A salgói Cigánydomb legkisebb, neorealista királyfija szerencsét próbál – nevét hetedhét országon is túl zengi a dzsesszvilág. Snétberger Ferenc rapszódiája a szegénységspirálból való kitörésről, Stendhalról és a nevét viselő gitárról.
Harangszóra lép az aprócska színpadra. Nyolcat kongatnak a szomszéd utca barokk templomában, a nyáresti szellő akadály nélkül libbenti hangját a kis óbudai kertbe. Talán pavlovi, ahogy emiatt felfokozott áhítattal nézzük minden mozdulatát. Ő még szerényen birizgálja gitárját. „Jól kezdődik” – mondja, és szája sarkában megbúvó mosollyal bíbelődik a kábellel. Erősítőre kapcsolja hangszerét – druszáját, egy Snétbergert. Szükség lesz az erősítőre, de nem a tisztelettudóan elhaló harangszó miatt, a kert másik végében, egy majomkenyéri terebélyességre hízott gesztenyefa mögötti kakasülőn is várják az első pengetéseket. Én a harmadik sorban fülelve, a kezemben lévő noteszbe firkálok intuíciós játékot.
Korábban, egy huszonéve mozdulatlan dunai hajón alig páran ülünk a sötétben, a füstös színpadra szinte díszletnek rendeztek be minket. Odakint a naptári tavasz jöttére fittyet hányva szállingózik a márciusi hó, idebent tévéfelvétel készül. Hatalmas gitárpengető mögül előlépve, szótlanul, zenésztársaival ül elénk. Tapsolva fogadjuk, és várunk.
ISKOLATEREMTŐK
KORÁBBAN EBBEN A SOROZATBAN:
Fischer Iván, Dévény Anna, Csíkszentmihályi Mihály, Chikán Attila, Horn György, Korniss Péter, Halász Judit, Vitray Tamás, Lovasi András, Polgár Judit, Földessy Margit, Nádasdy Ádám, Vekerdy Tamás, Mikulás Ferenc, L. Ritók Nóra, Benkő Vilmos, Marék Veronika, Boldizsár Ildikó, Simonics Péter, Lovász László, Péter Vladimir, Lackfi János
Zenetáborba baktatva keresem harmadszor, gitár – a druszám – most az én hátamon. Szolfézsra igyekvő kisiskolás ügyetlenségével ismerkedem az érzéssel, a Martin súlypontjával és dimenzióival, egy-egy ajtónál rendre megakadok. Kissé izgulva teszem le a tábor Liszt tantermében, a két koncert mély tiszteletet nevelt belém. Várok. Mindháromszor hangszerek kavalkádjának búgását képzelem magam elé. Azt a hangot, ahogy egy szimfonikus zenekar keresi az A-t – egyszerre testesíti meg az izgatott várakozást, és formálja vibráló közeggé a teret, amit csak elér.
Van, aki gyerekkora óta készül arra, hogy Forma–1-es mérnök legyen, de akad olyan is, akit nem különösebben érdekeltek az autók, csak a véletlen sodorta ebbe a világba. Milyen út vezet a motorsportok csúcsára, és milyen az élet ebben a rendkívül versengő, száguldó környezetben? Két, Forma–1-es csapatoknál dolgozó fiatal mérnökkel beszélgettünk.
Bütyköléstől a világrekordig Hegedűs Andort sosem érdekelték az autók. A műszaki tudományok sem. Igaz, semmi sem izgatta annyira, hogy tudja, mivel akar foglalkozni. Gimnázium után a Közgázra jelentkezett, de nem sikerült megugrania a ponthatárt. „Tizenkilenc évesen inkább kiköltöztem Angliába pénzt keresni, hátha rám talál életem munkája” – idézi fel 2006-ot. (A távolság miatt online beszélgetünk.)
Kint vett magának egy öreg Mitsubishi Carismát – még szerinte is borzasztóan nézett ki. Elkezdte otthon bütykölgetni. Foglalkoztatta a motor, sokat olvasott a témában, és egyre jobban belejött a házi szerelgetésbe. Egyik nap elvitte a kocsit egy kis környékbeli tuningcéghez, árajánlatot kért a kipufogórendszer javítására. És ha már ott volt, megkérdezte, esetleg volna-e valami neki való munka.
Andor a 2019-es DHL Fastest Pit Stop Awarddal. Ezt minden szezon végén a leggyorsabb kerékcseréket végrehajtó csapat kapja.
A műhely fizetés nélkül ajánlott fel egy szoftveres tervezőmunkát. Ugyan nem értett hozzá, de legalább megkapta a lehetőséget, hogy tanulhasson. Pár apróbb alkatrész tervezésével már éppen beletanult a feladatba, amikor megérkezett a szervizhez a Virgin Racing Forma–1-es csapata mint megbízó.
Andor banburyi lakhelye ugyanis gyakorlatilag a brit Motorsport Valley közepén van, ami alighanem az autó- és motoriparral legjobban ellátott hely a világon. A London és Birmingham közti, nagyjából tized magyarországnyi területen több mint négyezer cég összpontosul, az iparági fejlesztések hetvenöt százaléka ezen a csöppnyi helyen zajlik. Hat Forma–1-es csapat központja, számtalan beszállító és maga a silverstone-i pálya is alig egyórányi kocsikázásra van Andor lakásától.
