Virág Ferenc kétszer is felépítette álmai brókercégét, elhozta Magyarországra a diszkontmodellt, letörte a tőzsdei kereskedés költségét, a magyar kisbefektetők sokat köszönhetnek neki. A történet vége, a Random Capital eladása az Erstének azonban keserédes exit lett.
Virág Ferenc nem mond semmit, amikor befut az éttermi asztalhoz, ahol várok rá. Csak lehuppan, mosolyog, és a tekintetével üzen: tudsz mindent, ez van, itt a vége, eladtuk a Randomot is. Egy olyan sztori végére tett pontot, ami egyszerre siker és kudarc. Ami messze nemcsak üzlet volt, hanem igazi szívügy is. Amiben egymással szoros átfedésben volt hit, forradalom, álom, szenvedés és beletörődés. Akárhogy is, azon már semmi se változtat, hogy Virág Ferenc nevéhez fűződik a diszkontbrókeri modell meghonosítása Magyarországon. Jórészt neki köszönhető, hogy olcsó hozzáférést nyertek a tőzsdéhez a kisbefektetők, akik végül több évtized alatt se gyűltek össze annyian, hogy érdemes lett volna önállóan tovább vinni a boltot.
Virág Ferenc eladta…
Most mi motivál? Heti két tenisz, egy úszás és két edzőterem, ha ezt teljesítem, boldog ember vagyok.
Hatalommal visszaélő művészek és a farmerdzsekin jól mutató kitűzők hozták össze az ország első független irodalmi zinközösségét. A Háttérzaj nevű csoport ma már igazi jelenség. Újhullámos kiadványainak kiadása mellett feltörekvő alkotóknak és egyetemistáknak tartanak workshopot és előadást a posztdigitális irodalomról.
„A punk szellemiséggel átitatott irodalomba könnyű beleszeretni” – kezdi a beszélgetést a Háttérzaj független irodalmi önképzőkör alapítója. Hegedűs Nóra megelégelte a zárt irodalmi szemináriumoknál előforduló visszaéléseket, vagyis a túlárazott szemináriumokon kapott kevés ismeretanyagot, a felületes segítségnyújtást és a túlzott kritikát. Többek közt ez a negatív tapasztalat sarkallta irodalmi kör létrehozására, és az eleinte ködös tervek hamar vonzani kezdték a fiatal kortársakat, így lett a maréknyi művészből stabil közösség, idén októberben pontosan öt éve. Kasszasikert és irodalmi Nobel-díjat hozó köteteteket nem garantálnak a náluk jelentkező szerzőknek, de megbízható közösséget igen.
A keménymag tíz–húsz emberből áll, az aktív érdeklődők száma a hétszázhoz közelít. Ki hosszútávra, ki csak alkalmi szemlélőként csatlakozik, nincsenek kötelezettségek, sem havi tíz- uszkve harmincezer forintos tagdíj vagy közlési elvárások. Mindenki azt és annyit mutat meg a műveiből, amennyit komfortosnak érez – akár egykor a Nyugatosok. Csupán a korszellem változott, a Háttérzaj rövid idő után ráharapott a formabontó prózára és lírára, majd derült égből potyogni kezdtek a zinek. A magazin szó rövidítésére utaló kifejezés ISBN szám nélküli kiadványokat takar, amiket az önkifejezés és az ellenállás sajátos felületének, a korszellem egyik legizgalmasabb lenyomatának is nevezhetünk. A saját készítésű magazinok és könyvecskék a mainstream médiában meg nem jelenő társadalmi csoportoknak, szubkultúráknak és véleményeknek adnak teret. Ez a patchwork művészet az, ami abszolút mértékben beilleszthető a posztmodern fővárosi kultúrkörbe.
Valahová tartoznunk kell, különben egyetlen út marad, amivel egyre többen próbálkoznak is: az Instagram-celeb és wannabe influencer íróskodás.
A csapat tehát két végén égeti a gyertyát, hiszen periférikus piacon terjeszkednek, ugyanakkor kifizetéseik felveszik a versenyt a mainstreammel. A költők (az újságírókhoz hasonlóan) jó esetben havonta tíz–húszezer forintra számíthatnak egy-egy publikációért egy nagyobb folyóirattól – ahova egykor többek közt Radnóti Miklós vagy József Attila is küldött kéziratokat –, s a Háttérzaj zinjeinél ugyanez a helyzet. „Ez zsebpénz, jól tudjuk, ennek ellenére nem fogunk kihátrálni. A mai alkotóknak óriási szükségük van támogató közegre, a legnagyobbaknak sem ment volna szakmai támogatás nélkül” – mondja Agárdi Olivér (Holt Lenszkij), aki azért csatlakozott a Háttérzajhoz, hogy hiteles visszajelzéseket adó irodalmi körben ismertesse munkáit. Ma a művészeti fesztiválokat járja a csapattal, ahol közkívánatra terjesztenek zineket és aranyköpéseikből készült matricákat, táskákat, kitűzőket. Darabját ötszáz, ezer forintért, ami szintén jelképes a befektetett munkához képest.
