Halász-Magyari Bernadett először francia bulldogja érzékeny bőrére készített természetes összetevőkből szappant 2015-ben, és akkor még álmaiban sem gondolta volna, hogy öt évvel később százmillió forint árbevételű céget vezet majd Kiskunhalason. De miután Bosco állapota látványosan javult, jöttek az újabb termékek, a levendulás kutyasampontól a sheavajas mancsápolóig.
„Nemrég elvittem a kisfiam a gyerekorvoshoz, és a doktornő megjegyezte, hogy milyen szép a popsiján a bőr, nincs kipirosodva, nem kiütéses. Mondtam neki, hogy ez azért van, mert a mancsápolónkkal kenem. Ha a kisfiam bőrére ilyen hatással van, akkor talán a kutyáknak is elég jó” – mondja nevetve Halász-Magyari Bernadett. Aztán még hozzáteszi, hogy a mancsápolót amúgy meg is lehetne enni. „Az egyik hatósági állatorvos, aki a minőségét vizsgálta, egyszer mondta is, hogy ezt a mancsápolót akár pirítósra is lehetne kenni. A kutyasamponunkat is használom magunkon is.” Detti (Bernadett helyett mindenki így hívja) 2015-ben még mint grafikus és webdizájner dolgozott férjével, Halász Viktorral. Egyre többször hallotta ismerősöktől is, hogy hozzá hasonlóan nehezen vagy egyáltalán nem találnak természetes összetevőkből álló kozmetikumokat a kutyáiknak. Készített egy közösségimédia-felmérést, hogy lenne-e kereslet efféle termékekre. A pozitív választ biztatásnak vette.
Öt évvel ezelőtt a Facebook-oldalán kezdte el My Bulldog névre keresztelt termékei népszerűsítését, és a rendelések száma rögtön rohamosan nőtt. A második évben már ötször annyi terméket adtak el, mint az elsőben, aztán minden évben megduplázódott a forgalom. A koronavírus-járvány alatti kutyás boomot ők is megérezték, éjjel-nappal csomagolták a rendeléseket. Ekkor adták fel az első álláshirdetést, és azonnal két új munkatársat vettek fel. A csapat azóta még egy fővel bővült, és hamarosan újabb kollégákra lesz szükség, annyi a munka.
Elvégzett egy kanadai online kutyaherbológus-képzést, mert bár a gyógynövényeket és hatásukat ismerte, szeretett volna többet tudni a kutyák igényeiről.
Az N28 abban erős, ami leírva is a koncepció legjobban hangzó része: biztos kézzel válogatott, kevésbé ismert magyar borok hasonlóan biztos kézzel tálalt mediterrán falatokkal.
Ahhoz képest, hogy borbárról van szó, a Nagymező utcai N28 (sosem találnátok ki a házszámot) a konyha terén is sokat vállal, pontosabban sokat mond: a promóanyagok a séf pedigréje mellett párizsi, baszk és katalán behatásokról mesélnek hosszan. Két pincészet, a Tokaj-hegyvidéki Barta meg az etyek–budai-borvidék kevésbé ismert pázmándi–nadapi csücskében tevékeny Szentesi közös vállalkozásáról van szó. (Utóbbi készíti a pezsgőket kábé minden olyan magyar pincének, amelyik saját pezsgőpince nélkül dolgozik, tehát mindenkinek, aki nem Sauska, Kreinbacher vagy Garamvári. Fajtamentő projektjeivel egyetemben mi is elbeszéltük borászportré-sorozatunk elején: Forbes, 2014/12). De nem csak a tulajok borait lehet kérni, sőt a borlap nagyobbik részét másoktól válogatták, viszont azokat is a mainstream radar alatti magyarokból.
A menü első oldalát rengeteg pintxo (tapas baszkul) és érlelt felvágott alkotja, jóval kevesebb meleg étel sorakozik a második oldalon. Egész vacsorára jöttünk, úgyhogy nekünk úgy tűnik adekvátnak, hogy utóbbiakkal nyissunk, mert ott vannak a fehérboros induláshoz jobban passzoló dolgok.
Az égetett brokkoli brindzás rikottával majdnem annyira jó, mint ahogy hangzik: a rikotta könnyűvé teszi a juhtúrót, a juhtúró pikánssá a rikottát. Az odakapatott zöldség a lehető legérdekesebb arcát mutatja, és a mandula is csak hozzáad, a szirupos hatású narancslekvár viszont inkább elvesz, pedig fanyarabb formában annak is lehetne helye. Fűszerből viszont olyan bőven jut a tányérra, hogy egy részüket inkább másik főételünkben, a beregi csirkemarengóban látnánk viszont szívesen. Ez egy alsó- és felsőcomb paradicsomos mártásban, amely mártást a szó mindkét értelmében kiváló olívaolaj miatt remek tunkolni, viszont egy egész tányért a semlegesnek meghagyott puha húsokkal nem tud elvinni a hátán.
