Ő itt Gétéke – mutat a napon heverésző, keverék(nek tűnő) barnás kutyára Gondi Sándor, a GT Sportcipő Manufaktúra társtulajdonosa, a márkanévben a „G”. Hamarosan „T”, mint Tóth Máté, a másik tulaj is megjön a tiszaföldvári telephelyre. A műhelyben – hiába termelési terület, ahol napi negyven-ötven pár cipő készül – precíz rend van. A bejárat melletti falon, kosarakban méret és fazon szerint rendszerezve várnak a kaptafák, az állványokon katonás rendben állnak a különböző munkafázisban lévő lábbelik. Bent nyolc varrógép kattog, a felsőrészeket varrják, mindenki GT-logós pólóban, mindkét kísérőm GT cipőben. Sándor nem annyira beszédes típus, valószínűleg komfortosabban érezte magát a megérkezésem előtti pár percben, amikor még cipőket dobozolt.

KamikAzék?
A hazai cipőgyártás korábbi Mekkája, Martfű mellett járunk. Sándor világéletében a cipők körül dolgozott, és közben több környékbeli vállalkozó példáján nézte végig a helyi cipőipar leépülését a 2000-es évek közepén. Cipős családból jött, a martfűi Damjanich János Szakképző Iskolában végzett mint cipőfelsőrész-készítő. A középiskolai nyári munkákon a korábbi Tisza Cipőgyárban hamar megtapasztalta, mennyire nehéz műfaj a cipőgyártás. „Nagyon kell dolgozni és koncentrálni, hogy ki tudjuk hozni úgy a terméket, hogy az eladható legyen, a haszon pedig akár egy nap alatt elúszik, ha nem teljesítjük a megfelelő napi mennyiséget.”

Máté édesapja, Tóth Ferenc évtizedekig volt gépész a martfűi cipőgyárban. Vállalkozása, az 1997-ben alapított Eurotechnik Kft. cipőipari gépek javításával, szervizelésével, építésével és alkatrészgyártással foglalkozik. A cipőgyárban ismerkedett meg Sándorral, akinek ötleteiben, illetve a 2010-es évek közepén egyéni vállalkozóként készített bőrcipőiben meglátta a potenciált, és összekötötte a fiával. Máté és Sándor 2016-ban alapították a GT Sportcipő Manufaktúra Kft.-t, Tóthék adják a gyártástechnológiát és a helyszínt, Máté inkább csendestárs, Sándor pedig afféle cipőguruként az operatív működést irányítja. A nulláról futtatták fel a gyártást, és váltak országosan ismertté, pedig az elején mindenki le akarta beszélni őket a cipőkészítésről.
„Az első pillanatban kamikazénak gondoltam Sanyiékat, hogy ilyen piacon indulnak el cipőgyártással, ahol millió nagy cég van” – mondja Király Ferenc, a cég marketingvezetője, aki kulcsszereplő volt a márka felépítésében. Amikor hat évvel ezelőtt elkezdtek beszélgetni, és egyre tisztábban körvonalazódott az egyedi gyártás lehetősége, hogy – akár személyre szabott színekkel, hímzésekkel – teljesen unikális cipőket is tudnak majd készíteni, szép lassan kezdett hinni bennük.

„Inkább csak hinni lehetett benne nagyon” – zárja rövidre Sándor is az indulást, aztán mégis kifejti: mindenki, főleg az idősebbek őrültnek tartották, hogy cipőbizniszbe kezd. Aki pedig azt mondta, hogy „persze, csináld”, az is csak gúnyolódott az ötleten. Persze mostanra megváltozott a véleményük. A cipőkészítés Sándor szerint a folyamat legegyszerűbb része volt, sokkal nehezebb volt köré marketinget és a márkát építeni.

