Sok millió néző emlékezetébe vésődött be örökre, ahogy Ryan Gosling egy ezüstszínű Chevrolet Impala volánjánál ülve Los Angeles kihalt utcáin kanyarog. Mémbe illően rezzenéstelen tekintetével az utat pásztázza, ha kell, gázt ad, ha kell, felüljáró alatt vagy parkolóházban rejtőzik el. A Drive – Gázt! nyitójelenete a feszültségkeltés és a sound design mesterműve. Gosling kezére az akció alatt végig finom, barna sofőrkesztyű simul.

Manapság már nem hiábavaló várakozás, hogy a mozi végén egy film stáblistáján magyar neveket találjunk. Ezeknek a filmeknek beszállítani, sőt hollywoodi sztárok kedvenc ruhadarabját adni viszont már nem megy mindenkinek, csak a legnagyobb nemzetközi divatházaknak. De akad köztük kivétel is, a sok nagy név mellett feltűnik egy százhatvan éves tradícióval büszkélkedő magyar termék is.

Nyithatok Bécsben kesztyűs üzletet?
A Hamerly (később Hamerli) család ősei megalapozott feltevések alapján Svájcból jöttek még a 18. században. Nem velük indult a pécsi kesztyűgyártás története, hiszen már a török időkben is működtek itt tímárok és kordovánosok, és a pécsi bőrök jó híre vonzotta ide a klattaui Ranolder Péter mestert is, aki 1762-ben letelepedve megvetette a szakma alapjait a városban. Éppen száz évvel utána létrejött az a manufaktúra, amelyik a világhírnévig jutott, és most is folytatja a több száz éves hagyományt.

Hamerly János 1840-ben született Pécsett. Miután helyben elsajátította a tímármesterséget, tizenhét évesen, az akkori szokásoknak megfelelően, vándorútra indult a későbbi Osztrák–Magyar Monarchia területén. Dolgozott Temesváron, Aradon, majd hazatérve Gaierszky Ignác műhelyében tanonckodott. Később ismét vándorútra kelt, járt Pesten, Bécsben, Grazban, Salzburgban, de meglátogatta a neves cseh és morva tímárműhelyeket is. 1861-ben, huszonegy évesen alapította meg kesztyűs és sérvkötőműhelyét apja Kis Flórián utca 8. alatti házában. Hamarosan megnősült, és feleségével, Szalay Flórával a Király utcába költöztek, oda költöztette műhelyét is.

„Mindannyian Hamerli János százhatvan éves technológiáját használjuk. Ha az elmúlt százhatvan év alatt bárki bármit fejlesztett a kesztyűgyártásban, az nem azért volt, hogy jobb kesztyűket csináljon, hanem hogy több profitot. A százhatvan éves technológia adja ma is a legjobb kesztyűt, és mi Pécsett a világ legjobb kesztyűit tudjuk gyártani” – vallja Marczi Gábor, a Gant Pécsi Kesztyű tulajdonosa és a Pécsi Kesztyű Klaszter elnöke. Ha valaki, ő tényleg beleszületett a szakmába, hiszen apja, Marczi Mihály az akkor legmodernebb európai gyárnak számító Hunor igazgatója volt. Nyolc évvel ezelőtt egy dobozban megkapta apja hagyatékát. Az anyag olyan gazdag volt, hogy 2015-ben megnyitották a Ferencesek utcájában a Pécsi Kesztyűmúzeumot.

Az üzlet bizonyára jól ment, hiszen az alapítás után négy évvel már Bécsben is boltot nyitott, egy ideig ott is élt családjával. Végül hazahúzta a szíve, és kilenc év után bezárta az ottani üzletet. Hogy jó üzletember volt, az biztos, műhelyét néhány év alatt üzemmé fejlesztette, házat vásárolt a szigeti városrészben, megvette és üzemeltette a Három Varjú nevű fogadót, a városban bérkocsikat tartott fenn, és jelentős földterületeket vásárolt a lovaknak. Mindemellett folyton tanulni akart, újabb európai vándor­útra indult Németországba és Olaszországba, hogy az ottani üzemeket tanulmányozza, hazatérve modern nyugati présgépeket, lábhajtásos steppvarrógépeket, bőrvágógépeket vásárolt, az országban elsőként.

