Legalább két bürokratikus gubanc biztosan kellett hozzá, hogy az iráni Bahrehmand testvérek, Kiarash és Kiarmin ne Manchesterben vagy valahol máshol Nyugat-Európában, hanem Magyarországon alapítsanak sikeres egészségügyi vállalkozást. A 2014-ben főként terhesgondozási profillal induló fővárosi Villa Medicina mostanra az onkológiai nőgyógyászat területén vívott ki országos elismertséget.
„Apám azt mondta, ha a szőnyeget is el kell adnia – tudod, az nálunk nagy érték –, akkor azt is eladja, csak szabad lehessek” – meséli fiatalkoráról Kiarash Bahrehmand szülész-nőgyógyász-daganatsebész, vagy ahogyan páciensei hívják, doktor Kia. Aki ugyanis Iránban államilag finanszírozott orvosképzésben tanul, annak kötelező a képzés idejének másfélszeresét orvosként otthon ledolgozni, ellenkező esetben vissza kell fizetnie a képzés díját. Márpedig doktor Kia, aki ma már az Országos Onkológiai Intézet osztályvezető helyettes főorvosa, azt tervezte, hogy külföldön praktizál majd, miután Iránban elvégezte az ott hétéves orvosi egyetemet 1998-ban.
Ekkor hangzott el a családi asztalnál az apa felajánlása, és vissza is fizették a képzés árát. Csakhogy az indulást még meg kellett, hogy előzze egy huszonegy hónapos sorkatonai szolgálat is – ez volt Irán elhagyásának másik feltétele. Így Kiarash Bahrehmand 1998 és 2000 között katonaorvosként teljesítette a kötelező katonaságot, csak aztán indult a magyar kaland. Méghozzá korántsem zökkenőmentesen.
Amíg az öccsével közös magánegészségügyi központjuk, a Villa Medicina lakberendezési magazinból kiugrott, nappalinak álcázott várótermében ülök az interjú előtt, elismerő mondat üti meg a fülem: „Csak ő vállalta úgy a miómaműtétemet, hogy megmentjük a méhemet. Előtte mindenki azt mondta, hogy esélytelen.” Az orvosi bravúrokra is rá kell kérdeznem – csillagozom be a jegyzeteimben, majd a vázában lévő liliomokra tapad a szemem. A Villa Medicina kifejezetten elegáns, a feszengősség határát súroló magánegészségügyi környezetet hoz, ami mögé viszont a szakmaiságot és a tartalmat is határozottan odatették, így nem csak az Angliában nyomtatott, egyedi tapéta és a hetente cserélt élő virág miatt érezhetik a páciensek, hogy exkluzív helyen vannak. A doktor ugyan azt mondja, hogy vállalkozása már rég nem one man show, de azért annak alapján, ahogy kérdez, figyel, közlekedik az épületben (nagyon gyorsan jár, látszik, hogy szüléseken és műtéteken edződött), egyértelmű, hogy az itt összpontosuló szakmai tudás mellett a személyisége is áthatja a helyet.
Az N28 abban erős, ami leírva is a koncepció legjobban hangzó része: biztos kézzel válogatott, kevésbé ismert magyar borok hasonlóan biztos kézzel tálalt mediterrán falatokkal.
Ahhoz képest, hogy borbárról van szó, a Nagymező utcai N28 (sosem találnátok ki a házszámot) a konyha terén is sokat vállal, pontosabban sokat mond: a promóanyagok a séf pedigréje mellett párizsi, baszk és katalán behatásokról mesélnek hosszan. Két pincészet, a Tokaj-hegyvidéki Barta meg az etyek–budai-borvidék kevésbé ismert pázmándi–nadapi csücskében tevékeny Szentesi közös vállalkozásáról van szó. (Utóbbi készíti a pezsgőket kábé minden olyan magyar pincének, amelyik saját pezsgőpince nélkül dolgozik, tehát mindenkinek, aki nem Sauska, Kreinbacher vagy Garamvári. Fajtamentő projektjeivel egyetemben mi is elbeszéltük borászportré-sorozatunk elején: Forbes, 2014/12). De nem csak a tulajok borait lehet kérni, sőt a borlap nagyobbik részét másoktól válogatták, viszont azokat is a mainstream radar alatti magyarokból.
A menü első oldalát rengeteg pintxo (tapas baszkul) és érlelt felvágott alkotja, jóval kevesebb meleg étel sorakozik a második oldalon. Egész vacsorára jöttünk, úgyhogy nekünk úgy tűnik adekvátnak, hogy utóbbiakkal nyissunk, mert ott vannak a fehérboros induláshoz jobban passzoló dolgok.
