„Sztrííítát? Nem tudom, mi az, csillagom, de ezek a festések nagyon jól néznek ki” – mutat felfelé vidáman a hetvenéves Éva néni Kazincbarcika egyik utcáján, amikor megkérdem, mit tud a street artról. Amire felmutat, az egy tízemeletes falfestmény egy panelház oldalán. Aztán másik irányba mutat, hogy ott is van egy hasonló méretű alkotás, körbetekintve még többet látunk. A városban elszórva, a semmiből tűnnek elő a panelházak oldalára festett figurák és alakzatok, a színes, kacifántos köztéri szobrok és installációk. A budapesti lakótelepek ismeretében elsőre elég profilidegennek hatnak a színes panelkockák, néha talán kicsit piperkőcnek tűnnek, de a városban sétálgatva határozottan össze tud melegedni az ember a látvánnyal.
Több tucat paneltömb oldala kapott egyedi festést, így színesítik a várost.
Lalák Angelika helyi keramikusművész egyik alkotásán, a bercelonai Güell-parkot idéző installáción.
A Kolorcity márkanév és logó kezd beépülni a kazincbarcikai mindennapokba.
Ugyan elsőre furcsának hangozhat, de a Borsod megyei Kazincbarcika az ország egyik legjelentősebb street art városává nőtte ki magát az elmúlt szűk egy évtizedben. És talán az egyetlen olyan település az országban, ahol a köztéri művészet nemcsak esetleges dizájnelem, hanem az egész városra vonatkozó, egységes koncepció, amelynek ötletgazdája és motorja az önkormányzat.
Pedig semmi sem predesztinálná a várost, hogy színes és változatos legyen. Kazincbarcika gyakorlatilag tervezőasztalon született meg a második világháború után, a környék két kisebb falvát, Sajókazincot és Barcikát vonták össze, és fejlesztették szocialista mintavárossá. Aztán, mint a legtöbb hasonló iparváros, a rendszerváltás után Kazincbarcika is belesüllyedt a szürkeségbe, az unott paneltömbökbe, az egyformaság betonjátszótereibe és hervasztó pingpongasztalaiba.
„Változtatni akartunk azon, ahogy a helyiek és az ország látják a városunkat – magyarázza Szitka Péter polgármester. – Kazincbarcika korábban a szürkeséget jelentette. Nekünk nincs híres várunk vagy kilátónk, arra gondoltunk, hogy a színek fejezhetnék ki a város új arculatát.”
Elég jól megcsinálták
Az országban szinte egyedülálló módon a helyi vezetés kezdeményezte a street art bevonását a városképbe, a 2006 óta regnáló polgármester ma is a projekt egyik motorja.
Az imázsváltás 2013-ban kezdődött, akkor még csak a város egyik címerállatával. A választás nem véletlen, a projekttel nemcsak a várost színesítenék, hanem a helyiek kötődését, lokálpatriotizmusát is erősítenék. Kazincbarcika címerében ugyanis egy oroszlán és egy unikornis tartja két oldalról a háromszögletű pajzsot. A két állatból először az unikornis került a város egyik központi körforgalmába. A szobrot az óriási állatfiguráiról is ismert, nemzetközi szinten is számon tartott magyar szobrászművész, Szőke Gábor Miklós tervezte. A műalkotás a 2013-as Sziget Fesztiválon mutatkozott be, és akkora sikert aratott, hogy utána állítólag pár svéd srác taxival ment le Kazincbarcikára megnézni, vannak-e még ott hasonló szobrok.
Már ebben az évben elkezdődött az igazi látványosságnak számító falfestmények készítése is, nyolc panelház oldala kapott egyedi festést. És a projekt már ekkor megkapta a ma használatos márkanevet: Kolorcity. Igen, így K-val, ami Kazincbarcika nevére utal. Eleitől fogva átgondolt, egységes koncepcióként kezelik a Kolorcityt, a márkanevet, a színvilágot és a hozzá tartozó logót egyből használni kezdte a városvezetés is.
