Csak egyszer estem fenékre, és az sem fájt – örvendezek az ebike-túra után, aminek pár kilométerét a Tihanyi-félsziget hepehupás erdei ösvényein tettük meg. A terepbringa kereke biztonságosan széles, egyszerűen elbénáztam, hogy nem elég lendülettel indultam neki egy kisebb, de annál hirtelenebb buckának, és mint egy lassított felvétel, eldőltem – persze közben vigyorogva magamon.

„Mindig a legalacsonyabb fokozaton kezdünk, hogy ne ugorjon ki alólunk a kerékpár. És a motor csak akkor segít rá, ha tekersz, nem olyan, mint a robogó, hogy beindítod, aztán megy magától” – mondja el induláskor az alapokat Mózes Krisztián, a Balaton Bike Tour (BBT) túravezetője. Az apátság mellett legurulva gyönyörködünk a délutáni, szinte giccses balatoni képeslapban, aztán tekerünk közvetlenül vízparton, Sajkod intim magánöblei és buja fügeültetvényei közt – Bacsó Péter is filmre vitte a Tanúban, hogy a szocializmusban megpróbáltak itt (is) citromot és narancsot termeszteni, innen a Citromos elnevezés.

Eljutunk az Apáti templom romjáig, ahol Krisztián elmeséli például, hogy I. András az egyetlen Árpád-házi király, akinek maradványai az eredeti temetkezési helyén vannak, és tudjuk is, hogy hol (az altemplomban), aztán azt, hogy tulajdonképpen ciki, hogy magyar szavak is felbukkannak az apátsági alapítólevélben, hiszen illett volna latinra lefordítani őket, és hogy annak idején a Vata-féle lázadásban azt kérték a felkelők a királytól, hadd rombolják le a templomokat, és belezzék ki a papokat. (Mint később, az interjún kiderül, Krisztián a legtöbbet beszélő, egyben a legnagyobb tudású BBT-túravezető.)

Két óra alatt, több hosszabb megállással kényelmesen megteszünk nagyjából húsz kilométert, és az elektromos rásegítést csak néhányszor kapcsolom ecóról tour fokozatra (van még a sport, aztán a turbó), vagyis alig fogyasztom az akkumulátort. És egészen úgy érzem magam, mintha Ausztriában vagy Németországban nyaralnék – az elmúlt pár évben ugyanis egészen rákaptunk az ebike-ra, azzal jártuk be a salzkammerguti tóvidéket és a Rajna-partot. A tihanyi túra végén pedig még ajándék levendulászsákot is kapunk a hajóállomáson lévő ebike-kölcsönzőponton.
„Ha jössz interjúra, elmegyünk egy kisebb túrára, Veszprémtől Nemesvámosig, aztán majd az ottani partnerünknél, a Kerekes Völgykapuban beszélgetünk” – mondja Uj Róbert, a BBT egyik tulajdonosa, amikor az ártatlan turistáskodásnak induló tihanyi élmény (no, meg némi cégadatos kutakodás) után bejelentkezem hozzájuk interjúra. A tervet sajnos elmossa az eső, úgyhogy a nemesvámosi falatozó helyett marad a veszprémi cégközpont, de a földszinten sorakozó, szebbnél szebb elektromos bringák és sokszínű kerékpárossisakok látványa valamelyest kárpótol.
Lassan a cégtársak, Burgyán Péter, Hajdu Nikolett és Réczi Attila is előkerülnek, a srácok sportosan, rövidnadrágban és biciklispólóban, mintha arra készülnének, hogy bármikor nyeregbe tudjanak pattanni, ha beesne egy túramegrendelés. A tárgyalóban az asztalon svájci csokival teli tál vár minket – Niki és Péter előző nap jöttek haza a nyugat-svájci Givisiez városából, ahol a Scott nevű ebike-gyártót látogatták meg.

„Picit az volt az érzésünk, mintha egy bazilikában lennénk” – írja le Péter a Scott Sport svájci központját, majd megnyugtatja a társait, hogy találkozott ott hazai konkurens ebike-kölcsönzőkkel, akik elismeréssel nyilatkoztak arról, amit ők négyen összehoztak. Péterék lényegében elsők voltak a piacon, így nehéz lesz már utolérni őket. Három év alatt több mint 160 ebike-ot vettek, ekkora flottája senkinek sincs az országban. Igaz, az idei terv háromszáz volt, ami beszállítási problémák miatt nem jött össze, de még nem adták fel azt az álmukat, hogy pár év alatt ezerre növelik elektromos bringáik számát.