„Egy fél pár kaptafám volt, szó szerint. Ha valaki két pár cipőt rendelt, már nagyon örültem.” Tóthék egyik telephelyén, az egyik raktárból választottak le egy kis műhelyt a GT cipőknek. „Zöldfülűek voltunk” – vallja be Máté, amikor arról mesél, hogyan mentek alapanyagért. Értékesítési tapasztalatuk nem volt, nem tudták, hogyan kell tárgyalni. „Ketten elindultunk a nagyvilágba. Nem volt, aki fogta volna a kezünket. Mondták, hogy oda kell menni, és odamentünk, számolgattunk.” Bérmunkázással kezdtek, és az abból származó profitot forgatták vissza a márkájuk fejlesztésébe. „Az első három évben majdnem nullszaldón voltunk.” De hittek benne, mert nem láttak az itthoni piacon sportos, fiatalos, minőségi bőrcipőt.
„A magyar piacon sok a konzervatív vevő. A GT Sportcipő is a klasszikusabb modellekkel találta meg a számítását, és jó időben, jó sztorit raktak össze, amiben fontos, hogy volt műhelyhátterük, és arra építették fel a márkát” – mondja róluk Vágó Réka cipőtervező. Ő 2003 óta van a szakmában, elsősorban női cipőket és kiegészítőket tervez, de számos magyar gyártóval dolgozott már együtt, így rálát a hazai gyártásra. (A Batzcal közös kollekciójáról mi is írtunk a 2022. februári Forbesban – a szerk.)

Nyolcvan lépésben
„Szerintem ők annyiért adják a cipőt, amennyiért én a talpat veszem” – mondja Sándor arról, hogy a kínai tömegáruval nem tudnak, de nem is akarnak versenyezni, mert a minőségre hajtanak. Évente kilenc-tízezer pár GT cipőt adnak el, a tavasz és az ősz a főszezon. A szezonalitást bérmunkával próbálják kiegyenlíteni, és három éve papucsokat is gyártanak nyárra.

„Tudom, hogy marketingdumának hangzik, de ezekben a cipőkben minden benne van, aminek benne kell lennie” – mondja Sándor arról, hogy a cipők kívül-belül bőrből készülnek. A műbőr- és textilcipőknél nincs alapanyaghiba, lehet gazdaságosan szabni, a valódi bőrre ez nem igaz. Az alapanyagban előfordulhat rejtett hiba a különböző sertésbőrökön (legalább ötven színűből készülnek a cipőik). A bőrt főként hazai beszállítóktól veszik, a színesebb, különlegesebb bőröket Spanyol-, Német- és Olaszországból hozzák. A kéregbélés kecskebőr, a többi sertés színbélés – vagyis nem hasítékot használnak.

Az alapanyagok árának emelkedését ők is érzik, az utóbbi hónapokban harminc százalékkal drágult a cipők külsejéhez felhasznált bőr, már tizenkétezer forintba kerül egy négyzetméter. Elmondásuk szerint még most is kis árréssel dolgoznak: „Sok kicsi sokra megy majd egyszer.” A GT cipők legalább nyolcvan lépésben készülnek, egy klasszikus modell ára 32 ezer forint. Stratégiájuk alapja, hogy az anyagbeszerzéstől az eladásig minden egy kézben összpontosul, vagyis maguk gyártják a márkájukat, éves bevételeik hatvan százaléka abból származik. A többi a bérmunka, főként német partnerüknek, a bambergi Laufkraftnak.

Náluk nem a koronavírus hozta el a webshopot, már a 2016-os induláskor csak netes értékesítésben gondolkoztak. De aztán engedtek a vevői igényeknek – egyre többen szerették volna kézbe is fogni a cipőket, és viszonteladó partnereket is kerestek. Első ilyen partnerük a fővárosi Múzeum körúton cipőboltot és korábban cipőkészítő műhelyt is üzemeltető Kényelem Cipőkészítő Bt. lett. Békéssyné Szajkó Anikó üzletvezető azt mondja, azért szerették volna forgalmazni a GT cipőket, mert nemcsak laikus, hanem szakmai szemmel is szép és alapos darabok, valamint mert kívül-belül bőrből vannak.

„Manapság már ritka, hogy a cipők belseje is bőrből készül, és nem műbőr vagy textil” – mondja Anikó, aki az utóbbi években átrendeződést érzékel az üzlet forgalmán belül a sneakerek javára, és a maga példáján is azt látja, hogy könnyű elmozdulni a magas sarkútól a sportcipők felé. Vágó Réka szerint is sokkal elterjedtebbé vált a sneaker itthon is, és már nemcsak a huszon­évesek és a sportosabb vásárlók hordják, hanem üzletemberek is egy smart casual öltözékhez.

