Mogyorószínű Wartburg kombi gördült be a budapesti Kossuth térre, a Néprajzi Múzeum elé 1992. november 29-én vasárnap reggel. A Kecskemétről érkező autót az épphogy húszéves Magyar Ákos vezette. Édesanyjával, Magyarné Báldy Mártával kiszálltak, és elkezdtek kipakolni a csomagtartóból több tucat, szárazvirággal teli papírdobozt. A virágkereskedők egyesületének szokásos adventi vásárára jöttek a múzeumba. Pakolás közben csak egy-egy pillanatig tudtak gyönyörködni a Parlament túloldali épületében (Mártára amúgy sem volt jellemző a mélázó szemlélődés), mert a múzeum előtt sorban álló látogatók megrohamozták őket: nagyjából az áru felét még a téren elkapkodták.
A rendszerváltás utáni években reneszánszát élte a szárazvirág itthon és egész Európában, így nem 1992 volt az egyetlen év, amikor Magyarék eladásra szánt virágkészlete nem jutott be maradéktalanul a múzeum falai közé. Bár Magyar Ákos gondolatai ekkoriban még másfelé jártak a jövőt illetően, nővérével sokszor segített anyjának, aki a rendszerváltás után lett szárazvirágos egyéni vállalkozó.
A festőüzemben a nyári otthoni meszelések illata lengedezik, épp a kékre festendő növények vannak soron.
Ilyen kereslet mellett dúskáltak a bevételben – gondolhatnánk, de a most a Magyar Szárazvirág Kft. nevet viselő cég története nem volt ilyen sima. Főként azért jártak kiállításokra és versenyekre, hogy megtoldják a holtszezonban döcögő forgalmukat. Az édesanya, Márta kapcsolati tőkéjén és a család Wartburgján kívül annyira nem volt másuk, hogy 1990-ben első szárazvirág-szállítmányukat használt kartondobozokban exportálták, amikért Ákos friss jogosítvánnyal döcögött el egy Kecskeméttől kétszáz kilométerre lévő hevesi faluba, Istenmezejére.
A virágosoknak Mártika
„Apának szeretettel” – olvasható egy rajzon Magyar Ákos lajosmizsei irodájában. Az alkotáson a vállalkozás zöld-sárga logója látszik, szinte olyan, mint az eredeti, amit a Kecskeméti Rajzfilmstúdió grafikusa, Tóth László tervezett. Ahhoz képest, hogy zsákszámra állnak náluk a szebbnél szebb szárított növények, és egy színterápiával is felér az üzemlátogatás, meglepően puritán a központi épület és az ügyvezető irodája.
Az ablakban egy, még januárban is érintetlen adventi koszorú pihen (természetesen saját díszeikkel), a gyerekrajzokkal teleragasztott ajtón kívül csak ez visz egy kis színt a linóleumos szobába. Ákos innen irányítja az ország legnagyobb forgalmú szárazvirágos vállalkozását, pedig húszévesen – látva, hogy szülei éjjel-nappal dolgoztak – sok minden mást el tudott volna képzelni magának, de legfőképp egy horgászboltot vagy egy kocsmát. Ennek ellenére mintha mindig mosolyogna, amikor a virágokról beszél.
„A virágok és Ákos?” – nevet kedvesen a telefonba Szabó János, a korábbi Magyar Virágkötők Szakmai Egyesületének egyik alapítója, volt elnöke, amikor arról kérdezem, mi az első emléke Ákosról, Mártáról, meg a virágokról. „Az első emlékem, hogy Ákos morgott, ő nem akar szárazvirágos lenni. De nagyon szép dolog, hogy továbbviszi a családi hagyományt. És nem is akárhogy.”
Szabó János Kecskeméten a Kertészeti Főiskolai Kar adjunktusa volt, a 70-es évek vége felé a szárazvirág-kiállításokkal, versenyekkel, bemutatókkal hozták be Ákos édesanyjával, „Mártikával” közösen a köztudatba az addig elhanyagolt műfajt, a szárazvirág-kötészetet. A termesztés és feldolgozás alapjait Mártika dolgozta ki, ő volt a magyarországi szárazvirág-termesztés „anyja”, a kecskeméti Magyar–Szovjet Barátság Termelőszövetkezet dísznövényágazatának vezetője lévén jó rálátása volt a területre. „Minden virág érdekelte, és bármi újba kezdtek a téeszben, azt előbb otthon, a családi hobbikertben próbálta ki” – mondja róla fia.
A szárazvirágok korát az 1973-as olajárrobbanás hozta el, ami miatt a gerbera és a szegfű helyett kevésbé fűtésigényes, illetve az üvegház helyett szabad földön is jól termeszthető növényeket kerestek. Így került a termelőszövetkezet istállóinak padlására száradni a szalmarózsa, a sóvirág és a cickafark. Magyarországon is termeltettek a német és holland virágos nagykereskedő cégek, és a jó minőségű fekete földnek köszönhetően a téesz holdudvarából kinőve Kecskemét lett a hazai szárazvirág-termesztés egyik központja.
