Az érzés ismerős. A nyár kikapcsol, lelazít, a celeblistánk ámulatba ejt (idén módszertanilag megújítva, elmélyítve, Knittel Martin szerkesztésében!), az agyam hátsó felében pedig ott ül a kérdés: mi lesz ősszel. Két éve csak igazán, de még tavaly is így teltek a nyári hónapok. Akkor azt lestem mindenki mással együtt, mit hoz a covid, most azt latolgatjuk, mit jelenthet az infláció, […]
Az érzés ismerős. A nyár kikapcsol, lelazít, a celeblistánk ámulatba ejt (idén módszertanilag megújítva, elmélyítve, Knittel Martin szerkesztésében!), az agyam hátsó felében pedig ott ül a kérdés: mi lesz ősszel. Két éve csak igazán, de még tavaly is így teltek a nyári hónapok. Akkor azt lestem mindenki mással együtt, mit hoz a covid, most azt latolgatjuk, mit jelenthet az infláció, az élelmiszerhiány, a háború, a még mindig itt ólálkodó járvány és az ezekből kialakuló egyre bonyolultabb válságok sora. A hatások egy részét már most is érezzük: az árak egyre magasabbak, a gyors változások az energiaárakban és az adózásban mindenkinek házhoz viszik a változást. Nem tudjuk, mi jön pontosan, de az biztos, hogy bátorságunkra és alkalmazkodóképességünkre, kitartásunkra szükség lesz.
Imponáló eleganciával keresik az egyensúlyt a jó üzlet, a jó tartalom és a jó élet között.
Mint Cseke Eszternek és S. Takács Andrásnak, az On the Spot párosának, amikor elindultak Gázába filmet forgatni, vagy egymás kezét fogva átkeltek a kizárólag férfi felkelőkkel tömött Tahrir téren. Eszter és András igazi Forbes-sztori. Saját erejükből, saját kameráikkal értek el sikereket itthon és a nemzetközi piacon is úgy, hogy közben értékteremtő munkát végeznek. Amit nagy stábok komoly büdzsével nem tudtak elérni, ők megcsinálták ketten, mert bátrabbak, elszántabbak, kitartóbbak és ötletesebbek voltak. Tizenhárom éve navigálnak a médiapiacon úgy, hogy szponzoraik számára kellően nagy legyen a közönségük, de ne túl nagy, hogy már csak szenzációhajhász filmekkel tudják kielégíteni őket. Imponáló eleganciával keresik az egyensúlyt a jó üzlet, a jó tartalom és a jó élet között. Utóbbiról sokat tudunk, mert A jó élet rovat rendszeres külső szerzői a magyar Forbes indulása óta. (Éppen ezért felmerült, hogy ne szerkesztőségi tag írjon róluk, de hamar kiderült, hogy sok más kollégával Eszter és András szorosabb baráti kapcsolatban van, mint a Forbes újságíróival, akiket nem ismernek, hiszen a szerkesztőségben sosem fordultak meg.)
Van, aki gyerekkora óta készül arra, hogy Forma–1-es mérnök legyen, de akad olyan is, akit nem különösebben érdekeltek az autók, csak a véletlen sodorta ebbe a világba. Milyen út vezet a motorsportok csúcsára, és milyen az élet ebben a rendkívül versengő, száguldó környezetben? Két, Forma–1-es csapatoknál dolgozó fiatal mérnökkel beszélgettünk.
Bütyköléstől a világrekordig Hegedűs Andort sosem érdekelték az autók. A műszaki tudományok sem. Igaz, semmi sem izgatta annyira, hogy tudja, mivel akar foglalkozni. Gimnázium után a Közgázra jelentkezett, de nem sikerült megugrania a ponthatárt. „Tizenkilenc évesen inkább kiköltöztem Angliába pénzt keresni, hátha rám talál életem munkája” – idézi fel 2006-ot. (A távolság miatt online beszélgetünk.)
Kint vett magának egy öreg Mitsubishi Carismát – még szerinte is borzasztóan nézett ki. Elkezdte otthon bütykölgetni. Foglalkoztatta a motor, sokat olvasott a témában, és egyre jobban belejött a házi szerelgetésbe. Egyik nap elvitte a kocsit egy kis környékbeli tuningcéghez, árajánlatot kért a kipufogórendszer javítására. És ha már ott volt, megkérdezte, esetleg volna-e valami neki való munka.
A műhely fizetés nélkül ajánlott fel egy szoftveres tervezőmunkát. Ugyan nem értett hozzá, de legalább megkapta a lehetőséget, hogy tanulhasson. Pár apróbb alkatrész tervezésével már éppen beletanult a feladatba, amikor megérkezett a szervizhez a Virgin Racing Forma–1-es csapata mint megbízó.
