„Brúnó. Anyósom mindig így hívja. De nem tudom miért” – néz rám kérdőn cseh barátom, Jiřka. Tény, a cseh nevekben finoman szólva sem optimális az egy magánhangzóra eső mássalhangzók száma. Brno – németül Brünn, magyarul valaha Berén – Csehország második legnagyobb városa a szőlőhegyekkel, gyümölcsösökkel, halastavakkal tarkított morva táj központjában.
Brnót a Monarchia idején textilipara miatt nevezték az osztrák Manchesternek, a két világháború között a modern építészet egyik legizgalmasabb központja volt, ma legfőképp egy szerethető, polgárosult közép-európai város. Nagyváros, mégsem zsúfolt metropolisz, helyenként kisvárosias, de nem provinciális, besétálható belvárosa emberléptékű. Közép-európai szemnek ismerős a táj: néhány középkori templom emlékeztet rá, hogy a morvák régóta lakják ezt a vidéket, a nagy terek az újkor idején alakultak ki, a városközpont nagy része a Monarchia idején épült.
Pedig távolról, az autópályáról nézve nem sok jót ígér. A lakótelepek semmit sem láttatnak a négyszázezres városból, és a vonatnak sem a legszebb arcát mutatja, de a gótikus Szent Péter és Pál székesegyház kettős tornya már felvillant abból valamit, hogy van itt látnivaló. Földalatti járatok, macskaköves utcák, historizáló bérházak, modernista villák.
Alulértékelt város, a hazai turisták szemében mindenképpen, néha az az ember érzése, hogy olyan, mint egy titkos tipp – Prága árnyékában, csak épp félúton. Érdemes vonattal jönni. Kényelmes, gyors, olcsó, az állami vasút mellett már a Regiojet is jár erre, az utazó pedig épp a belváros szélére érkezik, ahonnan már minden sétatávra van.
Tekintettel a körülöttünk és ezáltal sokunkban zajló krízisek kaliberére, vajon eljött-e az idő, hogy néhány alapfogalmunkat új tartalommal töltsük meg? Az egyik legirritálóbb mozdulatlanság a siker körül van. Mit is jelent a siker, ami elérendő? Hogy tisztességgel vagy anélkül, arról sincs konszenzus, pedig milyen jó lenne árnyaltabban beszélgetni róla. A siker trükkös. A többség küzd érte, és a többséget frusztrálja is. A nyomában […]
Tekintettel a körülöttünk és ezáltal sokunkban zajló krízisek kaliberére, vajon eljött-e az idő, hogy néhány alapfogalmunkat új tartalommal töltsük meg? Az egyik legirritálóbb mozdulatlanság a siker körül van. Mit is jelent a siker, ami elérendő? Hogy tisztességgel vagy anélkül, arról sincs konszenzus, pedig milyen jó lenne árnyaltabban beszélgetni róla. A siker trükkös. A többség küzd érte, és a többséget frusztrálja is. A nyomában pillanatok alatt lehet eljutni a „mennyi az elég?” kérdésén át a világban elképesztő mértékűvé vált egyenlőtlenségekig. Ameddig ez a fogalom nem telik meg kiegyensúlyozottabb tartalommal, számos problémánk marad.
A színpadon: „A sikeres üzlet nem jár párban a sikeres élettel.” — Pistyur Veronika
Szerencsére vannak, akik megkezdték az újradefiniálást. Például a Zebras Unite mozgalom alapítói. 2017-ben azt mondták, az unikornis mellett az üzleti élővilág észreveendő fajtája a zebra. Olyat legalább már többen láttunk. Kisvállalkozásokat neveznek így, amelyek fenntarthatók, de nem feltétlenül lesznek pár év alatt milliárddolláros üzletek. Az alapítók kisebb növekedésű cégeket építettek, nehezen találtak üzleti partnereket, befektetőket, mert ambíciójuk nem tűnt kiugrónak, és így a várható siker sem.
Kihívásukkal nincsenek kisebbségben. Szerintük az unikornisok kergetése torz elvárást kreált az elmúlt évtizedekben. Tévesen helyezik a mennyiséget a minőség, a fogyasztást az alkotás fölé. Az unikornisok valószerűtlenek, és rendkívül ritkák. Az annál agilisabb, nem túl harsány zebrák viszont nagyon is léteznek. Társadalmilag és pénzügyileg is hasznosak. Nem áldozza fel egyik a másikat, csordába verődve segítik egymást. Páratlan állóképességgel és tőkehatékonysággal rendelkeznek, amíg a körülmények lehetővé teszik túlélésüket. A felgyorsult változások következtében ma egyre több a zebra, mégsem éljük meg úgy, hogy valamiféle normaformáló, felszabadító erővel hatnának.
