Gál Miklósné pszichológus – áll az irodaajtón, amit először meglátok a fényes, nagy ablakokkal teli emeleti szintre benyitva. Gál Miklós tulajdonos ügyvezető ajtaja már nekem háttal van, nyilván a feleségéé az említett iroda. Miklós büszkén meséli is, hogy felesége, Piroska az itteni alkalmazottaknak fog rendelkezésre állni, csak most még elég sűrű a programja, a magánrendelése és a klinikai szak egyelőre nem engedi.
A debreceni Csoki Max nagykereskedés központjában járok. A Gál család csupán három percre lakik autóval. Hol máshol, ha nem a Metro mellett vezetne az otthonuk és munkahelyük közti új útszakasz.
„Azért építették, mert tudták, hogy átköltözünk” – poénkodik Miklós. Tavaly év elején adták át a tízezer négyzetméteres csarnokot, benne irodákkal, külön készletről futó raktárral és C+C (cash and carry) áruházzal, ahová a kereskedő betolja a bevásárlókocsit és válogat a lassan húszezer cikkelem közül. Főleg csokiból és vegyi áruból – az illatmarketinggel nincs is gond. Százötvenen dolgoznak a cégben, sokan tizenöt–húsz éve, megvan a kemény mag is. El is mosolyodok, ahogy bejárás közben ő és a fia, Levente minden dolgozóval kezet ráz, és a nevén köszönti.
A Csoki Max ma már családi vállalkozás, Miklós alapítótársa menet közben kivált a cégből. Miklós mindhárom gyermekének megadta a lehetőséget, hogy beszálljanak. Persze mindegyikük azzal foglalkozhat, amivel szeretne, a lényeg, hogy boldogok legyenek. Lánya, Kinga a fővárosban edződik egy multinál, kisebbik fia, András épp újságírónak tanul Szegeden. Leventét viszont érdekelte a dolog, most már egy éve itt dolgozik. Nincs még a fejében minden munkatársuk neve, de rajta van az ügyön. Sokat ötletelgetnek az apjával, otthon is kibeszélik a napi ügyeket. „Leülünk hétvégén, és szóba jön, mit hogyan kellene megoldani. Amikor az öcsém vagy a nővérem nem tud hozzászólni a beszélgetéshez, akkor abbahagyjuk” – mondja Levente.
A slepptúra idején minden elemnek fejből tudtuk az árát. Ebben így lehetett sikeresnek lenni, aki lapozgatott
az árakért, az nem volt az.
Barkasom van, alkalmas a munkára
Gálék nem tősgyökeres debreceniek, 2000 óta élnek a városban. Miklós a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértón nőtt fel, szülei állattartással, növény- és gyümölcstermesztéssel foglalkoztak, a javak egy részét piacon értékesítették. Édesanyja sokat anekdotázott arról, hogy már fiatalon eljárt a megtermelt áruval, és mindig az ő portékája fogyott el leghamarabb. Miklós a 80-as évek közepén, a középiskola után csatlakozott be, mondhatni, itt indult a kereskedői pályafutása. Édesapja nagyon korán meghalt, ezt lelkileg nehezen dolgozták fel.
Miklós húszévesen nősült meg, utána feleségével Szegedre költöztek. Piroska főiskolára járt, ő pedig egy frissen jött osztrák–magyar vegyesvállalatnál lett raktárvezető. „Mindenkinek feltették a kérdést, hogy fel merik-e a nulláról építeni a rendszert – meséli. – Többen azt felelték, egy embernek ez sok. Nekünk szükségünk volt a jövedelemre, mondtam, hogy elvállalom. Félsz nem volt bennem.” Így csöppent bele a tizennégy-tizenöt munkaórás napok világába.
A felesége közben végzett a főiskolán, de Szegeden nem talált állást, ezért Borsodba, Hidasnémetire költöztek, ahol Miklós zöldségboltot nyitott. Zárás után egy használt Nysa furgonba pakolta be a még eladható árut, aztán elindult vele a környéken, amolyan Family Frost-jelleggel. Piroska közben védőnőként dolgozott, így kaptak szolgálati lakást. Négy évig ment ez, aztán beütött a válság. Miskolcon, Diósgyőrön és Ózdon bezártak a kohók, sok munkanélküli jött vissza a környékre, a kereslet pedig beesett. Miklóstól csak a legszükségesebbet vették, hiába tartott ekkor már konzervet, fűszert és üdítőt is. A Nysát Zsigulira cserélték, és visszaköltöztek Újfehértóra.