A rendszerváltáskor felbomlott a téesz, és jöttek a családok, hogy „Mártika, szeretnénk továbbra is termelni”, így Mártika 1991-ben, már nyugdíjban, megalapította szárazvirágos egyéni vállalkozását. Jókor indultak, a rendszerváltás után sokan foglalkoztak termesztéssel, és Magyarék három-, négyszáz család áruját vásárolták fel részben vagy egészben. „Tudja hány ember állt sorba a Néprajzi Múzeum és az Iparművészeti Múzeum előtt a budapesti virágkötészeti kiállításokon és vásárokon? A szomszédos utcákig kanyargott a sor, fantasztikus élmény volt” – idézi fel Szabó János.
Mártika hajnaltól éjjelig járta az országot, de nemcsak áruért ment, hanem termesztési tanácsokat is adott. „Országszerte ismerték, így amikor a termelőit próbálták mások elcsábítani, neki elég volt odamenni, és onnantól csakis neki adták el a virágokat” – mondja Szabó János. Az első években duplázták, majd triplázták a forgalmukat.
„Az első öt–tíz év mégis arról szólt, hogy rohantunk a piac után.” Ezt már fia, Ákos mondja arról, hogy eleinte a kínálatnak kellett utolérnie a keresletet. Sok szerencsére és „a Jóisten ügyelő tekintetére” is szükség volt, hogy túléljék, apránként haladtak. Szabó János szerint Magyarné rengeteg energiát fektetett a kapcsolatépítésbe. „Állandóan szaladt, szó szerint.” Ákos most összeszedetten, modern technológiával építi tovább a céget.
Még be sem érünk az első raktárépületbe a cég lajosmizsei telephelyén, amikor az ügyvezető elbüszkélkedik vele, hogy idén már minden épületüket biomasszával fűtik. 2003-ban költöztek ide Kecskemétről, mert kellett a tér. A szárazvirág nagyon infrastruktúra- és helyigényes műfaj – mutat a raktárépületek felé, amikben most főszezon (ez náluk a mindenszentekre, halottak napjára és adventre esik) utáni állapot van, nincs telt ház, de így is több tízezer dobozban tornyosulnak a különböző növények.
Legek
Cickafark. Ebből termelnek a legtöbbet. 
Kelp nevű alga. Az egyik legmeglepőbb termékük, másfél méter, térdekoráláshoz viszik.
Pulykatakony/pulykaorr. Ez volt az első növény, amit Ákos a 90-es évek elején preparált.
Ördögdió. Már az első dél-afrikai konténerükben is jött belőle, pár skorpió társaságában.
Karalábészár. Amiből nem gondolnád, hogy dekoráció lehet. Indiából hozzák be, koszorúba, asztaldíszekhez ideális.
Zuzmó. A legnépszerűbb termékük, tavaly 35—40 tonnát adtak el.
Rénszarvaszuzmó Finnországból
A festőüzemben a nyári otthoni meszelések illata lengedezik, épp a kékre festendő növények vannak soron. Az Olaszországból natúran érkező, nyúlfaroknak is nevezett lagurus mellett a saját termesztésű, szintén kékre festett lencsokrok száradnak. Épp az új, hatszáz literes festőkádakat várják, nagy lépés ez ahhoz képest, hogy először fazekakban, majd disznóvágási üstökben festették a növényeket. A következő épületben Ákos a legnépszerűbb terméküket, a Finnországból hozott rénszarvaszuzmót mutatja, ezt preparálják (hogy ne legyen sprőd és törékeny), majd különböző zöldekre festik.
Legalább húsz éve rendelik a zuzmót, de az utóbbi öt évben a növényfalak elterjedésével ugrásszerűen megnőtt rá a kereslet. Egy másik épületben Ákos vidám „szia, Béla!” felkiáltással fog kezet egy idősebb férfival, aki épp egy indiai pálma virágát festi. Látszik, hogy a fejében vannak a napi ügyek: hol mit festenek, melyik pünkösdi rózsa mikori szállítmányból van. A nagykerben gyors helyzetjelentés után vezet körbe, közben kiszúr egy nem teljesen tökéletes csokrot, és rögtön a pultra teszi kolléganőjének, hogy ki kell selejtezni.
„Ha anyukám próbált volna beleterelni a szárazvirágozásba, visítva menekültem volna” – mondja. Az 1991-es érettségi után egészen más tervei voltak. A kocsmanyitás és a horgászat is vonzotta, de aztán egy horgászversenyen megvilágosodott. A halak mérlegelésénél vette észre, hogy a gyerek kategóriában ugyanazok a vezetéknevek szerepelnek, mint a felnőttben, és hogy mekkora helyzeti előny ezeknek a gyerekeknek az örökölt felszerelés és tudás, mennyivel előrébb vannak, mint a korosztályuk.
