Háború és légi káosz, egy pillanat alatt kieső piacok. Szűkülő profitmarzs és zuhanó árfolyam miatt aggódó részvényesek, törölt és sokat késő járatok, majd elhúzódó visszatérítésektől frusztrált utasok. A covid okozta leállás és őrült hullámvasút még csak az előjáték volt, most lesz túl történetének egyik legkeményebb évén a Wizz Air. Ukrán kimenekítésről, hibás döntésekről, a levont tanulságokról és az állandó növekedési dilemmáról is beszélgettünk Váradi Józseffel, a vállalat vezérigazgatójával.
A covidból épp csak kikecmeregve 2022-ben újabb hullámokban érkeztek a komoly nehézségek a légitársaságokhoz, a tőzsde pedig az elmúlt évek felülteljesítése után idén már kifejezetten büntette a Wizz Airt. A járvány előtt a legnyereségesebb légitársaságok között volt, most meg az utolsók között mászik ki a veszteséges működésből. Vegyük végig ennek az okait, kezdve a háborúval: hogyan sikerült menedzselni a sokkot? Amikor elértünk ennek az évnek az elejére, már épp kezdtük látni a fényt az alagút végén. De azt nem gondoltuk, hogy lesz egy másik vonat, ami szembejön. A háború felforgatta a működésünket, ismét új helyzetet teremtett, és időbe telt, mire megtaláltuk a helyes reagálás módszertanát. Mára szerintem megoldottuk. Voltak a kezdeti lépések, amiket azonnal meg kellett tenni a helyzetből adódóan.
Miután kiderült, hogy nem fogunk tudni Ukrajnából és Oroszországból repülni, azonnal át kellett alakítanunk az erőforrásainkat. A háború kitörésekor több mint kétszáz emberünk volt Ukrajnában, őket kihoztuk, és munkát kínáltunk nekik más bázisainkon.
Hányan maradtak a cégnél közülük, vállalva a költözést? Gyakorlatilag mindenki, egy-két ember kivételével, nekik olyan családi kötődéseik voltak, hogy nem tudtak kijönni. Ez volt tehát az első feladat, a második az, hogy strukturálisan megtaláljuk annak a kezelési technikáját, hogy egy sokkal magasabb költségszint mellett kénytelen üzemelni a légitársaság.
Az óraiparban a legváratlanabb pillanatokban törhet ki addig sosem látott hájp, mindegy, hogy százezer euró vagy százezer forint körüli óráról van-e szó. A Rolex és más, lassan már befektetésként kezelt órák példáját már ismerjük, most az ipar másik feléről, a könnyen elérhető szegmensből kirobbanó különlegességekről lesz szó. Pontosabban egyről.
Írta: Schwarz Gábor és Ligetfalvi Viktor
Idén március közepén a Swatch, majd az Omega Instagram csatornáján is megjelent egy-egy sejtelmes kép valamiféle együttműködésről. Ez persze nem volt akkora meglepetés, hiszen a két márka egy cégcsoportba tartozik, a Swatch mint a csoport névadója, a 80-as évek második felében és a 90-es években elért elképesztő sikerével alapozta meg a svájci óraipar egy jelentős szeletének talpra állását az azt megelőző évek kvarcválságából. Ebből lett a Swatch Group, amibe sok más márka mellett az Omega is tartozik.
A beharangozott március 26-i nap előtt nem sokkal kiszivárgott néhány kép az újdonságról. Az egyik angol nyelvű órás blog valószínűleg rosszul időzített, és már 23-án megjelent a hír: egy Omega Speedmaster Moonwatch formájú, tehát a Holdon is járt legendás, stopperes órára hasonlító Swatchról. Több se kellett a fanatikusoknak. Tudták, hogy ez egy úgynevezett „boutique only”, azaz csak kijelölt Swatch boltokban kapható darab lesz, sátrat vertek a legközelebbi kijelölt üzletnél, és várták, hogy elteljen a hátralevő két-három nap.
Videók százai kerültek fel a netre a boltok előtti sátortáborokról és a 26-i butiknyitás előtti órákat jellemző több száz méteres, akár kilométeres sorokról – akkor még nem tudhatták az érdeklődők, hogy csak az első néhány száz vásárlónak lesz lehetősége megszerezni az új MoonSwatchot. Hivatalosan fejenként két darabot lehetett vásárolni, viszont a szokatlan érdeklődésre való tekintettel ezt az utolsó pillanatban egyetlen darabra csökkentették.
Mi okozta ezt az abszolút kiemelkedő, már-már fanatikus érdeklődést? Elvégre ez csak egy Swatch, a funkys, vidám, színes, műanyag svájci óra. No, igen, a csavar az Omegával való együttműködés volt. Az ikonikus Speedmaster Moonwatch kiköpött mása egy biokerámia nevezetű anyagból készülő óra – a gyártó szerint egyharmad részben ricinusolajból előállított műanyag és kétharmad részben kerámia –, svájci ETA kvarc szerkezettel, Omega logóval a számlapon és a szíjon is – 250 svájci frankért. Tizenegyféle kiadás készült belőle naprendszerünk égitesteinek szentelt üzenetek képében, az adott bolygónak megfelelő különböző színkombinációban.
