Máriásék szerettek társaságba járni. József, az apa a péterváradi kórház igazgatója, Adél, az anya a helyi rádió komolyzenei szerkesztője volt. Ismerték és szerették őket Újvidéken, de szívesen ismerkedtek mindenhol, még nyaraláskor a tengerparton is. Két gyerekükkel minden héten jártak koncertekre, kiállításokra, felolvasásokra, a programok után szívesen maradtak koccintani, vitázni, mulatni a rivalizáló művészeken.

Az 1980-as évek Vajdaságában vagyunk, tombolt az avantgárd Ladik Katalin színészetével, Szombathy Bálint képzőművészetével, Tolnai Ottó irodalmával és Király Ernő zenéjével. Ők voltak azok, akik a szerbiai magyar kisebbség különleges példaképeivé váltak – a térségükben formálódó erőszakra is reagáló – harsány avantgárd művészetükkel.
De a Máriás házaspárnak nemcsak itt voltak barátaik, hanem Londonban, Párizsban, Berlinben és Dániában is. Máriás Béla, azaz drMáriás ebbe a pacifista-humanista családba született bele, mindig maga körül érezte azt a pezsgő művészi közeget, és idővel ő is belenőtt. Bár beszűrődtek az elfojtott indulatok, Máriásék családi valósága még mindig inkább a béke volt.

A politikáé már nem annyira. Slobodan Miloševic’ a 80-as évek közepén kezdett felemelkedni az őt megelőző Tito elnök kultuszának módszeres lerombolásával, és ahogy az lenni szokott, a magáé felépítésével. drMáriás akkor a Belgrádi Művészeti Egyetem hallgatója volt, környezetében szerbek, horvátok, magyarok, szlovákok alkottak együtt úgy, mintha egy párhuzamos valóságban nem kéne éppen gyűlölniük egymást.

A bizonytalanság így is beférkőzött hétköznapjaikba. A boltokban félnaponta változtak az élelmiszerárak, és az eleinte alapvetően szimpatikus, nagy fülű Miloševic’ hamarosan rohamrendőröket és vízágyúkat küldött az egyetemi autonómiáért tüntető Máriásra és barátaira. Aztán néhány év alatt Miloševic’ populizmusa nyílt háborús stratégiává fejlődött, és a 90-es évekre már nemcsak gyűlölniük kellett egymást a Jugoszláviát alkotó nemzetiségeknek, hanem gyilkolniuk is.

„Én úgy döntöttem – mondja drMáriás –, hogy amíg nem kényszerítenek arra, hogy mást bántsak, addig maradok. És maradtam is, amíg nem akartak elvinni a vukovári frontra egy akkor még hivatalosan nem létező háború tartalékos katonájaként, hogy valamilyen módon véget vessenek nekem és a barátaimnak. Addig úgy éltem, mintha másnap akár béke is lehetne.”

A mára széles körben elismert és keresett festőművész-zenész extravagáns művészetét alapjaiban határozta meg az a kelet-európai létélmény, amiben egyszerre találta meg az elnyomást, a bizonytalanságot és a szabadságot. Apja orvosnak szánta, de azt mondta neki, ő a művészetével fog gyógyítani, ezért kisbetűvel vette fel a doktori címet művésznevébe.

„Az ember civilnek születik, és amíg egyéb kontextusba nem kényszerül, addig ezzel nem szembesül. Ilyenkor a művész dönthet úgy, hogy absztrakt-geometrikus dolgokat fest, és nem vesz róla tudomást, vagy szembefordul vele, mint egy kényszeres adottsággal, és felhasználja.” Az utóbbi mellett döntött.

Büntetésből jazzkoncert
Csintalan gyerek volt. Jó tanuló, de nyugtalan. „Akkor sem bírtam már a tekintélyuralmat, vagy legalábbis megpróbáltam valahogy ellensúlyozni” – mondja. A csintalansága odáig fajult, hogy kitűnő tanuló létére majdnem kirúgták az iskolából a rendszeres visszaszólások miatt. Az édesanyja szinte minden szülői értekezletről sírva jött haza, „büntetésből” pedig sokórás operákra, kísérletijazz- és etnokoncertekre vitte a fiát, aki akkor ezt hangos székcsapkodással fogadta.

Később mégis hangszerhez nyúlt, előbb zongorázni, majd harsonázni tanult meg, utóbbi elég nagy szerelem lett ahhoz, hogy a gimnáziumban is zenét akarjon tanulni, de a szüleiben megszólaló egzisztenciális szorongás hatására földrajz szakon kötött ki a természettudományi szakközépiskolában.

