Ha valami baj van, azonnal mehessek magánorvoshoz, és ott már ne is kelljen fizetnem. Sokak vágya ez, sokan tesznek is már érte, de még többen vannak, akik halogatják a döntést, és végül későn (sem) lépnek. A magán-egészségbiztosítások hazai piaca még mindig tanulópálya. Nagyon lehet élvezni, de tele van buktatókkal, tévhitekkel és bosszantó finomságokkal, amik csak a gyakorlatban jönnek elő.
Sok minden történt azóta, hogy 2020 nyarán, covidskálán az első és a második hullám között, utoljára írtam az egészségbiztosításokról. Én például sok év halogatás után megfogadtam a Forbes (és saját magam) akkori, profikra alapozott tanácsát, és beléptem az Izys egészségpénztárba, hogy aztán megköthessek egy csak a pénztártagoknak elérhető biztosítást az Aegonnal. Prémiumcsomagot vettem a biztosítótól, mellé egy Egészségőr és egy Őrangyal nevű szolgáltatást is a pénztártól – így együtt ez egyszer 70 ezer forintba és utána havi 14 ezer forintba került. Mit kaptam cserébe? Voltam egy úgynevezett menedzserszűrésen (kiderült, hogy oda kell figyelni a koleszterinemre). Néhány hónappal később, amikor a home office-ban töltött hetek intenzív laptopos kanapégörnyedése már érezhető károkat okozott a vállamban, felkerestem egy ortopédust, aki beutalt gyógytornára. Elhasználtam a biztosításom százezer forintos gyógytornakeretét, és nagyjából helyre is hozták, amit kellett.
Milyen volt az ügyintézés? A szűrővizsgálatokra a pénztárt kellett felhívnom, ők leszerveztek mindent egy budai klinikával, két hét múlva mehettem, fizetnem nem kellett, akkor sem, amikor egy következő konzultáción az eredményeket kiértékeltük. A hátfájás miatt a Teladoc call centerét hívtam (ők a szolgáltatásszervezők a biztosítottak, a magánorvosok és a biztosító között), néhány napon belül volt időpontom egy magánkórház rendelésén, itt sem volt pénzmozgás. Ezután be kellett küldenem a Teladocnak, hogy mit javasolt az orvos, hogy elindíthassam a gyógytornát. Ez tartott a legtovább: hetekig ellenőrizték, hogy jogosult vagyok-e rá, fedezi-e a biztosításom, de onnan minden simán ment. Az első időpontot leszervezték, a következőket már mindig én beszéltem meg a helyszínen, majd a Teladocnak is mindig szólnom kellett, hogy mikor megyek, hogy addigra rendezhessék a számlát.
Ahogy a mondás is tartja: kellett, mint az argentin grillétterem Pesthidegkútnak.
Persze, nincs ilyen mondás – ráadásul a Hidegkúti út, ahol járunk, az utcatáblák szerint már Hársakalja–Remetekertváros –, de lehetne. Az a rész határozottan megáll, hogy a Barriót a nyár végi start óta a keblére ölelte a környék (a név is ezt jelenti). Minket, a tengerszinthez közelebb élőket lassabban ért el a hír, így aztán nekünk az is váratlan, hogy amikor vasárnap nyitás után percekkel besétálunk, foglalás nélkül csak szomorú fejingatást kapunk a télen ötven szék körüli étteremben.
Konrády Zoltán a 2010-es évek nagy felfutásától a koronavírus-pöröly lesújtásáig vitte az amerikai értelemben véve steakes Knrdyt a belvárosban, és a posztcovid korszellemmel teljes összhangban inkább ott nyitott új helyet, ahol életvitelszerűen tartózkodnak fizetőképes magyarok. Budának is egy olyan, éttermekkel ritkásan ellátott határszéli részét választotta, hogy ha még terjeszkedne kicsit a kert, az már átlógna Solymárra. A séf magyar, de a konyhai és a pincércsapat egy része is spanyol ajkú. A koncepció szíve egy parrilla, azaz óriás faszenes grill, de az argentin határt nem őrzik szigorúan, vannak baszk, katalán és pánamerikai fogások is.
Ülőhely híján nekünk az elvitel jut, és a felismerés, hogy a Barrióba is átmentett steakeket nem kéne egy műanyagdobozban kihűlni hagyni, úgyhogy másfelé indulunk. A látványból a cevichénél is elvesz, hogy dobozból jön (tányéron a fotók alapján igen dekoratív volna), és az a vicc is gyorsan elfárad benne, hogy megpirítva kerül bele a kukorica. A hal viszont üdítően friss, és egy nagyon szépen belőtt arányú, kellemesen savas-citrusos, kulturáltan csípős leche de tigre (tigristej) marinád áztatja.
Külön gyerekmenüt nem láttam, viszont gyerekeket a vendégtérben bőven. A Barrióban pizza is sül, nekik az lehetne az egyik kézenfekvő választás, és kóstolva az derül ki, hogy a tőkehallal töltött paprika a másik. Rímel a magyar töltött paprikára, de ennek sült paprikától lesz édeskés a szósza is. Papírforma szerint az empanada (kis töltött tésztabatyu) lehetne a harmadik kölyökfavorit. A hat ízből mi a marhásat, a rikottás-spenótosat és a hagymás-sajtosat próbáljuk: a budapesti átlaggal – merthogy ezt több helyen próbálják mások is bepörgetni – szemben itt a tészta kellően omlósra sikerül, csak a töltelék az, ami magában száraz hatású. A hozzá járuló pikáns paradicsomszósszal minden szépen kikerekedik, de gyerekeknek úgy már sok lesz a pikantériából.
A morcipan argentin véres hurka, a magyarral ellentétben marhahús alapokon áll, és itt kettévágva hever egy nagyon kellemesen zsíros lepénykében, egy kis salsával. Első ránézésre, sőt magába a hurkába harapva sem gondolnánk, de együtt pillanatok alatt elfogy. A főszereplő mégis egyértelműen a séfajánlatban szereplő marhaoldalas. A csonttal jön, és egy határozottabb nézéstől leomlik róla – (nagy)kanállal esszük. Bőségesen jut mellé pecsenyelé is, ami itt szerencsésen a sült hús levéről szól, és nem valami ragacsos BBQ-egyenmártás a megidézett földrész északi feléről. A krumplipüré ellenben, hacsak nem az újdonsült törzsvendégek követelték ki, el is maradhatna.
A meglepetésnek hívott desszerttel zárunk, ami annak alapján, ahány fotón felbukkan, sokaknak már nem meglepetés: dulce de lechés (nádcukorból készült karamellkrémes) sült ananász, ami valahogyan képes nem gejl lenni. A honlapról nem egyértelműek a kiszállítás határai, de azzal és a bejutással is érdemes próbálkozni: a Barrio ételei műfaján belül házias, otthon mégis nehezen reprodukálható, amúgy is társaságba való fogások, egészen korrekt ársávban.
Barrio Budapest II., Hidegkúti út 2/a. A teszt időpontja: 2022. január 23.
Változott a piac, változott a világ, változott a hallgatóság, de a Jazzy 15 éve velünk van, ami nem csak egy rádió életében nagy idő. Nincs bulvár, celeb hírek, van helyette gazdaság, kultúra és válogatott, nem mainstream zene. De kik hallgatják, és merre tart ma a Jazzy Rádió? Suri Imrével, a rádió ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.
