Három éve ilyenkor 325 forintért vettünk eurót, most 400-ért. Nem elég, hogy önmagában a forint gyengülése jócskán megdrágította a magyar utazó külföldi nyaralását, más költségek is csúnyán elszálltak, mire a covid után tömegével távolabbi tájakra is kiszabadulnak az emberek. Most aztán főleg érdemes odafigyelni a további pénzügyi csapdákra is, összegyűjtöttük, hogy a saját szervezésű nyaralásokon mire érdemes leginkább odafigyelni, nehogy egy következő kiruccanás költségét hagyjuk ott önként és dalolva a szolgáltatóknál.
Eldugott, égig érő csomagdíjak
Mi folyik itt? Az utazás egyik legkomolyabb költségtétele lehet a repülőjegy ára, a légitársaságok pedig próbálják magukat minél olcsóbbnak láttatva eladni a jegyeiket. Az utóbbi évek látványos trendje, hogy ha már az adók-illetékek eldugását megtiltották nekik, és a teljes jegyárat kell feltüntetniük, akkor ezt a jegyárat csupaszítják le a végtelenségig. A magyar piac kétharmadát uraló és a nyaralójáratok zömét üzemeltető fapados szolgáltatók jegyáron túli bevételeinek aránya szakadatlanul és gyorsan nő, egyre több légitársaságnál ezek a kiegészítő bevételek már magasabbak, mint magából a csupasz jegyből származók.
Az ezek közül a kiegészítő bevételek közül is kiemelkedő csomagdíjak többszörösükre nőttek az elmúlt években. Az utasok nagy része csak a jegyárakat böngészi, és azokat hasonlítja össze, noha egy egyhetes nyaralást már nagyon kevesen tudnak megoldani úgy, hogy beférnek az ülés alá beférő ingyenes minicsomagba. A csomagdíjakról ráadásul nem sokat mondanak a díjtáblázatok, járatonként is mindig változnak, sokszor nagy mértékben.
Ez a költség nem látszik a kereséskor, csak foglalás közben, a sokadik lépésnél, külön-külön kell megnézni minden járatnál. A Wizz Airnél például főidényben egy sima 20 kilós feladott poggyász ára 9 és 95 euró között bárhol lehet, míg a nagy kézicsomag gépre vitelére jogosító elsőbbségi beszállás ára 5 és 40 euró között mozog, a 10 kilós feladott csomag ára pedig hol magasabb az elsőbbséginél, hol alacsonyabb. A Ryanair jellemzően olcsóbban adja a csomagokat.
Neogrády-Kiss Barnabás fotóművész felnövéstörténete kitartásról, gyógyulásról, lányokról és élni akarásról. Ajánló a Forbes.hu-ról.
Interjú előtt mindig elküldöm az alanynak, hogyan dolgozunk, hogy tiszták legyenek a feltételek. Megnézheti a szöveget, de csak a tárgyi tévedéseket javítjuk, mást nem. Mindenki így dolgozik a Forbesnál. De Barnival nem így kezdtem. Tudtam, ahhoz, hogy megbízzon bennem, máshogy kell nekiállnunk története megírásához. Kimentem hozzá az Art Quarter Budapestbe, ittunk egy kávét, ettünk egy-egy szem tárkonyos bonbont a kedvenc csokiszalonjából, körbevezetett, kérdezett rólam. Aztán beszélni kezdett. Megebédeltünk, ittunk egy fröccsöt, és beszélt még öt órát. Milliószor elbizonytalanodott, akarja-e, és meggyőzni sosem én tudtam. „Jól van, Ági, csináljuk, persze, csináljuk” – így lendült tovább pár perc után. Őt csak az akaraterő tudja továbbvinni. Ahogy eddig. Részlet a cikk alapjául szolgáló beszélgetésünkből.
Barni: Az a lényeg, hogy nekem a második agyműtétem után – asszem, tizennyolc éves koromban volt – újra kellett tanulnom mindent. Ági: Mennyire mindent? Beszéd, járás, gondolkozás.
Írva kommunikáltál? Konkrétan. Vicces volt, mert amikor hazakerültem, így néztem a tévét a szüleim szobájában. Ketten sétáltak a jelenetben, beszélgettek. Láttam a csávó arcát, aztán vágás, és azt láttam, aki nem beszélt. Mondom, mi az isten ez a film, azt mutatják, aki nem beszél? Aztán véletlenül jobbra néztem, és láttam, hogy a tévé fele még folytatódik jobb oldalra. Hoppá, a fele kimaradt. Összeraktam, hogy elszállt a látásom fele jobbra.