Szabad idejében viszont zenélt, mindenféle bandával, mindenféle stílusban. Otthon volt a jazzben, dixielandben, az art rockban és a klasszikus zenében is, de amire elhitte, hogy elég jól harsonázik, hogy felvegyék a belgrádi zeneművészeti egyetem klasszikus harsona szakára, megjött a behívó a kötelező sorkatonaság letöltésére. Tizenöt hónapot húzott le Karlovácon, Horvátországban, amit azzal tett magának elviselhetővé, hogy kineveztette magát „kulturális referenssé”, és igényelt egy tantermet, és könyvtárrá alakította, hogy a gyakorlatozásban elfáradt katonák erőt tudjanak meríteni a marxista irodalomból.

A terem azonban többnyire az ő privát műterme lett, ahol megszületett hosszú távú válasza a világ abszurditására. „Ha a világ szinte értelmetlenül rendezetlen és erőszakos, akkor a művészetben is meg kell próbálni ezt visszaadni” – mondja. És így Újvidékre hazatérve drMáriás nemcsak a katonaság, hanem a klasszikus zene kötöttségeit is boldogan hátrahagyta.

„A katonaságban töltött egy év hiperdadaizmus után hazatérve összegyűjtöttem a legfurcsább barbár géniuszokat az ismeretségi körömből, és rávezettem őket, hogy akkor zenéljünk.” Köztük volt Bada Tibor, a régi családi barát, akiből pár év múlva kiemelkedő avantgárd-dadaista összművész lett, Bada Dada néven. Srba, akinek furcsasága többek között abban mutatkozott meg, hogy egy maga építette óriási fa űrhajót tartott a lakásában. Csatlakozott még Suki, a tudatmódosítók nagy rajongója, és az egyensúly jegyében Jóka, az egészséges cselgáncsozó is.

Ők lettek a Tudósok zenekar. Más felállásban ugyan, de tizenöt albummal a hátuk mögött ma is aktívan agykatapultálnak koncertjeiken olyan dalokkal, mint az Apa kocsit hajt, a Hazug palacsinta, a Rohanok egy tolókocsiban érted vagy a Gyere be a diszkóba. „A próbákon a szó minden értelmében legszabadabb improvizációra törekedtünk, a koncerteknek egy időben tömegoszlató, később tömegbevonzó jellegük volt. Mindenesetre mindig egy szokatlan, különutas művészeti jelenség maradt” – mondja életművükről drMáriás.

Gyere be a diszkóba
Mondták, gyere, gyere, gyere, gyere, gyere be a diszkóba
Kérdik, milyen zenét szeretsz
Mondom, Mozartot és Dvorzsákot
Csakis Mozartot és csakis Dvorzsákot
Te nem értesz a zenéhez
Mondták, és újra belémszúrtak valamilyen villákat meg kanalakat és drótokat
Te nem értesz a zenéhez
Te teljesen nem értesz a zenéhez,
Ezért gyere be a diszkóba!
(Tudósok)

Ezt már nem lehet olvasással megúszni
Bada Dadával több mint tíz évig a legfontosabb alkotótársak maradtak a Tudósokon kívül is. drMáriás részben az ő hatására kezdett festeni tizennyolc évesen ugyanolyan ösztönös, keresetlen stílusban, ahogy korábban a zenéhez nyúlt.

Bár továbbtanulást még mindig a zeneművészetin tervezte, jövője szerves részének tekintette a festészetet is, sőt elkezdett írni is. Soha nem fordult meg a fejében, hogy művész csak abból lehet, aki iskolát végez hozzá. Két tucat kötete jelent meg mindenféle műfajban, Lomtalanítás című regényét egy nagy kínai kiadó is lefordíttatta, és kiadta 2016-ban.

Próbál hetente egy képet megfesteni, és mindegyikre komolyan rákészül. Anyagot gyűjt, koncepciót készít, dramaturgiát épít.

Ha minden a tervei szerint alakult volna, a harsona szak elvégzése után beült volna az újvidéki rádió jazz-zenekarába, mellette festhetett és zenélhetett volna a saját szakállára. De amikor az egyik felvételiztető tanár, egy szigorú katonazenész tudomást szerzett róla, hogy zenekarával milyen zenét játszanak, még a felvételizéstől is eltiltotta.
Az utolsó pillanatban jelentkezett át etnomuzikológiára, ezt a véletlent máig nagy szerencséjének tartja. „Kinyílt egy új világ. Sokféle zenét ismertem addig, de azt, hogy milyenek az ősi balkáni, afrikai, ázsiai zenék és rítusok, nem. Lenyűgözött, egyszerre félelmetes és gyönyörű világot ismertem meg.”

De nem csak a felvételi tartogatott váratlan fordulatot. 1991-ben behívták a jugoszláv néphadseregbe, ezúttal a frontra. Két fegyveres katonarendőr jóformán betört a lakásukba, és átvetették édesanyjával a behívót. Emlékezett, mit ígért magának, és tudta, hogy ez már nem az a háború, ahol visszavonulhat olvasni, és még aznap hajnalban Magyarországra szökött egy középkorú nővel és annak barátnőjével. A határon azt mondta, fellépésre jön, és amikor a gyanakvó határőrt egy pillanatra félrehívta a társa, padlógázzal áthajtottak az ellenőrzőponton.