Négyfős véleménycsapat váltja egymást hónapról hónapra a pódiumon. Augusztusban más jön!
Gigantikus még a siker másik oldalának reprezentációja. Irigylésre méltó vagyon, presztízs, kiemelkedő láthatóság. A siker velejárói és fokmérői. Gyakran volumenalapú kísértések, kirívó kivételek. Miért válik a siker ráadásul egyesek börtönévé? Több, komoly sikereket felmutatni képes üzleti szereplő nyílt meg depresszióról, kritikus kiégésről az utóbbi időben. Évtizedeken át küzdöttek a még komolyabb teljesítményért és elismerésért, hajtottak minden áron. Aztán egyszer csak nem értik, mi volt az a siker, amire vágytak, és ami egy ponton mégis atomjaira hullott. A sikeres üzlet felépítése nem jár párban a sikeres élet felépítésével.
Az elmúlt fél évben negyven mélyinterjút készítettünk felsővezetőkkel. Mindenkitől megkérdeztük, mikor meghal, mit szeretne, ha mondanának róla. Többségük egybehangzóan azt válaszolta, reméli, annyit, hogy jó ember volt. Senki sem sorolta a sikereit, a vagyonát, a teljesítményeit. Ez lenne a siker? Hogy legalább nem ártottam? Hogy segítettem, ha megtehettem?
Feloldás lehetne a siker személyre szabottabb definíciója, és nem a növekedés, az előrelépés, a haladás egyértelmű elvárása. Ehhez kellene többségi felhatalmazás, hogy ér nem mennyiségi alapon feltételezni a sikert. Hogy ne számítson kudarcnak összerakosgatni a siker szertehullott atomjait, és nem építeni belőle újra (vagy soha) akkorát, mint azt elvárják. Siker lehet a célvonal átszakítása helyett az odavezető út egyensúlya. Egy díj, egy lista, egy mérőszám elérése helyett annak megélése, hogy a hétköznapok élhetők és akár élvezhetők. Lehet eredmény, ami nem kerül a nyilvánosság tizenöt percnyi figyelme elé. Hogy siker a bizalom és a hitelesség, és a szakmai tudáson túl megjelenő humanista értékek a vezetésben, a vállalható működés. Vagy siker a ma kihívásai közepette mentálisan egyben maradni. A növekedési számok mellett elővenni annak kérdését, vajon hány ember életére gyakorol pozitív hatást a tevékenységünk. Jó lenne a kivételek helyett új mércéket alkotnunk, hogy a megélhetés és érvényesülés terhe az élet esélyeit kevésbé árnyékolja be.
Gyanús, hogy ameddig a csillogó sikertörténetek mellett nem lesz kis keretes írásokban, szinte elvárhatóan feltüntetve, mi volt az adott siker ára, addig ezek a sikerek sokaknak nem inspirációt, hanem frusztrációt jelentenek. Pedig zebrából lényegesen többet láttak már, mint unikornisból.
A Forgó eddigi tagjai: Simó György, Pistyur Veronika.
Figuratív, finom vonalú, színes és légies. Ilyenek Fábri Zsuzsanna illusztrációi és művészi tetoválásai. Ruhatervezőnek tanult, aztán hamar rájött, hogy maga a rajzolás jobban érdekli, mint a divatvilág. Főállásban egy menő fővárosi tetoválószalonban alkot, mellette a Forbesnak illusztrál.
Fejben is, és a fővárosi MOMkult udvarára is. Az utóbbi különösen jólesett, a tavalyi Legyél Jobb! Napot még online kellett megtartanunk. Idén élőben merítettünk inspirációt. És hát lássuk be, nehéz időkben mindig különösen jó látni egymást, pláne Forbes-arcokat hallgatni. Keresd tudósításainkat a Forbes.hu-n.
Egy évtizede vezető bankár külföldön, azóta egyre inkább a régiós kortárs művészet felé fordult. A meghitt, intim pillanatokat keresi, amikor beleláthat egy komoly gyűjtőtárs szenvedélyébe. Otthon van a nagyközönségtől elzárt, a nemzetközi vásárok VIP vendégeinek hozzáférhető kollekciók terén is, de a művészvilág pletykáit biztosan nem ő fogja kifecsegni. Balogh Imre diszkrét gyűjtő és rutinos bankár, játékos félmosollyal reagál a necces kérdésekre is.
Sokakat. Reneszánszát éli a Margit körúti Bem mozi, a járvány után is nagy az igény a nosztalgiázásra. Pedig több mint százéves történetének visszatérő eleme a bizonytalanság, sőt a valódi moziélményt nyújtó filmszalagos vetítésekről is szinte teljesen le kellett mondaniuk a digitális trendek közepette. Bár erről kiderült, hogy helyesen tették.