Andor a szerviz megbízásából boxutca-felszerelést kezdett tervezni a Virgin Racingnek, majd pár hónap után a csapat gyakorlatilag odaköltözött a műhely mellé. Miután jól kijöttek egymással, a Virgin olyan sok munkát akart átadni a műhelynek, hogy azonnal állandó helyet ajánlottak a magyar fiúnak a csapat mérnöki stábjában. Így lett az autók iránt közömbös Hegedűs Andorból még abban az évben a Marussia F1-re átnevezett Forma–1-es csapat mérnöke. Időközben jelentkezett az Oxford Brookes Egyetem motorsportmérnöki szakára, amit a Forma–1-ben dolgozó mérnökök jelentős része elvégez. Heti három napot dolgozott a csapatnál, kettőt töltött az egyetemen – azt mondja, elég feszített évek voltak. De 2014-ben, mikor a Marussia gyakorlatilag tönkrement, már elég gyakorlata és tudása volt, hogy átigazoljon a sportág egyik legnagyobb nevéhez, a Red Bull Racinghez.
Az osztrák energiaital-gyártó 2005-ben szállt be a Forma–1-be, 2010 és 2013 közt dominálta a sorozatot, zsinórban négy bajnoki címet ünnepelhetett. Utána a Mercedes uralta le a Forma–1-et, egymás után hét bajnoki címmel, de tavaly a Red Bull visszahódította az elsőséget egy elképesztően izgalmas forgatókönyvvel: a világbajnoki cím az utolsó futam utolsó körében dőlt el a két csapat közt. És ebben Andornak már komoly szerepe volt.
Ő vezeti ugyanis a boxutcában használt felszerelést tervező teamet. „Minden az én felelősségem, a tervezés, a gyártással való kommunikáció és az is, hogy időben megérkezzen a felszerelés a pályára.” A boxutcában szükséges műszerek, szerszámok, kisebb-nagyobb kütyük nagyjából harminc–negyven százalékát tervezik újra az autókkal együtt szezonról szezonra. Nagyban Andor és csapata érdeme, hogy a Red Bull Racing tartja a kerékcsere világrekordját: a 2019-es brazil nagydíjon 1,82 másodperc alatt cserélték le az egyik autó négy kerekét.
Hivatalosan heti negyven órát dolgozik, de azt mondja, átlagosan napi tíz órára jön ki a munkaideje. Télen áll a versenysorozat, akkor tervezik és gyártják a következő szezon autóit és a felszerelés nagyját. „A novembertől februárig tartó időszak nagyon húzós, szentestén is általában bent vagyunk a gyárban.” A boxutca-felszerelést az autóhoz szabják, vele együtt változik, de van, amikor Andor konkrét, az autóhoz kevésbé kapcsolódó projektet kap. „Nemrég például át kellett terveznünk azt a pultot, ahol futamok alatt a csapatvezetés ül. Kitalálták, hogy nagyobbat szeretnének, és mindent, a székeket, a monitorokat újra kellett gondolni.” Nem utazik versenyekre a csapattal, de természetesen minden futamot megnéz. Együtt lélegzik a kollégákkal a kerékcsere idején, hangosan szurkol nekik, hogy az minél gyorsabban menjen. „De az is büszkeséggel tölt el, ha csak az autót mutatják a garázsban – mondja. – A körülötte lévő felszerelés nagyját én terveztem.”
Nem fáj, amikor ripityára törik „Egy nappal az előtt költöztem ki, hogy 2021-ben az Egyesült Királyság ténylegesen kilépett az unióból” – meséli Tarcsai Roland. Pest belvárosában futunk össze, egy baráti találkozó miatt épp itthon van. „Két hétre karanténba kellett vonulnom, utána rögtön bementem a gyárba, ahol közölték, hogy a járvány miatt otthonról fogok dolgozni. Három hónapig nem is találkoztam a kollégákkal.”
Ez is a Motorsport Valley-ben történt, a hivatalosan Aston Martin Aramco Cognizant F1 Teamnek hívott Aston Martin Forma–1-es csapat főhadiszállásán. Roland úgynevezett composite design engineer a csapatnál, vagyis az autók kompozit alkatrészeinek tervezésével foglalkozik. Ideje javát az első szárnnyal, a hátsó szárnnyal és az orrkúppal tölti.
Nehéz pontosan elképzelni, hogy mi a munkája. A lényeg, hogy az autó tervezésekor az aerodinamikával foglalkozó kollégáktól megkapja a paramétereket, pontosan hogyan néznek ki a szárnyak. Ő pedig a paraméterek alapján egy tervezőszoftverrel megtervezi a lehető legkönnyebb, de a merevségi szempontoknak megfelelő, és a lehető legszebb felületű szárnyakat. „Itt a szépségnek az a lényege, hogy tükörsima legyen. A felületi minőség elképesztően fontos, az autó aerodinamikai viselkedésének olyannak kell lennie, amilyennek megtervezték. A felületekért és az elemek csatlakozásaiért felelek elsősorban.”