Hütteparti, fáklyás sízés, hótalpas túra
Attila, Péter és Robi a kétezres évek első évtizedében, akkor még egymástól függetlenül, telepített síoktatók voltak Olaszországban az azóta megszűnt Intersí utazási iroda megbízásából. Attila „civilben” katona volt 24 éven át, és mellesleg ejtőernyős világbajnoki ezüstérmes, ám a két szezon – a sí- és az ejtőernyős – annyira összeért, hogy a családjára már egyáltalán nem maradt volna ideje, így pár éve abbahagyta a versenyzést. Péter sokáig a vendéglátásban vállalkozott, aztán vízisíoktató lett, majd évekig világot jártak Nikivel, aki korábban telente, a vizsgák után egy magyar utazási irodának segített Olaszországban a vendégek fogadásában.
„Az egyetem mellett próbáltam úgy szervezni az életemet, hogy én is minél többet lehessek a hegyen – mondja Niki. – Petivel már régóta egy pár voltunk, ekkoriban raktuk le a Sítanoda alapjait a hegyen és a szállodában töltött munkánkkal, az oktatással, animátorkodással.” Robi pedig korábban egyesületi keretek között tanított gyerekeket focizni Budaörsön – ahogy mondja, otthon. „Szívfájdalmam, hogy a munkám jelenlegi részében keveset tudok gyerekekkel lenni, de amennyit lehet, ma is dolgozom még a gyerekfociban” – mosolyog.

Miután az Intersí becsődölt, összefogtak, és önállóan folytatták a síoktatást, hiszen vendégkörük továbbra is igényelte szolgáltatásukat. Alig húsz pár sífelszereléssel vágtak bele a síutazás-szervezésbe, először még Sítanoda Sport Klub néven, pár év múlva pedig már két cégük is lett. A Sítanoda Program Kft. azóta a kereskedelmet és az oktatást viszi, a Ski Travel Kft. főként osztrák és olasz síterepekre szervez utakat, olyan ínyencségekkel, mint például hótalpas kirándulás, hütteparti, fáklyás sízés vagy csuszkaparti. 2019-ben már nyolcezren utaztak velük, akadt olyan hét, hogy a különböző helyszíneken összesen ötszázan síeltek a szervezésükben, a felszereléskészletük pedig több mint hatszáz darabosra gyarapodott.

„Azzal robbantunk be, hogy az első pillanattól komplex szolgáltatást nyújtunk, vagyis nemcsak síutat, -bérletet és szállást kínálunk, hanem a helyszínen animációt, programokat szervezünk, felszerelést kölcsönzünk, és oktatunk is. Majdnem annyi felnőtt jár hozzánk sízni tanulni, mint amennyi gyerek” – mondják.

A gyors fellendüléshez az is kellett, hogy a versenytársakhoz képest szokatlanul sok pénzt invesztáljanak a felszerelésbe – ahogyan később ebike-okba is. Emellett összebútoroztak egy olasz szállodaüzemeltetővel, közös vállalkozást is gründoltak, és Friuli-Venezia tartományban rendre megtöltik a partnercég hoteljeit, a felszerelést pedig ott, helyben tárolják. Friuli-Venezia előnye, hogy közel van Magyarországhoz, és ár-érték arányban a szállás és a síbérlet kedvezőbb az ausztriainál – viszont a pályák fekvése miatt általában kevesebb a hó, mint az Alpok északi oldalán. „A klímaváltozás nem nekünk dolgozik” – jegyzi meg Robi.

Voltak már nyolcvanan is
A síutak mellé már korábban is megpróbáltak valamiféle nyári kiegészítő bevételforrást kitalálni, például szerveztek görögországi szörftábort, olaszországi kerékpártúrát, szlovéniai raft & bike túrát, de ezekkel jóval szűkebb közönséget tudtak megszólítani, mint téli programjaikkal. Három éve, lényegében a síoktatásban és túraszervezésben megszerzett tapasztalatokkal és ügyviteli rendszerrel – mert az bevallottan Péter heppje – vágtak bele az ebike-bizniszbe. Ahogyan a sífelszerelés-bérlést, a szállásfoglalást és az oktatást is online köti le évek óta az utas, úgy a kerékpárkölcsönzésnél és a túraszervezésnél is hasonló foglalási rendszert lehet használni. (Kipróbáltam, tényleg profi, sőt picit meg is bonyolítottam a dolgukat, mert utólag módosítottam, hogy milyen típusú ebike-kal szeretnék menni, de ezt az akadályt is vették.)

