Egy házi fészertől száztíz főt foglalkoztató cégcsoportig vezetett a Nívó márkájú ajtókat gyártó Kiss család útja. A biztonságiajtó-gyártáshoz az ötletet a harminc éve szaporodó betörések adták, de ma már többfajta termék kerül ki üzemeikből – valószínű, hogy általuk gyártott kerítésbe is botlott már szinte mindenki az országban.
Hatalmas, piros biztonsági ajtó előtt, már nem illatozó, de méhek, dongók és darazsak által még serényen látogatott levendulabokrok között álldogálok Nagytarcsán, a Házak Ásza Kft. székhelyén. Ugyanide van bejegyezve a cégcsoport többi tagja, a Nívóajtó Kft., a Nívókerítés Kft., a Nívó Lakópark Kft. és a Nívó-Deb Kft. is – ahogy bővült a tevékenység, újabb és újabb vállalkozásokat hoztak létre. A piros ajtón túl a második és a harmadik generációs cégvezetők, Kiss Richárd és Kiss-Dragóner Patrik fogadnak – Richárd tizenhét évvel ezelőtt édesapjával, Lászlóval alapította meg a Házak Ászát. Ma már ő az egész cégcsoport tulajdonosa, de fia egyre több feladatot vesz le a válláról. Három nemzedék munkájának eredménye az a fejlődés, ami egy tehetséges, de üzleti érzék nélküli lakatossal indult, majd a nagyra törőbb terveket szövögető utódokkal növekszik. Az elhivatottság azonban mit sem ért volna egy betörés nélkül.Apropó, Dragóner! Akik hozzám hasonlóan felkapták a fejüket a nevet olvasva, mert nehezen magyarázható okokból a 2000-es évek elején is néztek NB I-es meccseket, jól gondolják, valóban van köze az egykori Fradi-védő, jelenlegi ZTE-sportigazgató Dragóner Attilának a céghez. Testvére, Zsuzsanna ugyanis Richárd felesége. Mindenesetre az egykori labdarúgó a honlapon mint elégedett vásárló – Auth Csilla és Kamarás Iván mellett – nem azt mondja, hogy nővérén keresztül talált rá a Nívóra, hanem hogy a profizmust kereste.
Mesterember vs. üzletember „Tizenéves koromban édesapám mindent »is« gyártott. A csigalépcsőtől a billenős garázsajtón át az íves korlátig és a függönyfalig” – így élnek Kiss Richárd emlékeiben a 80-as évek, amikor apja, László szorgalmas lakatosként dolgozott Pécelen, a családi háznál kialakított műhelyében. László nem tiltakozik, amikor később elmondom, hogy az interjú során fia inkább mint művészre hivatkozik rá, akit az üzleti oldal kevésbé mozgatott. „Többségében magánembereknek dolgoztam – mondja. – Amikor rosszabb körülményeket láttam egy lakásban, gyakran megesett a szívem, és engedtem az árból. Én belementem az alkukba, később a fiam már kevésbé.”
Biztonsági ajtókat korábban is készített, de hogy az igazán nagy biznisz ebben lehet, csak a 80-as évek végén körvonalazódott. Ekkoriban három lakásba is különösebb gond nélkül törtek be Rákoskeresztúron – az egyik László unokatestvéréé volt. Mindháromhoz ő készített új biztonsági bejárati ajtót, és ezek máig a helyükön vannak.
Tiger Woods és LeBron James az első két sportoló, akik aktív pályafutásuk alatt milliárdosok lettek – ezzel kövezve ki az utat új sportolómágnásoknak. Az amerikai Forbes cikke.
Írta: Matt Craig és Chase Peterson-Withorn / Fordította: Galavits Patrik
Már negyed százada, hogy Tiger Woods először ölthette magára a US-Masters golftorna győztesének járó zöld zakót, és húsz éve, hogy a tizenéves, még középiskolás LeBron James az első, országos televízióban közvetített kosármeccsére készült.
Diadal, sérülés, botrány, bukás és újabb diadal követték egymást mindkettőjük karrierjében, váltakozva. Közben gazdaságilag végig a sportvilág csúcsán maradtak. Pályafutásuk alatt a két legenda együtt 2,9 milliárd dollárt zsebelt be (Woods 1,7 milliárdot, James 1,2 milliárdot) fizetésből, reklámszerződésekből és más módokon.