A boroknál vörösre emeljük a tétet, az étlapon meg kapcsolunk egy hátramenetet a pintxókkal, és ott értjük meg, mit akar a hely. A névadó tányérkán a főételeket elkísérő bagettnél sokkal izgalmasabb levegős, kovászos kenyéren fantasztikus iberico sonka jön, rajta mintaszerűen pirult kacsamáj és két szép darab rák, az ízeket balzsamos öntet húzza össze. Az asztaltársamnak a máj már túlzás is dekadenciából, de szerintem szépen köt át a sós érlelt sonkától az édeskés rákhoz, és egyébként sincs olyan, hogy valami túl dekadens.
A chorizós változatban ugyanezt a kenyeret pirult kiadásban a már ismerős olívaolaj itatja át, és olvadt brie tartja a szalámikat. Először a kenyér roppan, és a paprikás íz köszön be, aztán a karamellizált sajt adja meg azt az utóízt, ami remekül cseng össze a fűszeres vörösborokkal. Pincérünk előre jelzi, hogy a pintxók aprók lesznek, de nem azok, ha nem is főételnyi adagok.
Desszertet nem is tudunk kérni, így kérdőjel marad, hogy milyen lett volna, mondjuk, az égetett baszk túrótorta, de olyan régóta ülünk a látványpult mellett, hogy muszáj inkább még néhány sonkát és szalámit kérnünk a mediterrán válogatásból a borok mellé (helyes döntésnek bizonyul).
A kiszolgálás igyekvő és értő, bár nem bolondbiztos: borból is, ételből is többféle ajánlás fog felmerülni minden ponton, az ösztönökre és a kortyokra kell hallgatni. A mi esténket némiképp átkeretezi, hogy a vendégtér mintegy húsz székéből nyolcat aznap az egyik tulajdonos borász és vendégei, köztük Az Ismert Kormánypárti Publicista foglalnak el. Nem voltak hangosabbak, mint bármelyik nyolcfős társaság lenne egy borbárban ottlétük harmadik órájában, csak a házigazdájuk volt túl lelkes, újra és újra odaintve az asztalhoz a kétfős pincérgárda legalább egyik tagját egy-egy újabb itallal.
A borászatlátogatások fényét mindig emeli, ha ott van a borász, akkor is, ha épp másik társaságot kalauzol, de ez a szabály a borbárokra nem örökíthető át: amikor fejenként 10–15 ezer forintot költ az ember egy könnyed estére, akkor szerintem onnan indulunk, hogy a pincér nyugodtan befejezheti az italunk kitöltését, és az úristen sem szólítja el közben.
N28 Budapest VI., Nagymező utca 28. A teszt időpontja: 2021. december 8.
Ezt ettük: Csirkemarengo: 4290 Égetett brokkoli rikottával: 2890 N28 pintxo: 3290 Chorizo, brie: 1940 Szalámitál: 2990 Öt pohár bor: 6640 Egy nagy víz: 860 Szervizdíj: 2748 Összesen két főre: 25 648 forint
Brazília, Egyiptom, Ghána, Üzbegisztán, Vietnám és még 57 másik ország. A közös bennük, hogy magyar cégektől importálnak és kapcsolatban vannak a VI. kerületi Nagymező utcával.
Az elmúlt félévben Dabas felkerült az ország gasztronómiai térképére, aminek nem más az oka, mint egy újonnan nyílt, izgalmas delikát és bisztró. Kevesebb mint egy órára Budapest belvárosától igazi gourmet mennyország vár ránk, ami kirándulási úticélnak sem utolsó, de a helyiek körében is kedvenc. A Dabas Deli · Bistro egy világutazás vége, és egy ízutazás kezdete.
Breitling, Cartier, Maurice Lacroix, Pandora, Raimond Weil, Zenith – ezeknek a márkáknak az óráit és ékszereit a Juta üzletekben lehetett először megvásárolni Magyarországon. Az induláshoz harminc évvel ezelőtt kellett egy német rokon, akinek az üzleti bölcsességeit aztán a második generáció is hasznosította. Az egymást jól kiegészítő testvérpár két tagja, Simon Anna és Zsuzsa azt szeretnék, hogy az ékszer szóról mindenkinek az ő üzletük jusson eszébe.