Az égetett brokkoli brindzás rikottával majdnem annyira jó, mint ahogy hangzik: a rikotta könnyűvé teszi a juhtúrót, a juhtúró pikánssá a rikottát. Az odakapatott zöldség a lehető legérdekesebb arcát mutatja, és a mandula is csak hozzáad, a szirupos hatású narancslekvár viszont inkább elvesz, pedig fanyarabb formában annak is lehetne helye. Fűszerből viszont olyan bőven jut a tányérra, hogy egy részüket inkább másik főételünkben, a beregi csirkemarengóban látnánk viszont szívesen. Ez egy alsó- és felsőcomb paradicsomos mártásban, amely mártást a szó mindkét értelmében kiváló olívaolaj miatt remek tunkolni, viszont egy egész tányért a semlegesnek meghagyott puha húsokkal nem tud elvinni a hátán.
A boroknál vörösre emeljük a tétet, az étlapon meg kapcsolunk egy hátramenetet a pintxókkal, és ott értjük meg, mit akar a hely. A névadó tányérkán a főételeket elkísérő bagettnél sokkal izgalmasabb levegős, kovászos kenyéren fantasztikus iberico sonka jön, rajta mintaszerűen pirult kacsamáj és két szép darab rák, az ízeket balzsamos öntet húzza össze. Az asztaltársamnak a máj már túlzás is dekadenciából, de szerintem szépen köt át a sós érlelt sonkától az édeskés rákhoz, és egyébként sincs olyan, hogy valami túl dekadens.
A chorizós változatban ugyanezt a kenyeret pirult kiadásban a már ismerős olívaolaj itatja át, és olvadt brie tartja a szalámikat. Először a kenyér roppan, és a paprikás íz köszön be, aztán a karamellizált sajt adja meg azt az utóízt, ami remekül cseng össze a fűszeres vörösborokkal. Pincérünk előre jelzi, hogy a pintxók aprók lesznek, de nem azok, ha nem is főételnyi adagok.
Desszertet nem is tudunk kérni, így kérdőjel marad, hogy milyen lett volna, mondjuk, az égetett baszk túrótorta, de olyan régóta ülünk a látványpult mellett, hogy muszáj inkább még néhány sonkát és szalámit kérnünk a mediterrán válogatásból a borok mellé (helyes döntésnek bizonyul).
A kiszolgálás igyekvő és értő, bár nem bolondbiztos: borból is, ételből is többféle ajánlás fog felmerülni minden ponton, az ösztönökre és a kortyokra kell hallgatni. A mi esténket némiképp átkeretezi, hogy a vendégtér mintegy húsz székéből nyolcat aznap az egyik tulajdonos borász és vendégei, köztük Az Ismert Kormánypárti Publicista foglalnak el. Nem voltak hangosabbak, mint bármelyik nyolcfős társaság lenne egy borbárban ottlétük harmadik órájában, csak a házigazdájuk volt túl lelkes, újra és újra odaintve az asztalhoz a kétfős pincérgárda legalább egyik tagját egy-egy újabb itallal.
A borászatlátogatások fényét mindig emeli, ha ott van a borász, akkor is, ha épp másik társaságot kalauzol, de ez a szabály a borbárokra nem örökíthető át: amikor fejenként 10–15 ezer forintot költ az ember egy könnyed estére, akkor szerintem onnan indulunk, hogy a pincér nyugodtan befejezheti az italunk kitöltését, és az úristen sem szólítja el közben.
N28 Budapest VI., Nagymező utca 28. A teszt időpontja: 2021. december 8.
Ezt ettük: Csirkemarengo: 4290 Égetett brokkoli rikottával: 2890 N28 pintxo: 3290 Chorizo, brie: 1940 Szalámitál: 2990 Öt pohár bor: 6640 Egy nagy víz: 860 Szervizdíj: 2748 Összesen két főre: 25 648 forint
Ahogy az élet megannyi területén, a nyugdíj-megtakarításoknál is egyszerre várnak rugalmasságot és stabilitást a magyarok. Az irány tehát egyértelmű, a jó hír pedig, hogy van válasz erre a két különböző igényre.
Péter Vladimir a Kádár-korszak légüres terében teremtette meg a modern magyar tervezőművészet, az ékszerhordás kultúráját. Műfajt, iskolát és szakmát hozott létre: iparművészek generációit nevelte értő, gondolkodó tárgyalkotásra. Ma Wladis névjeggyel fémjelzett darabjainak felismerése nem igényel szakértő szempárt, egyedi alkotásai összetéveszthetetlenek a testékítők köreiben.
Télen is kellemes klíma, sok-sok napsütés, homokos tengerpart, spanyol gasztronómia és a dekadens mediterrán élet legjava: csak néhány érv Marbella mellett, amely második otthonként is rendkívül vonzó lokáció Európa-szerte. A Marbella Home kimondottan a magyar vásárlóknak kíván segíteni álmaik dél-spanyol nyaralójának megtalálásában – amely nem mellesleg befektetésnek is kitűnő lehet.