Tudjunk kirándulni és biciklizni, de strandolni és várost nézni is. Ne repüljünk, de ne kelljen a horvát autópályamenti benzinkutaknál sem sorban állni (még ha azt picit kellemesebbé is teszi, hogy az ember mindig összefut ott ismerősökkel). És leginkább legyen viszonylag covidparamentes, már amennyire lehet, vagyis előnynek gondoltuk, ha mindenhol oltási igazolványt kérnek. Nagyjából ezek a vágyak fogalmazódtak meg a családban idén a nyaralás tervezésénél. A gép Ausztriát dobta, így az eredeti tervvel szemben nem hagytuk békés nyugdíjaskorunkra Salzburg környékét.
„Come and rock me Amadeus! Amadeus, Amadeus… Oh oh oh Amadeus…” Kimondottan giccsesnek érzem, hogy pont ezt a 80-as évekbeli, félig németül rappelt Falco-slágert játsszák a tóparti bárban, amit első este találtunk a Wallerseenél. Az egész nyaralást belengi a salzburgi születésű Mozart – vagy ahogy tizenöt éve az akkor óvodáskorú lányunk hívta, Mócer bácsi – szelleme, itt mégis inkább valamiféle chillout muzsikát, netán jazzt várna az ember, mintsem techno-popot.
A Stegerl am See afféle hippibár, ez lehet az óbudai Fellini Római Kultúrbisztró itteni megfelelője, retro berendezéssel, szúette padokkal – a vízben is székek és asztalok, kellemes lábfürdő mellett söröznek a tisztességesen ellazult vendégek. Nem igazán passzol a meseszép vidéki Ausztriába, ahol az utolsó fűszál is egyenesen áll, és nagyjából mindenhol helyben főzött, netán valamilyen menő bajor sört kínálnak. A Seekirchen nevű kisvároshoz közeleső partmenti bárba viszont eljutott a globális Aperol Spritz-őrület, a hangulat is inkább ehhez és a félliteres söröskorsóban felszolgált feketeribiszke-szörphöz hozza meg az ember (és gyereke) kedvét.
Az 1326 méter magasan lévő Schafbergalmnál azt tanácsolja a vonatot felügyelő vasutas, hogy szálljunk le és az utolsó 400 métert gyalog tegyük meg.
A gender egyenlőség témája egyre kiemelkedőbb szerepet kap a hétköznapokban és a munkaerőpiacon is. Ma már szinte nem is tudunk úgy elmenni egy HR-es konferenciára, hogy ne legyen az egyik fő téma a nők helyzete a munkaerőpiacon. Sokan sokféleképpen próbálják megvalósítani az ideális munkahelyet mind nők, mind férfiak számára, legyen szó kvótákról, apa-szabadságról, cégen belüli óvodáról. A Praktiker Kft. ügyvezető igazgatójával és HR igazgatójával beszélgettünk arról, hogyan lehet kitüntetett családbarát munkahelyet teremteni kvóták nélkül, érdemi alapon és emberségesen.
„MI NEM KVÓTÁKBAN GONDOLKOZUNK”
Amíg a barkács kereskedelmi szektor zömében férfiak dolgoznak, addig a Praktikernél 50-60 százalékban női munkatársakkal találkozhatunk. „Az utóbbi években nagyon sokszor hallok célszámokat, hány nőnek kell dolgoznia különböző pozíciókban. Én nem hiszek ezekben a kvótákban. 23 éve vezetem a magyarországi Praktikereket, a kezdetektől fogva fontosnak tartom, hogy a nők reprezentálva legyenek a vállalatnál. Nem azért, mert divatos, hanem mert a nők jó munkaerők és vezetők. A magyar női vezetőkre különösen igaz, hogy szívvel-lélekkel dolgoznak és nem pusztán a pozícióhajhászás a céljuk” – kezdte Karl-Heinz Keth, a Praktiker Áruházak német származású ügyvezető igazgatója.