Miklós innen egy akkor Pestre érkezett, itthon mindössze néhány évig működő francia vegyiárucéghez ment állásinterjúra. Forgalmazót kerestek. Mikor rákérdeztek, milyen autója van, rádöbbent: nem vallhatja be, hogy Zsiguli. Meglátta ugyanis a literes kiszerelésű flakonokat tucatjával dobozolva, be se fértek azok hozzá. Ott helyben találta ki, hogy ha a Zsigulit eladja, vehetne egy Barkast. „Volt benne egy köztes fal, elöl lehetett ülni ketten, aztán egy hármas ülés, majd a raktér. Azt mondtam tehát, egy vegyes használatú Barkasom van, alkalmas a munkára.”
A cég megyénként három-négy ember akart felvenni. Miklóst csak úgy érdekelte az állás, ha egyedül vihette Szabolcs-Szatmárt. „Hát de én azt hogy képzelem?” – kapta feleletül. Tudta, hogy a vegyi áru forgási sebessége lassabb, mint az élelmiszeré, mire négy-öt nap alatt körbeér a megyében, újra vásárolnának tőle. Három hónap próbaidőt kért, belementek – és jól sült el a dolog. Így indultak az úgynevezett slepptúrák. A bepolcozott kisteherautót feltöltötte áruval, megjelent az üzlet előtt, és kihívta az üzletvezetőt, hogy vásároljon.
Egy év alatt fel tudtak zárkózni arra a szintre, hogy szeszes ital és friss áru kivételével már mindent lehessen vásárolni náluk, akár kisállat- vagy babatermékeket is.
Pesten havonta volt egyeztetés a cégnél. Itt találkozott 1995-ben négy debreceni férfival, akik ugyanúgy slepptúrában forgalmaztak, csak édességet és Debrecenben. Felajánlották Miklósnak, hogy csatlakozzon hozzájuk és vigye Szabolcs-Szatmárt, mondván, ha boldogult a vegyi áruval, a csokival még könnyebb dolga lesz. Miklós idővel el is engedte a vegyi árut – igaz, nem örökre. Akkor annyi látszott, hogy vegyi áruból több nem férne a furgonba, ellenben csokiból négy–ötszáz cikkelemet is be lehetett pakolni. „Minőségi importcsokoládékkal indultunk, de már a harmadik boltban azt kérdezték: Balaton szelet nincs? Sport szelet nincs? Boci csoki?” – mondja. Megvásárolta tehát ezeket is, és ez egyik napról a másikra megduplázta a forgalmat.
Akkortájt nagyon sokan slepptúráztak, valahogyan ki kellett tudni emelkedni a tömegből. „Sohasem tukmáltam. Se a terméket, se magam. Erre számított mindenki, hogy tukmálni fogok, mint a többiek.” Ha érkeztekor éppen nem akartak vagy tudtak tőle venni, hát eljött a jövő héten is. Az árusokat így tette kíváncsivá. „A tömegtermékeket vitték sokan. Viszont ott voltak a különleges, német, olasz termékek, amiket a keleti régióban nem nagyon forgalmazott senki, velük lehetett betalálni. A tömegáru árrését nem lehetett magasra tenni, mert mindenki tudta az árát. A minőségi dolgokon tudtam nagyobb árrést realizálni, azt nem lehetett mivel összehasonlítani.”
Közben a Barkast egy nagyobb Volkswagenre cserélte, két év után, 1997-ben pedig egyik társával kivált az ötösfogatból, hogy megalapítsa a Csoki Maxot. Béreltek egy nagyobb raktárt, tíz vállalkozó csatlakozott hozzájuk, meghatározták nekik a jutalékot, és felosztották köztük a régiót.
Cicamosdás, pólócsere, és vártuk a vevőket
Már csak a régiós versenytársak, a Sweet-Line, a Kerekes (a Privát hálózat létrehozója) vagy az Alaszka (a Reál alapító tagja) miatt sem volt mindegy, hol telepednek le Miklósék. Végül Debrecen kereskedelmi gócpontjában találták meg a helyüket. Itt 1998 elején máris eldöntötték, hogy megnyitják C+C áruházukat. Azokban az időkben a C+C-k nagyon jól működtek, a Csoki Max forgalmának is innen jött az ötven–hatvan százaléka. Ekkor is még napi tizenöt órában ment a munka.
„Hajnalban kimentünk a raktárba, kiszolgáltuk azokat, akik nekünk terítettek. Ők hét óráig elindultak, mi pedig hétkor nyitottuk a nagykert. Egy kis cicamosdás, pólócsere, és már vártuk a vevőket.” Miklóséknak óriási sikerélményük volt: „Mintha dróton húztak volna, úgy fejlődtünk.” Ahogy kibéreltek egy négyszáz négyzetméteres raktárt, rá három hónapra lecsaptak a mögötte lévő másik négyszáz négyzetméterre is. 1998 év végére már 1200 négyzetméteren voltak, a konkurencia mintájára ekkor kezdtek el akciós újságot is nyomni. Utóbbi nagyon stabil lábbá vált, az értékesítést máig hatásosan lehet vele irányítani.