Négy éve volt egy úgynevezett pilot évük, akkor néhány túrát és pár rendezvényt próbáltak szervezni és kiszolgálni, megjelentek például a közeli Művészetek Völgyében is bringakölcsönzéssel, de 2019-ben volt az első igazi kerékpáros nyaruk. „Szerencsénk volt az időzítéssel – mondja Péter –, mert aztán a covid miatt hatszázmillióról kis túlzással nullára zuhant a bevételünk, a bringának köszönhetően viszont meg tudtuk tartani a dolgozókat, ha pénzt még nem is hozott túl sokat. Mankó lett nekünk az új üzletág, miközben sok versenytárs letérdelt, hiszen a síutazást nagyon megviselte a járvány.”

Ebike-túráikkal és a bérbeadással főleg azokra lőnek, akik a Balatonnál aktív kikapcsolódásra vágynak. Idén az első félévben 1023 foglalásuk volt – egy foglalás általában több embert jelent –, ez csaknem a kétszerese a 2021. első félévinek. „Egyelőre inkább magyarok kölcsönöznek tőlünk, de lassan visszatérnek a Balatonhoz a külföldiek is. Most megtalált minket egy izraeli utazási iroda, kizárólagos megbízással szeretne hozzánk szervezni vendégeket, és szerencsére egyre izgalmasabbak vagyunk más programszervezőknek is.” A legerősebb águk a kerékpárban egyelőre a csapatépítő, általában húsz-negyven fős csoportokat visznek túrákra, de volt már velük nyolcvan fős társaság is. „Ekkora létszámot más nem tud kiszolgálni ebike-kal Magyarországon” – mondják.

„Tulajdonképpen eredetileg csak bérelni akartunk tőlük bringákat, de egy apró tévedés miatt aztán túrát rendeltünk meg csapatépítő programnak – meséli Reisinger Győző, a szállítmányozással foglalkozó veszprémi Locargo Kft. tulajdonos-ügyvezetője. – Van pár megszállott horgász munkatársunk, ők piszkáltak, hogy legyen inkább horgászverseny, de aztán a csapat nagyobb része, majdnem húszan a kerékpártúrára csatlakoztak be. Robi mesélte, hogy a covid alatt, amikor keveset tudott síelni, sokat tekert egyedül az Észak-Bakonyban, úgyhogy olyan útvonalakon vitt minket, ahová korábban sosem jutottam el, pedig én a Bakonyban élek, és a kéktúra ottani szakaszait többször végigjártam. Egy erdei szálloda teraszán ittunk frissítőt, és nem kellett bíbelődnünk az útvonallal – éppen tervezzük, hogy megismételjük velük a programot.”

A felsőörsi Bike Holidays Kerékpáros Utazási Iroda pedig német turistáknak kölcsönöz a BBT-től rendszeresen húsz-huszonöt ebike-ot, jellemzően öt-hat napra, aztán saját vezetéssel naponta máshová kirándulnak. „Abban is partnerek Robiék, hogy ha például a csoport leteker Balatonfüredről Badacsonyig, és ott lecsúszik néhány pohár bor, akkor ők trélerrel hazahozzák a kerékpárokat, hogy ittasan már ne kelljen hazabiciklizniük a németeknek” – mondja Kakuk Sándor, az iroda tulajdonosa, ezeknek a túráknak a vezetője.

„A logisztika a vállalkozás triggerpontja, ha lenne háromszáz bringa, már kevesebbet kellene hoznunk-vinnünk őket, de így komoly feladat mindig odavinni, ahol a vendég van – és ez volt akkor is, amikor sível foglalkoztunk” – mondja Robi. „Csak ott hetente szállítottuk a sífelszerelést, itt meg mindennapos a feladat” – teszi hozzá Attila.

