Góg Angéla megszállottan tud beszélni az emlékeket őrző ízekről. Ha kell, hat és fél ezer apró kekszet gyárt le kézzel, de mostanában inkább az Onyx jövőbeli konyháját készíti elő. Ő a nagybetűs food designer Magyarországon.
Angéla frissen főzött kávéval fogad, majd körbevezet a testvérével, Emesével közös birodalmában, a Reviczky utcai Zárójel stúdióban. A reggeli félhomályban ébredező lakás workshopok, alkotómunka, fotózások helyszíne, de most nagyon csendes. Éles kontrasztot mutat Angéla pörgős, energikus lényével. Az a fajta beszélgetőtárs, aki két mondatával több információt oszt meg, mint más fél óra alatt. Sűrűn kortyolok a kávéból, hogy tartsam az iramot. Munkáinak hála már nem húzzák fel annyian a szemöldöküket a food designer kifejezés hallatán. Projektjeivel az ízekhez kapcsolódó emlékeinket kutatja, tanít a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (Mome), és a leendő éttermet előkészítő Onyx Műhely művészeti vezetője. Nemcsak a koncepció kidolgozásában vesz részt, hanem a vacsorákon is, narrálja az étkezéseket, beszélget a vendégekkel. Ritkán pihen, mint mondja, nem igényli. Egész életét a formák és az ételek bűvkörében tölti.
Ők mind sírnának, ha nem vennék fel őket Már kiskorában kísérletezett az ízekkel. „Volt egy micimackós szakácskönyvünk, Emesével előszeretettel próbálkoztunk annak alapján. Előfordult, hogy nem sikerült az étel, de annyira, hogy szégyenünkben elástuk a kertben.” Ekkor azonban elsősorban még a vendéglátás érdekelte, a gyerekkori boltos játékokat már az egyetem alatt élőben kipróbálta: dolgozott a Culinaris gurméüzletben, volt jegyszedő a Kinóban, pultozott a mozi kávézójában.
Ekkor már a Mome formatervezés szakán tanult. „Nagyon sok mindent akartam csinálni, ami nem tűnt pozitív tulajdonságnak, inkább kapkodásnak” – mondja. Akart lenni kovács, fafaragó és mesterfodrász is, aztán amikor édesanyja figyelmeztette, hogy utóbbinál sok lesz a dauer és az ugyanolyan frizura, elvetette az ötletet. Az ötvösségbe viszont belevágott, a Práter utcában elvégezte az ötvösképzést, hiszen a Mome ékszertervező és fémműves szakán ez előkövetelmény. Második próbálkozásra kezdte az egyetemet, aztán kérvényezte, hogy párhuzamosan formatervezést is tanulhasson, mert ott sokkal több anyagot lehet használni.
A budapesti bérpaloták világa sokakat magával ragad, de a díszletszerű homlokzatok mögött már nem sok lakás hordozza a boldog békeidők polgári miliőjét. Többségüket azóta alaposan átépítették, és a súlyos faajtók mögött ma már irodák vagy apartmanok működnek. A kivételek közé tartozik egy ötszobás lakás az Operával szemközt: még megvan az eredeti parketta, a mennyezetről a régi csillár lóg – igaz, a függönyöket már itt sem a lakók, hanem képletesen, a színpadmesterek húzzák el. Itt, a harmadik emelet 5-ös ajtó mögött működik Fischer Iván Lakásszínháza, vagy ahogy a pesti színházba járók egy szűk rétege ismeri, a Filc.
Még javában épült az Operaház és szemben a Drechsler-palota, a későbbi balettintézet, amikor két pesti üzletember bérházépítésbe fogott a szomszéd telken. Fischer Zsigmond (csak névrokona Fischer Ivánnak) és Sonnenberg Imre – a nevüket viselő szállítmányozási vállalat tulajdonosai – a korszak azon meggazdagodott kereskedői közé tartoztak, akik megkeresett pénzüket ingatlanokba fektették.
A Sugárút, a Hajós utca és a Szerecsen utca által határolt telken háromemeletes bérpalotát építtettek Bukovics Gyula tervei alapján. Az építész eleinte Ybl Miklós irodájában dolgozott, később városi palotákat tervezett, két főműve a Földművelésügyi Minisztérium épülete és a turai Schossberger-kastély.
Az 1885-ben befejezett bérpalota 1891-ben került Lindenbaum Mór nagykereskedő tulajdonába, majd 1902-ben a Közönséges Tömör Faltéglákat Árusító Rt. igazgatósága rendezkedett be itt. Később itt volt a Magyar–Horvát Asphalt Rt., a Magyar Union Bank Rt. és a Pneumatik Árusító Rt. központja is. A földszinten egy ideig a Magyar Velocipéd-Club téli helyisége, majd a Budapest Kávéház működött. Utóbbiban a budapesti és a bécsi lóversenyekre is lehetett fogadni, esténként cigányzenekar fokozta a hangulatot.
