Több hónapnyi online ötletelés és számtalan virtuális üzenetváltás után a koronavírus-járvány alatt találkoztak először személyesen, és mára barátság fűzi össze A család, az család kampány mögött álló apákat.
Írta: Madzin Emília
„Atyaég, meg leszek dobálva kásával!” – jegyzi meg nevetve a fél szemmel az étkezőasztalnál reggeliző kisfiát figyelő Rédli Balázs. A fiú a videóinterjú közben kitartóan jelzi – időnként a képernyő szélén felbukkanó fakanállal, máskor kisebb-nagyobb kurjongatásokkal –, hogy valójában az ő személye a beszélgetésünk legfontosabb apropója. A Szivárványcsaládokért Alapítvány kuratóriumi tagjai mind azonos nemű párjukkal vállaltak gyereket, és a szervezet a hozzájuk hasonló családok boldogulásán dolgozik.
ADAKOZOL? Minden hónapban írunk egy szervezetről, amit szerintünk érdemes támogatni. Miért teszünk így? Mert Magyarországon kevesen élnek jól (a jól élők közül sokan olvassák a Forbest), de nagyon sokan küzdenek mindennap. Ez így igazságtalan, és mindenkinek van egy kis felelőssége benne.
Figuratív, finom vonalú, színes és légies. Ilyenek Fábri Zsuzsanna illusztrációi és művészi tetoválásai. Ruhatervezőnek tanult, aztán hamar rájött, hogy maga a rajzolás jobban érdekli, mint a divatvilág. Főállásban egy menő fővárosi tetoválószalonban alkot, mellette a Forbesnak illusztrál.
“Általában addig keresgélek a neten, míg nem találok fotókat az adott hely belső tereiről. És néha elmegyek lefényképezni, mert sokszor izgalmasabb egy kávézó vagy egy üzlet belső atmoszférája, mint az épületkülső. Aztán elképzelem, kik járnak oda, és rajzolok néhány odaillő karaktert is” – meséli Fábri Zsuzsa, hogyan készülnek a Kedvenc utca sorozat illusztrációi. A legutóbbi, Rákóczi térről szólóhoz például így rajzolta le a Vaj bisztró teraszára Melis Dóra kollégánkat, aki éppen szülési szabadságra indult. A mostani számban megjelenő, Brnót bemutató íráshoz persze inkább fotókat használt, meg a Google-féle Utcaképet.
Az első, a vízivárosi Fő utca vendéglátóhelyeit és üzleteit soroló részhez még papírra rajzolt, aztán átállt ipades illusztrálásra. A Forbeshoz Bethlen Júlia művészeti vezetőn keresztül került, mindketten tagjai voltak a The Mínk nevű művészi társaságnak, akik szerdánként rendszeresen összeültek rajzolni. Graffitisek, kalligráfusok, grafikusok találkoztak, mutatták egymásnak a technikáikat, és cseréltek eszmét egy sör mellett, közben pedig lényegében baráti körré alakultak.
Zsuzsa azóta rajzolt már nekünk cirkuszt, Szedd magad! térképet, tojás-csirke folyamatábrát és SUP-használati útmutatót – és munkájával sosem késik. Ahogy az interjúról sem: kerékpárral fut be a Duna-parti bisztróba, előre elnézést kér, hogy pár percet csúszni fog, aztán mégis időre megjön. A beszélgetés alatt végig mosolyog, zárkózott, de közben vagány – és egy picit túl szerény. Már évek óta dolgozott mint tetoválóművész, amikor rászánta magát, hogy ő is varrasson magára valamit. Nemrég került a karjára egy szarkát ábrázoló látványos tetoválás.
Már kisiskolás korában is rendszeresen rajzolt, szülei hagyták is, hogy különféle foglalkozásokra járjon. Azt azonban már nem támogatták, hogy művészeti szakközépbe menjen. Tinilányként persze, hogy izgatta a divatrajz, ráadásul éppen abban az időben jelentek meg Magyarországon az első igényes női magazinok, mint például az Elle, és ő imádta ezt a miliőt. „Ügyes voltam alakrajzból – mondja –, és ezek a divatlapok jó impulzust adtak ahhoz, hogy ruhatervező akarjak lenni.”
