Előző negyedéves jelentésünkben odáig jutottunk, hogy a magyar gazdaság erőn felül kiköltekezve, lényegében letolt gatyával szaladt bele az újabb viharba, amit a háború kitörése okozott. A konfliktus tovább növelte az energiaárakat, szakította el az ellátási láncokat, fokozta az inflációs várakozásokat. Biztos volt, hogy akárki alakít kormányt, azonnal komoly kiigazításról kell döntenie, a kérdés ennek nagysága és mikéntje volt.
Miután a Fidesz a közvélemény-kutatások által jelzettnél is jóval nagyobb különbséggel megnyerte a választást, a piaci várakozás az lett, hogy az új Orbán-kormány a 10-es évek elején használt különadós módszerhez nyúl vissza, miközben visszavesz a választásra szánt populista árstopokból, és békülékenyebb hangol üt meg az unióval, hogy minél hamarabb hozzájusson az uniós forrásokhoz. Ebből azonban csak a különadóztatás valósult meg, a piac kiábrándulása pedig szépen követhető a forint árfolyamán – különösen látványos az alulteljesítés a régiós devizákkal szemben.
A méretes, a két év alatt a GDP mintegy hét százalékára rúgó megszorító csomag összerakásánál a fő szempont az volt, hogy minél kevesebbet érezzenek belőle az emberek közvetlenül. A benzin ára nem emelkedhet, emiatt a környékbeli országokból beindult a benzinturizmus, be kellett vezetni, hogy csak magyar forgalmival jár a mesterségesen alacsonyan tartott ár. A kamatstopot is újra meghosszabbították, azt üzenve az adósoknak, hogy megéri felelőtlennek lenni. Az járt rosszul, aki a rosszabb időkre készülve átváltott a drágább fix kamatozású hitelekre, aki pedig maradt a változóban, vállalva a kamatemelkedés kockázatát, most azt látja, hogy ha gond van, állam bácsi úgyis megsegíti.
