Egyestés, ízutazós ázsiai teleportálást és kellemes bárélményt is ígér a belvárosi Badhanna,
ahol az fogja megtalálni a helyét, aki az utóbbiért megy.
A fúziós éttermet általában úgy szokás érteni, hogy ízben és térben távoli pontokat kötnek össze egyéni hangvételben: perui–japán, skandináv–magyar és így tovább – hogy most csak szerencsés kombinációkat soroljak. Az éttermi sorozatvállalkozók jegyezte Badhanna is azt mondja magáról, hogy fúziós, pedig az itt lefedett távolságok egy földgömbön tapogatva nem óriásiak: pánázsiai, japán–thai–indonéz–koreai(–kínai) „best of”-ról van szó, zárójelben az, ami szerintem inkább csak a rend kedvéért mondatik, mint érződik.
Ezek így is épp elég nagy, ám jól rokonítható térségek, amely feladatra a covidévek során néhaivá lett Aumban (Forbes, 2019/09) megismert Varga Dánielt is bevonták a megnyitásba. Amott pont a meglepő, de működő, szerzőinek is mondható íztalálkozásokat szerettük, a Badhanna ellenben az étlap gerincén inkább autentikus válogatást kínál az italok mellé.
Italok mellé, minthogy a Bazilika menti, Zrínyi utcai helyszín előző életei egyikében volt már szórakozóhely, és most is markáns a bárhangulat. Sört ugyan csak egyfélét lehetne választani (az is a lehető legsemmilyenebb multis – ezzel gyorsan illene kezdeni valamit), a koktéllapon ellenben idegenvezető nélkül simán el lehet tévedni. De ez a veszély nem fenyeget, géppuskabeszédű pincérünk végig képben van: elmeséli a yuzus mojitót (ajánlja, és igaza van), és megosztja több mint értő dilemmáit a borokról. Merthogy a citrusos, szójás ázsiai ízekhez nehéz jolly joker borpárt mondani (neki sem sikerül), a Badhanna meg még külön nehezíti is a dolgot azzal, hogy sok kis kóstolótányérral dolgozik, amiket a koncepció lényege szerint egyszerre pakolunk ki középre.
Egyszerre kínál kompromisszummentes csúcsminőséget, barátságos hangulatot és történelmi miliőt a FELIX Kitchen & Bar, ami mind ételválasztékában, mind borlapjában az eddigieknél is vonzóbb lett.
„Vendégként és séfként egyaránt volt lehetőségem többször is megtapasztalni, milyen egy Michelin-csillagos étterem. A FELIX esetében nem a csillag, hanem a lehető legmagasabb minőség és a legjobb vendégelégedettség a cél” – vallja Katona Dániel. A FELIX Kitchen & Bar executive séfe hat Spanyolországban töltött év után tavaly novemberben csatlakozott a Várkert Bazárhoz tartozó étterem csapatához, miután az ezt megelőző három évet az éttermein keresztül összesen hat Michelin-csillagot birtokló Jordi Cruz mellett töltötte. Az aktuális Michelin Guide által is ajánlott FELIX Kitchen & Bar kimondottan törekszik arra, hogy sem a tálalás, sem a szerviz ne legyen túlkomplikálva, hiszen a kötetlen és barátságos hangulat mellett még inkább tudnak érvényesülni az egyes fogások. „Onnan szerezzük be az alapanyagot, ahol az a legjobb minőségben elérhető: az osztriga Franciaországból, az A5-ös minőségű Wagyu Ribeye steak Japánból, a marha tomahawk pedig Magyarországról érkezik a FELIX konyhájába” – meséli az executive séf.