A sikerszériájuk milliárdossá tette őket – ezt korábban egyetlen sportoló sem mondhatta el magáról. (Michael Jordan, a harmadik sportolómilliárdos csak pályafutása után érte el a tízszámjegyű vagyont, köszönhetően egy jól időzített befektetésnek az NBA-s Charlotte Hornetsbe.)
A negyvenhat éves Woods egymilliárd dollárra becsült vagyonát elsősorban a Nike-val, a Gatorade-del és a Rolexszel kötött óriási reklámszerződéseinek köszönheti. Közben jelentős ingatlanportfóliót is összehozott, és olyan cégekben vannak érdekeltségei, mint a floridai Jupiterben működő étterme, a The Woods. Utóbbi előkelő minigolfkurzusokat is kínál, és Egyesült Államok-szerte akar terjeszkedni.
A harminchét éves James milliárdos vagyonát a valaha volt egyik legjobban fizetett – és leginkább vállalkozószellemű – NBA-játékosként építette fel. Ő is szerződött a Nike-val, 2015-ben élethosszig szóló szponzorációs megállapodást írt alá a céggel; emellett az AT&T, a PepsiCo és a Beats by Dre is partnere. Aztán ott van még a SpringHill, James televíziós és filmgyártó cége (ehhez köthető az új Space Jam és a Muhammad Aliról készült 2019-es HBO-s dokumentumfilm is). Ebbe tavaly a külső befektetők – mások mellett a Fenway Sports Group és az EpicGames – 725 millió dollárért vásárolták be magukat. A legnagyobb részvényes James maradt.
Szupercelebek „Hihetetlenül ügyesen szálltak be üzletekbe, és alakították ki a maguk bizniszeit. Úgy, ahogy korábban egyetlen sportoló sem” – mondja róluk Leigh Steinberg legendás sportügynök – ő ihlette a Jerry Maguire című filmben a Tom Cruise által játszott karaktert. Steinberg már csak tudja. Hiszen emlékszik, hogy az amerikai futball minden idők legnagyobb újoncüzletéről ő tárgyalt 1975-ben. A deal végül az Atlanta Falcons quarterbackjének, Steve Bartkowskinak 600 ezer dollárt fizetett négy éven át. Mai értéken egyébként ez az inflációt is számolva mindössze 800 ezer dollár évente. Kevesebb, mint amennyit tucatnyi NFL-újonc keresett tavaly.
Nagy szám Tiger Woods (felül) és LeBron James kettő a mindössze tíz, egy év alatt legalább százmillió dollárt kereső sportoló közül. James az egyetlen NBA-játékos köztük, a golfozók közül is csak Woods volt erre képes.
Mi változott? Elsősorban az élő tévés sportközvetítések értéke. A streaming világában gyakorlatilag nincsen más, ami megbízhatóan hozná a tömeges nézettséget. 2011-ben a száz legnézettebb amerikai tévéközvetítésből ötvenegy volt sportesemény. Tavaly ez a szám már kilencvenöt volt. A tévés szerződések értéke kilőtt, és a játékosok fizetését is húzta magával. A legendás golfozó, Jack Nicklaus 5,7 millió dollárt keresett négy évtizedes, 1961-ben megkezdett karrierje alatt (ez az inflációt is számolva negyvenmillió dollárt érne ma), ami kevesebb mint a harmada a Woods által huszonhét év alatt felhalmozott, inflációval korrigált összegnek. Jordan 94 millió dollárt keresett (172 milliót érne ez ma) a tizenhat szezonra nyúló NBA-pályafutása alatt. James ennél csak az utolsó öt szezonban többet kosarazott össze. A hozzájuk hasonló generációs sztárok a nézettségnek is jót tettek. Neal Pilson, a CBS tévécsatorna korábbi elnöke azt mondta, a 2000-es évek elején harminc-ötven százalékkal esett egy golftorna közvetítésének nézettsége, ha Woods nem indult (Woods ma is vonzza a nézettséget, de már nem ekkora mértékben), míg James a legjobb számokat elérő tizenöt NBA-meccs mindegyikén játszott az elmúlt évtizedben. „Bizonyos értelemben a sport építette fel ezeket a szupercelebeket, de közben ők is hozzájárultak a sport népszerűsítéséhez” – mondja Steinberg.
