Péter Vladimir a Kádár-korszak légüres terében teremtette meg a modern magyar tervezőművészet, az ékszerhordás kultúráját. Műfajt, iskolát és szakmát hozott létre: iparművészek generációit nevelte értő, gondolkodó tárgyalkotásra. Ma Wladis névjeggyel fémjelzett darabjainak felismerése nem igényel szakértő szempárt, egyedi alkotásai összetéveszthetetlenek a testékítők köreiben.
„Tanár úr, mi addig fent leszünk” – hallom, ahogy belépek a Hajós utcai kis ékszergalériába. Még mielőtt befogadhatnám az ezüst modern formáitól csillogó földszintet, szemem akaratlanul is keresi, mit jelent a fent. A hangokból kis műhelyt sejtek, ahonnan a művek levándorolnak a kiállítótérbe. Hirtelen nem tudom eldönteni, boltban vagy egy apránként, de mindig változó tárlaton vagyok.
A tanár úr, azaz Péter Vladimir várja, hogy megérkezzek, nemcsak az utcáról, hanem az ámulatból is. „Ezeket én terveztem” – mutat körbe az üzletben. A bútorokra gondol, az ékszerek – nem is kérdés – mind az ő munkái. „Nehéz ékszert úgy kiállítani, hogy hozzáférhető legyen, de azért el is legyen zárva.” Az üvegek mögött lépcsős zöld bársony színpadot kapnak a Wladis Galéria jól felismerhető alkotásai. Pár igazán egyedi darabon megakad a tekintetem. „Ez például egy ónixgyöngyökből készült nyakék, az anyagot Münchenben vásároltam hozzá. Egy van belőle. Ha megvennék, még sajnálnám is egy kicsit” – mosolyog.
A művészektől már-már elvárt visszafogottsággal, szinte suttogva beszél, miközben az aprócska vitrines asztalhoz invitál, hogy elmesélje, hogyan lett a Wladisból összetéveszthetetlen ékszerek manufaktúrája. Vagy ami még fontosabb, hogyan lett Péter Vladimirből iskolateremtő. Mert iskolát, sőt műfajt teremtett. A modern magyar iparművészeti kultúra egyik legjelentősebb alakja, a tárgyalkotás mestere, aki látható tényezővé tette a hordozható művészi alkotásokat, az esztétikai testékítést. A létező szocializmus árnyékában úgy kreált magának karaktert és márkát, hogy közben tervezőművészek generációit is felnevelte.
Az N28 abban erős, ami leírva is a koncepció legjobban hangzó része: biztos kézzel válogatott, kevésbé ismert magyar borok hasonlóan biztos kézzel tálalt mediterrán falatokkal.
Ahhoz képest, hogy borbárról van szó, a Nagymező utcai N28 (sosem találnátok ki a házszámot) a konyha terén is sokat vállal, pontosabban sokat mond: a promóanyagok a séf pedigréje mellett párizsi, baszk és katalán behatásokról mesélnek hosszan. Két pincészet, a Tokaj-hegyvidéki Barta meg az etyek–budai-borvidék kevésbé ismert pázmándi–nadapi csücskében tevékeny Szentesi közös vállalkozásáról van szó. (Utóbbi készíti a pezsgőket kábé minden olyan magyar pincének, amelyik saját pezsgőpince nélkül dolgozik, tehát mindenkinek, aki nem Sauska, Kreinbacher vagy Garamvári. Fajtamentő projektjeivel egyetemben mi is elbeszéltük borászportré-sorozatunk elején: Forbes, 2014/12). De nem csak a tulajok borait lehet kérni, sőt a borlap nagyobbik részét másoktól válogatták, viszont azokat is a mainstream radar alatti magyarokból.
A menü első oldalát rengeteg pintxo (tapas baszkul) és érlelt felvágott alkotja, jóval kevesebb meleg étel sorakozik a második oldalon. Egész vacsorára jöttünk, úgyhogy nekünk úgy tűnik adekvátnak, hogy utóbbiakkal nyissunk, mert ott vannak a fehérboros induláshoz jobban passzoló dolgok.
Az égetett brokkoli brindzás rikottával majdnem annyira jó, mint ahogy hangzik: a rikotta könnyűvé teszi a juhtúrót, a juhtúró pikánssá a rikottát. Az odakapatott zöldség a lehető legérdekesebb arcát mutatja, és a mandula is csak hozzáad, a szirupos hatású narancslekvár viszont inkább elvesz, pedig fanyarabb formában annak is lehetne helye. Fűszerből viszont olyan bőven jut a tányérra, hogy egy részüket inkább másik főételünkben, a beregi csirkemarengóban látnánk viszont szívesen. Ez egy alsó- és felsőcomb paradicsomos mártásban, amely mártást a szó mindkét értelmében kiváló olívaolaj miatt remek tunkolni, viszont egy egész tányért a semlegesnek meghagyott puha húsokkal nem tud elvinni a hátán.