A partnereiknél – főleg szálláshelyek – ugyan elhelyeztek néhány azonnal kikölcsönözhető bicajt, ám ha éppen olyan méretre vagy típusra vágyik a vendég, ami nincs ott helyben, akkor másnap reggelre garantálják a vágyott darabot. Ezzel végső soron szolgáltatásfejlesztést adnak a szálláshelyeknek: kapnak kerékpárt, hozzá informatikai hátteret és programokat. Vagyis nem kell beruházniuk, és mivel nem az övék a kerékpár, karbantartaniuk sem. A BBT-nek vannak persze saját kölcsönzőpontjai, mint például a tihanyi hajóállomás, de partnerük jóval több van, köztük a zánkai Zen Garden, a szentantalfai Dobosi Birtokközpont, vagy legújabban a szántódi Balaland Residence.

A Dobosi Birtokon azt tapasztalják, hogy aki tavaly kipróbálta, az idén már ebike-ot is kért a szobafoglalásához, annyira bejött mindenkinek. „Sokan azt hitték korábban, hogy nyuggereknek való, akik szuszognak az emelkedőn, csakhogy ez a környék tele van hegyekkel, még egy rutinos bringás is tolja a kerékpárját öt perc felfelé tekerés után – mondja Dobosi Győző, a birtok tulajdonosa. – Ebike-kal viszont még a rutintalanok is gond nélkül megtehetnek egy nap alatt ötven-hatvan kilométert.”

Az ebike-boom Magyarországon nagyjából tavaly nyáron indult be, és ha volna elég kerékpár a boltokban, még meredekebben ívelne felfelé. Így is segítette a lendületet az állami támogatás: maximum 180 ezer forintot lehet kapni legfeljebb 1,2 millió forintos elektromoskerékpár-vásárlásához. Csakhogy Péter szerint lassan ennyiért már nincs ebike, és amik most 1,2 millióba kerülnek, jövőre 1,5 milliósok lesznek.

Az első és az utolsó legénybúcsú
A BBT-nél az egyéni magyar vendégek körében egyelőre jobban megy a szimpla kölcsönzés, a vezetett túrákat a magyarok még nem annyira fizetik meg. A legolcsóbb túrájuk – éppen a tihanyi – 12,5 ezer forint, a legdrágábbak, köztük a Balaton-felvidék legszebb útjain végighaladó, 18 ezerbe kerülnek. Ehhez képest a felnőtt ebike-jai­kat egy napra – típustól függően – 9,5–15 ezer forintért lehet kibérelni, a cargobringákat pedig 18 ezerért. Hat-nyolc túravezetővel dolgoznak, többségük mellékállásban ugrik be egy-egy vezetésre. Épp azt tervezik, hogy egységesítik, egy-egy útvonalon miket mondjanak el a vendégeknek a helyi látnivalókról. Most ugyanis nincs semmiféle előírás, ám Krisztián ajánlotta, hogy kidolgoz egy alapszöveget – amihez persze még mindenki hozzáteheti az egyéniségét. „Hát, így alakulnak a folyamataink” – nevet Robi.
A túra elején az alapvető használati utasítást is elmondják a vendégeknek, és miután külföldön azt látták, hogy komoly kereslet van a mountainbike-oktatásra is, náluk is ez lehet a következő lépcsőfok. „Itthon azért komoly hiányosságok vannak például a fékhasználatban, a váltókezelésben, és a terepen bringázás egyfajta tudást is kíván. Elég nagy a lemaradásunk az outdoor sportokban” – véli Attila.

Alapvetően három környéken tartják a túrákat, a Balatonfüred–Tihany-, a Pécsely–Vászoly- és a Zánka–Szentantalfa-vonalon, és nemrég a déli parton is kitaláltak egyet. Ezek különféle változataival összesen tizennyolc útvonalat kínálnak, egyik-másikat programcsomagban, például levendulaszörppel vagy helyi ebéddel. „A vendégek sokszor egyedi útvonalakat is kérnek, azt mondják, itt a szállásom, ott akarok ebédelni. Életem legnehezebb túrája volt pár hete: Paloznakon az ebédnél már tízből három srác berúgott, szerencsére nem történt semmi baj, de ez volt az első és utolsó legénybúcsú” – meséli Robi.