Az alapanyag lehet báránynappabőr, szarvas, rénszarvas, a dél-amerikai pekari, bélésnek vagy díszítésnek a francia orylag fajtájú nyúl.

A gyártásról érdemes tudni, hogy akkoriban az élet minden területén használtak bőrből készült holmikat, de bőrfestő szomszédja senki sem akart lenni. A korábbi üzem gyakorlatilag a főtéren működött, ezért a város kérésére új telephelyet kerestek maguknak. Az alapítás után tizenhat évvel a Tettye-patak partjára, a mai Vince utcába költözött a műhely és a nyersbőrraktár. 1878-ban már ötven varrógép működött itt, akkor már huszonötezer pár kesztyűt tudtak előállítani évente.

„Hamerli János egyénisége, munkabírása, jó üzleti érzéke, céltudatos tevékenysége méltán állítható példaként bármely kor üzletembere elé. Hihetetlen szorgalma, folytonos önképzése, széleskörű nyelvismerete, új műszaki megoldások bátor alkalmazása, tőkéjének visszaforgatása, új üzleti lehetőségek felkutatása, üzletek beindítása méltán váltott ki személye iránt tiszteletet a városban. Sajnos korai, 1895-ben bekövetkezett halála kettétörte karrierjét. Művét fiai fejezték be, akiknek halála előtt átadta a kesztyűs üzemet és a tímárműhelyt” – írja róla Sey Gábor, a család egyik leszármazottja a Pécsi Szemlében.

Fiai méltó örökösnek bizonyultak, az üzemet továbbfejlesztették, és miután az 1900-as Párizsi Világkiállításon oklevelet szereztek, Ferenc Józseftől elnyerték a kaiserlich-königlicher Hoflieferant (vagyis császári és királyi udvari szállító) címet. Komoly elismerés volt, itthon a Gerbeaud, a Törley és a Zwack mellett csak néhány cég mondhatta el magáról, de az osztrákok is megsüvegelték az ilyen gyártót.

Az első világháború után az örökösök kettéosztották a családi vagyont, a frontról hazatérő cégvezető, Hamerli Károly örökölte a gyárat, míg Hamerli Imre a régi üzem, a Király utca 5. helyén felépítette a Pannónia Grand Hotelt. A ma Palatinus néven ismert szálloda a városkép elválaszthatatlan része.

A Hornicz család két generációja is kitanulta a szakmát, a harmadik a marketingben segít a cégnek.

Báránynappabőr, rénszarvas, pekari
A második világháború idején a pécsi kesztyű már világszerte fogalom volt. A céget ekkoriban a harmadik generációt képviselő, Karlsruhében bőrvegyészeti képzést szerző Hamerli Károly vezette. A városban ekkor már két másik üzem, az 1919-ben alapított Turul Kesztyűgyár, valamint az 1926-ban alapított Spineth F. és Fia Kesztyűgyár is működött, de a legnagyobb a Hamerli maradt mintegy négyszáz dolgozóval. Nem volt túl szerencsés felállás az új rendszer szemében, és a szakmai elismerések ellenére – a többi száz fő fölötti üzemhez hasonlóan – ezt a gyárat is államosították 1948-ban, megfosztva a családot lényegében minden vagyontól, amiért az előző generációk megdolgoztak.

Az államosítás után itt sem úszták meg a munkásigazgató – egy korábbi tímár – kinevezését, a gyárat átszervezték, innentől Pécsi Kesztyűgyár néven működött tovább. Az üzemet rohamtempóban fejlesztették, a megyeszékhely mellett más dunántúli városokban is megkezdték a termelést, és új gyárat is építettek. Már nem a luxusszintet célozták meg, de a termékek minősége nem volt rossz, így a megfizethető – és exportképes – tömegáru sok háztartásba eljutott. Igaz, ehhez már a báránybőr mellett olcsóbb alapanyagokat, így sertésbőrt is felhasználtak.