A tartós, festett műalkotások elhelyezésére az önkormányzati tulajdonban lévő Barcika Art Kft. írta ki a pályázatot. A finanszírozás eleinte külföldről, Svájcból jött egy regionális fejlesztési program keretében, azóta önkormányzati és egyedi pályázatoknál uniós forrásokat is igénybe vesznek. A központi költségvetéshez azonban ilyen munkára nem tudnak forrásért folyamodni.
Az első szobrokat és festéseket következően három év alatt több mint harminc panelház homlokzata kapott mintát. „Az elején még aggódtak a lakók, hogyan fognak kinézni a házak, most már többször jelentkeznek a lakóközösségek, hogy ők is szeretnének egyet – mondja Szitka Péter. – Különösen az idősebb lakóknál volt kérdés, mennyire lesznek fogékonyak rá, de aztán megszerették.” És tényleg, még azok a járókelők is elismerik a festmények létjogosultságát, akik amúgy politikai okokból lelkesen szidják a városvezetést. „Hát igen, ezeket a falfestéseket elég jól megcsinálták. Sokkal színesebbé teszik a várost” – mondja egyikük.
A Tour de Hongrie egyik szakaszára gigantikus falfestménnyel készült a város.
Kolor bármi
Az alkotások elkészültének nincs tipikus modellje. Van, hogy az önkormányzat kiírja a pályázatot az adott lakóházra, majd a város főépítészéből és képzőművészekből álló zsűri dönt a legjobb pályaműről. De van, amikor az önkormányzat kifejezetten megkeres egy képzőművészt, tervezzen meg egy alkotást, ahogy Szőke Gábor Miklóssal is történt. Van, hogy profikat keresnek a tervezésre, és bekérik a referenciákat, de olyan is akad, amikor kifejezetten amatőr alkotók terveit várják, különösen, ha helyiek. Az ország több tájáról jött már iparialpinista-csapat a munkát elvégezni.
Egy adott festményre irányuló pályázatnál kevés dologban kötik meg a művészek kezét. „Illeszkedjen a mű a város és a Kolorcity arculatába, ami gyakorlatilag annyit tesz, hogy legyen színes. Fontos, hogy legyen mondanivalója, legyen könnyen értelmezhető, és ne legyen megosztó.”
A polgármester mesél történeteket egy-egy olyan alkotásról, amivel nem sikerült eltalálni a helyiek ízlését. „Volt egy újrahasznosított gumiabroncsokból álló kentaur az egyik köztéren. Nagy, fekete kentaur, többen ijesztőnek találták, nagyon megosztó darab volt.”
A festmények és köztéri installációk rendkívül változatosak. Többször előfordul, hogy a leendő festés pontos helye adja a tematikát. A Dobó István téri panelház oldalán nem meglepően Dobó István mint a „kereszténység Herkulese” ágaskodik, de a Sajókazinc híres szülöttéről elnevezett Egressy Béni úton is a Szózat zeneszerzőjének arcképét látjuk. „Kell, hogy a projektnek legyen egyfajta lépcsőzetessége! Nem lehet egyszerre több tucat házat kipingálni, forrásunk sincs rá. Az viszont fontos, hogy rendszeresen foglalkozzunk vele, mindig legyenek új alkotások, valamint hogy mindig valami újdonsággal tudjunk jelentkezni.”
Így keletkezett például egy holland művész meghívása után 3D aszfaltfestés vagy a hazai országúti kerékpárosverseny, a Tour de Hongrie egy szakaszának dedikált kerékpárosfestmény. De készítettek óriási dizájnos játszóteret is high-technek nevezhető játékokkal, és a budapesti, margitszigeti zenélő szökőkút mintájára színes-zenés szökőkútja is lett a városnak.
A helyiek annyira hozzászoktak, hogy a márkanév kezd átszivárogni a mindennapi életbe is. Van itt Kolor Taxi, Kolor Turi, KolorTV, Kolorlab, a környékbeli településeket összekapcsoló összművészeti fesztivál is Kolorcity Fesztivál néven fut, még a városi focicsapat is felvette a Kolorcity Kazincbarcika nevet.
