Cseke Eszter és S. Takács András nem határozták el, hogy Balin fognak élni, egyszerűen odasodorta őket a sors, és a spirituális, varázslatos indonéz szigeten ragadtak. Korábban eszükbe sem jutott, hogy elköltöznek valamelyik filmjük helyszínére, inkább egy magyarországi búvóhelyre vágytak, ahová jó hazajönni – és erre pár évvel ezelőtt rá is leltek a Dunakanyarban, a nagymarosi hegytetőn. Családi életük újabb és újabb témák felé vitte őket a világban, miközben On the Spot márkanév alatt készülő dokumentumfilmjeikért már nemcsak a hazai, de a nemzetközi csatornák is versenyeznek. Forgattak háborús övezetekben, a születés csodájáról, diktátorok gyermekeiről, az egyik utolsó afrikai törzsről és a hosszú élet titkairól. És közben az is előfordult, hogy összehoztak valakinek egy találkozást Ferenc pápával.
„Túrós-mákos házi sütit kérsz a nagymarosi piacról, vagy inkább csokitortát a Sakura cukrászdából? És mit tegyek a kávédba? Rizstejet vagy zabtejet? A zabtejet fel is tudom habosítani” – zúdítja rám András szinte zavarba ejtő kedvességét. Aztán nevetve hozzáteszi: „Na, jó, tálcát mégsem kapsz, mert a végén azt írod, hogy nálunk még a tálca is arany. Pedig csak egy sárgaréz darab az IKEA-ból.”
Pár napja utaztak haza nagymarosi házukba másik otthonukról, Baliról, és az egyik itthoni élmény, amire a legjobban vágytak, az volt, hogy sétáljanak egyet szombaton a helyi piacon. Amikor megérkezem, Eszter éppen egyéves kislányukat, Kálát szoptatja, a hatéves Mózes a szomszéd szobában játszik az unokatestvérekkel. Már ahogy a telek legmagasabb részén álló házukhoz sétálok felfelé és meg-megállok, hogy a végén ne lihegjek majd, megdöbbenek, hogy lépcsőfokról lépcsőfokra egyre szebb a kilátás. A konyhából és nappaliból pedig egyenesen a visegrádi fellegvárra és a Dunára látunk, és bár a házban tartózkodó négy gyerektől időnként rejtélyes hangok szűrődnek be a beszélgetésbe, valami megfoghatatlan nyugalom lesz úrrá rajtam Eszterék társaságában.
„Az elmúlt tizenhárom évben nem voltunk itthon egy évben hat hónapnál többet, nekem azért nincs jogsim, mert három hónapot sosem tartózkodtunk egyben Magyarországon – mondja András. – Most pedig nagyjából három hónapot töltünk itt a nyári és a téli szünetben, vagyis nem akkora változás, mintha csapot-papot itt hagynánk, felkerekednénk, és elköltöznénk a világ végére.” Több mint tíz éve járják a világot On the Spot nevű produkciójukkal, de sosem volt szándékuk, hogy elköltözzenek egy másik országba, pedig bármikor megtehették volna. Sőt, az első tíz év sűrű utazásai inkább afelé vitték őket, hogy még jobban letelepedjenek itthon – ekkor jött a Dunakanyar is az életükbe, Nagymaroson, szinte a hegytetőn vettek meg egy nyolcvanéves házat, és felújították. Tele van az otthonuk antik tömörfa bútorokkal, színes, ízléses kiegészítőkkel, és mint kiderül, én például Eszter erdélyi nagymamájának felújított biedermeier fotelében ülök a nagybányai festőiskola képei alatt.
Takkra töltött elektromos Porsche, száz kilométer szabad száguldás a szerpentineken, e-hajókázás ebéd után – huszonnégy tömény óra Szardínián, ahogy a zöld világ tehetősei csinálják.
Mindenkinek megvan a maga legszebbtenger-élménye, nekem Szardínia. Amikor sok évvel ezelőtt családi nyaralásunk célpontjává tettük, ez hamar kiderült. Áthajóztunk a csizma szárán középtájról, Civitavecchiából a sziget legnagyobb kikötővárosába, Olbiába egy Mitsubishi Lancerrel, amit odaútban sajnos hátba támadott egy fékezni vonakodó helybéli motoros. Nagy baj nem történt, teátrális mammamiázásokkal kikászálódott az autó alól, mindannyian konstatáltuk, hogy elszakadt a farmerja, nekünk meg leszakadt az autó háta, össze kell eszkábálni. Egynapos csúszással csíptük csak el a sokemeletes kompot, de végre kikötöttünk, és a kékség, ami reggel és aztán egy hétig kápráztatta a szemünket, mélyen megmaradt.Semmit sem vesztett erejéből mostanra sem, amikor a Porsche sajtóútján – több európai újságíró társaságában – újra a szigeten landoltam. Ezúttal Olbia repülőterén, hogy aztán egyetlen sűrű napba beleférjen sok minden, amit a világ utazói ma megengedhetnek maguknak, ha kellően jómódúak, és kellőképpen aggódnak a bolygó jövőjéért. Táskámban ott lapult a Fenntartható hedonizmus (könyvajánló a 112. oldalon), hogy egy ötcsillagos szálloda kényelmét élvezve, egy Porsche Taycan Sport Turismo finom fogású kormányánál, majd egy napelemes jacht fedélzetén merengjek az igen jó életről és az ökológiai lábnyomomról.