Az 1980-as évek elején ezer fő dolgozott a Hunor névre átkeresztelt, évi egymillió pár kapacitású vállalatnál. Ekkoriban készült reklámjaik annyira hatásosra sikerültek, hogy ma marketingórákon tanítják őket (a Youtube is őriz belőle egy erős darabot). A kesztyűn túl terveztek és gyártottak bőrruhákat, cipőfelsőrészeket, sportkesztyűket is, évente nagyjából tizenötmillió dollárért exportáltak, részben a Szovjetunióba. Végül, hiába ment látszólag jól, a rendszerváltás után a cég több részre szakadt, és a jogutódok egy részét privatizálták, más részét felszámolták.

Ma már nincs egy nagy gyár, az örökséget sok, főként családi alapon működő cég viszi tovább, az alapítás után százötven évvel ezek hozták létre a Pécsi Kesztyű Klasztert. A termékeknek csak egy része jelenik meg a piacon saját márkanév alatt, más részük ismert világmárkákkal áll partnerségben, megint mások olyan területeket fednek le, mint a motoros-, a rendőrségi vagy a tűzoltósági kesztyűk. De a pécsi kesztyű elnevezést nem használhatja bárki, kizárólag a hagyományos gyártást használó műhelyek.

Mit jelent ez? A kézre simuló, évtizedek múltán is tartós kesztyűk titka egyrészt a minőségi alapanyag – ami lehet báránynappabőr, szarvas, rénszarvas, a dél-amerikai pekari, bélésnek vagy díszítésnek a francia orylag fajtájú nyúl –, másrészt a hagyományos eljárásokkal, manufakturális körülmények között készülő, a keleti versenytársaknál jóval igényesebb megmunkálás.

A pécsi ipar egykor híres volt az eozinmázas cserépről, az orgonáiról, de a kocsmák népét is ellátták sörrel és dohánnyal. A Hamerli név talán még nem hangzik olyan ismerősen, mint a szintén pécsi iparosdinasztiáké, a Zsolnayaké vagy az Angstereké, de nélkülük nem lenne fogalom a pécsi kesztyű, és biztosan nem állna a Széchenyi tér meghatározó épülete, a Hotel Palatinus sem. A márkanév ma egy párizsinak tűnő pécsi cégé – de hogy a történet mégsem ilyen egyszerű, és a pécsi kesztyű előtt nemcsak fényes múlt, de jövő is állhat, arról szóljon a folytatás.

Így készül a pécsi kesztyű:
A minőségi bőröket benedvesítik, majd kézzel megnyújtják. Ehhez jó erős kéz és nagy szakértelem kell. El kell találni azt a pontot, ahonnan az alapanyag már nem nyújtható tovább, de még nem szakad el. Ettől rugalmas lesz, de a hordás közben már nem nyúlik tovább.

A darabokat kivágják, préselik, és minden kis darab sorszámot kap. A vágást meg kell tervezni, elkerülve a drága alapanyag pazarlását. A jó szakemberek azt is nézik, hogy miközben a bőr mintázata teljesen egyedi, a kesztyűpár a lehető legszimmetrikusabb legyen.

Az apró darabokat ezután összegyűjtik. A felsőrész és a tenyér egy egység, a hüvelykujj, az ujjközök, a különböző rátétek viszont mind különálló, kis darab. A kesztyűket kézzel vagy kézi varrógéppel összeillesztik, mindenhol pontosan egy millimétert hagyva a varrásnak. Óvatosnak kell lenni, az átszúrt bőrön nincs javítási lehetőség.

A varrás után kerül be a bélés, ami lehet gyapjú, kasmír vagy selyem. Az összeillesztés nyoma kívülről nem látszódhat.

Végül a kesztyűt benedvesítik, préselik, vasalják és címkézik, így kerül a boltok polcaira. Olykor saját márkanév alatt, máskor egy neves külföldi divatház sok száz eurós darabjaként.