„Mi is hasonlóan kezdtük a 90-es évek elején. Személy szerint én is mint területi képviselő. Miklós slepptúrás vállalkozóként tőlünk is vitt árut” – emlékszik vissza Nagy Katalin, a szintén debreceni, szintén édességekkel startoló, szintén a 90-es években gyors fejlődést elérő Sweet-Line nagykereskedelem ügyvezetője. Ők konkrétan török gumicukorkával kezdték, ma mintegy tízezer négyzetméteren működnek. „Egészséges konkurenciaként tekintettünk egymásra – meséli Katalin a Csoki Maxról. – Tiszteletben tartottuk egymást, beszéltünk egymással.”
A Csoki Max-slepptúrák az alapítás után kábé még egy évtizedig mentek. Aztán lecsengett ez a vonal, legalábbis Miklóséknál. „Kevés volt az a választék, amit autóra tudtunk pakolni. Azt se lehetett eltalálni, kinek mire van épp szüksége.” Akkor már négy–ötezer árucikkel dolgoztak, ennek már csak a tizede fért a furgonba. Informatikai fejlesztésekbe kezdtek, és 2006-tól az üzletkötők már laptoppal mentek az üzletekbe, amin a teljes árukészletet meg tudták mutatni, majd egy-két napon belül szállítani is tudtak. Ez a területükön akkor újszerűnek hatott.
Ahogy a Csoki Max nőtt, úgy jött a tudás is, legyen szó forgóeszköz-menedzsmentről vagy árképzésről. „A slepptúra idején minden elemnek fejből tudtuk az árát. Ebben így lehetett sikeresnek lenni, aki lapozgatott az árakért, az nem volt az – mondja. – Remélem, nem fog nagyképűen hangzani, de azt gondolom, bennünk megvan az a bizonyos kereskedői véna.” Persze, döntöttek rosszul is: volt, hogy a szorzót és a piaci fogadtatást mérték el, és ezért kisebb profitért kellett átárazniuk, vagy hogy a szavatosság miatt akár beszerzési ár alatt kellett valamin túladniuk, csak hogy ne legyen veszteség. Az arányok azért Miklós szerint jók, rossz döntést sokkal ritkábban hoztak.
A csokoládé mellett a kávénak volt még náluk kezdettől óriási szerepe, akkortájt az határozta meg egy kereskedésnek a minősítését, mennyiért adta a stratégiai fontosságú kávékat, a Palomát, a Karavánt vagy az Omniát. Emiatt aztán volt márka, amit éveken át szinte nem létező, egyforintos árréssel adtak. Ez volt a legolcsóbb marketingeszközük, így vásároltak tőlük mást is. Akkor ez nagyon jól működött, ma már annyival nagyobbak a költségeik, hogy leálltak vele.
Helyette a beszerzésen van a hangsúly. 2007-ben megalapították két másik nagykereskedéssel a Next Unio beszerzési társulást, ami nagy gyártó- és forgalmazócégekkel szerződik, leadja egyben a három fél rendelését, számláz, és a beszállítókkal is kommunikál. Mára ketten maradtak az alapítókból, a nyíregyházi Yes Kft. és a Csoki Max. Emellett is sok külsős cégtől vásárolnak, a társuláshoz pedig tizenkét-tizenhárom további nagyker is csatlakozott partnerként, az összforgalmuk együtt mára több tízmilliárd forint.
Csoki Max Magyarország Kft.
Alapítás:
2006*
Tulajdonos:
Gál Miklós
Árbevétel
(milliárd forint):
2018
5,7
2019
7,1
2020
9,3
Adózott eredmény
(millió forint):
2018
204,2
2019
235,5
2020
296,4
*Előtte a Csoki Max Kft. működött 1997-től, ami 2007-ben megszűnt.
Forrás: cégközlés, Dun & Bradstreet
Aki szeptember végén ébredt fel, az elkésett
2015-ben részben a kényszer szülte az akkori telephelyük melletti, akkorra már nehéz helyzetbe került Vegyi Max felvásárlását. Miklós elmondása szerint ebben ugyanakkor nagy lehetőségeket láttak, mivel más nagykerek akkor már vegyi áruval is foglalkoztak, ők főképp csak élelmiszerrel. Így viszont egy év alatt fel tudtak zárkózni arra a szintre, hogy szeszes ital és friss áru kivételével már mindent lehessen vásárolni náluk, akár kisállat- vagy babatermékeket is. Miklós a teljes csapatot átvette, csak a korábbi tulajdonos távozott.
