ez a stigmám” – kezdi a sztoriját Éva (vezetéknevét szándékosan nem írjuk le), és rögtön rájövök, hogy keverednek bennem a fogalmak HIV-fertőzött, AIDS-beteg és HIV-vel élő között. Éva HIV-vel élő, minden este nyolckor beveszi a gyógyszerét, az 24 órára gátolja a vírus szaporodását, hogy ne kerüljön a vérébe, és ugyanúgy élhessen, mint bárki más. Sportolhasson, védekezés nélkül szexuális életet élhessen, gyereket szülhessen és nevelhessen, dolgozhasson, hozzájuthasson a mindenkit megillető egészségügyi ellátásokhoz, és egyszer – egy olyan társadalomban, ahol mindenki kellően tájékozott, és tudja, hogy nem veszélyeztet senkit – akár nyíltan vállalhassa, hogy HIV-vel élő. Amikor hat évvel ezelőtt agyvelőgyulladással kórházba került, súlyos AIDS-es volt. Az immunrendszere már nem működött, a HIV-vírusok féktelenül szaporodtak a vérében, ahogy ő mondja, „megették” az immunrendszert építő CD4 sejtjeit. A kiváltó ok egy nagy szerelem és a férfi más kapcsolatai voltak úgy tíz évvel ezelőtt. Utána következett a vírus évekig tartó alattomos munkája – ebből egy ideig semmit nem vett észre, majd annyit, hogy sorra kapta el a legkülönfélébb betegségeket.
Hatalommal visszaélő művészek és a farmerdzsekin jól mutató kitűzők hozták össze az ország első független irodalmi zinközösségét. A Háttérzaj nevű csoport ma már igazi jelenség. Újhullámos kiadványainak kiadása mellett feltörekvő alkotóknak és egyetemistáknak tartanak workshopot és előadást a posztdigitális irodalomról.
„A punk szellemiséggel átitatott irodalomba könnyű beleszeretni” – kezdi a beszélgetést a Háttérzaj független irodalmi önképzőkör alapítója. Hegedűs Nóra megelégelte a zárt irodalmi szemináriumoknál előforduló visszaéléseket, vagyis a túlárazott szemináriumokon kapott kevés ismeretanyagot, a felületes segítségnyújtást és a túlzott kritikát. Többek közt ez a negatív tapasztalat sarkallta irodalmi kör létrehozására, és az eleinte ködös tervek hamar vonzani kezdték a fiatal kortársakat, így lett a maréknyi művészből stabil közösség, idén októberben pontosan öt éve. Kasszasikert és irodalmi Nobel-díjat hozó köteteteket nem garantálnak a náluk jelentkező szerzőknek, de megbízható közösséget igen.
A keménymag tíz–húsz emberből áll, az aktív érdeklődők száma a hétszázhoz közelít. Ki hosszútávra, ki csak alkalmi szemlélőként csatlakozik, nincsenek kötelezettségek, sem havi tíz- uszkve harmincezer forintos tagdíj vagy közlési elvárások. Mindenki azt és annyit mutat meg a műveiből, amennyit komfortosnak érez – akár egykor a Nyugatosok. Csupán a korszellem változott, a Háttérzaj rövid idő után ráharapott a formabontó prózára és lírára, majd derült égből potyogni kezdtek a zinek. A magazin szó rövidítésére utaló kifejezés ISBN szám nélküli kiadványokat takar, amiket az önkifejezés és az ellenállás sajátos felületének, a korszellem egyik legizgalmasabb lenyomatának is nevezhetünk. A saját készítésű magazinok és könyvecskék a mainstream médiában meg nem jelenő társadalmi csoportoknak, szubkultúráknak és véleményeknek adnak teret. Ez a patchwork művészet az, ami abszolút mértékben beilleszthető a posztmodern fővárosi kultúrkörbe.
Valahová tartoznunk kell, különben egyetlen út marad, amivel egyre többen próbálkoznak is: az Instagram-celeb és wannabe influencer íróskodás.
A csapat tehát két végén égeti a gyertyát, hiszen periférikus piacon terjeszkednek, ugyanakkor kifizetéseik felveszik a versenyt a mainstreammel. A költők (az újságírókhoz hasonlóan) jó esetben havonta tíz–húszezer forintra számíthatnak egy-egy publikációért egy nagyobb folyóirattól – ahova egykor többek közt Radnóti Miklós vagy József Attila is küldött kéziratokat –, s a Háttérzaj zinjeinél ugyanez a helyzet. „Ez zsebpénz, jól tudjuk, ennek ellenére nem fogunk kihátrálni. A mai alkotóknak óriási szükségük van támogató közegre, a legnagyobbaknak sem ment volna szakmai támogatás nélkül” – mondja Agárdi Olivér (Holt Lenszkij), aki azért csatlakozott a Háttérzajhoz, hogy hiteles visszajelzéseket adó irodalmi körben ismertesse munkáit. Ma a művészeti fesztiválokat járja a csapattal, ahol közkívánatra terjesztenek zineket és aranyköpéseikből készült matricákat, táskákat, kitűzőket. Darabját ötszáz, ezer forintért, ami szintén jelképes a befektetett munkához képest.