Apu ezt mindig fontosnak tartotta
„A legnagyobb versenyelőnyünk a piacon, hogy saját raktárkészletet tartunk fenn. Ez adja a rugalmasságunkat” – mondja Hornicz Bernadett, a Karma Pécsi Kesztyű kereskedelmi igazgatója, miközben bevezet a műhelytől pár méterre álló raktárba. Cégük ma a legnagyobb a régi gyár örökösei közül. A raktár nem nagyobb, mint egy osztályterem, a polcokon mégis sok millió forint értékű áru pihen. A színes rétegek között mindenféle bőr megtalálható, de közös bennük, hogy mind szép, és jó tapintású.

A külföldiekkel gyakran megesik, hogy a látogatás végén felpróbálnak egy darabot, helyben vásárolnak egy párt, majd otthonról, online is rendelnek még.

A báránybőr például Etiópiából származik, és Olaszországban dolgozzák föl. A hagyományos eljárásban csigasoron utaztatják, és a nápolyi, sós tengeri levegőn szárítják, így puha és rugalmas lesz. A szarvasbőrt Észak-Amerikából, a legdrágább bőrt, a pekariét Dél-Amerikából rendelik. „Minden bőrre igaz, de erre főleg, hogy idővel szebb lesz” – mondja, és látszik, hogy csak az idő szab határt, hogy mennyit beszéljen egy-egy alapanyagról.

„Kesztyűs szakembert nem találsz Debrecenben. Vagy találhatsz, csak oda kell vinni” – viccelődik azon, hogy az alapanyag mellett a tudás átörökítését mondják a legfontosabbnak, hiszen ha egyszer megszakad a lánc, akkor vége a pécsi kesztyűgyártásnak. Pécsen úgy tartják, hogy a jó kesztyűhöz legalább hét szakember kell, a jó tervező technológus pedig igazi kincs. Persze betanított munka ez is, de legalább két év és három–négymillió forintos befektetés, mire egy szakember termelni kezd. Nem véletlen, hogy a szakmát Bernadett és testvére, a fiatalabb Hornicz József is kitanulta, mint mondják, az üzletek megkötésében is segít, ha látják rajtuk a szakértelmet. „Apu ezt mindig fontosnak tartotta.”

Petőházi Szilveszter a Zsolnay Kulturális Negyedben nyitott látogatóközpontot és műhelyt.

„Hogy kesztyűként is működjön és esztétikus is legyen, ehhez kell a szaktudás” – állítja Hornicz József, aki 1968-ban ipari tanulónak került a kesztyűgyárba, és végül ott töltötte a fél életét. Felesége varrónő, ő árubeszerző volt, amikor a 90-es években elbocsátották őket, és a végkielégítést befektetve, egy baráti párral, volt kollégáikkal összefogva belevágtak az önálló cégbe. Mint mondja, műszakilag értették, hogy mit kell csinálni, de nyelveket nem beszéltek, kereskedelmi kapcsolataik is csak itthon voltak. Ennek ellenére szerencsések voltak, a bevételeket visszaforgatva építkeztek, amin nagyot lendített Bernadett csatlakozása is egy jó évtizede.

A nehezebb utat, a divatkesztyűket választották, és szépen növekedtek, míg öt évvel ezelőtt egy francia partnerük nem fizetett, és ez őket is magával rántotta. „Volt némi tapasztalatom a bankokkal, ezért csődvédelmet kértünk. Kidolgoztunk egy koncepciót, és megtaláltuk azokat a piacokat, ahol hajlandóak megfizetni a mi minőségünket, így kijöttünk a nehéz helyzetből” – mondja Hornicz József. Kényszerűségből kénytelen volt újraalapítani a cégét – mindössze egyetlen hónap volt, amikor nem tudtak fizetni az alkalmazottaknak, de a felszámolóval szerencséjük volt, mert nagyon emberségesen, velük együtt dolgozott. A cél, hogy úgy adja át a vállalkozást, hogy egyáltalán nincs hitelük. „Lassan itt tartunk” – mosolyog.