Andor banburyi lakhelye ugyanis gyakorlatilag a brit Motorsport Valley közepén van, ami alighanem az autó- és motoriparral legjobban ellátott hely a világon. A London és Birmingham közti, nagyjából tized magyarországnyi területen több mint négyezer cég összpontosul, az iparági fejlesztések hetvenöt százaléka ezen a csöppnyi helyen zajlik. Hat Forma–1-es csapat központja, számtalan beszállító és maga a silverstone-i pálya is alig egyórányi kocsikázásra van Andor lakásától.
Andor a szerviz megbízásából boxutca-felszerelést kezdett tervezni a Virgin Racingnek, majd pár hónap után a csapat gyakorlatilag odaköltözött a műhely mellé. Miután jól kijöttek egymással, a Virgin olyan sok munkát akart átadni a műhelynek, hogy azonnal állandó helyet ajánlottak a magyar fiúnak a csapat mérnöki stábjában. Így lett az autók iránt közömbös Hegedűs Andorból még abban az évben a Marussia F1-re átnevezett Forma–1-es csapat mérnöke. Időközben jelentkezett az Oxford Brookes Egyetem motorsportmérnöki szakára, amit a Forma–1-ben dolgozó mérnökök jelentős része elvégez. Heti három napot dolgozott a csapatnál, kettőt töltött az egyetemen – azt mondja, elég feszített évek voltak. De 2014-ben, mikor a Marussia gyakorlatilag tönkrement, már elég gyakorlata és tudása volt, hogy átigazoljon a sportág egyik legnagyobb nevéhez, a Red Bull Racinghez.
Az osztrák energiaital-gyártó 2005-ben szállt be a Forma–1-be, 2010 és 2013 közt dominálta a sorozatot, zsinórban négy bajnoki címet ünnepelhetett. Utána a Mercedes uralta le a Forma–1-et, egymás után hét bajnoki címmel, de tavaly a Red Bull visszahódította az elsőséget egy elképesztően izgalmas forgatókönyvvel: a világbajnoki cím az utolsó futam utolsó körében dőlt el a két csapat közt. És ebben Andornak már komoly szerepe volt.
Ő vezeti ugyanis a boxutcában használt felszerelést tervező teamet. „Minden az én felelősségem, a tervezés, a gyártással való kommunikáció és az is, hogy időben megérkezzen a felszerelés a pályára.” A boxutcában szükséges műszerek, szerszámok, kisebb-nagyobb kütyük nagyjából harminc–negyven százalékát tervezik újra az autókkal együtt szezonról szezonra. Nagyban Andor és csapata érdeme, hogy a Red Bull Racing tartja a kerékcsere világrekordját: a 2019-es brazil nagydíjon 1,82 másodperc alatt cserélték le az egyik autó négy kerekét.
Hivatalosan heti negyven órát dolgozik, de azt mondja, átlagosan napi tíz órára jön ki a munkaideje. Télen áll a versenysorozat, akkor tervezik és gyártják a következő szezon autóit és a felszerelés nagyját. „A novembertől februárig tartó időszak nagyon húzós, szentestén is általában bent vagyunk a gyárban.” A boxutca-felszerelést az autóhoz szabják, vele együtt változik, de van, amikor Andor konkrét, az autóhoz kevésbé kapcsolódó projektet kap. „Nemrég például át kellett terveznünk azt a pultot, ahol futamok alatt a csapatvezetés ül. Kitalálták, hogy nagyobbat szeretnének, és mindent, a székeket, a monitorokat újra kellett gondolni.” Nem utazik versenyekre a csapattal, de természetesen minden futamot megnéz. Együtt lélegzik a kollégákkal a kerékcsere idején, hangosan szurkol nekik, hogy az minél gyorsabban menjen. „De az is büszkeséggel tölt el, ha csak az autót mutatják a garázsban – mondja. – A körülötte lévő felszerelés nagyját én terveztem.”
Nem fáj, amikor ripityára törik „Egy nappal az előtt költöztem ki, hogy 2021-ben az Egyesült Királyság ténylegesen kilépett az unióból” – meséli Tarcsai Roland. Pest belvárosában futunk össze, egy baráti találkozó miatt épp itthon van. „Két hétre karanténba kellett vonulnom, utána rögtön bementem a gyárba, ahol közölték, hogy a járvány miatt otthonról fogok dolgozni. Három hónapig nem is találkoztam a kollégákkal.”
Ez is a Motorsport Valley-ben történt, a hivatalosan Aston Martin Aramco Cognizant F1 Teamnek hívott Aston Martin Forma–1-es csapat főhadiszállásán. Roland úgynevezett composite design engineer a csapatnál, vagyis az autók kompozit alkatrészeinek tervezésével foglalkozik. Ideje javát az első szárnnyal, a hátsó szárnnyal és az orrkúppal tölti.
