Hatalommal visszaélő művészek és a farmerdzsekin jól mutató kitűzők hozták össze az ország első független irodalmi zinközösségét. A Háttérzaj nevű csoport ma már igazi jelenség. Újhullámos kiadványainak kiadása mellett feltörekvő alkotóknak és egyetemistáknak tartanak workshopot és előadást a posztdigitális irodalomról.
„A punk szellemiséggel átitatott irodalomba könnyű beleszeretni” – kezdi a beszélgetést a Háttérzaj független irodalmi önképzőkör alapítója. Hegedűs Nóra megelégelte a zárt irodalmi szemináriumoknál előforduló visszaéléseket, vagyis a túlárazott szemináriumokon kapott kevés ismeretanyagot, a felületes segítségnyújtást és a túlzott kritikát. Többek közt ez a negatív tapasztalat sarkallta irodalmi kör létrehozására, és az eleinte ködös tervek hamar vonzani kezdték a fiatal kortársakat, így lett a maréknyi művészből stabil közösség, idén októberben pontosan öt éve. Kasszasikert és irodalmi Nobel-díjat hozó köteteteket nem garantálnak a náluk jelentkező szerzőknek, de megbízható közösséget igen.
A keménymag tíz–húsz emberből áll, az aktív érdeklődők száma a hétszázhoz közelít. Ki hosszútávra, ki csak alkalmi szemlélőként csatlakozik, nincsenek kötelezettségek, sem havi tíz- uszkve harmincezer forintos tagdíj vagy közlési elvárások. Mindenki azt és annyit mutat meg a műveiből, amennyit komfortosnak érez – akár egykor a Nyugatosok. Csupán a korszellem változott, a Háttérzaj rövid idő után ráharapott a formabontó prózára és lírára, majd derült égből potyogni kezdtek a zinek. A magazin szó rövidítésére utaló kifejezés ISBN szám nélküli kiadványokat takar, amiket az önkifejezés és az ellenállás sajátos felületének, a korszellem egyik legizgalmasabb lenyomatának is nevezhetünk. A saját készítésű magazinok és könyvecskék a mainstream médiában meg nem jelenő társadalmi csoportoknak, szubkultúráknak és véleményeknek adnak teret. Ez a patchwork művészet az, ami abszolút mértékben beilleszthető a posztmodern fővárosi kultúrkörbe.
Valahová tartoznunk kell, különben egyetlen út marad, amivel egyre többen próbálkoznak is: az Instagram-celeb és wannabe influencer íróskodás.
Ütős dolgok is megvillannak a budai Kisbíró generációváltása után, de nekünk egyelőre nem áll össze.
Kíváncsi vagyok, a bennszülött budaiaknak mostanra szájukra jön-e a Vendéglő a Kisbíróhoz, a Bock-birodalom budai egységének régóta állandósított neve. Ha igen, talán mi is tettünk érte: legutóbb 2020 legelején, az akkor utolsó konyhai rendszerváltás után írtam róla (azt, hogy alapvetően még mindig oké, köszönhetően olyan dolgoknak, mint a dekadensen zsíros tejföl a házi csuszatésztán).
Azelőtt meg 2015-ben egy szomszédos rovatban, az Üzletben szerepeltek, a konyha fölötti áment executive séfként gyakorló Bíró Lajos ugyanis megosztotta velünk akkori vívódását és felismeréseit, a lényeg az volt, hogy a pesti oldali Bock Bisztró extrémebb megközelítése Budán, ennyivel a tengerszint fölött már nem tud gyökeret ereszteni, de a klasszikusok, a megszokott ízek, a stábnak és a vendégek dietetikusainak is jóleső finomításokkal annál inkább. És ott volt a szombati halnap, meg egy akkora tábla a bónusz séfajánlattal, hogy csak arról bármikor megvacsorázhatott egy nagyon széttartó ízlésű négyfős társaság.
Most mindez ment a sutba a Kisbíróban lezajlott újabb generációváltással. Tavasszal a külföldet is megjáró ifjabbik Bíró, azaz Bíró Dániel vette át a kormányrudat, és a gasztrosajtó mindig olajozottan lelkes részében meg az árnyaltabb megközelítéssel dolgozó oldalakon is arról van szó, hogy radikálisan megfiatalodott a konyhai csapat, velük a koncepció, és id. Bíró is velük vallja, hogy most már így kell ezt.
Én bírom a feszes étlapot, de amikor ránéztem a két ritkásan teleírt táblára, meg kellett kérdeznem a pincéreket, hogy ez egy bőséges séfajánlat vagy egy rövidebb egy erősen kurta étlappal – az utóbbiról van szó. A vegával együtt hét főételt számolunk, utóbbiból szeptember legelején, az elnyúlt tomboló nyárban három sertés és egy marha. Nem véletlen, hogy ritkán szoktam étlapokat írni, de itt azért aggódva gondolok a törzsvendégek törzsfeleségeire.