Mint mondják, tudnák olcsóbbá tenni a termelést, de kizárólag a minőség rovására, ebbe az irányba pedig nem szeretnének elmenni. Egy pár kesztyű náluk két és fél óra alatt készül el, a harmincöt munkatárs tavaly 28 ezer pár kesztyűt készített el. Az egyik legstabilabb partnerük már tizenöt éve a színházi és filmes berkekben jól ismert amerikai Gaspar Gloves, általa kerültek a pécsi kesztyűk a hollywoodi sztárok kezére.

De nem akarnak pusztán a hírnévből és a szépségből megélni, fejlesztenek is. A járványhelyzet elején például érzékelték, hogy igény lenne fertőtleníthető bőrkesztyűre, ami nemcsak jól néz ki, de használatával kevesebb hulladék is keletkezne. A Pécsi Tudományegyetemmel ilyen terméket is sikerült kifejleszteniük, ma már világszerte szállítanak belőle, sőt, ez adja a forgalmuk tizenöt százalékát. Ezek a kesztyűk is szépek és tartósak. „Ha valaki akar, havat is lapátolhat bennük.”

Először csak márkát akartam építeni
„Egyik oldalon ott volt a Fendi, a másik oldalon az Yves Saint Laurent, közte a Hamerli. Vicces volt látni, hogy én meg otthon csomagolom. Persze, a tudás itt volt a városban” – meséli Petőházi Szilveszter arról, hogy nagy tradícióval rendelkező, de mégiscsak induló márkaként hogyan sikerült bekerülniük a londoni Harrodsba. Beszélgetésünk alatt úgy tűnt, a tulajdonos az a fajta, akiről úgy tartják, nem ismer lehetetlent.

Hamerli János és családja. A család eleinte Hamerly alakban írta a nevét, később lett Hamerli. 

Hamerli Kesztyűgyár a Vince utcában, 20. század.

Wéber Tarlós Károly festménye a Hamerli-házról a Király utcában – ennek helyére épült a Pannonia Grand Hotel. (Forrás: Régi Pécs)

A mesterek évekig tanulták a szakmát régen, és tanulják ma is.

Mint meséli, kezdetben ékszer-nagykereskedelemmel foglalkozott, az olaszoktól megtanulta a nemzetközi üzleti nyelvet, innen tért át egy másik iparágba. Eleinte, 2010-ben csak egy új márkát akart létrehozni, de később a gyártást is megszervezte, végül, 2014-ben a Zsolnay Kulturális Negyedben látogatóközpontot és látványmanufaktúrát nyitott.
A Hamerli és az 1861 márkákat mára túlzás nélkül a világ minden táján ismerik. A stratégia egyszerű volt: új vevőket kerestek, akik megfizették az extra minőséget. Abba a játékba nem akartak belemenni, amit sok külföldi konkurens alkalmazott, hogy a kintről hozott alapanyagból fillérekért megcsináltatják a kesztyűket az itteni kis cégekkel, a kész termékeket pedig sok száz euróért adják el. „Először csak márkát akartam építeni. Az unokabátyám, Szomor János kesztyűs technológus volt több mint ötven évig. Azt láttam, hogy francia luxuscégeknek küldték ki a termékeiket, ők meg eközben a fennmaradásért küzdöttek.”

A látogatóközpontban évi öt–tízezer jegyvásárló vendéget fogadnak, akik a történeti kiállítás után a gyakorlatban is megnézhetik, hogyan készül egy igazi pécsi kesztyű. „Általában bejönnek, és elszörnyülködnek, hogy miért ennyi, a Zarában nyolcezer” – mondja a tulajdonos, majd hozzáteszi, hogy ugyanezek a látogatók a végére legtöbbször nem is találják soknak az áraikat. Sok a visszatérő vásárlójuk, a külföldiekkel gyakran megesik, hogy a látogatás végén felpróbálnak egy darabot, helyben vásárolnak egy párt, majd otthonról, online is rendelnek még.