A GENDER NEM LEHET DÖNTÉSI KRITÉRIUM
Az organikus fejlődést Keth filozófiája alapozta meg, aki nem diszkriminál, a munkahelyet az élet részeként tekinti, aminek természetes velejárója a gyermekvállalás is. „Nálunk az igazgatótanácsban 3 férfi és 3 nő ül, mindenki az egyéni képességei és teljesítménye alapján került oda” – folytatta az ügyvezető igazgató. Az igazgatótanács egyik tagja, Márton Katalin, HR és CSR igazgató, aki 8 év kihagyás után, 3 gyermekes anyukaként került vissza a vállalathoz. „Azt gondolom, hogy mi utat mutatunk a nagyvállalati esélyegyenlőségben. Az a fejlődés, amin ez a cég ment keresztül – például, hogy először Magyarországon volt női értékesítési vezető az akkor még nemzetközi vállalatban –, bátorságot igényel és a következő generációkra is hatással van. Rengeteg 20–30 éves női kollégánk van, sokan el fognak menni szülési szabadságra. Mi ennek örülünk és várjuk őket vissza. Távozásukat megoldandó feladatként kezeljük, nem pedig egy diszkriminációs tényezőként” – mondja a HR igazgató. „A családbarát szemlélet az egyik alappillére a vállalati kultúránknak. Az esélyegyenlőség és a sokszínűség viszi előre a céget. A fizetések évek óta pozícióhoz kötöttek, így függetlenek attól, hogy férfi vagy nő tölti be a munkakört. A belső tehetségprogram segítségével bárki elindulhat a karrierépítés útján. Büszkék vagyunk arra, hogy a kezdeményezéseink miatt az elmúlt 3 évben több díjat is nyertünk, szerethető és családbarát munkahely kategóriákban” – fejezte be Márton Katalin.
NŐI TARGONCAVEZETŐ A TIKTOKON
Tabukat döntögető nőket, azaz „férfiasabb” munkakörökben dolgozókat mutat be a Praktiker Karrier TikTok csatornája. A Millenáris generációknak szóló tartalmakkal nemcsak a saját, női munkavállalókkal kapcsolatos küldetéstudatukat jelenítik meg, hanem arra biztatják a nőket, hogy bátran válasszanak hagyományosan „férfiasabbnak” tűnő szakmákat.
Egyszerű ruhákban jár, nincs autója, az ember könyvtárosnak nézné, de amióta tizenhét évvel ezelőtt egymilliárd forintot keresett a budapesti tőzsderészvények eladásán, már magát is vagyonosnak tartja. Korányi G. Tamás neve legendás tőzsdesztorikkal forrt össze, és bár volt időszak, amikor vagyona nyílegyenesen tartott a nulla felé, a történésznek induló tőzsdei újságíró, majd laptulajdonos az ország elmúlt harminc évének egyik legismertebb és legsikeresebb kisbefektetője. Sziporkázó társasági ember, akinek a kötvények és részvények iránti gazdaságtörténeti lelkesedésénél talán csak térképgyűjtő szenvedélye nagyobb. És akinek a tőzsdézés mindig egy nagy társasjáték marad, amire nem lehet ráunni.
Nagy trauma egy családban, ha kiderül, hogy a várva várt gyerek nem egészséges. Az Egy Sima, Egy Fordított – Egyesület az Inklúzióért tagjai részben ismerik az érzést, de megküzdöttek vele, és ma már azon dolgoznak, hogy mások fogyatékossággal élő gyerekei is befogadóbb világban élhessenek.
Legalább százhúsz, de lehet, hogy inkább száznegyven. Ennyiszer vesznek kézbe egy lábbelit egy-egy műveletre Csengeren, a Szamos Cipő manufaktúrájában, onnan, hogy az alapanyag megérkezik a gyártósorra, addig, míg a cipő a készáruraktárba kerül. A Szamos sokáig a német Josef Seibel fő beszállítója volt, aztán válságos szakítás következett – szerencse, hogy közben épp átálltak a sajátmárkás gyerekcipőkre. Juhász János tulajdonos most három évet adott magának, hogy a járvány után sínre tegye a cégét, aztán békésen, nyugodtan átadhassa a következő generációnak.