Igazi sportkombi: a Sport Turismo a Taycan sportlimuzin menettulajdonságait hozza, de megkapta hozzá a Cross Turismo sportos sziluettjét off-road dizájnelemek nélkül.
Öt csillag, lazán A Costa Smeralda, vagyis a Smaragdpart a sziget északkeleti csücskén szűk egyórányi vezetésre van Olbiától. A gyönyörű öblök régóta a luxushotelek és privát villák, golfpályák, jachtkikötők, elegáns éttermek helye, euró- és dollármilliárdosok földközi-tengeri bázisa. Az ötcsillagos CPH Pevero a partszakasz központi városkájában, Porto Cervo dombján fekszik, vagy inkább nyúlik el egy hatalmas parkban. Teraszos kialakítás, éttermek, vízesés, öt medence. Utóbbiakat sziklafalak, csobogók, burjánzó bokrok tagolják, és teszik lényegesen intimebbé egy all inclusive pool paradicsomtól, a személyzet meg gondoskodik róla – leginkább nem csinál úgy, mintha folyton körülötted tüsténkedne –, hogy bár kiváltságosnak érezd magad (napi fél-, esetleg másfél millió forintért), feszengened se kelljen.
Kedvemre bolyongok hát a kissé zegzugos villaépületben, egyre kisimultabban szemrevételezem átmeneti otthonom nemes drapériákkal, díszpárnákkal, amforákkal ékesített tágas pihenőit és tornácos folyosóit, majd a kerti úton irány a tengerpart – jöjjön az a smaragdzöld, türkiz- és búvárkék. A hotel strandja tízperces séta, de a medencetér személyzete bármikor előáll egy golfkocsival, és legurul a vendégekkel a plázsig.
A közelben kettő is van, a kisebbiket (Piccolo Pevero) kifejezetten a hotel lakói használhatják, a Grande Pevero bárki előtt nyitva áll. Itt néhány euró (egyre több forint) a napernyő és a nyugágy, és nem adnak ingyen strandtörölközőt, de a lényeg, a víz, pont ugyanolyan. Annyira megnyugtató, hogy egy pillanatra még az olaszok örökifjú exvezérével is empatikussá válok: hát hogyne szeretné Silvio Berlusconi is éppen errefelé legeltetni a tájon – és alkalmi útitársain – a szemét?
Elektromos sportkombik Másnap a szálloda reggelije külön fejezetet is megérne, de az igazi attrakció csak utána következik: tessék választani egy Porsche Taycant, útvonal betáplálva, délben találkozunk. Vannak az életben feszítőbb helyzetek is, de azért ez sem könnyű, a Taycan Sport Turismo öt változata, a sima, a 4S, a GTS, a Turbo és a Turbo S sorakozik a hotel parkolójában, mindegyikből több darab, tűzpirosak, fehérek, egy halványkék és egy kifejezetten nőket célzó árnyalat, valahol a levendula és a mályva között (nem ezt kérem). Már a látványuk is lenyűgöző, igaz, csomagban szemlélve kicsit döccen a zéró karbon – kicsi lábnyom koncepció. Inkább nem kezdem el kiszámolni, hogy mekkora környezeti terhelést is jelentett a tucatnyi Porschét, hozzá két, nagy teljesítményű villámtöltőt kamionokkal, majd komppal Németországból Szardíniára szállítani, hiszen a lényeg a hosszú távú haszon és üzenet: hátha többen megismerik ezeket az autókat azok közül, akik meg is tudják fizetni őket, és netán lecserélik benzinfaló terepjáróikat.
A három évvel ezelőtt piacra dobott első tisztán elektromos Porsche óta a Taycanok népes családdá bővültek. Három karosszériaváltozatban (Taycan, Cross Turismo és immár Sport Turismo) és hét teljesítményszinten (408 és 761 lóerő között) kaphatók, 87–188 ezer euróért. Aki csak azért nem vett még belőlük, mert az rögzült, hogy hosszú távra kockázatos velük elindulni, annak jó hír, hogy egyes Taycanok (a GTS például) már az ötszáz kilométeres hatótávot is átlépik (hivatalosan 504), de országúton, autópályán 400 kilométert a többiek is elgurulnak, ez már nem akkora kompromisszum a benzines, dízeles riválisokhoz képest.