Széles tömegeknek tették elérhetővé töredék áron a ma már hárommillió forintért kapható Omega Moonwatch-érzést, és ehhez nem egy hamisítványt kellett megvásárolni, csak sorban kell állni egy Swatch butiknál. Több mint fél év elteltével biztosan kijelenthetjük, hogy az évtized óraipari húzása a MoonSwatch. A Swatch még ma sem tud eleget gyártani, szállítani, és amikor megjön a friss készlet, napok alatt elkapkodják. Az értékesítés első heteiben tízszeres (!) áron kínálták a másodpiacon, majd a szürkepiaci ár lassan normalizálódott. Mivel Magyarországon nincs MoonSwatch-értékesítésre kijelölt Swatch butik, legalább Bécsig kell elmennünk érte, vagy az itthoni másodpiacon boldogulhatunk, 130–160 ezer forintos áron elég gyakran bukkannak fel MoonSwatchok.
Az órakedvelő közösséget viszont nagyon megosztotta a MoonSwatch. Volt, aki úgy gondolta, hogy az „olcsó, műanyag” változat beárnyékolhatja az Omega, a Speedmaster Moonwatch nimbuszát, kiábrándulhatnak belőle a rajongói. Most már egyértelmű, hogy nem nekik lett igazuk. A MoonSwatch sokakat húzott közelebb az órák világához, olyanokat, akik eddig egyáltalán nem foglalkoztak vele, vagy nem tudták, hogyan induljanak el, egyből a Szent Grálnál kezdjék-e, vagy fokozatosan lépjenek előre. Sikerült annyira összezavarni az embereket az Omega x Swatch felirattal a számlapon, hogy a hazai Omega (!) butikba több száz érdeklődő járt már az első hetekben, és ma is vannak érdeklődők, akik a MoonSwatchot keresik – noha továbbra is csak a kijelölt Swatch üzletekben kapható, és ez a termék honlapján elég látványosan meg is jelenik. A MoonSwatch kiváló belépő darab. Harsányan üzeni a környezetének, hogy ennyi pénzért ezt nyújtja a svájci óraipar – itt különösen nagy hozzáadott érték a Moonwatch űróratörténete –, ha valaki komolyabbat szeretne, kénytelen lesz sokkal mélyebbre nyúlni a tárcájában.
A tokforma, a csavarok megegyeznek az Omegáéval, a plexi közepén ott a jellegzetes Omega Swatch logó, a gyári „velcro” szíjról megint megoszlanak a vélemények. Van, akinek pont kényelmes, van aki szerint borzalmas. Az ETA G10-es kvarcszerkezetet már nagyon sok órában láthattuk (jellegzetessége a segédszámlapok V alakú elrendezése), és ismerjük megbízhatóságát: tizenöt–húsz évig rendben működik, viszont, ha elromlik, nem javítható, cserélni kell.
Több kérdés is felmerülhet a típussal kapcsolatban. Miért nem tud eleget gyártani belőlük a Swatch? Látják-e egyáltalán a konkrét igényt? Vagy szándékosan nem kapnak eleget a boltok, hogy fenntartsák az érdeklődést? És mi marad ezekből az órákból húsz év múlva? Egyelőre megválaszolatlan kérdések, de az biztos, hogy a MoonSwatch bebizonyította, hogy az elérhető árkategóriában is megvan a lehetőség kiemelkedőt alkotni. Még ha ehhez az Omega is kellett.
Igen, a mai helyzetben személyesen is tapasztalom a kedvenc óramárkám, a gyűjtői Rolex befektetési értékállóságát és fantasztikus nyereségtermelő képességét. A Swatch és az Omega, két erősnek és tradicionálisnak mondható brand együttműködése nem újkeletű. Szerintem mindkét márkának előnyt fog jelenteni.
Gauder Milán tizenhét év után eljött a Mastercard globális vezetői posztjáról, mostantól társadalmi ügyekért dolgozik, kötöttségek nélkül. Topmenedzser volt, de közben kategóriákon kívüli szabad ember maradt: egyszerre bohém és kapitalista, Szeret és tud problémákat megoldani, de tépelődni is, okos, de nem szereti magát túl komolyan venni. Talán ennek köszönhető az is, hogy nem a menedzserélet törte be őt, hanem ő a menedzseréletet.
2000-ben, negyvenévesen álltál fel egy nemzetközi befektetési bank vezetői pozíciójából, hogy az addig „kapó ágon” élt életed helyett az „adó ágat” válaszd – például a Bátor Tábor elnökeként. Nem bántad meg, hogy kicsekkoltál a pénzvilágból?Soha. Az elején még egy évig a Schroder Salomon Smith Barney pénzintézet közép-európai tanácsadója maradtam, és minden hónap első hétfőjét Londonban töltöttem. Ez egyrészt azért […]
Raja Ampat mindenhonnan nagyon messze van, ezért sokan úgy gondolták, hogy a Föld egyik utolsó érintetlen természeti csodájára nem leselkednek ugyanazok a környezetpusztító veszélyek, amelyek mára válságba sodorták bolygónk jelentős részét. Ám az eldugott indonéz szigetvilágot ugyanúgy utolérte a műanyagszemét és az emberi mohóság, mígnem környezetvédők egy elszánt csoportja a helyi törvényhozással karöltve tizenöt évvel ezelőtt megálljt parancsolt a pusztításnak. Mára Raja Ampat egy olyan ritka hely, amely azt bizonyítja, hogy a természet képes begyógyítani a sebeit, ha mi, emberek hajlandók vagyunk békén hagyni.