Az alulárazott értékesítés célja egyenlő az irodalom népszerűsítésével, a csapat így szeretne eljutni egyre több olvasóhoz, miközben tagjaik egyre erősebb referenciákkal haladnak az országos elismertség felé. Például Fehér Enikő nevét várhatóan több könyvesbolt kirakatában viszontláthatjuk a közeljövőben.
Ez igaz a többiekre is, Gere Sára Dominikára, Herold Renátára, Zsidró Dominikra vagy Zboray Kristóf Vencelre, akiktől a támogatásért cserébe nem kérnek mást, mint segítséget a szervezési feladatokban, és közös gondolkodást, hiszen egyre több rendezvényen kapnak kiemelt státuszt. Legutóbb az újhullámos Ukmukfukk Zinefeszten és a Kolorádó Fesztiválon, ahol workshopot tartottak. „A foglalkozásokból (5–10 ezer Ft/fő/alkalom) befolyt összeget az utolsó forintig kiadványkészítésbe és irodalmi rádiónk működtetésére fordítjuk. Nonprofit keretek közt működünk, korántsem gondolnánk, hogy ebből fogunk meggazdagodni, de ameddig rendszeresen megjelenhetünk kulturális programokon, hogy eljuttassuk a fiatal szerzőknek az üzenetet, hogy értékes munkát végeznek, ne hagyják letörni szarvukat, addig nyugodtan alszunk” – mondja Nóra, majd megigazítja a találkozás alatt viselt Verkstaden alkotói pólóját, ezzel is utalva a punk irodalmi anyuka szerepére.
A Háttérzaj kiadványai egyre több budapesti lakás és közösségi tér asztalán állnak kiterítve, valamint olyan művészekkel állnak együttműködésben, mint például a budapesti kocsmák falaira festő kollázsművész Renyagyár (Forbes Urban 2019/ősz). Legutóbb az ELTE BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézete figyelt fel a közösségre, és meghívta az önképzőkör vezető tagjait, hogy tartsanak fórumot a posztdigitális irodalom térhódításáról. Mert ahogy az írást felváltja a képi világ, úgy váltja fel a lírai és prózai műveket a zinkultúra.
„Egy olvasó könnyen gondolhatná, íróként még lehet sikeres az ember egyedül, a maga elefántcsonttornyából, de a valóság az, hogy már ebben a szakmában is többet ér a kapcsolati háló, mint a teljesítmény. Ráadásul egy alkotói közösségben az állandó visszajelzési lehetőség miatt jobban fejlődhetünk, ha erre van hajlamunk” – magyarázza Bódi Péter író. Ő nem csatlakozott irodalmi csoporthoz, de hozzáteszi, hogy ezt a luxust nem engedhetné meg magának, ha nem publikálná műveit egy jól menő kiadó, a Kalligram. „Valahová tartoznunk kell, különben egyetlen út marad, amivel egyre többen próbálkoznak is: az Instagram-celeb és wannabe influencer íróskodás.”
A Háttérzaj csapata idővel szeretne a projektjeiből megélni. Főhadiszállásban még nem gondolkodnak, bár ahogy az irodalmi körből zinkészítést vállaló nonprofit cég lett, úgy ez sincs kizárva.
A Csepeli Szabadkikötő egyik dokkjának nyolcezer négyzetméteres épületében évi harmincmillió laborvizsgálat zajlik – ez a Synlab és Közép-Európa legnagyobb laboratóriuma. A világ harmadik legnagyobb, Európa első és ma már tőzsdén lévő labordiagnosztikai óriása globálisan is sokat profitált a covidból, cserébe fontos területeket kellett egy időre beáldoznia. Lévai Richárd, a magyar cég ügyvezető igazgatója szívesen térne vissza a női prevenciós laborvizsgálatokhoz, és egy tisztán magyar fejlesztéssel, az okoslelettel dobna nagyot.
Mivel a top gasztronómia még nem tért magához, a Matusz-Vad közvetlenül bombázza az ínyenceket: lakossági webshopot indít steakekkel, kenguru- és krokodilhússal, más különlegességekkel. Az alapító közben már a generációváltásra készül, bár az az álma, hogy ötvenévesen nyugdíjba menjen, már nem fog teljesülni.