Gyakorlatilag övé az utolsó lépés a gyártás előtt. Intenzíven együttműködik az „aerós” kollégákkal, valamint a szimulációs mérnökökkel, ők a Roland által tervezett elemek szilárdságával foglalkoznak. „Amikor a szilárdsággal foglalkozó kollégák is jóváhagyják a munkám, akkor befejezem a tervezés utolsó lépéseit, és kiadom az elemeket gyártásba.” Kiskorától Forma–1-rajongó volt, tizenhat éves korára tudta, hogy a motorsport csúcsán akar dolgozni. Konkrét tervekkel ment az egyetemre, tagja volt a Budapesti Műszaki Egyetem Formula Racing Teamjének, azaz a mérnökhallgatóknak szóló, Formula Student versenysorozat magyar csapatának. Remek keltetőhely, több előkelő helyen dolgozó magyar mérnök volt a tagja. Roland azt mondja, kifejezetten élvezi, hogy egy kisebb, gyorsan növekvő csapatnál lehet. Az Aston Martin a tavalyi szezonban lett újra a száguldó cirkusz résztvevője gyári csapatként, rengeteg embert vettek és vesznek fel, Rolandnak tetszik a folyamat, ahogy az idegenek összecsiszolódnak. „Ráadásul most épül az új gyárunk. Nagyon izgalmas, évtizedek óta nem épült új gyár a Forma–1-ben. És hát maga az Aston Martin márkanév is nagyon imponáló.” Tizenöt–húsz ember dolgozik a közvetlen csapatában, a feladatok és az időszakok szerint változik, hogy épp mennyien. Azt mondja, a tél nagyon megterhelő, az új autó tervezésekor az átlagnál jóval többet vannak bent a gyárban. Különösen durva volt a legutóbbi tél. Az autók keltette turbulenciára vonatkozó szabályok újragondolása miatt az idei szezonra lényegesen megváltoztak a kocsik aerodinamikai tulajdonságai, ez a szárnyakat, így Roland munkáját is alapjaiban érintette.
A szárny az autó elképesztően stabil része. Álltam már Forma–1-es autó elülső szárnyán, kilencven kilóval rugóztam rajta, de meg sem moccant. Pedig amikor verseny közben koccan két autó, elsőre a szárnyak törnek apró darabokra. „Ezek a kocsik óránként háromszáz kilométeres sebességgel mennek. A televízión nem jön át, milyen brutális erők lépnek fel ütközéskor” – mondja Roland. Attól még nem fáj a szíve, hogy az általa is tervezett szárny ripityára törik, inkább az azt követő munkára gondol, arra, hogy meg lehet-e még javítani. „Ha menet közben csak úgy leszakadna, az fájna, de amikor karambol közben törik szét, akkor inkább a gyártóknak fájhat a szíve” – nevet.
Azon viszont már gondolkodott, hová lehet továbbmenni egy Forma–1-es csapattól. Viszonylag fiatalon nemcsak valóra váltotta gyermekkori álmát, de felgyalogolt szakmája csúcsára. „Egyelőre kiélvezem azt, ahol vagyok, rengeteg energiát öltem bele, hogy mostanra itt tartsak. És motorsportrajongó vagyok, ebben a világban akarok létezni.”
Impresszív. De hogy fog ebből valami tudás hazaszivárogni?
Tengerpart, citrusligetek, szarvasgombaillat, luxusszállodák, Michelin-éttermek. Ebből a listából külön-külön is bármelyik jól cseng. A jó hír az, hogy ötórányi autóútra vannak tőlünk, méghozzá egy helyen. A félsziget sok magyar utazónak legfeljebb egy megálló – vagy még az sem – volt Jesolo felé küszködve, pedig önmagában is fantasztikus úti cél. Főleg, amikor a benzint és a közvetlen vendéglátást is aranyárban mérik.
Lett idén Tiktok-profilunk. Nem várhattunk vele tovább. A világ egyik legnagyobb közösségi médiás platformja ma már nemcsak az idióta táncokról, kihívásokról szól, hanem ugyanúgy a tájékozódásról is. Még szép, hogy nem akarunk kimaradni belőle. A táncból meg a kihívásból sem, de ahhoz még gyűjtenünk kell némi kurázsit. Addig is megmutatjuk, mi mindent találsz helyette
a @forbeshungary-n.
Nemrég jelent meg az első Forbes Levegő összeállítás a húsz legmenőbb magyarországi fenntarthatósági projekttel. A zsűri két különdíjast is választott, őket a júliusi magazint ünneplő Kilövés rendezvényünkre is meghívtuk. Éljenek a vércsék és az újrahasználható kajásdobozok!
Ami a jóbarátoknak a Central Perk, a Gilmore lányoknak a Luke’s, vagy Cooper ügynöknek a Double R Diner, az a Forbes újságíróinak Az öszvér. Nekünk csak Öszi.