Először jelmezeket készített kisebb társulatoknak, majd pénzt szerzett nekik pályázatírással. Aztán rájött, hogy azzal tesz a legtöbbet a független színházi szcénáért, ha több csapatot egyszerre menedzsel néhány kollégájával összefogva – mint afféle kulturális szolgáltatóközpont. Erre már egyesületet alapított, és azt is kiharcolta, hogy a kis társulatok megkapjanak Budán egy üres iskolaépületet. Rozgonyi-Kulcsár Viktória – vagy ahogy a legtöbben ismerik, Kulcsár Viki – elképesztő energiával és állandó mosollyal vezeti a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházat, ahol békeidőkben havi legalább hatvan előadás látható. És közben inkognitóban háromgyermekes anya.
Karddal lehetett vágni a füstöt a 90-es évek végén a Veszprémi Egyetem büféjében. Persze nem a vegyészhallgatók kísérleteztek, hanem a színháztudomány szakra járók vitáztak arról – miközben zsinórban szívták a cigarettát –, hogy mit láttak előző este a színházban. Pontosabban VHS-en, mert élő előadásokra nem jutottak el olyan gyakran, mint arra vágytak volna.
Alulról jövő civil kezdeményezés volt a miénk, olyan, mint egy csipkeverő vagy egy a, aminek a tagjai szerdán munka után összejárnak a helyi művházban.
„Faltuk videóról a 90-es évek kaposvári előadásait, főleg a Mohácsi-féléket, például a Csárdáskirálynőt Kulka János főszereplésével. Most, a streaming idején kimondottan nosztalgiát éreztem, az egyetemi évek színháznézési szokásait idézte fel, bár azok az egy kamerával rögzített felvételek még élvezhetetlenek voltak, nem úgy, mint a mostani közvetítések” – meséli Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a Jurányi Ház vezetője.
Hatalommal visszaélő művészek és a farmerdzsekin jól mutató kitűzők hozták össze az ország első független irodalmi zinközösségét. A Háttérzaj nevű csoport ma már igazi jelenség. Újhullámos kiadványainak kiadása mellett feltörekvő alkotóknak és egyetemistáknak tartanak workshopot és előadást a posztdigitális irodalomról.
„A punk szellemiséggel átitatott irodalomba könnyű beleszeretni” – kezdi a beszélgetést a Háttérzaj független irodalmi önképzőkör alapítója. Hegedűs Nóra megelégelte a zárt irodalmi szemináriumoknál előforduló visszaéléseket, vagyis a túlárazott szemináriumokon kapott kevés ismeretanyagot, a felületes segítségnyújtást és a túlzott kritikát. Többek közt ez a negatív tapasztalat sarkallta irodalmi kör létrehozására, és az eleinte ködös tervek hamar vonzani kezdték a fiatal kortársakat, így lett a maréknyi művészből stabil közösség, idén októberben pontosan öt éve. Kasszasikert és irodalmi Nobel-díjat hozó köteteteket nem garantálnak a náluk jelentkező szerzőknek, de megbízható közösséget igen.
A keménymag tíz–húsz emberből áll, az aktív érdeklődők száma a hétszázhoz közelít. Ki hosszútávra, ki csak alkalmi szemlélőként csatlakozik, nincsenek kötelezettségek, sem havi tíz- uszkve harmincezer forintos tagdíj vagy közlési elvárások. Mindenki azt és annyit mutat meg a műveiből, amennyit komfortosnak érez – akár egykor a Nyugatosok. Csupán a korszellem változott, a Háttérzaj rövid idő után ráharapott a formabontó prózára és lírára, majd derült égből potyogni kezdtek a zinek. A magazin szó rövidítésére utaló kifejezés ISBN szám nélküli kiadványokat takar, amiket az önkifejezés és az ellenállás sajátos felületének, a korszellem egyik legizgalmasabb lenyomatának is nevezhetünk. A saját készítésű magazinok és könyvecskék a mainstream médiában meg nem jelenő társadalmi csoportoknak, szubkultúráknak és véleményeknek adnak teret. Ez a patchwork művészet az, ami abszolút mértékben beilleszthető a posztmodern fővárosi kultúrkörbe.
Valahová tartoznunk kell, különben egyetlen út marad, amivel egyre többen próbálkoznak is: az Instagram-celeb és wannabe influencer íróskodás.
A csapat tehát két végén égeti a gyertyát, hiszen periférikus piacon terjeszkednek, ugyanakkor kifizetéseik felveszik a versenyt a mainstreammel. A költők (az újságírókhoz hasonlóan) jó esetben havonta tíz–húszezer forintra számíthatnak egy-egy publikációért egy nagyobb folyóirattól – ahova egykor többek közt Radnóti Miklós vagy József Attila is küldött kéziratokat –, s a Háttérzaj zinjeinél ugyanez a helyzet. „Ez zsebpénz, jól tudjuk, ennek ellenére nem fogunk kihátrálni. A mai alkotóknak óriási szükségük van támogató közegre, a legnagyobbaknak sem ment volna szakmai támogatás nélkül” – mondja Agárdi Olivér (Holt Lenszkij), aki azért csatlakozott a Háttérzajhoz, hogy hiteles visszajelzéseket adó irodalmi körben ismertesse munkáit. Ma a művészeti fesztiválokat járja a csapattal, ahol közkívánatra terjesztenek zineket és aranyköpéseikből készült matricákat, táskákat, kitűzőket. Darabját ötszáz, ezer forintért, ami szintén jelképes a befektetett munkához képest.