Apja orvosnak szánta, de azt mondta neki, ő a művészetével fog gyógyítani, ezért kisbetűvel vette fel a doktori címet művésznevébe.

Művészbarátainál, feLugossy Lászlónál, Bukta Imrénél lakott, hol Budapesten, hol Szentendrén, és egészen addig szerepelt a körözési listán katonaszökevényként, amíg a háború káosza túl nagy lett ahhoz, hogy jusson erőforrás a szökevények felkutatására. Nem tudta, meddig kell itt maradnia, meddig tart a háború, de mivel tovább, mint gondolta volna, átjött a párja, Csilla is, akivel a gimnázium óta vannak kapcsolatban. Aztán még tovább húzódott, és már össze is házasodtak. Amikor a második gyerekük is Magyarországon született meg, belátták, hogy talán most már végleg itt fognak élni.

Szülei azonban a háború alatt végig Újvidéken maradtak, óvóhelyen vészelték át azt is, ahogy a NATO városukat bombázza 1999-ben. A maguk módszereivel az egész család kivette részét az ellenállásból: apja megszervezte a gyógyszerek elosztását a magyar kisebbség körében, tanfolyamokat tartott arról, hogyan kell tiszta vízhez jutni vagy főzni hadi körülmények között, fia pedig – miután 94-ben szerzett egy magyar útlevelet – a Tudósok haragzenélését vitte vissza háborúellenes fesztiválokra, tüntetésekre.

A Budapesten maradással és család­alapítással új korszak kezdődött az életében: egyre fontosabb lett a festészet. A Tudósok is megtalálta közönségét, 1996-ra már a Szigeten is felléptek, a sokadik albumot vették fel, koncertjeiken tizenhat és hatvanéves együtt ordította, hogy Pénzt! Pinát! Pálinkát!

A már családos drMáriásnak döntenie kellett: főállású művésznek áll, és a megélhetésért alkotásait kissé a piaci ízléshez hangolja, vagy megpróbál másból egzisztenciát teremteni, és megtartja függetlennek a művészetét. „Nem akartam, hogy az eladás arra kényszerítsen, hogy barátságosabb, limonádébb képeket fessek – mondja. – Olyat festek, amilyet akarok, ha kell valakinek, az jó, ha nem, úgy is jó.”

Első civil munkája a Danubius Sprachschule nyelviskola angoltanári állása volt. Szakadt Martens bakancsban, ávós kabátban, Vörös Október-zakóban ment tanítani hat parlamenti képviselőt a pesti „Fehér Házba”, ami az Államvédelmi Hatóság központja volt, mielőtt az országgyűlés irodaháza lett. Bevált, hívták máshová is, és ő mindenhová elment. Tanított a Bethesda Gyermekkórházban, ügyvédi irodákban és egy kőbányai munkanélküli-hivatalban is.
„Úgy fogtam fel, mint egy konceptuális művészeti kísérletet, és ez a festészetembe is változást hozott. Inspirációnak használtam a rendszerváltás utáni átalakulásra jellemző reményteliséget és kiszámíthatatlanságot.”

Újlipótvárosi lakása egyben a műterme is, a konyhában, a nappaliban, a folyosón, mindenhol ott vannak a festményei.

Kultúrából szórakozás
A híre festőként lassabban terjedt. A 90-es években a Bada Dadával alkotott összművészeti kettősük népszerű lett underground körökben, Bognár Attila, a Bahia Kiadó alapítója szinte állandó mecénásként segítette őket az ismertség felé: kiadta albumaikat és szervezte kiállításaikat. Az első drMáriás-kiállítás Wahorn Andrással és Roskó Gáborral közösen nyílt meg a Bognár alapította Bazovszky Galériában, később több önálló követte a K.Petrys Galériában és az A38-on, aminek Máriás egyik alapító tagja lett.

Emlékezett, mit ígért magának, és tudta, hogy ez már nem az a háború, ahol visszavonulhat olvasni, ezért még aznap hajnalban Magyarországra szökött egy középkorú nővel és annak barátnőjével.

Volt, akihez már ezekben a korai években is eljutott, például Bödőcs Tiborhoz, akinek szintén a Tudósok volt a belépő drMáriás művészetébe. Amikor először kérdezem, aggódik, hogy „nincs ideje a mesterhez illő méltatásra”. Végül egyszerűen annyit mond: „Mikor kamaszkoromban először meghallottuk a Tudósok tánczenekar Apa kocsit hajt című világslágerét a bátyámmal a zalai dombok között, rögtön éreztük, hogy nem vagyunk egyedül.” Máig óriási rajongó maradt.