A polgármester szerint mindenkinek szívesen rendelkezésére bocsátják a Kolor nevet, de csak akkor, ha az illeszkedik a projekt vizuális koncepciójába. „Szedettünk le kirakatot, sokszor mennek ki levelek a márkanevet használóknak arról, hogyan tudnának jobban belesimulni az arculatba. A városi röplabdacsapat, a Vegyész RC Kazincbarcika is használja a logót a mezeken, a mezek látványtervét minden évben megkapja jóváhagyásra a Városháza.”
A kínai kézben lévő, helyi Borsodchem is beleállt a street artba, ezért áll sárkány a városháza előtt.
Egy képen a lényeg: a szürke, egyhangú iparvárosból bújik elő a színvilág és a változatosság.
A város forgalmasabb utcáin sétálgatva az az ember érzése, hogy a színek részei lettek a város imázsának. Sokszor még azokon a falakon is megjelennek apróbb, festett díszítések, amik nem kaptak külön festményt, a városi intézmények homlokzatán is akadnak díszítő elemek – nem kifejezetten műalkotások, de mindenképpen színesítik az egykori iparváros látképét. A festések ugyanakkor nem uralják le a városképet, nem válik fullasztóvá a vizuális élmény. Finoman bukkannak csak elő a távolból, hozzájuk közeledve pedig ámulatba ejtik az embert a grandiózus, színes formák.
Még azok is elismerik a festmények létjogosultságát, akik politikai okokból lelkesen szidják a városvezetést.
A helyiek pedig annyira hozzászoktak a Kolorcity névhez, hogy kezd átszivárogni a mindennapi
életbe is.
A Kolorcity projektről olvasgatva sok helyen botlik az ember a Kazincbarcelona megnevezésbe. A név évtizedeken át leginkább a helyi focicsapatra való ironikus utalás volt, de a városban sétálgatva egy-egy köztéri szoborra nézve új értelmet nyer. Az egyik utcai installáció – a gyakorlatban pad, de látványában műalkotás – önkéntelenül is a Gaudi által tervezett barcelonai Güell parkot juttatja az ember eszébe. Az alkotás megálmodója és tervezője, a helyi képzőművész, Lalák Angelika kérdésünkre elárulta, valóban inspirálta őt a híres spanyol park.
Angelika több installációt is tervezett már a városba, a pad talán a leglátványosabb. „Nem adtam nevet az alkotásnak, azóta nagyszerű hallani, hogy a városlakók mi mindennek hívják: kígyónak, sárkánynak, női cipőnek, hallottam már sok mindent.” Úgy meséli, a tervezésnél vannak ugyan szem előtt tartandó megrendelői szempontok, de élhetett alkotói szabadságával. „Fontos, hogy az alkotás minél befogadhatóbb legyen, ezért köztéri munkáim a képzőművészeti trendektől függetlenül jöttek létre.”
Szőke Gábor Miklós is több alkotást helyezett már el a városban, köztük az egyik körforgalomban ágaskodó óriási, színes oroszlánt és egy érdekességet, a Városháza előtt terpeszkedő sárkányt. Kazincbarcika egyik fő munkáltatója ugyanis a BorsodChem (azóta Wanhua–BorsodChem) évek óta kínai kézben van. A kínai vezetés pedig szeretett volna maga is hozzájárulni a projekthez, így készült el a kínai mitológia és kultúra egyik legfontosabb szimbóluma, a sárkány.
Szitka Péter szerint ugyan fontos a projekt esztétikai oldala, de fontosabbnak tartja a társadalmi hatást. „A Kolorcity lett a város jelképe, hozzánk kapcsolódik, ugyanez nem működne Ózdon vagy Miskolcon. Nem lehet örökké folytatni, hiszen egyszer a falfelületek is elfogynak. Viszont a nyitottságot, az újdonságra és a színesítésre való hajlandóságot mindig meg kell tartani.”