Az alulárazott értékesítés célja egyenlő az irodalom népszerűsítésével, a csapat így szeretne eljutni egyre több olvasóhoz, miközben tagjaik egyre erősebb referenciákkal haladnak az országos elismertség felé. Például Fehér Enikő nevét várhatóan több könyvesbolt kirakatában viszontláthatjuk a közeljövőben.
Ez igaz a többiekre is, Gere Sára Dominikára, Herold Renátára, Zsidró Dominikra vagy Zboray Kristóf Vencelre, akiktől a támogatásért cserébe nem kérnek mást, mint segítséget a szervezési feladatokban, és közös gondolkodást, hiszen egyre több rendezvényen kapnak kiemelt státuszt. Legutóbb az újhullámos Ukmukfukk Zinefeszten és a Kolorádó Fesztiválon, ahol workshopot tartottak. „A foglalkozásokból (5–10 ezer Ft/fő/alkalom) befolyt összeget az utolsó forintig kiadványkészítésbe és irodalmi rádiónk működtetésére fordítjuk. Nonprofit keretek közt működünk, korántsem gondolnánk, hogy ebből fogunk meggazdagodni, de ameddig rendszeresen megjelenhetünk kulturális programokon, hogy eljuttassuk a fiatal szerzőknek az üzenetet, hogy értékes munkát végeznek, ne hagyják letörni szarvukat, addig nyugodtan alszunk” – mondja Nóra, majd megigazítja a találkozás alatt viselt Verkstaden alkotói pólóját, ezzel is utalva a punk irodalmi anyuka szerepére.
A Háttérzaj kiadványai egyre több budapesti lakás és közösségi tér asztalán állnak kiterítve, valamint olyan művészekkel állnak együttműködésben, mint például a budapesti kocsmák falaira festő kollázsművész Renyagyár (Forbes Urban 2019/ősz). Legutóbb az ELTE BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézete figyelt fel a közösségre, és meghívta az önképzőkör vezető tagjait, hogy tartsanak fórumot a posztdigitális irodalom térhódításáról. Mert ahogy az írást felváltja a képi világ, úgy váltja fel a lírai és prózai műveket a zinkultúra.
„Egy olvasó könnyen gondolhatná, íróként még lehet sikeres az ember egyedül, a maga elefántcsonttornyából, de a valóság az, hogy már ebben a szakmában is többet ér a kapcsolati háló, mint a teljesítmény. Ráadásul egy alkotói közösségben az állandó visszajelzési lehetőség miatt jobban fejlődhetünk, ha erre van hajlamunk” – magyarázza Bódi Péter író. Ő nem csatlakozott irodalmi csoporthoz, de hozzáteszi, hogy ezt a luxust nem engedhetné meg magának, ha nem publikálná műveit egy jól menő kiadó, a Kalligram. „Valahová tartoznunk kell, különben egyetlen út marad, amivel egyre többen próbálkoznak is: az Instagram-celeb és wannabe influencer íróskodás.”
A Háttérzaj csapata idővel szeretne a projektjeiből megélni. Főhadiszállásban még nem gondolkodnak, bár ahogy az irodalmi körből zinkészítést vállaló nonprofit cég lett, úgy ez sincs kizárva.
Mivel a top gasztronómia még nem tért magához, a Matusz-Vad közvetlenül bombázza az ínyenceket: lakossági webshopot indít steakekkel, kenguru- és krokodilhússal, más különlegességekkel. Az alapító közben már a generációváltásra készül, bár az az álma, hogy ötvenévesen nyugdíjba menjen, már nem fog teljesülni.
Hiába egyre több a magyar felvásárló, a nagy üzleteket külföldiekkel kötik. Ez az idei exitlistánk legfontosabb tanulsága, az élen szereplő cégek szinte mindegyikére külföldi felvásárlók csaptak le. A Forbes-exitlisták történetében soha nem volt még ennyi deal tízmilliárd forint felett, és az előző két évvel ellentétben idén újra megjelentek a legforróbb startupok is – egytől egyig az élmezőnyben. A legnépszerűbb szektor egyértelműen az informatika és az élelmiszeripar, de egyre jobb üzlet a magánegészségügy is, két magánkórházból is kiszállt az alapító. A listán feltűnik néhány név a Forbes milliárdoslistájáról is, de úgy tűnik, a leggazdagabbakat mind más érdekli: Csányi Sándor OTP-vezér felvásárolta a Budai Egészségközpont maradék részét, a NER világából Szíjj László építőipari cégcsoportot vett, a Mészáros csoport az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban szerzett újabb érdekeltséget – és bár nem klasszikus exit, de nem feledkezhetünk meg az 1,2 millió háztartást elérő Tigáz bekebelezéséről sem.
Óriási a verseny az e-kereskedelem legnagyobb hazai szereplői közt abban, hogy melyikük tud a legjobb helyre és a legnagyobb számban csomagautomatákat lerakni. Míg Nyugat-Európában sok helyen berzenkednek ettől a szállítási módtól, a magyarok nagyon is szeretik. A cégek ráadásul márkaépítésükkel a konkurenciának is besegítenek.
Egy családi vállalkozás mindig különleges, és mindig különleges értékeket teremt. A K&H családi vállalatok kiválósági díját pedig közülük is azok kapják meg minden évben, amelyek valamilyen tekintetben kiemelkednek, és sikereikkel a többieket is további fejlődésre ösztönözhetik. Tavaly és idén a többségében a K&H-tól független szakmai zsűri 12 ilyen céget választott ki a pályázók közül.