Elsőre felvették a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem textilszakára. Ott már azt vette észre magán, hogy nincs erős motivációja arra, hogy ruhamárkát alapítson. „Önmagában a tervezés érdekelt, de nem láttam magam előtt a nevemet a kifutókon, nem is volt igazán egységes stílusuk a ruháknak, amiket terveztem – mosolyog. – Én inkább abban vagyok jó, hogy feladatokhoz, igényekhez alkalmazkodjak.” Márpedig ez a készség nagyon jól jött a tetoválásban, ott tipikusan harmonizálnia kell a stílusát mások elképzeléseivel.
Mindenesetre az egyetemen igyekezett a körülötte látottakból mind többet beépíteni a rajzstílusába, feszegette a határait, nemcsak divattervező tanáraitól, de például a grafika szakosoktól is szívesen inspirálódott. Pár évvel a diplomaszerzés után azt látta, hogy radikális változás indult meg a tetoválás világában, egyre jobb technológiák terjedtek el, és egyre több művész fedezte fel magának a területet – köztük Zsuzsa is. Hat évig egy újlipótvárosi szalonban tanult és alkotott, tavaly óta a Kodály körönd közelében lévő Fine Heart Custom Inkben dolgozik. „Régen kitettek a tetoválószalonokban egy mappát. Aki bejött, az rábökött valamelyik rajzra, amit előtte sokan mások is megcsináltattak. Nekünk is vannak elérhető mintáink, nagy öröm, ha ezekből a szívünk vágyaiból választanak. De általában egyedi kéréssel jönnek, amire vázlatot készítek, és sokszor külön konzultáción beszéljük át, mit szeretnének” – mondja.
A tetoválásra vágyók ma már ugranak arra, ha egy művész minél egyedibb színfolt a szcénában. Ha még van figurális rajzi tapasztalata és anatómiai tudása is, az maga a főnyeremény. Zsuzsa ráadásul élvezi munkája pszichológiai aspektusát is, hiszen egy-egy megrendelő órákat tölt a szalonban, sőt nagyobb tetováláshoz többször is jönnie kell. (A díjakat órabérben szabják meg, ez jelenleg 15–20 ezer forint.) És sokszor azért intim történet bújik meg a tetoválás mögött. „A végére általában jó ismerősök leszünk.”
Nemet akkor mond, ha ízléstelennek vagy rossz témának találja, amit az ügyfél kér, vagy ha ugyan jó lehetőségeket rejtő ötletnek gondolja, mégis tudja, hogy nem ő hozzá a megfelelő ember. Ha valaki ragaszkodik például ahhoz, hogy realisztikus legyen a tetkója, esetleg mandalákat szeretne, akkor javasol neki valaki mást. Zsuzsa tetoválásai is épp olyanok, mint forbesos illusztrációi: figuratívak, finom vonalúak, színesek, légiesek. „Óhatatlanul is önazonos maradsz, ha többéves művészi gyakorlat van mögötted.”
Akkora mérföldkőhöz érkeztek, mint még soha. Túl vannak egy fúzión, mögéjük állt egy tőkeerős partner, benne vannak egy nagy átalakulásban, és már Európát is kicsinek érzik. Nyíri József szereti a kockázatot, most (újra) vállalja is.
Mauro Colagreco az első nem francia, aki megszerezte a Michelin Guide legmagasabb értékelését. Aztán gyorsan a világ legjobb étterme díjat is megnyerte,
és mégsem megy nyugdíjba.
A Márton házaspár a 40-es évek végén a Rajk- és a Mindszenty-perről tudósította a nagyvilágot, kisebbik lányuk már Amerikából folytatta az örökséget. Marton Kati huszonévesen elnyerte a televíziózás Pulitzerét, négy évig tartó munkával nemrég megírta a magánéletét köztudottan nagyon óvó politikus, egyben a világ egyik legbefolyásosabb embere, Angela Merkel életrajzát. Kapcsolatrendszere nemzetközi, újságírói profizmusa amerikai – lelkületre viszont továbbra is éppúgy magyar, mint nyolcéves korában, amikor szüleivel elmenekült Magyarországról.