Brno, szűrve és szűretlenül

Brnót a Monarchia idején textilipara miatt nevezték az osztrák Manchesternek, a két világháború között a modern építészet egyik legizgalmasabb központja volt, ma legfőképp egy szerethető, polgárosult közép-európai város. Nagyváros, mégsem zsúfolt metropolisz, helyenként kisvárosias, de nem provinciális, besétálható belvárosa emberléptékű. Közép-európai szemnek ismerős a táj: néhány középkori templom emlékeztet rá, hogy a morvák régóta lakják ezt a vidéket, a nagy terek az újkor idején alakultak ki, a városközpont nagy része a Monarchia idején épült.


Pedig távolról, az autópályáról nézve nem sok jót ígér. A lakótelepek semmit sem láttatnak a négyszázezres városból, és a vonatnak sem a legszebb arcát mutatja, de a gótikus Szent Péter és Pál székesegyház kettős tornya már felvillant abból valamit, hogy van itt látnivaló. Földalatti járatok, macskaköves utcák, historizáló bérházak, modernista villák.


Alulértékelt város, a hazai turisták szemében mindenképpen, néha az az ember érzése, hogy olyan, mint egy titkos tipp – Prága árnyékában, csak épp félúton. Érdemes vonattal jönni. Kényelmes, gyors, olcsó, az állami vasút mellett már a Regiojet is jár erre, az utazó pedig épp a belváros szélére érkezik, ahonnan már minden sétatávra van.