Azzá a drMáriássá, aki ma szinte mindenkinek eszébe jut, ha hallja a nevét, a 2000-es évek elején vált. Ekkor észrevette, hogy a művészet tere veszélyesen beszűkült: az újságok átnevezték a kultúrarovatot szórakozásrovattá, a celebek politikusok, a politikusok celebek lettek, és ezek a viszonyok eluralták a magyar köztudatot. „Ránk lett erőltetve ennek a felszínes, celeb gagyinak a banalizáló, kirekesztő világa, erre mindenképpen reagálnom kellett” – mondja.
A bulvár szereplőit ezért úgy fordította ki, és olyan környezetbe helyezte, hogy az leleplezze a banalitását. Így történt, hogy Geronazzo Mária és II. Erzsébet a keleti nyitásról tárgyaltak a vásznán, Cicciolina bepisilt a Hősök terén, Berki Krisztián herevasalási ajánlattal rettentette el a párizsi terroristákat, és született még több tucat alkotás a magyar celebritásokról.

A csók (Polip+Apeh- adminisztrátor)

Első Károly

Apám, megmosnám az arcodat

Ezzel párhuzamosan, ahogy a bulvárhoz hasonló intenzitással a politika is egyre abszurdabb helyzeteket produkált, és tartott velük igényt minden szabad gondolatra, a magyar és külföldi politikusok, ideológusok, diktátorok is ecset alá kerültek. Kövér Lászlót szittyakürttel, Kocsis Mátét Oszáma bin Ládennel gitározva, Áder Jánost lábat mosva, Karácsony Gergelyt a humanizmus Mike Tysonjaként ábrázolta. De Orbán Viktor ihlette meg a legtöbbször: őt Jézus Krisztusként, Leninként és bébi Yodával is megfestette már.

Ezek a groteszk, olykor rémálomszerű portrék nagyot szóltak a műkedvelők körében, a szakma viszont óvatosabb volt. A galériák nem merték kiállítani, az újságok írni róla: nem volt magától értetődő vállalni a keresztre és ötágú vörös csillagra feszített vagy őrült jedinek ábrázolt politikusokat. A klasszikus képzőművészeti kurzusnak még mindig periferiális drMáriás azonban a 2010-es évekre keresett, jól menő festőművész lett.
„Én örök kívülállónak érzem magam, ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy szabadon tudjak alkotni, erre a lázadó, kritikus, játékos jellegre a mai napig szükségem van. Népszerű, amit csinálok, csak máshogyan: egy párhuzamos kifejezési forma, ami azért nem fér bele a magyar main­streambe, mert épp annak egyfajta inverze.”

Alanyai közül van, aki megsértődik, van, aki kilógatja az irodájába, és van, aki meg is rendeli tőle ezeket a politikusportrékat. Lázár Jánosnak L. Simon László vásárolt ajándékba egy portrét, de van képe Magyar Györgynek és Bárándy Péter egykori igazságügyi miniszternek is, sőt a Műcsarnokban az egykori kultuszminiszter, Rockenbauer Zoltán dolgozószobájában is lóg drMáriás-festmény. Így ha manapság a kiállítótérben nem is merik kitenni, az irodában mégis ott van.

„A politikai hülyítés egy fokig túlélhető, de ha nincs hozzá az a támasz, amit a kultúra ad, akkor életveszélyes. Hosszú évtizedek óta a családokra hagyják a kultúra megtartását és továbbadását, és ez így nagyon nehéz” – mondja drMáriás inverz háborújáról, amihez egyre többen csatlakoztak. Hiába nincs ott az állami kiállítóhelyeken, itthoni és külföldi tárlatai is több száz fős tömegeket vonzanak, és olyan neves magángyűjtők keresik festményeit, mint Gerendai Károly, a Völgyi–Skonda házaspár, Kacsuk Péter és a régi mecénás, Bognár Attila, de szentpétervári, angol és német gyűjtők is vásároltak tőle.

Egy közepes méretű drMáriás-festmény ma hatszáz- és nyolcszázezer forint körül mozog, de ha nagyobb visszhangot kelt, és kiemelkedni látszik az életműből, az ár magasabb is lehet. Az eddigi rekord 2,7 millió forint volt egy árverésen.
Amit 92-ben elhatározott, ma is tartja: civil munkáját annak ellenére megtartotta, hogy meg tudna élni a művészetből. Jelenleg az A38 Hajó honlapszerkesztője, és dokumentumfilmet is ír. Pataki Ági és Kovács Gábor producerek ugyanis épp egy róla szóló dokumentumfilmre próbálnak finanszírozót találni. A kurzust jelentő Nemzeti Filmintézet ismét passzolt, de nem ez a vége a történetnek. Eddig is mindig utat kért magának az, ami benne volt.