A boroknál vörösre emeljük a tétet, az étlapon meg kapcsolunk egy hátramenetet a pintxókkal, és ott értjük meg, mit akar a hely. A névadó tányérkán a főételeket elkísérő bagettnél sokkal izgalmasabb levegős, kovászos kenyéren fantasztikus iberico sonka jön, rajta mintaszerűen pirult kacsamáj és két szép darab rák, az ízeket balzsamos öntet húzza össze. Az asztaltársamnak a máj már túlzás is dekadenciából, de szerintem szépen köt át a sós érlelt sonkától az édeskés rákhoz, és egyébként sincs olyan, hogy valami túl dekadens.
A chorizós változatban ugyanezt a kenyeret pirult kiadásban a már ismerős olívaolaj itatja át, és olvadt brie tartja a szalámikat. Először a kenyér roppan, és a paprikás íz köszön be, aztán a karamellizált sajt adja meg azt az utóízt, ami remekül cseng össze a fűszeres vörösborokkal. Pincérünk előre jelzi, hogy a pintxók aprók lesznek, de nem azok, ha nem is főételnyi adagok.
Desszertet nem is tudunk kérni, így kérdőjel marad, hogy milyen lett volna, mondjuk, az égetett baszk túrótorta, de olyan régóta ülünk a látványpult mellett, hogy muszáj inkább még néhány sonkát és szalámit kérnünk a mediterrán válogatásból a borok mellé (helyes döntésnek bizonyul).
A kiszolgálás igyekvő és értő, bár nem bolondbiztos: borból is, ételből is többféle ajánlás fog felmerülni minden ponton, az ösztönökre és a kortyokra kell hallgatni. A mi esténket némiképp átkeretezi, hogy a vendégtér mintegy húsz székéből nyolcat aznap az egyik tulajdonos borász és vendégei, köztük Az Ismert Kormánypárti Publicista foglalnak el. Nem voltak hangosabbak, mint bármelyik nyolcfős társaság lenne egy borbárban ottlétük harmadik órájában, csak a házigazdájuk volt túl lelkes, újra és újra odaintve az asztalhoz a kétfős pincérgárda legalább egyik tagját egy-egy újabb itallal.
A borászatlátogatások fényét mindig emeli, ha ott van a borász, akkor is, ha épp másik társaságot kalauzol, de ez a szabály a borbárokra nem örökíthető át: amikor fejenként 10–15 ezer forintot költ az ember egy könnyed estére, akkor szerintem onnan indulunk, hogy a pincér nyugodtan befejezheti az italunk kitöltését, és az úristen sem szólítja el közben.
N28 Budapest VI., Nagymező utca 28. A teszt időpontja: 2021. december 8.
Ezt ettük: Csirkemarengo: 4290 Égetett brokkoli rikottával: 2890 N28 pintxo: 3290 Chorizo, brie: 1940 Szalámitál: 2990 Öt pohár bor: 6640 Egy nagy víz: 860 Szervizdíj: 2748 Összesen két főre: 25 648 forint
Óhidi Zsuzsa és Fűzy Gábor 2020 őszén még csak megfogalmazta egy természetes alapanyagokból készülő édesség gondolatát, egy évvel később már hetvenezernél is több gyümölcsgolyót adtak el.
Összehasonlítottuk a népszerűbb mobilbanki alkalmazásokat. Van, ami tuti jól néz ki, de nem kéne, és van, ami puritán, már-már ronda, de flottul működik. Mitől jó egy mobilbank?
Azok a kincsek, amik egykor az ócskapiacokon, vagy gyűjtői körökben cseréltek gazdát, mára az interneten keresik azt a vevőt, aki a legtöbbet kínálja értük. A Vatera forgalmának több mint harmadát adják a régiségek, melyek adásvétele egyre népszerűbb a legnagyobb magyar aukciós oldalon.
Szinte minden tervét megvalósította a vegán ételkiszállítással foglalkozó RépaRetek két tulajdonosa, mióta öt évvel ezelőtt először szerepelt a Forbesban. Részben a járványnak is köszönhetően húsz–harminc százalékkal több megrendelőt tudnak kiszolgálni.
