Fitt, fiatal nő nyit ajtót férjével és kutyájával. Makkegészségesnek látom, életvidám, hasa feszesen gömbölyödik, a kilencedik hónapban jár, a második gyerekét várja. Nem így képzelek el valakit, akiről tudom, hogy HIV-pozitív.
ADAKOZOL?
Minden hónapban írunk egy szervezetről, amit szerintünk érdemes támogatni. Miért teszünk így? Mert Magyarországon kevesen élnek jól (a jól élők közül sokan olvassák a Forbest), de nagyon sokan küzdenek mindennap. Ez így igazságtalan, és mindenkinek van egy kis felelőssége benne.
„Én ráadásul AIDS-beteg voltam. Ez a stigmám” – kezdi a sztoriját Éva (vezetéknevét szándékosan nem írjuk le), és rögtön rájövök, hogy keverednek bennem a fogalmak HIV-fertőzött, AIDS-beteg és HIV-vel élő között. Éva HIV-vel élő, minden este nyolckor beveszi a gyógyszerét, az 24 órára gátolja a vírus szaporodását, hogy ne kerüljön a vérébe, és ugyanúgy élhessen, mint bárki más. Sportolhasson, védekezés nélkül szexuális életet élhessen, gyereket szülhessen és nevelhessen, dolgozhasson, hozzájuthasson a mindenkit megillető egészségügyi ellátásokhoz, és egyszer – egy olyan társadalomban, ahol mindenki kellően tájékozott, és tudja, hogy nem veszélyeztet senkit – akár nyíltan vállalhassa, hogy HIV-vel élő.
Amikor hat évvel ezelőtt agyvelőgyulladással kórházba került, súlyos AIDS-es volt. Az immunrendszere már nem működött, a HIV-vírusok féktelenül szaporodtak a vérében, ahogy ő mondja, „megették” az immunrendszert építő CD4 sejtjeit. A kiváltó ok egy nagy szerelem és a férfi más kapcsolatai voltak úgy tíz évvel ezelőtt. Utána következett a vírus évekig tartó alattomos munkája – ebből egy ideig semmit nem vett észre, majd annyit, hogy sorra kapta el a legkülönfélébb betegségeket.