„Ott fogalmazódott meg bennem, hogy nem a szárazvirág ugyan a szívem vágya, de ebben jobbak a családi adottságaim, ezt kell kihasználnom.” 1995-ben hivatalosan is megérkezett a családi vállalkozásba. Nővére, Márta akkor már ott dolgozott édesanyjukkal, és mint tulajdonos most is benne van, de az operatív vezetésből 2005-ben kiszállt. „Mindig ő volt az, aki a kéziféket húzta, én pedig, aki a gázt nyomtam.” Nem jutnak ilyen messzire, ha ő nem fékez néha, mondja Ákos.
Bár a rendszerváltás után sokan foglalkoztak szárazvirággal, az a festett-fehérített gabonaféléket jelentette, így Magyarék a piaci rést látva eleinte a teljesen natúr szárított virágokra koncentráltak. Később a trendek megkövetelték a festést, amit – a preparálás és a szárítás mellett – szintén maguk kísérleteztek ki. „Nézegettem a német és holland nagy cégek katalógusait, és próbáltam kitalálni, hogyan csinálhatják.” Ákos bevallja, hogy most is ez a fajta kísérletezés és fejlesztés áll hozzá a legközelebb.
Nyolc hektáron termesztettek tavaly, ehhez két–három hektár jön hozzá idén, a legnagyobb területet a cickafark foglalja el.
Mai szemmel nézve eleinte nem sikerült olyan jól minden festés, de óriási kereslet volt a növényekre. Míg nem volt szárítóüzemük, addig a szabad levegőn, drótokon szárították a virágokat. Így jöttek rá például, hogy a festett zöld szín rendkívül UV-érzékeny, nem lehet a napon szárítani, mert kifakul.
Az egész család összeszaladt
A családi vállalkozás első két évtizedét bizonytalanságok jellemezték. „Amikor megrendeltem az árut, fogalmam sem volt, miből fogjuk kifizetni, aztán valahogy mindig összejött a pénz.” Sokat lendített a bevételeken, amikor nem német partnerükön keresztül, hanem közvetlenül a gyártóktól kezdtek importálni. Most hoznak be árut Dél-Afrikából, Brazíliából, Indiából és Kínából is. Az első, közvetlenül behozott konténer Indiából jött 1999-ben, és az egész család összeszaladt, amikor lepakolták: lótusz- és fűfélék, pálmalevelek, termések érkeztek.
Magyar Ákos szerint ugyan kereskedőcégek is szép számmal vannak a piacon, de ha valaki nem termel, fest és csomagol hozzá saját növényeket, annak – komplex kínálat híján – jobban kell küzdenie. Ők összesen nyolc hektáron termesztettek tavaly, ehhez két–három hektár jön hozzá idén, a legnagyobb területet a cickafark foglalja el. Utóbbiból még többet lehetne exportálni, de egyszerűen képtelenek többet termeszteni és feldolgozni. Forgalmuk körülbelül negyedét, ötödét adja az export, ehhez jellemzően a szigetszentmiklósi virágpiacra kell csak eljutniuk, a szomszéd országokból érkező nagykereskedőkig.
Magyar Ákos a fiaival, Kristóffal és Bálinttal. Mindketten gazdasági egyetemre járnak.
Itthon kis- és nagykereskedők is vásárolnak tőlük, a virágpiac mellett lajosmizsei telephelyükön is. Ottani forgalmukat hamarosan az ősszel nyíló új, majdnem ezer négyzetméteres nagykereskedésükbe terelik át, ami az M5-ös autópálya lajosmizsei leágazásánál épül, nagyjából hétszázmillió forintból.
Ezt a fejlődést édesanyja már nem élhette meg, 2013-ban hunyt el. „Megütött a halála. Támasznélküliséget éreztem – gondolkozik el Ákos. – De sok nehéz helyzetet megoldottunk az elmúlt évtizedekben.” Ami a következő évtizedeket illeti, gyermekei is bejárnak segíteni, és apjuk el tudja képzelni, hogy később átvegyék a céget. „De csak ha ők is akarják, ha találnak csatlakozási pontot”. Amikor megosztotta Facebook-oldalán, hogy készül róluk egy Forbes-cikk, özönlöttek a céget és édesanyját dicsérő kommentek. Az egyik csak ennyi volt: „Édesanyád, Márti most biztos mosolyog”.
Magyar Szárazvirág Kft.*
Alapítás:
2000
Tulajdonosok:
Magyar Ákos Bálint (49%), Magyar Márta Ilona (51%)
Árbevétel
(millió forint):
2019
614,8
2020
649,9
2021 (becslés)
830,7
Adózott eredmény
(millió forint):
2019
31,7
2020
80,5
2021 (becslés)
98,0
*1990 és 2000 között egyéni vállalkozásban foglalkoztak szárazvirággal.
Forrás: Dun & Bradstreet, cégközlés