A Magyarországon közel sem megszokott hozzáállásnak köszönhetően mára jelentős törzsközönséget gyűjtött a FELIX maga köré. Bár a lokáció miatt a turisták körében is kedvelt megállóhely lett a FELIX – különös tekintettel annak páratlan adottságú és külön menüsorral bíró teraszára –, a vendégek túlnyomó többségét a magyarok adják, akik jellemzően világlátott emberek és nyitottak az újdonságokra. Az ő támogatásukkal is szeretné az executive séf megváltoztatni azt a hagyományos hazai vendéglátós gondolkodást, amiben mindenki eszik egy előételt, egy főételt és egy desszertet, helyette azt szeretné, ha ezeket az összejöveteleket egy közös társasági eseményként élnék meg a vendégek, és megosztanák egymással azokat a fogásokat, amiket rendelnek. A ‘family style’ koncepció mások mellett a gyerekmenüben is tetten érhető, ami úgyszintén nem magától értetődő elem része a csúcsgasztronómiát képviselő éttermeknél.
Az executive séfhez hasonlóan a FELIX wine directora, Czinki Tamás is külföldről érkezett az Ybl Miklós fiáról elnevezett étterembe. Tamás kilenc év után, egy angliai Michelin-csillagos étterem head sommelier pozíciójából tért haza, szakértelmét pedig jelzi, hogy a nemrég a Wine Spectator rangos versenyén az eddigi egy helyett két poharat kapott a FELIX borlapja. „Amikor csatlakoztam az étteremhez, a borlap 350 tételből állt. Mára letisztult a választék, amit folyamatosan alakítunk, optimalizálunk a vendégeink visszajelzései alapján. A nagy francia borvidékek – Bordeaux, Burgundia, Champagne –, és Kalifornia kiemelt vidékek, de ezeken túl is vannak fontos régiók, csak azokat nem 50, hanem – mondjuk Új-Zéland esetében – 6 tételen keresztül mutatjuk be” – avat be a borlap összeállításának elméletébe Czinki Tamás.
A séf és a sommelier a mindennapokban is szorosan együtt dolgoznak, különösen egy-egy új étel kapcsán. A FELIX ráadásul nemcsak egy olyan hely, ahol a betérő vendégek kiváló fogásokat ehetnek és emlékezetes tételeket ihatnak, de mára egy kortárs tér is lett. A teraszon ülve páratlan panorámában hűsölhetnek a vendégek, a loggiában az épület történelmét érezhetik a bőrükön, míg a mögöttük lévő helyiségek a látványkonyhával, az AQVA teremmel és időszakosan megújuló kiállításaival a kortárs, letisztult vonalat képviselik, illetve rendezvényhelyszínnek is kitűnőek. Ami mindezeket a tereket összeköti, az a minőség és a szenvedély.
Nemrég jelent meg az első Forbes Levegő összeállítás a húsz legmenőbb magyarországi fenntarthatósági projekttel. A zsűri két különdíjast is választott, őket a júliusi magazint ünneplő Kilövés rendezvényünkre is meghívtuk. Éljenek a vércsék és az újrahasználható kajásdobozok!
Egy házi fészertől száztíz főt foglalkoztató cégcsoportig vezetett a Nívó márkájú ajtókat gyártó Kiss család útja. A biztonságiajtó-gyártáshoz az ötletet a harminc éve szaporodó betörések adták, de ma már többfajta termék kerül ki üzemeikből – valószínű, hogy általuk gyártott kerítésbe is botlott már szinte mindenki az országban.
A salgói Cigánydomb legkisebb, neorealista királyfija szerencsét próbál – nevét hetedhét országon is túl zengi a dzsesszvilág. Snétberger Ferenc rapszódiája a szegénységspirálból való kitörésről, Stendhalról és a nevét viselő gitárról.
Talán az ütött gyomron, ahogy azon a poszteren mosolygott. Vagy az, hogy azt a besárgult posztert mintha épp az én pillantásom mentette volna meg a teljes megsemmisüléstől. Ráadásul az üveg alatt volt egy döglött molylepke is. Hogy került oda? Mikor? Az előző pillanatban? Tavaly? Vagy már hatvan éve, 1962-ben, amikor annak az akkoriban szenzációs színdarabnak a reklámozásához elkészítették? Az egész kép […]