Viva la Kazincbarcelona

„Sztrííítát? Nem tudom, mi az, csillagom, de ezek a festések nagyon jól néznek ki” – mutat felfelé vidáman a hetvenéves Éva néni Kazincbarcika egyik utcáján, amikor megkérdem, mit tud a street artról. Amire felmutat, az egy tízemeletes falfestmény egy panelház oldalán. Aztán másik irányba mutat, hogy ott is van egy hasonló méretű alkotás, körbetekintve még többet látunk. A városban elszórva, a semmiből tűnnek elő a panelházak oldalára festett figurák és alakzatok, a színes, kacifántos köztéri szobrok és installációk. A budapesti lakótelepek ismeretében elsőre elég profilidegennek hatnak a színes panelkockák, néha talán kicsit piperkőcnek tűnnek, de a városban sétálgatva határozottan össze tud melegedni az ember a látvánnyal.

[caption id="attachment_346121" align="alignnone" width="640"] Több tucat paneltömb oldala kapott egyedi festést, így színesítik a várost.[/caption] [caption id="attachment_346123" align="alignnone" width="640"] Lalák Angelika helyi keramikusművész egyik alkotásán, a bercelonai Güell-parkot idéző installáción.[/caption] [caption id="attachment_346125" align="alignnone" width="426"] A Kolorcity márkanév és logó kezd beépülni a kazincbarcikai mindennapokba.[/caption]

Ugyan elsőre furcsának hangozhat, de a Borsod megyei Kazincbarcika az ország egyik legjelentősebb street art városává nőtte ki magát az elmúlt szűk egy évtizedben. És talán az egyetlen olyan település az országban, ahol a köztéri művészet nemcsak esetleges dizájn­elem, hanem az egész városra vonatkozó, egységes koncepció, amelynek ötletgazdája és motorja az önkormányzat.

Pedig semmi sem predesztinálná a várost, hogy színes és változatos legyen. Kazincbarcika gyakorlatilag tervezőasztalon született meg a második világháború után, a környék két kisebb falvát, Sajókazincot és Barcikát vonták össze, és fejlesztették szocialista mintavárossá. Aztán, mint a legtöbb hasonló iparváros, a rendszerváltás után Kazincbarcika is belesüllyedt a szürkeségbe, az unott paneltömbökbe, az egyformaság betonjátszótereibe és hervasztó pingpongasztalaiba.

„Változtatni akartunk azon, ahogy a helyiek és az ország látják a városunkat – magyarázza Szitka Péter polgármester. – Kazincbarcika korábban a szürkeséget jelentette. Nekünk nincs híres várunk vagy kilátónk, arra gondoltunk, hogy a színek fejezhetnék ki a város új arculatát.”

Elég jól megcsinálták
Az országban szinte egyedülálló módon a helyi vezetés kezdeményezte a street art bevonását a városképbe, a 2006 óta regnáló polgármester ma is a projekt egyik motorja.

Az imázsváltás 2013-ban kezdődött, akkor még csak a város egyik címerállatával. A választás nem véletlen, a projekttel nemcsak a várost színesítenék, hanem a helyiek kötődését, lokálpatriotizmusát is erősítenék. Kazincbarcika címerében ugyanis egy oroszlán és egy unikornis tartja két oldalról a háromszögletű pajzsot. A két állatból először az unikornis került a város egyik központi körforgalmába. A szobrot az óriási állatfiguráiról is ismert, nemzetközi szinten is számon tartott magyar szobrászművész, Szőke Gábor Miklós tervezte. A műalkotás a 2013-as Sziget Fesztiválon mutatkozott be, és akkora sikert aratott, hogy utána állítólag pár svéd srác taxival ment le Kazincbarcikára megnézni, vannak-e még ott hasonló szobrok.

Már ebben az évben elkezdődött az igazi látványosságnak számító falfestmények készítése is, nyolc panelház oldala kapott egyedi festést. És a projekt már ekkor megkapta a ma használatos márkanevet: Kolorcity. Igen, így K-val, ami Kazincbarcika nevére utal. Eleitől fogva átgondolt, egységes koncepcióként kezelik a Kolorcityt, a márkanevet, a színvilágot és a hozzá tartozó logót egyből használni kezdte a városvezetés is.
A tartós, festett műalkotások elhelyezésére az önkormányzati tulajdonban lévő Barcika Art Kft. írta ki a pályázatot. A finanszírozás eleinte külföldről, Svájcból jött egy regionális fejlesztési program keretében, azóta önkormányzati és egyedi pályázatoknál uniós forrásokat is igénybe vesznek. A központi költségvetéshez azonban ilyen munkára nem tudnak forrásért folyamodni.

Az első szobrokat és festéseket következően három év alatt több mint harminc panelház homlokzata kapott mintát. „Az elején még aggódtak a lakók, hogyan fognak kinézni a házak, most már többször jelentkeznek a lakóközösségek, hogy ők is szeretnének egyet – mondja Szitka Péter. – Különösen az idősebb lakóknál volt kérdés, mennyire lesznek fogékonyak rá, de aztán megszerették.” És tényleg, még azok a járókelők is elismerik a festmények létjogosultságát, akik amúgy politikai okokból lelkesen szidják a városvezetést. „Hát igen, ezeket a falfestéseket elég jól megcsinálták. Sokkal színesebbé teszik a várost” – mondja egyikük.