Nehéz pontosan elképzelni, hogy mi a munkája. A lényeg, hogy az autó tervezésekor az aerodinamikával foglalkozó kollégáktól megkapja a paramétereket, pontosan hogyan néznek ki a szárnyak. Ő pedig a paraméterek alapján egy tervezőszoftverrel megtervezi a lehető legkönnyebb, de a merevségi szempontoknak megfelelő, és a lehető legszebb felületű szárnyakat. „Itt a szépségnek az a lényege, hogy tükörsima legyen. A felületi minőség elképesztően fontos, az autó aerodinamikai viselkedésének olyannak kell lennie, amilyennek megtervezték. A felületekért és az elemek csatlakozásaiért felelek elsősorban.”
Gyakorlatilag övé az utolsó lépés a gyártás előtt. Intenzíven együttműködik az „aerós” kollégákkal, valamint a szimulációs mérnökökkel, ők a Roland által tervezett elemek szilárdságával foglalkoznak. „Amikor a szilárdsággal foglalkozó kollégák is jóváhagyják a munkám, akkor befejezem a tervezés utolsó lépéseit, és kiadom az elemeket gyártásba.” Kiskorától Forma–1-rajongó volt, tizenhat éves korára tudta, hogy a motorsport csúcsán akar dolgozni. Konkrét tervekkel ment az egyetemre, tagja volt a Budapesti Műszaki Egyetem Formula Racing Teamjének, azaz a mérnökhallgatóknak szóló, Formula Student versenysorozat magyar csapatának. Remek keltetőhely, több előkelő helyen dolgozó magyar mérnök volt a tagja. Roland azt mondja, kifejezetten élvezi, hogy egy kisebb, gyorsan növekvő csapatnál lehet. Az Aston Martin a tavalyi szezonban lett újra a száguldó cirkusz résztvevője gyári csapatként, rengeteg embert vettek és vesznek fel, Rolandnak tetszik a folyamat, ahogy az idegenek összecsiszolódnak. „Ráadásul most épül az új gyárunk. Nagyon izgalmas, évtizedek óta nem épült új gyár a Forma–1-ben. És hát maga az Aston Martin márkanév is nagyon imponáló.” Tizenöt–húsz ember dolgozik a közvetlen csapatában, a feladatok és az időszakok szerint változik, hogy épp mennyien. Azt mondja, a tél nagyon megterhelő, az új autó tervezésekor az átlagnál jóval többet vannak bent a gyárban. Különösen durva volt a legutóbbi tél. Az autók keltette turbulenciára vonatkozó szabályok újragondolása miatt az idei szezonra lényegesen megváltoztak a kocsik aerodinamikai tulajdonságai, ez a szárnyakat, így Roland munkáját is alapjaiban érintette.
A szárny az autó elképesztően stabil része. Álltam már Forma–1-es autó elülső szárnyán, kilencven kilóval rugóztam rajta, de meg sem moccant. Pedig amikor verseny közben koccan két autó, elsőre a szárnyak törnek apró darabokra. „Ezek a kocsik óránként háromszáz kilométeres sebességgel mennek. A televízión nem jön át, milyen brutális erők lépnek fel ütközéskor” – mondja Roland. Attól még nem fáj a szíve, hogy az általa is tervezett szárny ripityára törik, inkább az azt követő munkára gondol, arra, hogy meg lehet-e még javítani. „Ha menet közben csak úgy leszakadna, az fájna, de amikor karambol közben törik szét, akkor inkább a gyártóknak fájhat a szíve” – nevet.
Azon viszont már gondolkodott, hová lehet továbbmenni egy Forma–1-es csapattól. Viszonylag fiatalon nemcsak valóra váltotta gyermekkori álmát, de felgyalogolt szakmája csúcsára. „Egyelőre kiélvezem azt, ahol vagyok, rengeteg energiát öltem bele, hogy mostanra itt tartsak. És motorsportrajongó vagyok, ebben a világban akarok létezni.”
Tiger Woods és LeBron James az első két sportoló, akik aktív pályafutásuk alatt milliárdosok lettek – ezzel kövezve ki az utat új sportolómágnásoknak. Az amerikai Forbes cikke.
Maroknyi magyar egyetemista elhatározta, hogy barátságukkal támogatják a velük egyidős ukrán menekülteket. Pénzbeli adományra nincs szükségük, szakértelemre, kapcsolati tőkére és tapasztalatokra annál inkább.
Tengerpart, citrusligetek, szarvasgombaillat, luxusszállodák, Michelin-éttermek. Ebből a listából külön-külön is bármelyik jól cseng. A jó hír az, hogy ötórányi autóútra vannak tőlünk, méghozzá egy helyen. A félsziget sok magyar utazónak legfeljebb egy megálló – vagy még az sem – volt Jesolo felé küszködve, pedig önmagában is fantasztikus úti cél. Főleg, amikor a benzint és a közvetlen vendéglátást is aranyárban mérik.