Több hónapnyi online ötletelés és számtalan virtuális üzenetváltás után a koronavírus-járvány alatt találkoztak először személyesen, és mára barátság fűzi össze A család, az család kampány mögött álló apákat.
Írta: Madzin Emília
„Atyaég, meg leszek dobálva kásával!” – jegyzi meg nevetve a fél szemmel az étkezőasztalnál reggeliző kisfiát figyelő Rédli Balázs. A fiú a videóinterjú közben kitartóan jelzi – időnként a képernyő szélén felbukkanó fakanállal, máskor kisebb-nagyobb kurjongatásokkal –, hogy valójában az ő személye a beszélgetésünk legfontosabb apropója. A Szivárványcsaládokért Alapítvány kuratóriumi tagjai mind azonos nemű párjukkal vállaltak gyereket, és a szervezet a hozzájuk hasonló családok boldogulásán dolgozik.
ADAKOZOL? Minden hónapban írunk egy szervezetről, amit szerintünk érdemes támogatni. Miért teszünk így? Mert Magyarországon kevesen élnek jól (a jól élők közül sokan olvassák a Forbest), de nagyon sokan küzdenek mindennap. Ez így igazságtalan, és mindenkinek van egy kis felelőssége benne.
Mauro Colagreco az első nem francia, aki megszerezte a Michelin Guide legmagasabb értékelését. Aztán gyorsan a világ legjobb étterme díjat is megnyerte,
és mégsem megy nyugdíjba.
Írta: Jókuti András
Amikor a világ egyik legjobb séfje üzenetet küld, hogy hamarosan kész a felújítás, ki kellene próbálnom az éttermet újra, nem kell sokat mérlegelni, hogy igent mondjak-e. Aztán akad némi bonyodalom: a megnyitás kicsit csúszik, így az időközben betervezett utazás még előtte véget érne. Már egészen beletörődöm, aztán kiderül, hogy mégis csinálnak egy megnyitó előtti ebédet, ráadásul a VIP közönségnél is sokkal fontosabb vendégek lesznek: termelők, beszállítók, borászok, azaz azok, akik a séf szerint megtöltik értelemmel az éttermét. Így ők is megtapasztalhatják, milyen szerepkörben bukkan fel, amit hoznak.
Itt keresd! Mirazur Mirazur.fr 30 Avenue Aristide Briand, Menton, Franciaország
Mauro – származása szerint – igazi olasz, vérmérséklete szerint argentin, a kettő kombinációjával pedig csupa szív az egész ember. Csak egy igazi baja van, amire mindig panaszkodik, ha jó eszpresszót szeretne inni, át kell mennie a határon. Ez mondjuk messze nem annyira tragikus, mint ahogy hangzik, ugyanis az olasz határ pontosan két perc gyalog az éttermétől, a házától pedig kb. négy. (Azt ezúttal is elfelejtettem megkérdezni tőle, hogyan engedhetik Argentínában a népesség nagyjából kétharmadát adó olaszok, hogy sehol se lehessen rendes eszpresszót kapni…)
Mauróék házánál is fontosabb a mellette levő hatalmas kert a meredek hegyoldalban. Eredetileg egy fényűző villa dísze volt, szökőkutakkal, látványos virágágyásokkal. A kövek maradtak, de a víz helyére termőföld került, a szökőkútban most fokhagyma és kövér porcsin, a volt medencékben tök, cukkíni és paradicsom lubickol, a mellvéd árnyékát rebarbara élvezi, a terméskő falakra bab és zöldborsó kúszik. És közben együtt élvezik a kertésszel a nagyszerű kilátást a Földközi-tengerre. A különleges mikroklíma a meredek sziklafalnak köszönhető, az ugyanis egész éjjel sugározza vissza a nappal elnyelt hőt, így például szemtanúja vagyok, hogy épp terem a banán, és készülődik a mangó is. Igazi trópusi hangulat van.
Alapanyag-centrikus kreativitás És hogy miért ennyire fontos az a kert? Mert a menü tele van szezonális, friss alapanyagokkal, zöldségekkel, némelyeket egy órával korábban még az esti szellő kényeztetett a kertben. Aztán egyszer csak ott teremnek az asztalon minden illatukat, ízüket, színüket megőrizve. A hatalmas, szarvasgombás articsókatarte feltálalása ünnepi pillanat, és senkinek sem okoz csalódást, hogy a főétel bizony nem tartalmaz húst. Vélhetően eleve nem a steakrajongók jönnek a virágmenüre, azaz a biodinamikus naptár szerint váltakozó négyféle menü egyikére (gyökerek, levelek és gyümölcsök a másik három). Mauro Colagreco láthatóan ereje és kreativitása teljében van, várható még tőle rengeteg izgalom!
Jaksity György kommentje: Próbálom felidézni, melyik étteremben és a világ melyik pontján volt egyszer Mauro Colagreco „vendégművész”, ahova épp betértünk (pontosabban kemény harc árán bebocsáttatást nyertünk)… Addig is, amíg eszembe jut, felsétálok én is a hegyoldalba, a kertünk magaságyásaihoz, útközben cseresznyét szedek, ott pedig a salátához ruccolát, bazsalikomot, holnapra pedig sóskát, mángoldot. Ha pedig már erre járok, megdézsmálom az egész évben termő málnát is.
Egy évtizede vezető bankár külföldön, azóta egyre inkább a régiós kortárs művészet felé fordult. A meghitt, intim pillanatokat keresi, amikor beleláthat egy komoly gyűjtőtárs szenvedélyébe. Otthon van a nagyközönségtől elzárt, a nemzetközi vásárok VIP vendégeinek hozzáférhető kollekciók terén is, de a művészvilág pletykáit biztosan nem ő fogja kifecsegni. Balogh Imre diszkrét gyűjtő és rutinos bankár, játékos félmosollyal reagál a necces kérdésekre is.
Mint már hat éve (szinte) minden hónapban, a júniusi magazint is saját szeánszon, Kilövés nevű rendezvényünkön prezentáltuk a nagyérdeműnek. Így vagy úgy, de meghívott vendégeinkkel most gasztrósabbra vettük a figurát. Meghintettük az estét színházzal, mesterséges intelligenciával és… csempebolttal is.
Akkora mérföldkőhöz érkeztek, mint még soha. Túl vannak egy fúzión, mögéjük állt egy tőkeerős partner, benne vannak egy nagy átalakulásban, és már Európát is kicsinek érzik. Nyíri József szereti a kockázatot, most (újra) vállalja is.