Egy 1958-ból származó fényképen a következő üzleteket figyelhetjük meg: Dohányzók Boltja, BÁV Porcellán Bolt (így, két l-lel, egy későbbi képen már Porcelán formában), valamint Óra és Ékszerbolt. Az épület sarokkupoláját az 1950-es években lebontották, de a lépcsőház öntöttvas oszlopai máig megfigyelhetők.
Nappali és ebédlő „Itt nőttünk fel, mi is néztük az Operát az ablakból, pontosan tudtuk, melyik előadásnak mikor van vége, mikor oltják el a díszkivilágítást. Azért is jó volt ilyen közel lenni, mert amikor a Borisz Godunov gyerekkórusában énekeltünk, az első jelenet után jelmezben hazajöhettünk néhány baráttal vacsorázni, és kényelmesen visszaértünk a második jelenetünkre, ahol elvesszük a bolondtól a kopejkákat” – mondja Fischer Iván karmester, a Budapesti Fesztiválzenekar igazgatója. Itt élt egészen addig, míg 1970-ben Bécsbe nem költözött. A Fischer család az 1950-es években költözött a tanácstól kiutalt lakásba. „Apám szerette a lakást, mert lejárhatott a Művészbe kávézni, anyám folyton panaszkodott, hogy nem jó a levegő, és minden hétvégén kivitt minket a ház előtt megálló négyes busszal a budai hegyekbe.”
A zongora helye Régen a zongora a középső szobában állt, ha Ádám itt gyakorolt, Ivánnak az udvari szobában maradt csak hely a csellóval. A berendezésből a könyvespolc és a csillár eredeti, míg a többi bútordarab később került ide, így a támogatók nevét réztáblán megjelenítő székek is. „Középen volt az ebédlőasztal, körülötte ültünk általában együtt, elég kényelmetlen régi székeken, de ezeket a családi darabokat a szülők ereklyeként tisztelték, szó sem lehetett róla, hogy kényelmesebbre cseréljük őket.”
Avantgárd színház A Filcnek volt egyfajta előzménye: a 60-as évek végén már rendeztek itt avantgárd színházi előadásokat, happeningeket Ascher Tamás, Böszörményi László, Zentai Zoltán részvételével. „Iván fő elve az volt, amikor ezt lassan tíz évvel ezelőtt kitalálta, hogy úgy érkezzen meg a néző, mintha vendégségbe jönne” – mondja Keszthelyi Kinga dramaturg, a Filc művészeti vezetője. A színészek kedvelik azt a közvetlen visszajelzést, amit itt kaphatnak, az előadás után még itt is lehet maradni egy kis vacsorára, beszélgetésre. A nézőtéren egyszerre körülbelül huszonöten foglalhatnak helyet. A „színpad” méretéből fakadóan általában monodrámákat, kevés szereplős darabokat játszanak.
Plakátok Kitartóan keresik a megfelelő előadásokat, mivel a repertoárt a fizikai tér, a színészek száma és a díszlet nagysága is befolyásolja. Havonta három-négy előadást tartanak itt, és két bemutatójuk is volt már. Gyarmati Fanni naplója – Hámori Gabriella előadásában – és Proust klasszikusa, Az eltűnt idő nyomában – Hajduk Károly előadásában – egyaránt sikert arattak.
A gyerekek, akik sosem láttak kazettát, de már az óvodában is gond nélkül kezeltek egy okostelefont, szép lassan a beosztottaink, a munkatársaink, sőt előbb-utóbb a főnökeink is lesznek, 2030-ra pedig ők alkotják majd a munkavállalók egyharmadát. Ha tudjuk, hogyan kell kommunikálni velük, a munkahelyi közösség legértékesebb tagjai lehetnek, mondja Steigervald Krisztián generációkutató.
Először költöztünk be egy estére a Magyar Zene Házába, de nem először ünnepeljük meg a legértékesebb magyar cégek listáját. Majdnem négymillió forintot gyűjtöttünk a Snétberger Zenei Tehetség Központnak.
Az energiaválság viharában vette át az E.ON Hungária vezetését Guntram Würzberg, aki az anyavállalat esseni központjából jött. Interjú geopolitikai helyzetről, a kormányzati döntésekről, a legfontosabb stratégiai kérdésekről és az elmúlt évek állami tranzakcióiról, valamint arról, hogy miben más Németország és Magyarország.
Írta: Gazsi Zoltán „Ha senki nincs, ki elringasson, ringasd el magad!” Csak az tud motiválni, aki motivált, és az tud inspirálni, aki maga is inspirált. Jó hírem van: motivációnkért mi vagyunk a felelősek, erről énekelt az LGT is, már 1972-ben. Számomra sosem volt kérdés, hogy motivációm, inspirációm különösen fontos az általam vezetett szervezet életében is. Szerencsére […]