Az ászf-ükben ugyan előírják, hogy alkoholos befolyásoltság alatt ne jöjjön senki ebike-ozni velük, de nem tilthatják meg, hogy a vendégek az egyik megállóban megigyanak egy fröccsöt. „Egyszer egy felkartörés is lett abból, hogy valaki túlvállalt egy kanyart, máskor arccsonttörés. Mindkettő az alkohol számlájára volt írható” – mondja Péter, hozzátéve, hogy általában inkább kölcsönzésnél történnek ilyen balesetek, vezetett túrákon kevésbé. A bukósisakot túrán kötelezővé teszik, de mivel a KRESZ csak 40 km/órás sebesség felett, lakóterületen kívül írja elő, bérbeadásnál legfeljebb ajánlhatják, hogy mindenki viselje.

Robi szerint azért pozitív élmény sokkal több van, az ebike a sportban esélytelenebbeknek is tud élményt nyújtani. „A múltkor egy tizenkét éves, körülbelül nyolcvan kilós kisfiú, akit tesiórán nyilván folyton cikiznek, fülig érő szájjal tekert fel a dombokra.” Ezzel együtt ők is azt mondják, hülyeség, hogy időseknek és túlsúlyosoknak való az ebike, hiszen minden korosztálynak kitágítja a lehetőségeit. „Mi elég sokat sportoltunk már, de nekünk segítség, hogy nagyobb távot rövidebb idő alatt lehet vele megtenni.”

Az ebike átalakíthatja a balatoni szállodai vendégkört is. „Arra gyúrunk, hogy a német kerékpáros turista ide betaláljon – mondja Péter. – A konzervatív szállodások utálják a bringásokat, mert sokszor egyetlen éjszakára jönnek, csakhogy aki ebike-on teker, az már nem a klasszikus, Balaton körül köröző hátizsákos turista.” Kakuk Sándor is úgy látja, hogy kezdenek visszatérni a külföldiek a Balatonhoz. Igaz, egyelőre inkább azok az idősebb kelet-németek, akik itt töltötték gyerekkoruk nyarait. „Pedig az itteni terepeken inkább a fiatalabbaknak lehet buli az ebike, majd talán ők is rákapnak” – mondja.

Sok külföldit visszacsábíthat, hogy a tavasszal elkészült a Magyar Kerékpáros-szövetség vezette konzorcium fejlesztésében a Balaton Bike 365° applikáció a környékbeli bringautakkal, és épül az ebike-töltőhálózat is. Utóbbira kiírt uniós pályázatot is Péterék nyerték meg, a tó körül összesen húsz pontot építenek ki, emellett tapasztalataikkal és bérelhető bringáikkal is beszállnak az állami projektbe.

„De maga a vállalkozásunk, amit összeraktunk, teljesen magántőkéből működik, soha nem volt benne állami vagy uniós támogatás, kizárólag a síből szerzett profitból építettük fel” – mondja Robi. Csak a bringák alsó hangon százmillióba kerültek, emellett a szerviz és a logisztika is viszi a pénzt, és mindig rengeteg alkatrészt kell beszerezniük. Van kerékpárjuk, ami hónapok óta áll, mert nem kapnak hozzá alkatrészt. „Tavaly felhívtam egy guminagykert, hogy szeretnék hatvan darab külső gumit. Kinevettek, azt mondták, 2023-ban tudják talán szállítani, addig legfeljebb öt-hat darabot. Úgyhogy most azt veszek, ami éppen van” – mondja Attila.

A két üzletáguk – a kerékpáros és a síutas – éppen mostanában ér össze, augusztus elején indul ugyanis a visszaszámláló az oldalukon, és elkezdenek özönleni a síutas foglalások. „Sok a visszatérő vendég, köztük közösen szervezkedő családok, és be akarják biztosítani a helyüket. Ezért a szállások hetven százalékát október végéig lefoglalják” – mondja Niki. „Sokan irigyelnek bennünket, hogy milyen jó munkánk van, télen síelünk, nyáron bringázunk. Ez igaz, de sajnos éppen ezek teszik ki feladataink legkisebb részét” – nevet Robi.

Egyre többfelé hívják őket, hogy építsenek ki hasonló kerékpáros infrastruktúrát, szolgáltatásokat és ebike-flottát. „A rendszerünket klónozhatnánk, hogy más régiókat is kiszolgálhassunk – mondja Péter. – De ilyen gyorsan nem tudunk nőni, a skálázódáshoz befektető kellene. A síben is mindig kergettük magunkat, hát még itt.”