A műhelyben mindent a hagyományos eljárásokkal készítenek, és természetesen kézzel, illetve a sokat látott varrógépekkel varrnak. „Mi tetettük rendbe őket. Ezek a gépek olyanok, mint egy jól karbantartott veterán autó” – mondja az ötven–hatvanéves gépekről. Ma, ha akarnának, se tudnának újat vásárolni, mert már nem gyártják őket. Igaz, komolyabban nem is hibásodnak meg, amiben jelentős szerepe van a városszerte tisztelt Méder Miklósnak. A csaknem nyolcvanéves, de még mindig igen aktív műszerészmester a gépek minden rezdülését ismeri, a város összes kesztyűse hozzá hordja az oldtimer masinákat.

A munka hatalmas gyakorlatot igényel, a steppvarrott (piqué)kesztyűket például a levegőben kell varrni, és könnyű hibázni, azt pedig talán már mondani sem kell, hogy ebben a műhelyben is nagyon jó minőségű és drága anyagokkal dolgoznak. Az már csak a szabásztól függ, hogy pontosan hány kesztyűt lát bele, mondja a tulajdonos, miközben körbevezet az üzemben. A jó szakemberek azt is nézik, milyen a bőr textúrája, árnyalata, milyen stílusú termék lesz belőle.

„Nincs a világnak olyan része, ahol ne lennénk ott. Még egy csendes-óceáni amerikai támaszpontra is szállítottunk.” A termékek nagyjából harmada a hazai piacon – részben a látványmanufaktúra boltjában – talál gazdára, jelenleg évente több mint tízezer pár kesztyűt gyártanak, de érzik, hogy ennél jóval több van bennük, jelentősen tudnának még növekedni. Ehhez saját értékesítési pontokat terveznek, több új almárkát hoznak létre, elindulnak a made to order (méretre szabott) irányába, és viszonylag frissen beléptek az egyik online piactérre, ahol a kommenteket végignézve látszik, hogy a vásárlók most kezdik felfedezni maguknak a márkákat, de szinte csak ötcsillagos értékeléseket adnak. És ezek a kesztyűk nem az alsópolcos keleti tömegáruval versenyeznek. „A manufakturális jelleg miatt nem lehet őket könnyen lemásolni. De meg is fizetik, mi is adtunk már el krokodilbőr kesztyűt ötszázezer forintért.”

„Jaa, az én lehettem” – válaszolja nevetve Petőházi Szilveszter, amikor arról kérdezem, miért van egy francia cég tulajdonában a Hamerli márkanév. A Wikipedia szócikke ugyanis ezzel zárja a százhatvan éves gyár történetét. Ahogy mondani szokták, a hír igaz, de az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a franciának látszó cég mögött a magyar vállalkozó áll. Mint mondja, induláskor levédette a nevet, a rendszerváltás után húsz évig ennek senki sem járt utána. „A rendszerváltás után húsz éve lett volna bárkinek, hogy levédesse.” Amikor ez megtörtént, megkeresett egy francia székhelyszolgáltatót, aki néhány száz euróért cserébe a Champs-Élysées-n adott nekik postafiókot. A világ pedig tényleg így működik: „Sok helyen ez ajtót nyitott.”

Pécsi kesztyűk az 1980-as…

…és a 2020-as évekből

Örökösök – kik viszik tovább a hagyományt?
(márkanév, cégnév, 2020-as árbevétel)

Karma
Manual Divat Kft.
266 millió forint

Bene
Bene Kesztyű Kft.
153 millió forint

Szendelbacher
Szendelbacher Kesztyűs Kft.
118 millió forint

1861, Hamerli
Szilvio Kereskedelmi Kft.
115 millió forint

Hunor
Hunor Sportkesztyű Kft.
97 millió forint

Hunor Beatrix
Hunor Beatrix Kft.
93 millió forint

Gant Pécsi Kesztyű
Gant Pécsi Kesztyű Kft.
61 millió forint

Belo Gloves
Belo Kft.
44 millió forint

Fona
MF Design Kft.
35 millió forint

Tubák
Tubák László
19 millió forint

Alpa Gloves
Alpa Gloves Kft.
17 millió forint

Peccary Gloves
Eötvös Kesztyű Bt.
14 millió forint

Bognár Kesztyű
Pannon Glove Kft.
13 millió forint