





Fejben is, és a fővárosi MOMkult udvarára is. Az utóbbi különösen jólesett, a tavalyi Legyél Jobb! Napot még online kellett megtartanunk. Idén élőben merítettünk inspirációt. És hát lássuk be, nehéz időkben mindig különösen jó látni egymást, pláne Forbes-arcokat hallgatni. Keresd tudósításainkat a Forbes.hu-n.
Ha már megvetted, csak jelentkezz be!
Újult erővel rángatják a forintot a legújabb világpiaci események, június közepén az euróárfolyam átlépte a 400 forintos (rém)álomhatárt. Pedig 2008-ban még a 250 forintos szint meghaladása késztette pánikra a piacokat és a hazai közvéleményt. Változnak az idők.
Mint már hat éve (szinte) minden hónapban, a júniusi magazint is saját szeánszon, Kilövés nevű rendezvényünkön prezentáltuk a nagyérdeműnek. Így vagy úgy, de meghívott vendégeinkkel most gasztrósabbra vettük a figurát. Meghintettük az estét színházzal, mesterséges intelligenciával és… csempebolttal is.
Kiszolgáltatottság helyett teljes kontroll, kötöttségek helyett szabad döntések – a pénzügyi szektor új generációját teremti meg a BENKER. A teljes egészében blokkláncon működő pénzügyi szolgáltató a hagyományos banki rendszerekkel szemben egyenlőséget és teljes önrendelkezést ad ügyfeleinek. A magyar szakemberek által alapított és a Litván Nemzeti Bank által felügyelt pénzügyi szolgáltató oldalán máris több mint 6 ezren előregisztráltak Európa országaiból.
A világ egyik legjobban vágyott szigetcsoportja sokaknak a földi paradicsom érzetét adja, a helyiek mindent meg is tesznek az utazók kiszolgálásáért. És közben maguk is azt érzik, nincs menőbb, mint reszortszigeten dolgozni.
Sokakat. Reneszánszát éli a Margit körúti Bem mozi, a járvány után is nagy az igény a nosztalgiázásra. Pedig több mint százéves történetének visszatérő eleme a bizonytalanság, sőt a valódi moziélményt nyújtó filmszalagos vetítésekről is szinte teljesen le kellett mondaniuk a digitális trendek közepette. Bár erről kiderült, hogy helyesen tették.