Egyik pillanatról a másikra? Nem, hát biztos régebb óta, csak akkor raktam össze. Minden évben kontrollra kellett járnom, de én sohase mentem, mert féltem. Mindig anyáék mentek el, én meg mindig megkérdeztem őket, hogy kiszedtek-e mindent. „Persze, Barnuci” – mondta mindig anyukám. És ezt minden évben így eljátszottuk.
Na, és akkor 2019-re erősödtem meg annyira, hogy egyedül akartam elmenni a dokihoz. Nagyon féltem, rettegtem az egésztől, vagy tízszer akartam visszafordulni, végül odaértem, vittem a leletemet, nézett rám nagyon kedvesen László. A doki. Ugyanúgy nézett ki, mint amikor műtött, és nagyon kedves volt, én meg ott így elbőgtem magam. Minden kijött, hogy hoppá, most tényleg idejöttem. És akkor nézi a leletet, és azt mondta, tökéletes. Már kezdett megnyugodni a szívem. Aztán azt mondta, nem nőtt. Mi nem nőtt? Nem kellene semminek ott lennie. De maradt még valami kicsi, foszlányszerű dolog, ami ott tokosodik, kábé így mondta. És akkor én megsemmisültem. Hogy mégis van valami a fejemben.
És akkor én megsemmisültem. Hogy mégis van valami a fejemben.
Úgy érezted, hazudtak neked a szüleid? Úgy. Na, de várjál! 2021-ben teljes nyugiban ültem a műteremben. Beugrott egy emlék, hogy 2008-ban a műtét utáni első kontrollon ott voltam. És hallottam, ahogy a doki mondja, hogy még maradt valami. Tehát én tudtam ezt az alatt a tíz év alatt. Valójában nem anyáék ejtettek át, hanem én próbáltam becsapni magam azzal, hogy megyek egy képzeletbeli szituáció felé. És így visszapörgetve láttam, hogy miért csináltam mindent, miért hoztam létre azokat az imákat, miért kértem mindig egy újabb napot, amikor egyezett az óra meg a perc, miért kezdtem el a szeánszaimat csinálni a Belgával meg József Attilával, miért nem mertem belenézni az orvosi papírokba. Az egésztől menekültem.
Tekintettel a körülöttünk és ezáltal sokunkban zajló krízisek kaliberére, vajon eljött-e az idő, hogy néhány alapfogalmunkat új tartalommal töltsük meg? Az egyik legirritálóbb mozdulatlanság a siker körül van. Mit is jelent a siker, ami elérendő? Hogy tisztességgel vagy anélkül, arról sincs konszenzus, pedig milyen jó lenne árnyaltabban beszélgetni róla. A siker trükkös. A többség küzd érte, és a többséget frusztrálja is. A nyomában […]
A bankárságot kovásznevelésre, a budapesti életet vidéki idillre – no, meg kemény hajnali munkára – cserélte Török András, aki feleségével, a Skool-alapító Major Zsófival tavalyelőtt nyáron nyitotta meg a Balaton-felvidék legmenőbb reggeliző-pékségét. Az Andriska Pékbisztró kertjében egy nyüzsgő hétvégén ezren is megfordulnak, a napi kínálat legalább harmincféle péksüteményből és szendvicsből áll. És András, vagyis Andriska alig várja, hogy főzhessen is a vendégeiknek reggelire – akár töltött káposztát.
Fejben is, és a fővárosi MOMkult udvarára is. Az utóbbi különösen jólesett, a tavalyi Legyél Jobb! Napot még online kellett megtartanunk. Idén élőben merítettünk inspirációt. És hát lássuk be, nehéz időkben mindig különösen jó látni egymást, pláne Forbes-arcokat hallgatni. Keresd tudósításainkat a Forbes.hu-n.
Egy évtizede vezető bankár külföldön, azóta egyre inkább a régiós kortárs művészet felé fordult. A meghitt, intim pillanatokat keresi, amikor beleláthat egy komoly gyűjtőtárs szenvedélyébe. Otthon van a nagyközönségtől elzárt, a nemzetközi vásárok VIP vendégeinek hozzáférhető kollekciók terén is, de a művészvilág pletykáit biztosan nem ő fogja kifecsegni. Balogh Imre diszkrét gyűjtő és rutinos bankár, játékos félmosollyal reagál a necces kérdésekre is.
Kiszolgáltatottság helyett teljes kontroll, kötöttségek helyett szabad döntések – a pénzügyi szektor új generációját teremti meg a BENKER. A teljes egészében blokkláncon működő pénzügyi szolgáltató a hagyományos banki rendszerekkel szemben egyenlőséget és teljes önrendelkezést ad ügyfeleinek. A magyar szakemberek által alapított és a Litván Nemzeti Bank által felügyelt pénzügyi szolgáltató oldalán máris több mint 6 ezren előregisztráltak Európa országaiból.