4,96 méter hosszú, 2,1 méter széles (tükrökkel), 100 km/h sebességre kereken négy másodperc alatt gyorsul.
A tapasztalt autós kollégák tanácsára nem a legerősebb sportkombik felé indulok, lévén ez az első találkozásom villanyautóval is, Porschéval is – azt mondják, a turbó Taycanok már-már ijesztően gyorsulnak. Maradok a 4S-nél, ebben is legalább 435 ló húz, a gázpedál egy pislogásnyi pöccintésére fel is szaladok százig, jön a magabiztosság, hogy előzésnél, kereszteződésben kikanyarodásnál bárkit legyorsulok, minek tétovázni.
A kacskaringók azért segítenek visszavenni a lendületből, cserébe lehet bámulni a tájat – Palau fölött, a hegyoldalban megállva, egyszerre látni Korzikát és a csodálatos Maddalena-szigeteket, például a lakatlan Spargit –, vagy csak élvezni, ahogy a Porsche mérnökeinek hála, az autó szinte magától veszi a kanyarokat. Nem arra találták ki, de ebben az autóban még toporogni is élvezet lehet, a belső felszereltség is parádés: a beépített alkalmazások közül ugyan sajnálom, hogy a Spotifyt nem érem el, ezért a helyi rádió sercegő slágereire suhanok, illetve hogy az én autómban éppen nincs az a spéci napfénytető, amit mindenféle mintázatok szerint lehet átlátszóra vagy opálosra kapcsolgatni, szabályozva a fénymennyiséget.
De mindez nem sokat von le az élményből, amit a csapat kábé minden tagja – más-másképpen konfigurált Porschékban – átél, és amit aztán az ebédnél, már újra Porto Cervóban, fent a hegyen, pazar panorámával medencékre, tengerre, sirályokra, jól ki is lehet cserélni. Beszélünk gyorsulásról, fékerőről, végsebességről, tisztára, mint nyolcévesen autóskártyázás közben.
Napelemmel hajózni A desszert egy elektromos jachtozás, mert igen, már ilyen is van, az elektromobilitás nem csak a szárazföldön próbál híveket és vásárlókat megnyerni. A Greenline 40 egy szlovén gyártmányú, tizenkét méter hosszú napelemes-akkumulátoros hajó, belül két kabinnal, szalonnal, konyhával, zuhanyozóval, vécével – nem nagy, de egy négyfős családnak aludni is több mint kényelmes, pár órára kihajózni nagyobb társasággal is ideális.
És mialatt öbölből öbölbe csordogálunk (tipikusan 10 kilométeres sebességgel), igazán zöldnek érezhetjük magunkat – a megszokott több kanna üzemanyag elégetése helyett kibocsátásunk konkrétan nulla, kisebb kiruccanásoknál az áramfogyasztásunk se több, a napelemek elég energiát adnak. Ami némiképp elgondolkodtató, az kishajónk ára: a 600 ezer euróból (240 millió forint) akár öt Taycan is kijöhet. Tessék választani.
Írta: Tilesch György A pandémia előtti utolsó San Franciscó-i koktélpartin hosszan beszélgettem egy google-ös mesterségesintelligencia-guruval. Azóta tele lett a nevével a világsajtó. A mérnök-etikus Blake Lemoine szerint ugyanis LaMDA nevű nyelvi MI-modelljük öntudatra ébredt, önálló gondolatokat és valós érzelmeket fejezett ki, sőt még ügyvédet is kért magának, felkészülve a várható viszontagságokra. Bár Blake-et sokan vádolják […]
Maroknyi magyar egyetemista elhatározta, hogy barátságukkal támogatják a velük egyidős ukrán menekülteket. Pénzbeli adományra nincs szükségük, szakértelemre, kapcsolati tőkére és tapasztalatokra annál inkább.
Ferran és Albert Adrià egykor kifejezetten sejtelmesre vett, labirintusokkal kombinált katalán csúcsétterme néhány hete újra megnyílt. Alaposan megváltozott,
de a lényeg megmaradt.
Van, aki gyerekkora óta készül arra, hogy Forma–1-es mérnök legyen, de akad olyan is, akit nem különösebben érdekeltek az autók, csak a véletlen sodorta ebbe a világba. Milyen út vezet a motorsportok csúcsára, és milyen az élet ebben a rendkívül versengő, száguldó környezetben? Két, Forma–1-es csapatoknál dolgozó fiatal mérnökkel beszélgettünk.
Lett idén Tiktok-profilunk. Nem várhattunk vele tovább. A világ egyik legnagyobb közösségi médiás platformja ma már nemcsak az idióta táncokról, kihívásokról szól, hanem ugyanúgy a tájékozódásról is. Még szép, hogy nem akarunk kimaradni belőle. A táncból meg a kihívásból sem, de ahhoz még gyűjtenünk kell némi kurázsit. Addig is megmutatjuk, mi mindent találsz helyette
a @forbeshungary-n.