Az alulárazott értékesítés célja egyenlő az irodalom népszerűsítésével, a csapat így szeretne eljutni egyre több olvasóhoz, miközben tagjaik egyre erősebb referenciákkal haladnak az országos elismertség felé. Például Fehér Enikő nevét várhatóan több könyvesbolt kirakatában viszontláthatjuk a közeljövőben.
Ez igaz a többiekre is, Gere Sára Dominikára, Herold Renátára, Zsidró Dominikra vagy Zboray Kristóf Vencelre, akiktől a támogatásért cserébe nem kérnek mást, mint segítséget a szervezési feladatokban, és közös gondolkodást, hiszen egyre több rendezvényen kapnak kiemelt státuszt. Legutóbb az újhullámos Ukmukfukk Zinefeszten és a Kolorádó Fesztiválon, ahol workshopot tartottak. „A foglalkozásokból (5–10 ezer Ft/fő/alkalom) befolyt összeget az utolsó forintig kiadványkészítésbe és irodalmi rádiónk működtetésére fordítjuk. Nonprofit keretek közt működünk, korántsem gondolnánk, hogy ebből fogunk meggazdagodni, de ameddig rendszeresen megjelenhetünk kulturális programokon, hogy eljuttassuk a fiatal szerzőknek az üzenetet, hogy értékes munkát végeznek, ne hagyják letörni szarvukat, addig nyugodtan alszunk” – mondja Nóra, majd megigazítja a találkozás alatt viselt Verkstaden alkotói pólóját, ezzel is utalva a punk irodalmi anyuka szerepére.
A Háttérzaj kiadványai egyre több budapesti lakás és közösségi tér asztalán állnak kiterítve, valamint olyan művészekkel állnak együttműködésben, mint például a budapesti kocsmák falaira festő kollázsművész Renyagyár (Forbes Urban 2019/ősz). Legutóbb az ELTE BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézete figyelt fel a közösségre, és meghívta az önképzőkör vezető tagjait, hogy tartsanak fórumot a posztdigitális irodalom térhódításáról. Mert ahogy az írást felváltja a képi világ, úgy váltja fel a lírai és prózai műveket a zinkultúra.
„Egy olvasó könnyen gondolhatná, íróként még lehet sikeres az ember egyedül, a maga elefántcsonttornyából, de a valóság az, hogy már ebben a szakmában is többet ér a kapcsolati háló, mint a teljesítmény. Ráadásul egy alkotói közösségben az állandó visszajelzési lehetőség miatt jobban fejlődhetünk, ha erre van hajlamunk” – magyarázza Bódi Péter író. Ő nem csatlakozott irodalmi csoporthoz, de hozzáteszi, hogy ezt a luxust nem engedhetné meg magának, ha nem publikálná műveit egy jól menő kiadó, a Kalligram. „Valahová tartoznunk kell, különben egyetlen út marad, amivel egyre többen próbálkoznak is: az Instagram-celeb és wannabe influencer íróskodás.”
A Háttérzaj csapata idővel szeretne a projektjeiből megélni. Főhadiszállásban még nem gondolkodnak, bár ahogy az irodalmi körből zinkészítést vállaló nonprofit cég lett, úgy ez sincs kizárva.
Jancsa János egy évtizede burgerkritikusként lubickolt a kirobbant street food forradalomban, a jó ételekre vágyók itták szavait, a reformer vendéglátók pedig jó értékelésben reménykedtek. Az ismertséget és a tapasztalatot üzlettársaival a Bamba Marha elindítására fordították, ezzel felkínálták a lehetőséget a „burgerpápa” akasztására. Ehelyett további hat burgerezőt nyitottak, idén pedig a 1,5 milliárd forintos árbevételt is elérhetik.
Július végén jelentette be a Ringier, hogy átveszi a német Axel Springer részvényeit többek között Magyarországon is. A két cég 2014 óta vegyesvállalatként működött Magyarországon, ezután a Ringier egyedül lesz jelen a magyar piacon. Michael Ringier-t, a svájci kiadó elnökét az Axel Springerrel kötött üzletről, a magyar piacról, a Mediaworksnek átengedett és megszüntetett Népszabadságról és a családi vállalkozások jövőjéről kérdeztük.
Az egyre hosszabb őszi estékre letehetetlen családregényeket, skandináv kriminovellákat, az emberi jóságról szóló filozofálást és egy 101 éves egykori nürnbergi főügyész útravalóit ajánljuk. Nem maradhat ki a válogatásból két újságíró kötete sem: egyikük öt év sztárinterjúit rendezte egy csokorba, másikuk az elmúlt három évtized magyar politikai rendszerének és hatalomgyakorlásának miértjeit próbálja megfejteni.
