A legtöbben még mindig az „anyukám papucsa” kategóriába sorolják a Batz lábbeliket, így Kárpáti Zoltán alapító most az ismert cipőtervezővel, Vágó Rékával szövetkezett, hogy forradalmit fiatalítson a dizájnon. A Rekavago márkával közös, fagylaltszínű papucsokból álló kollekció jól passzol abba a világtrendbe, hogy már esküvőkön sem kötelező a magassarkú. A covid elhozta a kényelmi cipők idejét.
„Aztán majd ezzel a fotóval zsaroltok, hogy kedvezményt kértek karácsonyra, ugye?” – poénkodik Kárpáti Zoltán, miután egy lendülettel felhasal a tárgyaló kerek asztalának közepére, hogy segítsen a fotózáshoz eligazítani a vadonatúj mintakollekciós papucsokat. Merthogy egyszerre kapjuk elő a telefonunkat Vágó Rékával, az új co-branded lábbelik tervezőjével.
„Zoli nevét ismertem korábban is, de miután felkért a közös munkára, és először találkoztunk, meglepődtem, mert nem ilyen Kárpáti Zoltánra számítottam – nevet Réka. – Joviális papucsforgalmazó úriembert képzeltem el, bajusszal, kockás ingben, erre megjelent ilyen makulátlanul elegánsan, nagyon kék szemekkel, és azt mondta, hogy »na, akkor megyünk tárgyalni?«.”
Ahogy a mondás is tartja: kellett, mint az argentin grillétterem Pesthidegkútnak.
Persze, nincs ilyen mondás – ráadásul a Hidegkúti út, ahol járunk, az utcatáblák szerint már Hársakalja–Remetekertváros –, de lehetne. Az a rész határozottan megáll, hogy a Barriót a nyár végi start óta a keblére ölelte a környék (a név is ezt jelenti). Minket, a tengerszinthez közelebb élőket lassabban ért el a hír, így aztán nekünk az is váratlan, hogy amikor vasárnap nyitás után percekkel besétálunk, foglalás nélkül csak szomorú fejingatást kapunk a télen ötven szék körüli étteremben.
Konrády Zoltán a 2010-es évek nagy felfutásától a koronavírus-pöröly lesújtásáig vitte az amerikai értelemben véve steakes Knrdyt a belvárosban, és a posztcovid korszellemmel teljes összhangban inkább ott nyitott új helyet, ahol életvitelszerűen tartózkodnak fizetőképes magyarok. Budának is egy olyan, éttermekkel ritkásan ellátott határszéli részét választotta, hogy ha még terjeszkedne kicsit a kert, az már átlógna Solymárra. A séf magyar, de a konyhai és a pincércsapat egy része is spanyol ajkú. A koncepció szíve egy parrilla, azaz óriás faszenes grill, de az argentin határt nem őrzik szigorúan, vannak baszk, katalán és pánamerikai fogások is.
Ülőhely híján nekünk az elvitel jut, és a felismerés, hogy a Barrióba is átmentett steakeket nem kéne egy műanyagdobozban kihűlni hagyni, úgyhogy másfelé indulunk. A látványból a cevichénél is elvesz, hogy dobozból jön (tányéron a fotók alapján igen dekoratív volna), és az a vicc is gyorsan elfárad benne, hogy megpirítva kerül bele a kukorica. A hal viszont üdítően friss, és egy nagyon szépen belőtt arányú, kellemesen savas-citrusos, kulturáltan csípős leche de tigre (tigristej) marinád áztatja.
Külön gyerekmenüt nem láttam, viszont gyerekeket a vendégtérben bőven. A Barrióban pizza is sül, nekik az lehetne az egyik kézenfekvő választás, és kóstolva az derül ki, hogy a tőkehallal töltött paprika a másik. Rímel a magyar töltött paprikára, de ennek sült paprikától lesz édeskés a szósza is. Papírforma szerint az empanada (kis töltött tésztabatyu) lehetne a harmadik kölyökfavorit. A hat ízből mi a marhásat, a rikottás-spenótosat és a hagymás-sajtosat próbáljuk: a budapesti átlaggal – merthogy ezt több helyen próbálják mások is bepörgetni – szemben itt a tészta kellően omlósra sikerül, csak a töltelék az, ami magában száraz hatású. A hozzá járuló pikáns paradicsomszósszal minden szépen kikerekedik, de gyerekeknek úgy már sok lesz a pikantériából.
A morcipan argentin véres hurka, a magyarral ellentétben marhahús alapokon áll, és itt kettévágva hever egy nagyon kellemesen zsíros lepénykében, egy kis salsával. Első ránézésre, sőt magába a hurkába harapva sem gondolnánk, de együtt pillanatok alatt elfogy. A főszereplő mégis egyértelműen a séfajánlatban szereplő marhaoldalas. A csonttal jön, és egy határozottabb nézéstől leomlik róla – (nagy)kanállal esszük. Bőségesen jut mellé pecsenyelé is, ami itt szerencsésen a sült hús levéről szól, és nem valami ragacsos BBQ-egyenmártás a megidézett földrész északi feléről. A krumplipüré ellenben, hacsak nem az újdonsült törzsvendégek követelték ki, el is maradhatna.
A meglepetésnek hívott desszerttel zárunk, ami annak alapján, ahány fotón felbukkan, sokaknak már nem meglepetés: dulce de lechés (nádcukorból készült karamellkrémes) sült ananász, ami valahogyan képes nem gejl lenni. A honlapról nem egyértelműek a kiszállítás határai, de azzal és a bejutással is érdemes próbálkozni: a Barrio ételei műfaján belül házias, otthon mégis nehezen reprodukálható, amúgy is társaságba való fogások, egészen korrekt ársávban.
Barrio Budapest II., Hidegkúti út 2/a. A teszt időpontja: 2022. január 23.
A műgyűjtés környezetbarát tevékenység, nemcsak neki, de a környezetének is tetszik, vallja Janikovszky János. A Móra Könyvkiadó tulajdonosa nem szokott róla beszélni, de nagyjából ötszáz darabos műgyűjteménye van. Amúgy sem felvágós típus, nem költ drága holmikra, butatelefont használ, még karórája sincs. A mindennapok egyszerűségét és finomságait megfogó, modern magyar festményekbe viszont évtizedek után is magával ragadóan réved bele.