A covidjárvány nemcsak hogy nem okozott a Csoki-Vegyi Maxnak problémákat, de 2020-at látványos árbevétel-növekedéssel zárták. Miklós szerint ezt a növekedést inkább korábbi stratégiai döntések idézték elő, az előző raktárban például előre lemodellezték mindazt, amit most visznek tízezer négyzetméteren.
Ettől még a járvány kirobbanása utáni első húsvéton több tízmilliót buktak, hiába vásároltak be előre a szezonra, a húsvét akkor mindenkit hidegen hagyott. Az áru nem maradt gazdátlanul, környékbeli kórházaknak, gyermekosztályoknak adományozták.
Emellett új partnerekkel igyekezték befoltozni a kereskedők forgalomzuhanása okozta kiesést. Máskor is így hárítanak krízishelyzeteket. Amikor például a konkurencia új raktárral és beszerzési ár körüli értékesítéssel debütált Debrecenben, a Csoki Max forgalma is harminc százalékot ugrott. A gazdasági világválság évében, 2008-ban is harminc százalékot nőttek, ahhoz akkor a teljes üzleti stratégiát át kellett alakítani és a kisebb büdzsé miatt olcsóbb termékre kellett váltani, hiszen a partnerek attól még ugyanúgy keresték karácsonyra a szaloncukrot.
A minőségi dolgokon tudtam nagyobb árrést realizálni, azt nem lehetett mivel összehasonlítani.
Jelenleg a pandémia okozta globális ellátásilánc-problémák sem érintik őket túl mélyen: a karácsonyi szezonra már tavasszal leadták a rendeléseket, júniusban a szaloncukorra az előleget is. „Aki szeptember végén ébredt fel, hogy szaloncukrot venne, az elkésett. Nagyobb raktárkészlettel megyünk, gyorsan reagálunk a piacra.” Abban szerencsésnek érzi az ágazatukat, hogy a járvány miatt máshol kieső forgalmat részint az ő csatornáikban költik el a fogyasztók, hogy mondjuk kicsit több édesség, élelmiszer jusson karácsonyra. A felgyorsult inflációt egyelőre tudják kezelni, ha növekednek a költségeik, az áremelést tovább is hárítják, de a rezsiköltség-emelkedéssel igyekeznek nem így tenni, legalábbis amíg büdzsével bírják. Sofőr- és emberhiánnyal időszakosan ők is küzdenek, de a működésüket ez nem akadályozza, Miklós abban hisz, hogy a megfelelő feltételeket és légkört kell megteremteni.
Miklós a fiát, Leventét kezdi el fokozatosan bevonni a cégvezetésbe.
Nagy Katalin a Sweet-Line-tól így vélekedik a jelenleg zajló helyzetről: „Nem látjuk a végét. Hiába a szerződéses harminc nap, alapanyaghiányra, munkaerőhiányra, üzemanyaghiányra és a többire hivatkozva a beszállítók és gyártók azonnal, több lépcsőben emelnek árat.” Katalin alapvetően mindig optimista, emellett mint Miklós, ő is az előre tervezés híve. Igen ám, csak szerinte lassan már tervezni sem lehet. „Értem, mi zajlik most a világban, de kérdés, hogy a magyar vásárlóerő hogyan fogja ezt lereagálni, meddig lehet emelni az árakat, hogy eladható maradjon a termék.”
Miklósnak azért így is van egy füstbe ment terve. „Nemrég kivontam magam a kereskedelemből, a beruházást felügyeltem. Aztán gondoltam, ha így is működik, utána egy picit visszább léphetek.” Ahelyett viszont, hogy még több időt töltene a családjával, utazással vagy rockkoncerteken (vagy a hárommal egyszerre), a nagykercsoportért felelős cégvezető 2021 végén távozik a cégtől (több mint húsz év után máshol is ki szeretné próbálni magát), Miklós pedig úgy döntött, nem vesz fel a helyére új embert.
Helyette Leventét kezdi el fokozatosan bevonni a marketingből a cégvezetésbe, de ő is visszatér az operatív folyamatokba, mondván, mivel ő építette fel a céget, úgysincs olyan része, amit nem ismerne. A hátralépés tehát várat magára, de már rájött, hogy nincs ezzel gond. „Igazából mindenki nagyon elfoglalt körülöttem, egyedül meg úgysem érnék sokat a szabad időmmel.”
Vegyimax Magyarország Kft.
Alapítás:
2013**
Tulajdonos:
Gál Miklósné
Árbevétel
(milliárd forint):
2018
2,1
2019
2,8
2020
3,2
Adózott eredmény
(millió forint):
2018
44,2
2019
58,7
2020
28,0
**2016 óta működik Vegyimax Magyarország Kft.-ként.
Forrás: cégközlés, Dun & Bradstreet
