Ahhoz képest, hogy borbárról van szó, a Nagymező utcai N28 (sosem találnátok ki a házszámot) a konyha terén is sokat vállal, pontosabban sokat mond: a promóanyagok a séf pedigréje mellett párizsi, baszk és katalán behatásokról mesélnek hosszan. Két pincészet, a Tokaj-hegyvidéki Barta meg az etyek–budai-borvidék kevésbé ismert pázmándi–nadapi csücskében tevékeny Szentesi közös vállalkozásáról van szó. (Utóbbi készíti a pezsgőket kábé minden olyan magyar pincének, amelyik saját pezsgőpince nélkül dolgozik, tehát mindenkinek, aki nem Sauska, Kreinbacher vagy Garamvári. Fajtamentő projektjeivel egyetemben mi is elbeszéltük borászportré-sorozatunk elején: Forbes, 2014/12). De nem csak a tulajok borait lehet kérni, sőt a borlap nagyobbik részét másoktól válogatták, viszont azokat is a mainstream radar alatti magyarokból.
A menü első oldalát rengeteg pintxo (tapas baszkul) és érlelt felvágott alkotja, jóval kevesebb meleg étel sorakozik a második oldalon. Egész vacsorára jöttünk, úgyhogy nekünk úgy tűnik adekvátnak, hogy utóbbiakkal nyissunk, mert ott vannak a fehérboros induláshoz jobban passzoló dolgok.
Az égetett brokkoli brindzás rikottával majdnem annyira jó, mint ahogy hangzik: a rikotta könnyűvé teszi a juhtúrót, a juhtúró pikánssá a rikottát. Az odakapatott zöldség a lehető legérdekesebb arcát mutatja, és a mandula is csak hozzáad, a szirupos hatású narancslekvár viszont inkább elvesz, pedig fanyarabb formában annak is lehetne helye.
Fűszerből viszont olyan bőven jut a tányérra, hogy egy részüket inkább másik főételünkben, a beregi csirkemarengóban látnánk viszont szívesen. Ez egy alsó- és felsőcomb paradicsomos mártásban, amely mártást a szó mindkét értelmében kiváló olívaolaj miatt remek tunkolni, viszont egy egész tányért a semlegesnek meghagyott puha húsokkal nem tud elvinni a hátán.