A 20. század első felének meghatározó baseballjátékosától, Babe Ruthtól Arnold Palmer golfozón át Jordanig hosszú a különböző márkákat népszerűsítő sportolók listája. A modern média és technológia egymást erősítő hatásának hála azonban a reklámszerződésekből összehozható bevételek minden korábbinál nagyobbra nőttek. És Woodsnál és Jamesnél még senki sem szedett be ezekből több pénzt. Woods 1,7 milliárd dollárra taksált adózás előtti bevételeiből csak 120 millió dollárt tesznek ki a golfpályán megszerzettek. James 385 millió dollárt keresett a parketten, míg azon kívül 900 milliót. A tapasztalt sportüzleti tanácsadó és a Columbia Egyetem tanára, Joe Favorito ehhez annyit fűz hozzá: „Semmi kétség, Babe Ruth is többet kereshetett volna Twitter-követőkkel.”
Mivel a jelenlegi trendek aligha fognak lelassulni, az sem kétséges, hogy a későbbi szupersztárok még Woodsnál és Jamesnél is többet és gyorsabban fognak keresni.
A legjobban fizetett sportolók A húsz legjobban fizetett sportoló majdnem 1,7 milliárd dollárt keresett az elmúlt egy év alatt. Ezzel rekordot állítottak fel, egyben megduplázták a tíz évvel ezelőtti, hasonló bevételeket. Összeállította: Brett Knight és Justin Birnbaum
Lionel Messi (130 millió dollár) 34 éves – Labdarúgó (Paris Saint-Germain)
LeBron James (121 millió dollár) 37 – Kosárlabdázó (Los Angeles Lakers)
Cristiano Ronaldo (115 millió dollár) 37 – Labdarúgó (Manchester United)
Neymar (95 millió dollár) 30 – Labdarúgó (Paris Saint-Germain)
Stephen Curry (93 millió dollár) 34 – Kosárlabdázó (Golden State Warriors)
Kevin Durant (92 millió dollár) 33 – Kosárlabdázó (Brooklyn Nets)
Roger Federer (91 millió dollár) 40 – Teniszező
Canelo Álvarez (90 millió dollár) 31 – Ökölvívó
Tom Brady (84 millió dollár) 44 – Amerikaifutballista (Tampa Bay Buccaneers)
Giannis Antetokounmpo (81 millió dollár) 27 – Kosárlabdázó (Millwaukee Bucks)
Russel Westbrook (80 millió dollár) 33 – Kosárlabdázó (Los Angeles Lakers)
James Harden (74 millió dollár) 32 éves – Kosárlabdázó (Philadelphia 76ers)
Matthew Stafford (72 millió dollár) 34 – Amerikaifutballista (Los Angeles Rams)
Aaron Rodgers (68 millió dollár) 38 – Amerikaifutballista (Green Bay Packers)
Tiger Woods (68 millió dollár) 46 – Golfozó
Josh Allen (67 millió dollár) 26 – Amerikaifutballista (Buffalo Bills)
Lewis Hamilton (65 millió dollár) 37 – Autóversenyző
Milliárdos játékosok
Hat sportoló, aki több mint egymilliárd dollárt keresett karrierje során (fizetésből, versenydíjakból, támogatásokból, adózás előtt):
Tiger Woods • 1,7 milliárd
Cristiano Ronaldo • 1,2 milliárd
LeBron James • 1,2 milliárd
Lionel Messi • 1,2 milliárd
Roger Federer • 1,1 milliárd
Floyd Mayweather (bokszoló) • 1,1 milliárd
Tengerpart, citrusligetek, szarvasgombaillat, luxusszállodák, Michelin-éttermek. Ebből a listából külön-külön is bármelyik jól cseng. A jó hír az, hogy ötórányi autóútra vannak tőlünk, méghozzá egy helyen. A félsziget sok magyar utazónak legfeljebb egy megálló – vagy még az sem – volt Jesolo felé küszködve, pedig önmagában is fantasztikus úti cél. Főleg, amikor a benzint és a közvetlen vendéglátást is aranyárban mérik.
Nemrég jelent meg az első Forbes Levegő összeállítás a húsz legmenőbb magyarországi fenntarthatósági projekttel. A zsűri két különdíjast is választott, őket a júliusi magazint ünneplő Kilövés rendezvényünkre is meghívtuk. Éljenek a vércsék és az újrahasználható kajásdobozok!
Egyszerre kínál kompromisszummentes csúcsminőséget, barátságos hangulatot és történelmi miliőt a FELIX Kitchen & Bar, ami mind ételválasztékában, mind borlapjában az eddigieknél is vonzóbb lett.