Az említett pincérek viszont figyelmes társalgási kérdéseikkel maradtak korábbról, és erős pillérei is az élménynek, még ha állhatatos figyelmük a szombat délben ritkás közönség mellett olyan vicces percekhez is vezet, mint amikor töltök egy korty vizet a poharamba, majd egyikük arra jártában rátölt félig, másikuk pedig egy mondattal később odalép teletölteni. Az előételek közül az égetett karfiollal és hollandival érkező tintahalat érezhetően előtérbe tolták a váltás kommunikációjakor, úgyhogy nem csak azért kérjük ki, mert amúgy szimpatikusan hangzik, vagy mert egyébként ez az egyetlen meleg nyitófogás. És a hollandi hab nagyon finom – ezt muszáj rögzítenünk egy olyan városban, ahol ugyanezen a héten egy felkapott reggelizőhelyen közepesen rémeset is ettem –, de a teljes mélytányért beterítő, kétdecis mennyiség erős túlzás belőle. El is nyomja a puha halkarikákat – bundázott formában, egy határozottabb állaggal talán jobban érvényesülnének.
A kacsaleves alapja kellemesen mély ízű lé, csemegemáj és zúza kerül bele, valamint családi hagyományőrző punkoskodásnak egy kacsaláb. Ez szerintem jó geg, de ha zöldségelnék is azt a lét, még jobb lehetne, mert az viszont tálaláskor elmarad.
Gondolkodóba a főételeknél esünk. A szűzérmék rántott sertésfüllel és dödöllével érkeznek, amely felállásból a szűz önmagában sajnos rózsaszínre hagyott belsővel is unalmas; a jus inkább csak nehéz, mint tartalmas; a dödölle könnyű és finom, de elveszik a húsok mennyiségéhez képest; a hártyavékony, bundás sertésfül ellenben olyan telitalálat, ami önálló fogást is érhetne valami savasabb társaságban. Sült hagymahéjak vannak még a tányéron, az édességük színez a dolgokon, de a beléjük helyezett fűszeres zsírpöttyöket inkább kerülgetni kell.
A fogas nem a legkarakteresebb hal, a körítésen múlik, milyen fogás lesz belőle. Itt a filéből tíznél több jókora szálkát szedünk ki, etimológiai alapon rögzíthetjük, hogy nem filé. A karalábékrém jó ötlet, de a háttérben marad, ahogy a könnyű, de halovány túrógombóckák sem ütnek át; a savas, friss birszselé pedig akkor lenne jól kitalált ellenpont, ha egy ennyire pasztell tányéron lenne mit ellenpontozni.
Végül: a Kisbíró somlóija pohárdesszert lett, és az édeskés-étcsokis tengelyen az édeskés végpont közelébe esik. Frissítik gyümölcsök, ami jó, és kireformálták belőle a piskótát, ami nem az.
Nem állítom, hogy Hoch-Budán nem lehet egy, az új Kisbíróéhoz mérten fókuszált ajánlatot sikerre vinni, de biztosan nem ez a sikerhez vezető könnyebbik út, és egészen biztosan kellene hozzá, hogy minden potenciális vendég így is magabiztosan belenyúlhasson valami neki való fogásba, ami legközelebbre is visszahúzza. Ha ez a lehetőség adott is a Kisbíróban, nekünk nem sikerült kiválasztanunk ezeket, és mivel kikértük a kínálat egyharmadát, ez felér egy intő jellel. Formálódik ez még.
Vendéglő a Kisbíróhoz Budapest XII., Szarvas Gábor út 8/d A teszt időpontja: 2021. szeptember 4. Ezt ettük: Tintahal karfiollal: 2800 Kacsaleves: 2600 Sertésszűz, -fül: 4300 Fogasfilé karalábékrémmel: 4500 Somlói galuska: 2300 Egy liter tisztított víz: 700 Egy pohár málnaszörp: 600 Szervizdíj: 2136 Összesen: 19 936 forint
Mivel a top gasztronómia még nem tért magához, a Matusz-Vad közvetlenül bombázza az ínyenceket: lakossági webshopot indít steakekkel, kenguru- és krokodilhússal, más különlegességekkel. Az alapító közben már a generációváltásra készül, bár az az álma, hogy ötvenévesen nyugdíjba menjen, már nem fog teljesülni.
Idén is elindul Magyarországon az EY Az Év Üzletembere program, amely olyan hazai vállalkozókat díjaz, akik sikereikkel kivételes gazdasági és társadalmi változásokat érnek el. Rencz Botonddal, az EY nemzetközi vezetőjével többek között arról beszélgettünk, miért olyan különleges ez az elismerés, és kik nyerhetnek idén.
Miután a leggazdagabb cseh üzletember, Petr Kellner áprilisban, helikopterbalesetben elhunyt, Ladislav Bartoníček vette át a stafétát a PPF Csoport és a Telenort is tulajdonló régiós PPF Telecom élén. Nem egyszerű a feladat – egy kivételes üzleti stratéga nyomdokaiba kell lépni.