A GT cipőnek mostanra húsz forgalmazó partnere van országszerte, a lábbelik negyven százaléka így talál gazdára, a többi a webshopban. Az értékesítő bolthálózat egyik ékköve a Martfűn tavaly novemberben megnyílt márkaboltjuk. „Bárhová megyünk, mindenhol az a visszajelzés, hogy de jó, hogy Martfűnek újra van cipője.” Messzebbről, például Miskolcról, Debrecenből, Szegedről is jönnek vevők a márkaboltba, de azért idén tovább szeretnék bővíteni a viszonteladói hálózatot Miskolccal és Péccsel. Most azonban a stabilitás megőrzése nekik a legfontosabb, Ferenc azt mondja, az infláció és az orosz–ukrán háború miatt megugró alapanyagárak miatt kemény hetek, hónapok várnak rájuk.

Ez címlapra való, nem?
„Azt éreztem, hogy minden odalett, amiért addig dolgoztunk. Borzasztó volt” – mondja Sándor. Közvetlenül a covid kitörése előtt, 2020 februárjában költöztek ugyanis mostani telephelyükre, egy decensen felújított, korábbi iskolaépületbe Tiszaföldvár családi házas részén. A járvány idején, amikor bezártak a boltok, a webshop mentette meg őket, még növelni is sikerült az árbevételt, és idővel új forgalmazó partnerek is rájuk találtak. A GT cipő bizonyos értelemben családi vállalkozás, Sándor ikertestvére és édesanyja is itt dolgozik. Azt mondja, sokszor csak azért folytatta a nagyon sok mélypont ellenére is, hogy a korábban szintén a cipőiparban dolgozó édesanyja innen mehessen nyugdíjba. „Egy-egy jó vásárlói visszajelzés vagy új megrendelés is ki tud mozdítani a mélypontról.”

„A Gergő meg osztálytársam volt” – mutat a ragasztógép mellett dolgozó férfira, és a műhelyből kifelé menet kifejti, hogy a korábbi iskolájukban cipőkészítőként végzettek közül mindössze ketten-hárman maradtak a szakmában. A cipőgyártás nehéz műfaj, a gépi mellett kézi munkára is kifejezetten szükség van. Ha egy öltés nem jó helyre megy, javítani kell, nagy odafigyelést igényel. „Itt a huszonegy legjobb dolgozik, akik még tudják, mi az igazi munka.” Számos kollégája korábban is a cipőiparban dolgozott, és ért a szakmához, de vészesen közeleg az idő, amikor például a kolléganők negyven év munkaviszony után nyugdíjba vonulnak.

Sándor víziójával, hogy hosszabb távon akár el is sorvadhat a hazai cipőgyártás a munkaerő-utánpótlás hiánya miatt, Vágó Réka is egyetért. A kézi munkának nagy az értéke a cipőgyártásban, jobb lesz tőle a termék, de ez a munkaerőköltségeket is jelentősen megnöveli, ezért Réka szerint kormányzati szinten is támogatni kellene a könnyűipart. A RekaVago modellek közül, amit csak tud, ő is itthon gyártat, de ez nem minden termékénél lehetséges. Hosszú távon azt is problémának látja, hogy a legtöbb kellék és alapanyag külföldi. Ezek a tényezők önmagában halálra ítélnék a szakmát, de mindezek ellenére itt vannak a piacon olyan kicsi és nagy hazai vállalkozások, beleértve magát vagy épp a GT-t is, akik kitartóan csinálják. (A Batz mellett szintén milliárdos bevételű, saját cipőmárkát is gyártó csengeri Szamos Cipőről 2021 szeptemberében írtunk.) „Amíg ők vannak, addig lesz cipőipar, de ehhez nagyon elszántnak és nagyon szerelmesnek kell lenni a munkánkba” – mondja Réka.

Hogy utána mi lesz, azt Sándor sem tudja, de adtak még maguknak pár évet, hogy ezzel foglalkozzanak. „Lehetnénk a címlapon is, nem? (…) Ha jó kedve van a főnöködnek, vesd fel neki az ötletet. Ha nincs jó kedve, akkor várd meg a holnapot, de mondd neki, hogy mi vagyunk az utolsó magyar cipőgyártó, amelyik teljes mértékben maga gyártja a lábbeliket. Tizenöt év múlva már nem lesz itthon cipőgyártás – ez címlapra való, nem?”

Ezekkel a kérdésekkel hoz zavarba Sándor, és a mellette ülő Király Ferenc sanda mosolyát látva nem tudom eldönteni, komolyan gondolja-e. Aztán Máté is odaveti Sándornak a műhelynézés után: „Azért majd bekeretezzük ezt a cikket is, ugye? Már csak azért is, hogy később össze tudjuk hasonlítani azzal, amikor a címlapon leszünk.”